Az angol már szinte szokásosan, a mérkőzés embereként nyilatkozott.
A mérkőzés
„Nagyon nehéz mérkőzés volt. Keményen megdolgoztunk a győzelemért, és kétszer is sikerült felállnunk. Rendkívül fontos győzelem ez a Bajnokok Ligája-idényünk szempontjából.”
„Újabb fordítás, de ez a Real Madrid mentalitása, és ezt a hozzáállást kell megőriznünk a szezon hátralévő részében is. Nagy lelkesedéssel utazunk Valenciába, és remélhetőleg ott is győzni tudunk, hiszen mindig a következő mérkőzés a legfontosabb.”
Sarkazás
„Ösztönös megoldás volt, egy kis technikai tudással megfűszerezve. Marc (Cucurella) remek labdát adott.”
A fordítást jelentő gól
„Sokkal szebb volt, mint az enyém. Nem meglepő, hogy Fede ilyen lövésekre képes, de ez rendkívül fontos gól volt számunkra, ahogy azt a csapat reakcióján is láthattátok. Nagyon boldogok vagyunk a három pont miatt.”