A Real Madrid uruguayi játékosa közösségi oldalán reagált a teljesítményével kapcsolatos, elmúlt időszakban megjelent cikkekre.
„Olvastam több, a személyemet támadó cikket. Tudom, hogy voltak rossz meccseim, tisztában vagyok ezzel. Nem bújok el, vállalom a felelősséget. Őszintén mondom, hogy szomorú vagyok. Sok mindent lehet rólam mondani, de azt semmilyen körülmények között nem mondhatja senki, hogy megtagadnám a játékot. Mindent, és még annál is többet odaadtam ezért a klubért: játszottam törött csonttal, sérülten, és soha nem panaszkodtam, soha nem kértem pihenőt.”
“Jó kapcsolatom van az edzővel, így bátran elmondhatom neki, melyik poszton szeretek leginkább játszani, de mindig, tényleg mindig tudtára adtam azt is, hogy bármilyen poszton rendelkezésére állok, bármilyen utazáson, bármelyik mérkőzésen.”
“A szívemet-lelkemet kitettem ezért a klubért, és továbbra is így teszek, még ha ez néha nem is elég, vagy nem úgy játszom, ahogy szeretnék. Becsületszavamra mondom, hogy soha nem adom fel, és a végsőkig harcolni fogok, bárhol is kell játszanom.”
Elhiszem, mert ezt látom, tapasztalom tőle.
Ez így igaz ahogyan megírta
a szivét is a pályán haggya.