Volt idő, amikor a Real Madrid a Mestallát (akkori nevén Luis Casanova Stadiont) választotta hazai mérkőzései helyszínéül, ha valamilyen okból nem játszhatott a Bernabéuban. A Valencia nagy klub volt, amelynek méltóságához a rivalizálás éppúgy hozzátartozott, mint a kölcsönös tisztelet. Ami azonban ma van – és ez már jó ideje így van –, az halvány árnyéka csupán annak, amit ez a klub valaha képviselt. Egészen abszurd, hogy mára szükségtelenül ellenséges és kellemetlen élménnyé vált odalátogatni, egyszerűen azért, hogy az ember elvégezze a munkáját. No, de jöjjön a csapatok, az edző és a játékosok szubjektív értékelése.
Valencia CF (OP: 3,71)
Az ég kék, a víz nedves, a Valencia pedig péppé rugdossa a Real Madrid játékosait. Vannak megváltoztathatatlan dolgok az életben. Ahogyan az éjszaka követi a nappalt, úgy változik a Mestalla lelátója is valóságos őrültekházává valahányszor a Real Madrid látogat oda. Az AS címlapja a madridiak játékát balettelőadáshoz hasonlította, ám ezzel összefüggésben nekem lenne némi kifogásom. Amit láttam, az bizony nem balett volt. Időnként inkább egy háborús filmre emlékeztetett, amelyben a katonák egy aknamezőn próbálnak átjutni, miközben minden lépésüknél újabb veszély leselkedik rájuk. Minden párharcot lökés követett, minden szabad labdáért folytatott küzdelem rúgással végződött. Valahányszor megállt a játék, a hazaiak elrúgták a labdát. Amikor pedig a játékvezető végre lefújt egy szabálytalanságot – rendszerint az adott jelenet második vagy harmadik szabálytalanságát –, úgy tiltakoztak, mintha az életük múlna rajta. A Valencia és Aguirre házassága kétségtelenül az égben köttetett. Vagy éppen annak a lehető legtávolabbi ellenpontján. Javier Aguirre pontosan ugyanezt a taktikát alkalmazta néhány évvel ezelőtt, amikor még a Mallorcát irányította, és sikerült legyőznie a Madridot. Azon a napon 29 szabálytalanságot követtek el, tegnapelőtt 26-ot.
Real Madrid CF (OP: 7,69)
Mourinho csapata, amelynek munkáját lassan már a legelszántabb kritikusai sem kérdőjelezhetik meg, 3-0-s győzelmet aratott a Mestallában. Minden jel arra utal, hogy ez lehetett az utolsó Valencia-Real Madrid mérkőzés ebben a stadionban. Örömömre szolgált, hogy a létesítményt a hozzá méltó módon búcsúztatta a csapat. José Mourinho ezúttal azt a kezdőcsapatot küldte pályára, amely az első fordulók útkeresése után egyre inkább az ideális összeállításának tűnik. Güler és Bernardo Silva szervezte a játékot, Tchouaméni biztosította a középpálya egyensúlyát, mögöttük pedig a Konaté-Huijsen páros alkotta a védelem közepét. Utóbbi kettős mára egyértelműen megszilárdította helyét a kezdőben. A Madrid kezdettől fogva uralta a mérkőzést, aminek két egyszerű oka volt. Egyrészt Mou technikás futballistáival természetes módon kézben tartja a játékot, másrészt a Valencia láthatóan arra rendezkedett be, hogy átengedje a kezdeményezést. A madridi támadások súlypontja egyértelműen a bal oldalon volt. Finom kombinációk, lendületes labdavezetések és technikai bravúrok követték egymást, Bellingham, Diomandé, Cucurella vagy éppen bárki jóvoltából, aki arra vetődött. A Madrid kedvére játszott, és a vártnál könnyedebb győzelmet aratott
MECCSEMBERE – Arda Güler (OP: 8,74)
Güler különösen ellenállhatatlan volt. Szinte visszaélt technikai fölényével és önbizalmával: minden labdaérintéséből sütött, hogy kedvére azt tesz az ellenféllel, amit akar. Nem egyszerűen kiemelkedett a mezőnyből, hanem szinte minden fontosabb támadójelenetben volt valami szerepe. A második gólnál kiváló helyezkedésének köszönhetően érkezett a megfelelő pillanatban, később pedig remek átadással készítette elő Mbappé találatát. Három lövőhelyzetet teremtett társainak, és harminchét alkalommal ért labdához a támadóharmadban. Finom technikai megoldásait egyre határozottabb döntéshozatallal társítja, ráadásul a kapu előtt is mindinkább feltalálja magát. X-en láttam egy posztot, amin jót kuncogtam:
Thibaut Courtois (OP: 7,6)
A végeredmény könnyed estét sejtet, Courtois azonban két alkalommal is gondoskodott arról, hogy valóban az legyen. Különösen a Tchouaméni labdavesztését követő védése bizonyult fontosnak, amikor a mérkőzés még korántsem dőlt el. A belga ismét megmutatta, hogy a kapusok jelentőségét nem feltétlenül a munkamennyiségük határozza meg. Kevés dolga akadt, azokat viszont kifogástalanul végezte el.
