A BL-ben és a bajnokságban egyaránt jönnek a gólok.
“Hatalmas szerencse, hogy a csapatunkban tudhatjuk – az elkötelezettsége, a tehetsége és az állandó törekvése, hogy vezesse a gárdát, mind kiemelkedő. Nem tudom, hogy pályafutása legjobb formájában van-e, de nagyon közel áll hozzá” – nyilatkozta Arbeloa a legutóbbi sajtótájékoztatóján.
Tény, hogy a spanyol menedzser szavaival nem igazán lehet vitatkozni, főleg, ha azt nézzük, milyen teljesítménnyel rukkolt elő a csapat hetese a Manchester City és az Atlético Madrid ellen. Az elmúlt tizenegy összecsapáson 10 gólt tett a közösbe.
Öt meccses sorozat
Vinícius egy öt meccses szériával jelezte, hogy ismét remek formába lendült. A Rayo ellen egy zseniális egyéni akció végén helyezett a kapuba, aztán a Real Sociedad hálóját kétszer is megzörgette, majd Lisszabonban győztes találatot jegyzett, ezt követően Pamplonában ugyanúgy eredményes volt, végül a Benfica a Bernabéuban sem úszta meg a Vini-gólt, amely bebiztosította a BL-továbbjutást.
A Manchester City elleni párharc első felvonásán gólpasszt adott Valverdének, azonban a visszavágón már az ő duplájával nyert a Madrid, és a válogatott szünet előtt szintén két góllal segítette három ponthoz a habfehéreket a derbin.
Vini Jr. pazar szereplése
- Real Madrid 3-2 Atlético: dupla
- Manchester City 1-2 Real Madrid: dupla
- Real Madrid 2-1 Benfica: egy gól
- Osasuna 2-1 Real Madrid: egy gól
- Benfica 0-1 Real Madrid: egy gól
- Real Madrid 4-1 Real Sociedad: dupla
- Real Madrid 2-1 Rayo: egy gól