Kairat Almaty – Real Madrid: Érdekességek a 2. forduló előtt

Jön a BL 2. fordulója (kép: realmadrid.com)
Jön a BL 2. fordulója (kép: realmadrid.com)

A Real Madrid kedden idegenben lép pályára a Kairat Almaty ellen a Bajnokok Ligája alapszakaszának 2. fordulójában (18:45). Íme néhány érdekesség a kezdő sípszót megelőzően.

  • A két csapat első ízben találkozik majd egy UEFA által szervezett sorozatban. A Kairat soha nem mérkőzött meg Spanyolországból érkező együttessel, a Real Madrid pedig soha nem meccselt kazah gárdával.
  • A Kairat csupán négy összecsapást bukott el hazai környezetben a legutóbbi 30 mérkőzéséből a nemzetközi kupaporondon (19 győzelem, 7 döntetlen). Ebben a szezonban négy találkozó óta veretlenek (3 siker, 1 iksz).
  • A kazah bajnok nem kapott gólt az utolsó négy UEFA-meccsén a saját közönsége előtt (beleértve a selejtezőket is). A Sporting az első játéknapon négyet rúgott nekik. Az előző nyolc mérkőzésen Európában összesen kaptak ennyit.
  • A Real Madrid a legutóbbi 16 Bajnokok Ligája-csoportkör/alapszakasz meccséből 13-szor diadalmaskodott a három vereség mellett.
  • Vinicius (25 éves, 80 napos) lehet a második legfiatalabb játékos, aki eléri a 70 Bajnokok Ligája-mérkőzést Iker Casillas után (24 éves, 277 napos), továbbá Thibaut Courtois lehet az első belga futballista, aki eléri a 90 fellépést az elitsorozatban.
  • A blancók az utóbbi 15 BL-meccsen mindössze egyszer nem kaptak gólt.
Forrás: uefa.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Vinícius Jr. (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Fuss, dagi, fuss!

A mérleg szerint több lett, a pályán viszont egyelőre nem kevesebb. Vinícius Júnior állítólag négy kilóval nehezebben kezdte…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…