Federico Valverde (OP: 8,35)
Jobbhátvédként lépett pályára, de láthatóan nem érezte szükségét annak, hogy a munkaköre korlátozza a lehetőségeit. A vezetést megszerző találata a tizenhatos előteréből érkezett, a megszokott elemi erővel és annál is nagyobb pontossággal. Védekezésben megbízható maradt, miközben átadásainak több mint hatvan százalékát az ellenfél térfelén hajtotta végre.
Ibrahima Konaté (OP: 7,6)
Sadiq az első percekben még okozott némi kellemetlenséget, de Konaté hamar világossá tette számára, hogy ennél többre nemigen számíthat. Határozott megelőző szerelései és megfelelő ütemű közbelépései mellett a labdakihozatalokban is figyelemre méltót nyújtott: tizenkét hosszú indításából tizenegy célba ért. Bellinghamet egy ízben kifejezetten ígéretes helyzetbe hozta.
Dean Huijsen (OP: 7,71)
Egyre határozottabban emlékeztet arra a védőre, akit a Real Madrid annak idején igazolni szeretett volna. Magabiztosan lépett ki a labdával, pontos átadásaival rendre átjátszotta a Valencia első védelmi vonalát, és tizenhárom progresszív passzal járult hozzá a támadások építéséhez. Az ellenfél akcióinak elhárításában ugyanilyen eredményesen dolgozott, öt párharcot nyert meg, és egyszer sem tudták kicselezni. Száz három labdaérintése jól jelzi, milyen hangsúlyos szerepet vállalt a játék szervezésében. Nyugodt, intelligens és feltűnően érett teljesítmény.
Marc Cucurella (OP: 7,69)
Maffeo mindent megtett azért, hogy a találkozó személyes üggyé váljon, Cucurella azonban inkább futballozni szeretett volna. Ebben sikerült is felülkerekednie ellenfelén. Tizenöt védekező akciójával a mezőny legaktívabbja volt ebben a mutatóban, miközben száznégy labdaérintésével szintén az élen végzett. Fegyelmezetten zárta a területeket, kellő határozottsággal avatkozott közbe, és a támadások előkészítésében is komoly szerepet vállalt.
Aurélien Tchouaméni (OP: 7,08)
Nem éppen megnyugtatóan kezdett: egyik eladott labdájából a Valencia veszélyes helyzetet alakított ki, amelyet végül Courtois hárított. A francia középpályás ezt követően rendezte sorait, és fokozatosan visszanyerte a korábbi mérkőzéseken látott magabiztosságát. Megfelelően biztosította a védelem előtti területet, noha a játék irányításában és a labdás megoldásokban ezúttal elmaradt saját legjobb színvonalától.
Bernardo Silva (OP: 7,11)
A portugál játékát aligha lehet egyetlen látványos jelenettel összefoglalni, ez azonban sokkal inkább elismerés, mint hiányosság. Folyamatosan megjátszható volt, biztosította az összeköttetést a csapatrészek között, és kilencven százalék feletti passzpontossággal irányította a labdajáratást. A kialakított lövőhelyzeteket előkészítő átadásokban is élen járt. Ritkán erőltetett bármit, ami nem volt indokolt, és többnyire pontosan tudta, mikor kell gyorsítani, illetve lassítani a játékon.
Jude Bellingham (OP: 8,04)
Melyik játékos találta meg ebben az idényben a legjobb önmagát? Ki tölti be a legfontosabb szerepet, legyen az látványos vagy kevésbé észrevehető, és ki mutatja a legpéldásabb csapatszellemet? Igen, barátaim, Jude Bellingham. (Ide képzeljetek egy nagyszabású zenekari fanfárt.) Rengeteg mindenért lehetünk hálásak Mourinhónak az idény eddigi részében, de talán a legfontosabb, hogy sikerült újra felébresztenie a motivációt ebben az angol fenevadban. Bellingham erejével, eleganciájával és férfias energiájával meghatározó futballt játszik. Szinte külön mérkőzést vív a mérkőzésen belül, miközben összekapcsolja a játék különböző szakaszait. Szabadon mozgó futballista, akit a csata kellős közepén mindenki szövetségesként keres. Valóságos hurrikán, amely újra és újra megfeszíti a csapat idegszálait, amikor mások már éppen azon kezdenének gondolkodni, hogy ideje lenne egy kicsit kiengedni. Már azt is tudjuk, hogy az előző idény számos mérkőzésén tapasztalt dühös kifakadásai személyes vagy a csapat egészét érintő frusztrációjából fakadtak. Más ilyenkor egyszerűen leengedte volna a karját. Jude nem. Minden pályán, minden ellenféllel szemben ugyanaz az erőfeszítés. Meggyőződésem, hogy az angol játékos és Mourinho között tökéletes az emberi és érzelmi összhang. Ugyanúgy gondolkodnak a futballról és a csapatról. De cáfoljon meg az idő, ha tévedek: talán az egész idény legfontosabb tanulsága a Real Madrid kollektív ereje szempontjából az, hogy Jude visszatért.
