Egytől egyig: AS Roma – Real Madrid (3– 4)

Real Madrid (OP: 6,5)

Szerintem azért ne örömködjünk túlságosan ezen a győzelmen, mert a mérkőzés döntő része egészen egyszerűen kuka volt. Néhány játékos teljesítményére is csak azért érdemes ráhúzni az „értékelhetetlen” jelzőt, mert egy nyilvános írásban az ember mégsem fogalmazhatja meg szó szerint mindazt, amit valójában gondol. Az már más kérdés, hogy a mérkőzést nézve, az éjszaka csendjét meglehetősen magas decibelérték mellett megtörve, milyen kifejezések hagyják el a száját…A Roma több mint 80 percen keresztül kézben tartotta a mérkőzést és sokáig még a pontszerzés lehetősége sem igazán látszott, nemhogy a győzelemé. Néhány játékos kritikán aluli teljesítménye, a védelem visszatérő bizonytalanságai és egy mélységi irányító fájó hiánya együttesen tették kifejezetten gyötrelmessé ezt az estét. Időnként nemcsak az volt a kérdés, hogyan fogunk gólt szerezni, hanem az is, hogy egyáltalán miként szeretnénk futballozni. Aztán szerencsére akadt néhány fiatalember, aki a pályára lépve megmutatta, hogy ezt a játékot lehet egészen más színvonalon, más hozzáállással és mindenekelőtt sokkal hatékonyabban is művelni. A cserék új lendületet, kreativitást és valódi veszélyt hoztak a támadójátékba, aminek köszönhetően végül sikerült megfordítani egy már-már elveszettnek hitt mérkőzést. A győzelemért természetesen nagy dicséret jár, hiszen egy ilyen fordításhoz tartás, hit és küzdeni akarás is szükséges. De azért ne keverjük össze a bravúros végjátékot a jó teljesítménnyel. Ez a mérkőzés sokkal inkább figyelmeztetés volt, mint megnyugtató bizonyíték arra, hogy minden rendben van.

AS Roma (OP: 7,2)

Ritkán látni olyan mértékű összeomlást, mint amilyet a Roma produkált ezen az estén. Nyolcvan percnyi kontrollált, tudatos játék után három rögzített helyzetből kapott góllal elveszítették a mérkőzést, ami alighanem mély lelki nyomokat hagy majd a játékosokban. Az olaszok taktikája sokáig szinte tökéletesen működött, a Real Madrid pedig láthatóan nem igazán tudott mit kezdeni vele. Fegyelmezetten védekeztek, jól zárták le a területeket és amikor lehetőségük nyílt rá, veszélyes támadásokat vezettek. A madridiak tanácstalansága időnként már-már kínos volt és semmi nem utalt arra, hogy a Roma kezéből kicsúszhat a mérkőzés. Aztán a hajrára elfogyott az erő, és ami ennél is végzetesebbnek bizonyult, a koncentráció. A korábban magabiztosan működő védelem néhány perc alatt darabjaira hullott, a rögzített helyzeteknél pedig olyan hibákat követtek el, amelyek ezen a szinten egyszerűen nem férnek bele.

MECCSEMBERE – Arda Güler (OP: 8,2)

Mielőtt belekezdenénk Güler méltatásába, álljunk meg egy néma pillanatra és lehajtott fejjel gondolkodjunk el azon, mennyi szitkot és átkozódást kapott ez a srác az elmúlt években és hányszor kellett hallgatnia, hogy ő bizony nem Real Madrid-szintű játékos. Most pedig ott tartunk, hogy a többség értetlenül áll azelőtt, miért nem kerül be a kezdőcsapatba. Ha viszont már pályára lép, akkor oroszlánrészt vállal egy olyan mérkőzés megfordításában, amelynek már fél lába a sírban volt. Endrick és Rüdiger találatánál egyaránt ő jegyezte a gólpasszt, de ezen túl is legjobb önmagát idézte: hol remekül tartotta meg a labdát, hol hajszálpontos átadásokkal, hol pedig váratlan ritmusváltásokkal hozta kedvezőbb helyzetbe a csapatát. Létfontosságú volt, hogy rendszeresen visszamozgott a labdákért és összekötő kapocsként működött a védelem és a támadósor között. Ez az a feladat, amelyet előtte senki sem igazán vállalt magára és amelynek hiánya hosszú időn keresztül megbénította a madridiak támadójátékát. A csereként beálló játékosok ezen az estén egymást múlták felül teljesítményükkel, de közülük talán Güler volt a legjobb. Nem egyszerűen lendületet hozott a játékba, hanem azt a futballintelligenciát és kreativitást is, amely addig fájóan hiányzott a Real Madridból.

