Valverde: Jól teljesítettünk védekezésben és támadásban is

Valverde
Valverde

A csapatkapitány is válaszolt pár kérdésre az Athletic elleni győztes meccset követően.

A mérkőzésről

„A legjobban az tetszett, hogy a teljes 90 perc során keményen dolgoztunk. Meccsek óta nehézségeink voltak a koncentráció megtartásával, és nagyon korán kaptunk gólokat. Ma a öltözőben egy dolog nagyon világosan ki lett mondva: próbáljunk változtatni ezen, menjünk ki, tegyünk nyomást az ellenfélre, és szerezzük meg az első gólt, hogy legyen egy kis lélegzetvételnyi terünk.”

„Ma ragyogóan játszottunk. Az egész csapat nagyon jól dolgozott védekezésben és támadásban is nagyszerűek voltunk. Vannak kulcsembereink, akik szinte minden labdát, amibe beleérnek, gólra tudnak váltani. Nagyon örülünk a győzelemnek, és öröm számomra, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek.”

Csapatkapitányként a San Mamésben

„Nagy megtiszteltetés nap mint nap küzdeni ezért a címerért, és büszke vagyok a csapattársaimra, akik mindig támogatnak. Öröm számomra itt játszani kapitányként, győzni és tovább fejlődni csapatként.”

A második gól

„Látványos volt. Courtois védéseit a kapott gól nélküli mérkőzésért szintén érdemes megemlíteni. Ez rengeteg önbizalmat adott nekünk a támadáshoz. Szerintem a második gól egy gyönyörű akció volt. Szinte mindenki labdához ért, és a végén Camavinga szerzett gólt, akinek nem ez a specialitása, szóval nagyon örülünk neki.”

Hogy érzi magát?

„Igyekszem minden napot élvezni, és mindig a legjobbat nyújtani, amikor a pályára lépek. Az elmúlt néhány meccs mentálisan nehéz volt számomra, mert nem tudtam olyan jól teljesíteni. De ez az én felelősségem. Mindig igyekszem 100%-ot nyújtani az edzéseken és a pályán. Hálás vagyok a csapattársaim támogatásáért, mindig ott vannak, hogy segítsenek és mosolyt csaljanak az arcomra. Szeretném megköszönni az edzői stábnak is, akik hisznek bennem.”

Mbappé mutatói

„Kritikus fontosságú, hogy egy ilyen kaliberű játékos szinte minden alkalommal, amikor hozzáér a labdához, gólra tudja váltani a helyzetet. Ez motiváló és megnyugtató számunkra. Tudjuk mit képes hozzátenni a támadásokhoz, és mindig jó látni, hogy védekezésben is támogatja a csapatot, Ő, és Vinicius is.”

Visszatérés a Bernabéuba

„Nagyon várjuk már, miután ilyen sok idegenbeli meccset játszottunk. Öröm és megtiszteltetés ezért a címerért harcolni. A Bernabéuba való visszatérés igazán megnyugtat. Reméljük, hogy nyerni tudunk a szurkolóink előtt.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK