A Madrid szerepe a FIFA megalapításában
Van a Real Madridnak és a nemzetközi futballnak egy olyan legendás alakja, akinek szervezõkészsége nemcsak a madridi labdarúgás elõmozdítására terjedt ki, hanem a sport nemzetközi életében is döntõ szerepet játszott. Carlos Padrósról van szó, aki az elõzõ század elején sokat tett azért, hogy elinduljon a profi labdarúgás a spanyol fõvárosban, és 1904-08 között a Real Madrid elõdjének számító Madrid Football Club elnöki posztját is betöltötte. Padrós ötletei, kezdeményezései és ambíciói nemcsak Madridra terjedtek ki, és még csak nem is Spanyolországra. Célja az volt, hogy szorosabbra fûzze a kapcsolatot más országok labdarúgó szövetségeivel, és így született meg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA ötlete.
Carlos Padrós jó kapcsolatot ápolt a francia Robert Guerinnel és Andrea Espirrel. A levelezéseikben arra a következésre jutottak, hogy szükség van egy nemzetek fölötti szervezetre, amely megszervezi azokat a találkozókat, amiket akkoriban kezdtek el játszani a különbözõ nemzetek csapatai között. A levélben történõ eszmecsere után megegyztek abban, hogy megszerveznek egy sor találkozót. A kiválasztott helyszín végül Párizs lett, egészen pontosan a Saint-Honoré utca 229-es szám alatti épület, amelyben 1904. május 21 és 23. között több gyûlést is tartottak a fontosabb szövetségek képviselõi.
Carlos Padróst is meghívták ezekre a találkozókra, de végül nem tudott elmenni a francia fõvárosba, ezért a szavazatát Andrea Espirnek delegálta. Amint véget értek a tárgyalások, a felek megegyeztek a FIFA nevû szervezet létrehozásában, megfogalmazták a szabályzat elsõ pontjait és egyöntetûen megszavazták a vezetõségi tagokat, akiket a következõ emberek alkottak:
- Elnök: Robert Guerin (Franciaország)
- Elsõ alelnök: Victor E. Schneider (Svájc)
- Második alelnök: Carl Anton Wilhelm Hirschmann (Hollandia)
- Fõtitkár: Louis Muhlinghaus (Belgium)
- Másodtitkár: Ludvig Sylow (Dánia)
A szabályzat elsõ pontja kimondta: „Párizsban, 1904. május 21-én megalakult egy nemzetközi szervezet „Fédération Internationale de Football Association” név alatt, a következõ szövetségek által: Franciaország, Belgium, Svájc, Hollandia, Dánia, Svédország és a spanyolországi Madrid Football Club.”
Az akkoriban nem létezõ Spanyol Labdarúgó-szövetséget kellett a Real Madrid elõdjének képviselnie. A szervezet lassan egyre bõvült, csatlakoztak hozzá nem európai szövetségek is, és végül 1930-ban került sor az elsõ világbajnokságra Uruguayban. Ma a világ minden tájáról, 208 szövetség a tagja, és mindez nem biztos, hogy megtörtént volna Padrós segtsége nélkül.
Egy úttörõ újítás
Ma már magától értetõdõ dolog, de ki gondolná, hogy a labdarúgás feltalálása után több évtizeden keresztül senkinek sem jutott eszébe számokkal ellátni a csapatok mezeit. 1947. november 23-án a Real Madrid lett az elsõ olyan spanyol csapat, amely használta a mezszámozást. Az Atlético ellen debütált az új szerelés a Metropolitano stadionban, a bajnokság 9. fordulójában. Az elsõ kezdõcsapat, amely ilyen formában lépett pályára, a kornak megfelelõen négy csatárral, a következõ volt: Calleja; Clemente, Corona; Pont, Ortiz, Huete; Macala ’Chus’ Alonso, Pruden, Molowny és Cabrera. A városi riválistól elszenvedett 5-0-s vereség után, állítólag egy játékos ironikusan meg is jegyezte: „Micsoda szerencsét hoztak ezek a számok…”
Az újítás ötletgazdája egy Pablo Hernández Coronado nevezetû madridi úriember volt. A Spanyol Labdarúgó-szövetségnek nagyon megtetszett az ötlet, és a következõ idénytõl elrendelték, hogy minden csapat kötelezõ jelleggel viseljen számozást a mezén, amelynek az 1-es számtól (kapus) a 11-esig kell tartania (balszélsõ). Ebben az esetben is, akárcsak számos más alkalommal (mint például, amikor elsõként mezszponzort vezetett be a csapat, ahogy arról írtunk is) a Real Madrid élenjárónak bizonyult egy olyan újításban, amely átformálta a sport arculatát.
Igazgató úr, Ön ugrat engem?
Amikor 1997-ben Jupp Heynckesnek már megvolt a végleges listája azokról, akik Norvégiába utaznak a Rosenborg elleni Bajnokok Ligája csoportmeccsre, valami váratlan történt: a csapat akkori másodszámú kapusa, Cañizares egy edzésen megsérült, és a mester csak a német Illgnerre számíthatott. Ekkor döntött úgy, hogy behívja a keretbe az akkor még csak 16 éves Casillast, aki abban az idõben még a Juvenil A-ban, azaz az elsõ ificsapatban játszott.
Azon a novemberi reggelen Iker éppen órán volt a klub iskolai intézetében. Az igazgató bement a tanterembe, és a következõt mondta: „Hívtak a Real Madridtól, és azt mondták, hogy sürgõsen jelenj meg a klubnál, mert úgy tûnik Norvégiába utazol a csapattal.” Iker erre csak kétkedõen tudott válaszolni: „Igazgató úr, Ön ugrat engem? Tudomásom szerint nem ma van április elseje.”
Az igazgató elmondta a fiatal kapusnak, hogy nem tréfál. Ezután az intézet egyik dolgozója felhívta Maricarment, Iker anyját, aki kocsival a fiáért ment, és elvitte a klub központjába. Ott közölték vele, hogy gyorsan csomagoljon össze, mert Heynckes benevezte a norvégok elleni keretbe.
Rosenborgból visszatérve Casillas hitetlenkedve mesélt élményérõl: „Végül az igazgató tényleg nem szórakozott velem. Az élmény, amit a csapattal való utazás jelentett Európába… nem találok rá szavakat”.
A sorozat elõzõ részei:
- Elsõ rész
- Második rész
- Harmadik rész
- Negyedik rész
- Ötödik rész
- Hatodik rész
- Hetedik rész
- Nyolcadik rész
- Kilencedik rész
- Tizedik rész
- Tizenegyedik rész
- Tizenkettedik rész
- Tizenharmadik rész