Thibaut Courtois (OP: 7,0)

Négy védés, három bekapott gól – ez így önmagában nem mutat túl jól, még akkor sem, ha én egyik találatnál sem éreztem úgy, hogy Courtois hibázott volna. Ami igazán rányomta a bélyegét a játékára – és egyúttal a csapat egészének teljesítményét is minősíti –, az a hosszú passzok statisztikája. Tizenhét ilyen átadási kísérletéből mindössze három ért célba, ami 18 százalékos pontosságot jelent. Ha azonban egy kicsit a számok mögé nézünk, jól látható, mennyire magára hagyta a csapat Courtois-t a mérkőzés jelentős részében. Rendkívül sok labda került vissza hozzá, de a társak közül szinte senki sem mozgott úgy, hogy megjátszható legyen. A Roma játékosai eközben nem támadták meg közvetlenül a kapust, így időnként egészen abszurd helyzetek alakultak ki. Courtois jobb híján előreívelte a labdát, de ezeknél az átadásoknál az olaszok már nyomás alá helyezték a madridiakat, így a labdák néhány kivételtől eltekintve rendre az ellenfélhez kerültek. Számomra néha egészen szürreális volt a látvány: Courtois a két belső védő előtt állt a pályán és tanácstalanul kereste, kinek is passzolhatná a labdát.

Marc Cucurella (OP: 5,6)

Cucurella 78 percet töltött a pályán, ráadásul azon a bal oldalon, amelyet Vinícius jelenléte védekezésben finoman szólva sem erősített meg. A statisztikák négy szerelést és egy közbeavatkozást mutatnak nála, emellett hét párharcából négyet megnyert. Ezek önmagukban nem rossz számok, különösen annak fényében, hogy amikor Vini a pályán van, valahogy sokkal könnyebben zúdul az áldás a bal oldalunkra. Ez pedig óhatatlanul rányomja a bélyegét Cucurella játékára is, akinek időnként nemcsak a saját feladatait kell ellátnia, hanem mások védekezésbeli hiányosságait is igyekeznie kell ellensúlyozni. Azért támadásban is akadt egy emlékezetes megmozdulása: egy hosszú kapuskirúgást támadókat megszégyenítő technikával vett át, amiből ugyan végül nem született gól, de szépen megmutatta, hogy a támadójátékhoz is képes hozzátenni.

Toni Rüdiger (OP: 7,1)

Sok mindent lehetne és kellene is írni Rüdiger teljesítményéről, de a lényeg az ő esetében mégiscsak az, hogy a mérkőzés egyik legfontosabb pillanatában döntő szereplővé lépett elő. A 89. percben szerzett találata végül győztes gólnak bizonyult, ráadásul éppen korábbi csapata ellen. Van ebben valami sorsszerű, és alighanem különleges elégtételt is jelenthetett számára. Persze az ő teljesítményének értékelésekor sem lehet szó nélkül elmenni a három bekapott gól és a védelemben időnként tapasztalható bizonytalanság mellett. Rüdiger sem tudta mindig azt a határozottságot és stabilitást nyújtani, amelyet joggal várunk tőle, így a mérkőzés egészét tekintve korántsem beszélhetünk hibátlan produkcióról.

