Xabi Alonso: A Király-kupa egy különleges sorozat, ezért komolyan kell rá készülni

Xabi Alonso
Xabi Alonso (forrás: realmadrid.com)

A mester szavai az első Király-kupa mérkőzést megelőzően.

A versenysorozatról

„Tudjuk, hogy a Kupa egy különleges sorozat. Lehetőséget ad arra, hogy olyan csapatok ellen játsszunk, amelyekkel korábban még soha. Ugyanakkor ez egy olyan verseny is, ahol nagy meglepetések születhetnek, ezért ugyanolyan tisztelettel és felkészültséggel vágunk neki a mérkőzésnek. Remélhetőleg elérjük a célunkat Talaverában, mi készen állunk.”

„Ezek olyan napok, amikor nemcsak taktikailag és fizikailag kell felkészülni a meccsre, hanem mentálisan is. A körülmények kissé eltérnek attól, amihez általában hozzászoktunk. A megfelelő profizmussal, komolysággal és hozzáállással való felkészülés kulcsfontosságú lesz.”

Endrick

„Nem szeretnék túl sok információval szolgáni az ellenfélnek. Endrick a keretben van. Nem a szünet utáni időszakra gondolunk, hisz még előttünk van a talaverai és a sevillai mérkőzés. Az összes rendelkezésünkre álló játékossal számolunk, így természetesen Endricknek is van esélye.”

Nagyobb szerepvállalás a játékosoktól

„Ezek a ti értelmezéseitek. Mi belülről mindig ugyanazokért a célokért küzdöttünk. Tudjuk, hogy vannak jó és kevésbé jó időszakok. Az egység alapvető fontosságú, és a kapcsolatok fejlődnek, egyre jobban megismerjük egymást. Tudjuk, milyen időszakok vannak, és most éppen ebben az időszakban vagyunk.”

Mbappé, három gólra az évi 59-től

„Erről nem beszéltünk, hisz mindig a mérkőzés kimenetelére és a legjobb döntésekre koncentrálunk, hogy minden meccsen a lehető legerősebb csapat lépjen pályára. Majd meglátjuk a következő két találkozón.”

Utánpótlás-filozófia

„Valdepeñas debütálása nagyon jó hír volt, mert ő volt az idény első fiatal játékosa, aki bemutatkozott. Ha azok a játékosok, akik megérdemlik a játéklehetőséget, ezt bizonyítják is, akkor meg fogják kapni. Nagyon örültem Victornak. Gratuláltam neki, mert segített megnyerni a mérkőzést. Úgy gondolom, a jövőben is lehetőséghez juthat.”

Rodrygo

„Az elmúlt két mérkőzésen kifejezetten hasznos volt, nem csak a góljai miatt, hanem a szerepe miatt is, amit negyedik középpályásként és harmadik csatárként betölt. Mozgékonysága és a területekben mutatott minősége miatt olyan pozíciókat tud elfoglalni, amelyek nehezen levédekezhetők. Emellett védekezésben is egyensúlyt ad a csapatnak. Ha mindezt azzal a minőséggel, ami mindig is megvolt benne, gólokkal is kiegészíti… a City ellen szerzett találata nagyon fontos volt, ahogy a másik gólja is a minap.”

Készülés a mérkőzésre

„Ez egy olyan mérkőzés, amelyre mentálisan is fel kell készülni, mert a körülmények kissé eltérőek. A futballban mindig lehetnek meglepetések, mi pedig nem szeretnénk meglepetést. Megbízhatóak akarunk lenni, és holnap egy versenyképes csapatot szeretnénk pályára küldeni, hogy továbbjussunk.”

Negreira-ügy

„Osztjuk a klub és az elnök álláspontját. Egyetértünk vele, és meg is védjük. Most nehéz erre válaszolni, vissza kellene menni az archívumokhoz. A legfontosabb az, hogy a futball érdekében kiderüljön az igazság arról, mi történt.”

„Teljesen jogszerű, hogy mindenki megvédje a saját érdekeit, és amikor úgy érzi, hogy sérelem érte, felemelje a hangját annak érdekében, hogy az igazságos megoldás szülessen mindenki számára. Mi pontosan ezt tesszük.”

Különbségek a játékvezetésben más ligákban

„Van itt mindenből egy kicsi. Minden ligában vannak különböző személyiségű játékvezetők, és más-más módon vezetik a meccseket. Hibázni emberi dolog. Itt azonban volt egy ügy, amelyet ki kell vizsgálni, és felelőst keresni. Amit itt történt, más ligában nagyon meglepő lenne, ha nem vonnának senkit felelősségre. Ezért nagyon fontos kideríteni, mi történt, hisz ilyesminek nem kellene előfordulnia.”

Érezett megnyugvást az Alaves elleni győzelem után?

„A helyzet előtte és utána is ugyanaz. Nagyon jó kommunikáció, ebben együtt vagyunk, mindenkinek megvan a saját szerepe. Folyamatos bizalom, tisztelet és ambíció a fejlődésre, a helyzet változatlan.”

Forrás: realmarid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Juanfran Funes
Tovább

Juanfran Funes: Nem állhatunk meg

A Málaga edzőjének nyilatkozata csapata Real Madrid elleni vereségét követően. A mérkőzés értékelése: „Egy 15 perces periódusban nagyon…