Az Atlético Madrid argentin mestere csapata Real Madrid elleni bajnoki veresége után.
Llorente esete Carvajallal
„Nem gondolom, hogy emiatt nem nyertünk. Megvoltak a lehetőségeink, kihasználhattuk volna a kialakított helyzeteinket, de az utolsó lépés hiányzott. Talán egy kicsit többet érdemeltünk volna ezen a meccsen.”
Lookman az egyik pozitívum volt
„Folyamatosan fejlődik, nagyon jól dolgozik, több opciót ad a támadójátékunkhoz, és pontosan erre van szükségünk tőle. Segítünk neki fejlődni a védekezésben, megvan hozzá a képessége. Óriási szíve van, és nagy benne a tanulási, fejlődési vágy. Remélem, továbbra is fontos dolgokkal segít bennünket, ahogy ma is tette.”
Cardoso szerint nem volt egységes a mérce
„Nem szeretnék ebbe belemenni, mert nem gondolom, hogy ez befolyásolta a mérkőzést. Többet is tehettünk volna: másképp kellett volna kontrollálni a meccset az 1–0 után, nem hibázni, jobban menedzselni a játékot. Fontos és jól játszó ellenfeleink vannak, akik a legkisebb hibákat is megbüntetik.”
Llorente esete büntető volt? És Hancko belépője?
„Nagyon messze voltam mindkét szituációtól, még televízión sem láttam őket.”
Mi hiányzott a mérkőzés kontrollálásához?
„Jobban kellett volna irányítani a játékot, több veszélyes helyzetet kialakítani, de nem tudtuk megvalósítani azt, amiről beszélek.”
Melyek voltak a csapat hibái?
„Már negyedszer mondom el, nem nagyon tudok mást hozzátenni.”