Ibrahima Konaté (OP: 5,8)

Konaténak időnként alaposan meggyűlt a baja a Roma gyors támadóival, akik elsősorban lövésekkel és egyéni megoldásokkal próbáltak veszélyt teremteni, a beíveléseket inkább mellőzve. A passzpontosságára nem lehetett panasz, hiszen 91 százalék feletti mutatóval zárt, de a védekezésben már korántsem volt ennyire meggyőző a teljesítménye. Mindössze hét védekező akciót jegyeztek fel nála, ami azért elgondolkodtató. Aki látta a mérkőzést, pontosan tudja, hogy ennél jóval sűrűbb volt az élet a madridi kapu előtt. Joggal merülhet fel tehát a kérdés: ha ennyi veszélyes támadást vezettek az olaszok, akkor hol volt mindeközben Konaté? Persze egy belső védő teljesítményét nem lehet kizárólag a szerelések és közbeavatkozások számával megítélni, de ezen az estén a jelenléte és a határozottsága is hiányzott a védelemből. A három bekapott gól önmagában sem a védelmi alakzat dicsérete és bár a felelősséget nyilván nem lehet egyetlen játékos nyakába varrni, Konaté sem igazán tett hozzá ahhoz a stabilitáshoz, amelyre a Real Madridnak égető szüksége lett volna.

Denzel Dumfries (OP: 5,4)

Most komolyan kérdezem: tud valaki bármilyen értékelhető megmozdulást, emlékezetes akciót felidézni ettől a labdarúgótól azon a nyolc mérkőzésen, amelyeken bennünket, Real Madrid-szurkolókat büntetett a játékával? Ezen az estén 59 perc alatt 25 labdaérintése volt (remélem a bedobások nem tartoznak bele ebbe, mert akkor még siralmasabb a kép), 0 csele (de ebből legalább egy sem volt sikertelen), 0 kapura lövés, de volt 4 labdavesztése. A 19 passzából 17 célba ért, de én elkövettem azt a hibát, hogy a passztérképét is megnéztem, ami azt mutatja, hogy a passzok 2/3-a hátrafele irányult. Biztonsági játék mondhatnánk, de ettől még a jobb oldalunk teljesen inaktív, amíg Dumfries játszik ezen a poszton.

Aurélien Tchouaméni (OP: 5,1)

Nem tudom, mennyire korszerű az a futball, amit Tchouaméni játszik és mennyire felel meg a mai középpályásokkal szemben támasztott elvárásoknak, de én alapvetően szeretem a játékát. Ez alól azonban határozott kivételt jelent az, amit tegnap láttam tőle. Egyáltalán nem tudta betölteni azt a szerepet, amelyet máskor többnyire magabiztosan ellát. A középpályánk gyakorlatilag átjáróházzá változott, ráadásul ő maga is eladott néhány labdát és szemmel láthatóan egyáltalán nem érezte a mérkőzés ritmusát. Nem mozgott vissza a labdákért, nem kínálta magát megjátszható célpontként és ebből a szempontból különösen bántó volt a passzivitása. Az pedig, hogy a támadójátékhoz semmit sem tudott hozzátenni, ezek után szinte említést sem érdemel. Lecserélése teljesen indokolt volt és sokatmondó, hogy a távozását követően a középpályánk szinte minden olyan játékelemben látványosan feljavult, amelyben Tchouaméni teljesítménye addig visszahúzta a csapatot. Ez pedig aligha a véletlen műve.

