A mester nyilatkozata a Rayo elleni mérkőzést megelőzően.
A meccsről:
„Ez egy nehéz túra, mivel a Rayo jó formában van, és az elmúlt látogatásaink ebben a stadionban nagyon nehéznek bizonyultak. Az előző idényben döntetlent játszottunk, és sok minden történt. Egy intenzív, gyors mérkőzésre készülünk, amely sokat követel majd tőlünk. Mindig az aktuális meccs a legfontosabb, ezzel a mentalitással érkezünk az összecsapásra.”
„A Liverpool elleni mérkőzést kielemeztük és megbeszéltük, de most már a Vallecas van a fejünkben. Csütörtök óta erre a meccsre készülünk és erre összpontosítunk. Azt szeretnénk, ha a bajnokságban folytatnánk azt, amit eddig mutattunk, és győzelemmel szeretnénk zárni a szünet előtt. A teljesítményünkben következetesek akarunk lenni, de nem minden mérkőzés más, és nem is mindig érezzük ugyanúgy magunkat. A hozzáállással kapcsolatban nincs semmilyen panaszom.”
Trent:
„Készen áll, már néhány hete edz, és holnap megtudják, hogy kezdeni fog-e vagy sem.”
Kevesebbet fut-e a csapat:
„Ezt kontextusba kellene helyezni. Sok mérkőzést játszunk, és az adatokat kell megnézni, hogy lássuk, hogyan alakult egy adott meccs, nem egyetlen mérkőzés alapján kellene végleges következtetéseket levonni.”
Valverde:
„A körülmények miatt hátvédként játszott, de így is nagyon jól teljesített. Tudjuk, mennyire sokoldalú, tehetséges és segítőkész Fede. Mindig készen áll, hogy a csapatot segítse.”
A jővőről:
„Tisztában vagyunk vele, hol tartunk a LaLigában, a Bajnokok Ligájában, és mi vár még ránk. De ami ezután jön, az majd később lesz fontos. Most az a célunk, hogy győzelemmel zárjunk egy nehéz stadionban.”
Rodrygo a jobbszélen:
„Igen, ez is egy lehetőség. Rodrygo mindkét szélen tud játszani, ezt sokszor bizonyította. Alkalomadtán akár középen is bevethető.”
Rayo:
„Nagyon jó csapatról van szó. Kiváló edzőjük van, és már tavaly óta remekül teljesítenek. Megőrizték a folytonosságot, és idén Európában is szerepelnek. Nagyon jól játsszák a saját stílusukat, és minden csapat számára nehézzé teszik a dolgokat, amely Vallecasba látogat. Holnap egy olyan mérkőzés vár ránk, ahol megkell mutassuk érettségünket, összhangunkat és intenzitásunkat, és számítunk arra, hogy lesznek nehéz pillanatok.”
Íñigo Pérez fejlődése:
„Ő Andoni segítője volt, majd amikor Andoni a Bournemouth-hoz ment, Íñigo elegendő személyiséggel és határozottsággal vette át a csapatot, aminek a Rayo köszönheti ezt a formát. Tetszik a személyisége és ahogyan a játékosokkal kommunikál.”
Az öltözőről:
„Ez egy öltöző nagyszerű játékosokkal és erős egyéniségekkel. Egy új projektet indítottunk, ami miatt nagyon lelkesek vagyunk. Elégedett vagyok velük, és folyamatosan haladunk előre. Ez az, ami energiát ad nekem.”