Yan Diomandé (OP: 7,26)
Hat sikeres csel nyolc kísérletből, tizenhárom progresszív labdavezetés, tizenkét megnyert párharc és öt labdaszerzés. Olyan statisztikai sor, amelyről nehéz eldönteni, hogy egy szélső támadó vagy egy különösen tevékeny védekező középpályás teljesítményét írja le. Diomandé azonban mindkét szerepkörben otthonosan mozgott. Gyorsaságával és kezdeményezőkészségével rendszeresen megbontotta a hazaiak védelmét, miközben a labda nélküli munkából sem vonta ki magát. A kemény belépők és provokációk ellenére megőrizte hidegvérét.
Kylian Mbappé (OP: 7,8)
Ezen az estén jóval több gól lehetősége rejlett a játékában, mint amennyi végül a jegyzőkönyvbe került. Folyamatos mélységi indulásaival komoly gondokat okozott a Valencia védőinek, de Dimitrievski többször is túljárt az eszén, máskor pedig a befejezések pontossága hiányzott. Aztán Güler remek kiszolgálása után megszerezte a harmadik találatot, és ezzel sorozatban hetedik mérkőzésén volt eredményes. A hajrában Gayà kiállítását is kiharcolta.
Cserejátékosok
Endrick (OP: 6,44)
Nem sokat teketóriázott: a pályára lépését követően távolról próbálkozott, később pedig közvetlen közelről is kapura lőtt, de Dimitrievski védeni tudott. A brazil továbbra sem a visszafogottságáról ismert, mindenesetre a rendelkezésére álló percek alatt többször is jelezte, hogy szívesen vállalna nagyobb szerepet.
Eduardo Camavinga (OP: 6,81)
Elsősorban a középpálya stabilizálására érkezett, feladatát különösebb nehézség nélkül látta el. Fegyelmezetten helyezkedett, bekapcsolódott a labdajáratásba, és segített megőrizni a Madrid fölényét. Nem kívánt főszereplővé válni, és erre a mérkőzés állása sem kötelezte.
Brahim Díaz (OP: 6,28)
Kevés idő jutott neki, de igyekezett azonnal bekapcsolódni a támadásokba. Élénken mozgott, maga is közel került a gólszerzéshez, majd Endricket hozta helyzetbe egy pontos átadással. Rövid szereplésébe így is belefért néhány ígéretes megoldás.
Carlos Espí (OP: 6,17)
A hosszabbításban váltotta az Mbappét, így leginkább arra nyílt lehetősége, hogy ismét pályára lépjen az első csapatban.
Thiago Pitarch (OP: 6,07)
A tavalyi idény egyik kellemes meglepetése, aki Arbeloa irányítása alatt rövid idő alatt a kezdőcsapat rendszeres tagjává vált, az új szezonban egyelőre jóval kevesebb lehetőséghez jut. A Valencia ellen a hosszabbításban, Bellingham helyére érkezett, így érdemi teljesítményértékelésétől el kell tekintenem.
José Mourinho (OP: 7,79)
A portugál edzőnek sikerült elérnie azt, amire elődei az elmúlt két idényben hiába törekedtek: a Real Madrid nemcsak támadni, hanem egységes csapatként védekezni is hajlandó. A Valverde jobbhátvédként történő szerepeltetésére épülő szerkezet, Bernardo Silva és Tchouaméni kettőse, valamint Güler szabadabb mozgása ezúttal is kiválóan működött. A labdabirtoklás fölénye mellett különösen a labdavesztéseket követő azonnali visszatámadások árulkodtak a csapat fejlődéséről. Mourinho ráadásul a feszültségekkel teli Mestallában is megőriztette játékosaival a fegyelmet, ami az ő pályafutásának ismeretében akár szemléletváltásnak is nevezhető. Nyolc egymást követő győzelem, egyre meggyőzőbb játék és szemmel látható összhang az öltözőben.