Fede Valverde (OP: 6,3)

Valverde végigjátszotta a találkozót, de a megszokott dinamizmusából ezen az estén meglehetősen keveset láttunk. A 96 százalékos passzpontosságába természetesen nehéz lenne belekötni, de hiányoztak azok a lendületes megindulások, váratlan ritmusváltások és energikus megoldások, amelyek Fede játékának legfontosabb ismertetőjegyei. Mindössze egyszer próbálkozott lövéssel, de az sem talált kaput. Két közbeavatkozása és egy szerelése azért jelzi, hogy a védekezésből kivette a részét, de összességében jóval visszafogottabb teljesítményt nyújtott annál, mint amit megszoktunk tőle. A hajrában, a nagy fordítás közepette a csapat egésze látványosan feljavult, de ezúttal nem Valverde volt az a turbó, amely hirtelen működésbe lépett és magasabb sebességi fokozatba kapcsolta a madridiakat. Tőle ennél sokkal határozottabb, kezdeményezőbb és mindenekelőtt dinamikusabb játékra lenne szükség. Megjegyzem, az emberben szunnyadó primitív futballösztönöknek azért kifejezetten jót tesz a látvány, amikor Fede izomból rárúgja a labdát az ellenfélre.

Jude Bellingham (OP: 6,8)

Bellingham a teljes mérkőzésen igyekezett összekötni a középpályát a támadósorral, több-kevesebb sikerrel. Az első félidő végén egy gyors ellenakció után közel járt a gólszerzéshez, bal lábas lövése azonban elkerülte a kaput. Összesen háromszor próbálkozott, de egyszer sem találta el a kaput, ami azért nem túl hízelgő mutató. A passzjátéka már lényegesen meggyőzőbb volt: 44 átadásának 90 százaléka pontosnak bizonyult, emellett egy kulcspasszt is kiosztott. Ami viszont mindenképpen a javára írható, az a küzdőszelleme. Hét párharcot nyert meg, ami egy ilyen hektikus, időnként teljesen széteső mérkőzésen különösen értékes teljesítmény. Nem bújt el a labda elől, próbált részt venni a játék szervezésében és akkor is kereste a lehetőségeket, amikor a csapat támadójátéka finoman szólva sem működött olajozottan. A hajrában Güler egyik szöglete után fejjel is veszélyeztetett, de ezúttal sem sikerült betalálnia. Gólt nem szerzett, gólpasszt nem adott, mégis több támadásban vállalt aktív szerepet. Összességében tisztességesen dolgozott, de hiányzott a játékából az az átütőerő és a befejezéseknél az a pontosság, amely igazán magas osztályzatot indokolna.

Yan Diomande (OP: 6,8)

Diomande 78 percet játszott és a madridi támadások egyik aktív szereplője volt. A kezdő játékosok közül, ő tűnt egyértelműen labdarúgónak. A párharcmutatója brutális 16/13-as értéket mutat, 8 cseléből 7 volt sikeres. Mbappé góljánál ő jegyezte a gólpasszt, de négy közbeavatkozása és két szerelése is bizonyítja, hogy a védekezésből sem vonta ki magát. Az volt az ember érzése, hogy ő ezen az estén tényleg futballozni szeretett volna, és ha ehhez nem talált társakat, hát egyedül indult csatába. Diomande egyre biztatóbb teljesítményt nyújt és lassan már nem is az a kérdés, hogy helye van-e a kezdőcsapatban, hanem az, hogyan lehetne még többet kihozni belőle. Könnyen elképzelhető, hogy ezen a mérkőzésen is többre lett volna képes, ha a társaitól nagyobb támogatást kap.

Vini Jr. (OP: 2,6)

