Megszületett a “kis remontada”

Real Madrid - Dortmund (kép: realmadrid.com)
Real Madrid – Dortmund (kép: realmadrid.com)

Vissza Európa elitjébe.

Jó, ez egy kicsit becsapós, mert kiesés lett a vége, viszont ha a 2000 utáni párharcokat nézem, szerintem 2012/13-tól datálódik a nagy fordítások megszületése a Bajnokok Ligájában. Akkor éreztem azt, hogy a számtalan sikertelen próbálkozás után végre elhitte a csapat, hogy nem létezik lehetetlen, főleg a Santiago Bernabéuban.

2004 és 2010 között rendre a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a BL-ben, mindegy volt, hogy a Juventus, az Arsenal, a Bayern, az AS Roma, a Liverpool vagy a Lyon jött szembe. A párharcok végkimenetele mindig ugyanaz volt, egészen addig, amíg José Mourinho meg nem érkezett a klubhoz.

Tökéletes választásnak bizonyult, hiszen olyan pedagógiai érzékkel rendelkezett, amellyel el tudta hitetni a csere cseréjével is azt, hogy “a szezon végén Aranylabdát fogsz nyerni, a világ legjobb játékosa leszel, csak bízz bennem.” És pont ez kellett annak a gárdának.

Az előrelépés 2010 után magától értetődő volt, sőt, a hosszú távú hatása szerintem egyenesen felbecsülhetetlen. A portugál szakvezető zsinórban három elődöntőig vitte a Real Madridot, kis túlzással újra megtanította nyerni a klubot a nemzetközi színpadon.

2012/13

Real Madrid – Dortmund (kép: realmadrid.com)

Mourinho utolsó szezonját a belső viszályok teljes elmérgesedése jellemezte, innen már nem volt visszaút a számára, mindenki biztos lehetett a távozásában. Ám ennek ellenére olyan örökséget hagyott maga után, amely nélkül nem biztos, hogy beköszöntött volna az a korszak, ahol Carlo Ancelotti és Zinedine Zidane elképesztő sikereket értek el a madridi kispadon.

A Bajnokok Ligája elődöntőjében a Borussia Dortmundot kapták a királyiak (a csoportkörben szintén találkoztak). Személy szerint nem vártam könnyű mérkőzéseket, pláne, hogy a csoportkörben 1 vereség, 1 döntetlen volt a mérleg a németek ellen. Azonban ez egy valóságos rémálom lett, nem csupán “egy nehéz párharc”.

A Dortmund fájdalmasan simán, 4-1-re lelépte a Madridot. Következhetett az a visszavágó, amire én a mai napig azt mondom, hogy akkor született meg a “kis remontada”. Óriási szenvedélyt, hatalmas küzdeni akarást láttam a játékosok szemében, szinte “meghaltak” a pályán. Benzema (82′) és Ramos góljával (88′) 2-0-ra nyert a Real Madrid, de összesítésben ez nem volt elég.

A döntőbe jutás elúszott, de ahogy már említettem, a hosszú távú hatása felbecsülhetetlen.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Jude Bellingham (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Aurafarmolás

A közösségi média egyik legújabb divatkifejezése az aurafarmolás. A videojátékok világából kölcsönzött szó eredetileg pontok és erőforrások kitartó…
Vinícius Jr. (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Fuss, dagi, fuss!

A mérleg szerint több lett, a pályán viszont egyelőre nem kevesebb. Vinícius Júnior állítólag négy kilóval nehezebben kezdte…