Xabi Alonso: Hazai közönség előtt a jó játék és a győzelem a célunk

Xabi Alonso
Xabi Alonso (forrás: realmadrid.com)

Xabi Alonso nyilatkozata a Real Betis elleni újévi nyitómérkőzés előtt.

Hazai kezdés

„Egyhetes szünet után alig várjuk, hogy újra belevágjunk, visszatérjünk a bajnokságba, új lendülettel, lelkesedéssel, frissességgel vágjunk neki az idény második felének. Holnap hazai pályán kezdünk, szeretnénk jól játszani és megnyerni a mérkőzést.”

Rodrygo

„Rodrygo a támadósor bármelyik pozíciójában bevethető: a jobb és a bal oldalon, valamint középen is. Az év végén nagyon jó formában fejezte be az idényt, három-négy kifejezetten jó meccset játszott, és remek érzésünk volt vele kapcsolatban. Szükségünk van rá – ahogyan mindenkire –, hogy pótoljuk Kylian hiányát, még nem tudjuk, mennyi időre. Több lehetőségünk is van a helyettesítésére, Rodrygo ezek egyike.”

Carvajal visszatérése

„Ma és tegnap is végigcsinálta az edzést. A keretről holnap reggel döntünk, mert vannak kérdések, amelyekben szeretnénk várni, amíg minden teljesen biztos. Minden csapatnak szüksége van olyan játékosokra, akik egyensúlyt adnak az együttesnek – nemcsak a tapasztalatuk miatt, hanem azért is, amit a pályán és azon kívül nyújtanak, illetve ahogyan a nehéz pillanatokat kezelik. Ő pontosan ilyen.”

“A 2014-es Carvajal és a mostani között a versenyszellem ugyanaz, de a személyisége, a hatása és a súlya a csapaton belül óriási. Szerettük volna, ha az elmúlt két hónapban is rendelkezésünkre áll – a barcelonai mérkőzéstől kezdve, amikor megsérült, egészen a Sevilla elleni meccsig –, biztos vagyok benne, hogy sokat tett volna a meccsekhez. Most az a feladatunk, hogy segítsünk neki visszanyerni a legjobb fizikai állapotát, hogy a csapat hasznára lehessen, de már az is sokat jelent, hogy újra velünk van.”

Mbappé sérülése

„A tervezett határidők alapján dolgozunk. Sok múlik azon, hogy mit érez, és mindent megteszünk azért, hogy a lehető leghamarabb bevethető legyen. Mikor térhet vissza? Ez a nagy kérdés. Jelenleg én sem tudom. A következő meccs előtti sajtótájékoztatón már pontosabban tudok majd válaszolni.”

“Minden mérkőzés után értékeljük az állapotát és azt, hogyan érzi magát a játékos, majd az aktuális helyzet és a csapat igényei alapján döntünk. Figyelnünk kell a fejlődését, és mindent megteszünk azért, hogy minél előbb visszatérhessen.”

Hogyan boldogul majd a csapat Mbappé nélkül?

„Meg kell találnunk a legjobb megoldást arra, hogyan illesszük össze a mozaikdarabokat. Kylian nem volt ott a klubvilágbajnokságon, mégis jól teljesített a csapat, ugyanakkor biztosan hiányozni fog, hiszen nemcsak a góljai miatt volt meghatározó, hanem a játék egészére gyakorolt hatása miatt is.”

“A sérülések soha nem jönnek jókor, de bízunk azokban, akik holnap kezdenek, illetve akik csütörtökön az Atlético ellen pályára lépnek. Csapat vagyunk: az összetartás és a bizalom kölcsönös. A stabilitás és a csapatszellem kulcsfontosságú.”

„Azokkal a játékosokkal könnyű dolgozni, akik mindig készek a csapatot szolgálni, ahogyan azokkal is, akik ambiciózusak és győzni akarnak. A végső döntés meghozatala viszont az én feladatom”

Vini Jr.

„Jó állapotban van, és láthatóan boldog. Az elmúlt időszak mindannyiunknak jót tett, lehetőséget adott az újratöltődésre egy rendkívül intenzív december után. Holnap jó szeretnénk jól játszani, és továbbvinni azt a vágyat és ritmust, amelyre minden mérkőzésen szükségünk van.”

Huijsen edzésről való hiányzása

„Kisebb kellemetlenséget érzett, ezért az óvatosság mellett döntöttünk, és nem akartuk feleslegesen terhelni a holnapi mérkőzés előtt. Volt némi diszkomfortérzete, a végső döntést holnap hozzuk meg.”

A téli átigazolási piac

„Ébernek kell lennünk. Örülünk a keretnek, de mindig figyelnünk kell arra, hogy javítani tudjunk, ha adódnak lehetőségek vagy konkrét szükségletek. A meglévő kerettel dolgozom, a feladatom és kötelességem, hogy a lehető leghatékonyabb legyek: kihozzam a legtöbbet a játékosokból egyénileg és csapatként, és megfelelően összerakjam a darabokat. Még mindig építkezés alatt allunk, vannak jó és kevésbé jó pillanatokkal. Mindig készen kell állnunk a fejlődésre, ha van rá lehetőség.”

Endrick távozása

„Karrierje és játékospályafutása ezen szakaszában, miután Brazíliából Európába érkezett, szüksége van a játéklehetőségre, és megértem, hogy ezt a döntést meghozta. Ugyanígy értem, hogy a klub a hosszutávú fejlődésébe akart befektetni: tapasztalatot szerezhet egy versenyképes ligában, mint a francia, és egy olyan klubban lehet, ahol több játéklehetőséghez jut. Ha ez lehetővé teszi számára, hogy fejlődjön játékosként… Madrid ezt nagyon jól csinálja: vannak játékosai, akik más kluboknál nőnek, majd a csapatban kiemelkedően teljesítenek. Ha Endrick esetében is így lesz… megértem Bobby döntését, nagy figyelemmel kísérjük, és azt szeretnénk, hogy fejlődjön és javuljon.”

„Nemcsak a hosszútávban kell gondolkodnunk, hanem azt is látni kell, mik a rövidtávú igények, és mikor kezdenek formát ölteni a tárgyalások. A döntés megszületett. Visszaút nincs. Endrick ott van, mi pedig nagyon közelről követjük majd fejlődését.”

Hogy van, és hogyan töltötte az ünnepeket?

„Jól vagyok, köszönöm, és Önök? Jó volt egy kis távolságot tartani, miután sokat láttuk egymást. Hazamentem, és nyugodtan tölthettem időt a családommal és a barátokkal. Már rég nem jártam Donostiában. Nagyon köszönöm.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK