Mbappé: Nem akarok a játékvezetőről beszélni

Mbappé
Mbappé (forrás: video screenshot, AS TV)

A Real Madrid francia támadója Zürichbe utazott, ahol új szerződést írt alá az On nevű svájci sportszergyártóval. Ezt használta ki az AS, és készített egy exkluzív interjút Mbappéval.

A derbin elszenvedett vereség visszalépést jelent-e a madridiak számára:

„Igen, igen, visszalépés. Nagyon nehéz mérkőzés volt, nyerni akartunk, és tudtuk, milyen meccs vár ránk. A csapat azonban mindent beleadott, és megyünk tovább, mert még rengeteg van hátra az idényből, nekünk pedig továbbra is a helyes úton kell haladnunk.”

A játékvezetői döntéseket övező nagy vitáról, illetve arról is elmondta a véleményét, hogy szerinte a Madrid nem egyenlő feltételek mellett játszhatta-e le a derbit:

„Azt hiszem, soha nem voltam olyan játékos, aki sokat beszél a játékvezetőről. Most sem fogom elkezdeni. Vannak gondolataim, de megtartom őket magamnak. Soha nem voltam ilyen játékos, és most sem fogom elkezdeni. A játékvezető is ember, hibázik, ezek pedig hibák voltak, de nem akarok ebbe belemenni.”

A francia támadó szerint most azonban előre kell tekinteniük, és keményen kell dolgozniuk azért, hogy megfordítsák a helyzetet:

„Igen, igen, dolgoznunk kell, és még többet kell tennünk. A többiek beszélhetnek, nekünk viszont többet kell tennünk, és dolgoznunk kell azért, hogy visszahozzuk a lelkesedést a Real Madridba, és ismét trófeákat nyerjünk.”

Mbappé a Franciaországban kezdődő új időszakról is beszélt, amelyben Zinédine Zidane lesz a szövetségi kapitány:

„Ez egy új időszak, új szövetségi kapitánnyal. Jön a Nemzetek Ligája, négy mérkőzés, meglátjuk, hogyan alakulnak. Mindenki számára új lesz, mert eddig mindannyian csak Deschamps-pal dolgoztunk. Ez változást jelent majd számunkra, de szerintem minden nagyon jól fog alakulni.”

Zidane egyébként már gyerekként elvitte Mbappét Valdebebasba, hogy megnézzék, csatlakozhat-e a Real Madrid akadémiájához:

„Igen, ez sok évvel ezelőtt volt. Ő volt az első, aki elvitt a Real Madridhoz, a sportvárosba. Tizenhárom vagy tizennégy éves voltam, szóval nagyon régen történt. Most pedig ő a szövetségi kapitányom. Olyan, mintha egy film lenne, fantasztikus. Ez a valóság, most egy új folyamat kezdődött Franciaországban. Két évünk van arra, hogy felkészüljünk az Európa-bajnokságra, és most ezen dolgozunk.”

Végül az Aranylabda állásáról is kérdezték, egy héttel a szavazás lezárása előtt:

„Azt hiszem, már mindent elmondtam erről. Az emberek nem voltak elégedettek azzal, amikor túl sokat beszéltem a témáról, de ez van. Én nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban. Mindent megtettem, amit tudtam, és úgy gondolom, jól csináltam. Most pedig várunk.”

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Simeone
Tovább

Simeone: Mourinhónak sem szabad mindent

Az Atlético edzőjének nyilatkozata csapata győztes madridi derbije után. Mourinho, a játékvezetőkkel és a bizottsággal kapcsolatos kritikák „Tiszteletben…