A meccs előtti délután még azon húztam fel magam, hogy Vini négymeccses eltiltást kapott a hétvégi dupla mutatványa miatt (hajhúzás plusz gyilkossági kísérlet a bíró ellen), de a Roma elleni mérkőzés után már azt sem bánnám, ha tizennégyet kapott volna. Sőt, menjen, ahová akar. Szintén délután Eden Hazard jutott eszembe, aki világklasszis teljesítményt nyújtott a Chelsea-ben, aztán a Real Madrid játékosaként négy év alatt 76 meccset játszott, egyiket nyomorultabbul, mint a másikat. Vinit a világ egyik legjobban kereső labdarúgójává tette a Real Madrid, erre elfelejtett focizni és már csak az arrogáns, nagyképű stílusa fejlődik, ami miatt a madridisták jelentős része mostanra legszívesebben kilőné a Holdra. Ez az ember tényleg nem érzi, mekkora bajban van? Az első öt percben két olyan eladott labdája volt, amelyek után a Roma azonnal nyomás alá helyezte a Realt, sőt az elsőből komoly helyzet is kialakult. És akkor ott van a harmadik bekapott gól, amelynél ez az ember a saját térfelünkön veszíti el a labdát, mert éppen sarkazással akarja továbbítani. Akkor, amikor semmi, de tényleg semmi nem jön össze neki, ő úgy gondolja, hogy sarkazással kell megoldania a helyzetet! Az, hogy nem volt kaput eltaláló lövése, még hagyján, de egyetlen cselkísérlete sem akadt, ehhez képest viszont hatszor elveszítette a labdát, 22 labdaérintés mellett. Tavaly már leírtam vele kapcsolatban, hogy ha ez a stílus ilyen játékminőséggel párosul, akkor nagyon rövid időn belül egy homokdomb és egy tevecsorda között találja magát, 45 fokban. Ott majd mindent elnéznek neki, és még több pénzt kereshet.

Kylian Mbappé (OP: 6,6)

Hát, küzdött rendesen, még ha meglehetősen nagy hibaszázalékkal is, de azt talán tőle sem lehet elvitatni, hogy nagyon akarta ezt a győzelmet. A 25. percben szerzett gólja – amely szinte a semmiből jött és egy megpattanó lövésből született – egy pillanatra elhitette velünk a csodát: hát ilyen játékkal is lehet gólt szerezni. A mérkőzés statisztikái négy lövést jeleznek nála és mind a négy kaput talált, ami azért nem rossz mutató. A 27 passzhoz társuló 69 százalékos pontosság ugyanakkor már jóval visszafogottabb labdás teljesítményről árulkodik. Mindenképpen a javára kell írni, hogy amikor a csapatnak nem ment a játék – vagyis nagyjából a mérkőzés négyötödében –, akkor legalább megpróbálta egyéni megoldásokkal helyzetbe hozni magát és valahogy életet lehelni a támadásokba. Nem mindig sikerült és a játékában bőven akadtak pontatlanságok, de legalább nem törődött bele a kilátástalan helyzetbe.

Bernardo Silva (OP: 6,7)

Nyugalmat és biztonságot hozott a középpályára, amit a 13 passzából 12 sikeres átadás is jól mutat. Érdekesség, hogy az egyetlen elrontott passza volt az egyetlen progresszív átadási kísérlete is, az összes többi hátrafelé vagy oldalirányba ment. De nem biztos, hogy mindig fejjel kell rohanni a falnak. Néha az is fontos, hogy egy csapat képes legyen megtartani a labdát, egy kicsit eldugni az ellenfél elől, lassítani a játékot és visszaszerezni az irányítást. Amíg pedig nálunk van a labda, addig az ellenfél sem tud gólt szerezni. Nem ő volt a fordítás látványos főszereplője, nem az ő megoldásaitól kapkodtuk a fejünket, de a maga visszafogott, fegyelmezett játékával hozzájárult ahhoz, hogy a középpályánk stabilabban működjön. És ezen az estén ez sem volt kis dolog.

Endrick (OP: 8,7)

Endrick az 59. percben Vinícius helyére állt be és a mérkőzés egyik főszereplőjévé lépett elő. A fáradó római védelem mögé többször is sikerült bekerülnie, hol az erejét, hol a lendületét kihasználva. Fejelt egy remek gólt és tulajdonképpen Espí találata előtt is neki kellene jóváírni a statisztikákban el nem számolt gólpasszt. Hét átadásából mindössze kettő volt sikeres, ami jól mutatja, hogy nem az összjáték az erőssége, hanem az egyéni megoldások, a váratlan villanások, ahogyan azt ezen az estén is láthattuk tőle. A harmatgyenge csatárjátékunkat elnézve különösen könnyű lelkesedni egy ilyen fiatal támadó hatékony és lendületes futballjáért. Abban pedig talán mindenki egyetért, hogy a jövőben sokkal több játéklehetőséget kellene kapnia. Mondjuk az eddigi játékperceihez viszonyítva ennek megvalósítása aligha jelenthet nagy edzői kihívást…

Carlos Espí (OP: 8,2)

Jól van! Úgy tűnik, Espí korábbi madridi góljai mégsem valamiféle szerencsés csillagállás eredményei voltak. Ennek a srácnak tényleg a génjeibe van kódolva a gólszerzés, ezúttal mindössze öt percre volt szüksége ahhoz, hogy betaláljon. Nem kenyere sem az összjáték, sem a passzolgatás, de nem is ez a feladata. Ő a hóhér, a kegyetlen terminátor, a halálosztó, aki a kapu közelében könyörtelenül lecsap. Nem cifrázza túl a dolgokat, nem akarja megváltani a világot, egyszerűen csak gólt akar szerezni. És ami ennél is fontosabb: képes is rá. Találatával életben tartotta a mérkőzést, új lendületet adott a csapatnak és visszahozta a reményt egy akkor már szinte elveszettnek tűnő összecsapáson. Őt is szívesen látnánk jóval gyakrabban a pályán. Sőt, Isten ne adja, egyszer talán még a kezdőcsapatban is…

Álvaro Carreras (OP: 5,6)

Keveset volt a pályán, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a Madrid már nagyobb kockázatot vállalt a meccsbe való visszakapaszkodás végett. Hibázni nem hibázott, de látványos megmozdulásai sem voltak, ha csak a sárgáját nem ennek vesszük.

José Mourinho (OP: 5,8)

Mourinho megítélése ezen az estén meglehetősen Janus-arcú, kezdjük a szebbik felével. Fantasztikus volt látni, ahogyan belenyúlt a mérkőzésbe és a cseréivel megfordította annak menetét. Ha megnézzük olvasóink szubjektív – de a megfogalmazásoktól függetlenül sok esetben bántóan találó – értékeléseit, akkor Endrick, Espí és Güler kapta a három legmagasabb osztályzatot és nem nagy kockázat kijelenteni, hogy teljes joggal. Számomra Endrick játéka volt a leglenyűgözőbb, különösen annak tudatában, hogy ez a srác ebben az idényben eddig legfeljebb az oldalvonal melletti bemelegítésig jutott, a pályán viszont egyetlen percet sem töltött. És akkor forduljunk rá arra, ami nem működött. Ezt némileg leegyszerűsítve úgy is megfogalmazhatnánk, hogy az első 80 perc. Viníciusszal kapcsolatban már írtam egy szösszenetet, de az egyenesen felidegesít, hogy Mourinho semmiféle kritikát nem fogalmaz meg vele szemben. Ehelyett azonnal felmenti és arra hivatkozik, hogy a mérkőzés előtt mindössze két órával hozták nyilvánosságra az eltiltásának mértékét, ami nyilvánvalóan negatívan befolyásolta a teljesítményét. Nos, engem ez egyáltalán nem érdekel. Vinícius nem azért a Real Madrid játékosa, hogy siránkozzon, hanem azért, hogy ontsa a gólokat és segítse a csapatot. Őszintén szólva már azt sem értettem, hogyan kerülhetett egyáltalán a kezdőcsapatba. Ráadásul Mourinho úgy állította össze a kezdőtizenegyet, hogy egyetlen irányító típusú játékosnak sem szavazott bizalmat, ami alaposan rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Most persze megint lehetne Mourinho varázslatáról beszélni és arról, hogy még mindig mekkora edző. Szerintem azonban ennél sokkal egyszerűbb a helyzet: olyan játékosokat kell pályára küldeni, akik tudnak és akarnak is futballozni. Persze tisztában vagyok vele, hogy az edzői munka ennél ezerszer összetettebb, de valahol mégiscsak itt kezdődik…