Egytől egyig: Real Madrid – AS Roma

Hazai pályán is győzelmet aratott a Real Madrid az AS Roma csapata ellen, így kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Mi ismét megpróbáljuk a mérkőzés képe alapján, egy tízes skálán értékelni a csapatok, a játékosok és a mester teljesítményét. Mérkőzés utáni szubjektív rovatunk következik.

Csapatok

Real Madrid (8)
Jó meccset hozott Zizou csapata, főleg a második félidőben sziporkáztak a srácok, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a szerencse is nagy szerepet játszott a győzelemben. A Romának több életveszélyes ziccere is volt az első és a második játékrészben is, amelyeket ha kihasználnak, másképp is alakulhatott volna a történet. A védekezéssel nem lehetünk tehát maradéktalanul elégedettek, a támadósor viszont kitett magáért, 37 kapura lövéssel igyekeztek kiszolgálni az elmúlt időben nem túl hálás szurkolókat. Igaz, a helyzetkihasználáson lehetne még csiszolni, de nagyon pozitív, hogy második játékrészben láthattunk több mutatós támadást is, ami bizakodásra adhat okot. Ismét ott vagyunk tehát a negyeddöntőben, ráadásul a Real Madrid 1987 óta először jutott tovább olasz csapat ellen kettős győzelemmel, úgyhogy élvezzük ki a pillanatot.
Az olvasók értékelése: 7,9

Egytől egyig (Real Madrid - AS Roma)_1

AS Roma (6,5)
Próbálkoztak ők becsülettel, az első félidőben talán jobban is akartak futballozni, mint vendéglátójuk, azonban semmi sem jött össze nekik. Ha őszinte akarok lenni, többet érdemeltek volna, hiszen egy kezemen meg sem tudom számolni, hány ziccert hagytak ki. Spalletti mester egész jól összerakta csapatát. Talán a védelem volt egyfajta gyengepont a vendégeknél, de Szczęsny nagyszerű meccset hozott és többször is kisegítette a bekkeket.
Az olvasók értékelése: 5,8

Játékosok

A mérkőzés legjobbja –  Keylor Navas (9)
Újabb fantasztikus teljesítmény a Costa Rica-i kapus neve mellett. Ismét bebizonyította, hogy földöntúli reflexekkel rendelkezik. Többször találkozhatott a Roma támadóival, azonban nagyszerűen állta a sarat, a szerencsén kívül neki köszönhető a győzelem és az, hogy érintetlen maradt a hazai háló. Ő az egyetlen kapus a BL idei kiírásában, akinek nem vették be a kapuját. Nyolc mérkőzés áll a neve mellett a legrangosabb európai kupasorozatban, de eddig senki sem tudott túljárni az eszén.
Az olvasók értékelése: 9,2

Egytől egyig (Real Madrid - AS Roma)_2

Danilo (7)
Az Atlético Madrid elleni mérkőzésen talán megtört a jég, ezért is kaphatta meg tegnap a bizalmat a brazil. Úgy vélem, élt a lehetőséggel, egyik legjobb madridi mérkőzését hozta le. Hét labdaszerzésével a védelem egyik legjobbja volt, El Shaarawy hatástalanításában nagy szerepet játszott.
Az olvasók értékelése: 6,6

Pepe (7)
Nagy szükség volt tegnap az öreg rutinjára, aki visszatérése óta folyamatosan megmutatja Varane-nak, hogy milyen egy magabiztos középhátvéd. Öt szerelés és három felszabadítás állt a neve mellett, többször is mentett az utolsó pillanatban.
Az olvasók értékelése: 8

Sergio Ramos (6)
Több nehéz pillanata is volt tegnap este, a legtöbb gondot Salah okozta számára, aki csak akkor nem verte meg, ha nem akarta. Amikor nem az egyiptomi jött szembe, akkor jól állta a sarat, öt labdaszerzéssel és hét tisztázással vette ki a részét a kapu őrzéséből. Formája azonban továbbra sem kielégítő, sokkal többre képes annál, mint amit hetek óta mutat.
Az olvasók értékelése: 7,7

Egytől egyig (Real Madrid - AS Roma)_3

Marcelo (6,5)
Brazil honfitársa ezúttal megverte őt. No nem támadásban, hiszen Marcelo ismét ellenállhatatlanul zsugázott az ellenfél térfelén, rengeteg offenzívában vett részt, a védekező feladatairól azonban gyakran megfeledkezett. Az esetek nagy részében neki volt köszönhető, hogy Ramos Salah-val találkozhatott. Tud ő hátul ennél többet is nyújtani.
Az olvasók értékelése: 7,7

Casemiro (7)
Nagyszerűen tehermentesítette Modricot és Kroost, pontosan ezért küldte pályára őt Zizou. Kicsit gyengén kezdte a mérkőzést, de aztán belelendült, kilenc labdaszerzésig meg sem állt. A kapu előtt négy alkalommal tisztázott. Néha kicsit pontatlan volt, de ezúttal belefért. Ha így folytatja, állandósíthatja helyét a kezdőben.
Az olvasók értékelése: 8,2

Luka Modric (9)
Most mondjam, hogy csak a szokásos? Gyakorlatilag mindent jól csinált, mindenhol ott volt, nem számított, hogy védekeznie vagy támadnia kell. A csapat leghasznosabb és legaktívabb tagja volt. Összetehetjük a két kezünket, hogy itt van a csapatban.
Az olvasók értékelése: 8,4

Egytől egyig (Real Madrid - AS Roma)_4

Toni Kroos (7)
Kevesebb védekező feladata volt Casemirónak hála, így ezúttal mi sem láthattunk tőle annyi látványos kocogást. Több osztogató szerep hárult rá, hat kulcspasszával pedig ő hozta legtöbbször helyzetbe a társakat. Engem ezen a meccsen sem győzött meg, tavaly túl magasra tette a lécet. Annyi viszont bizonyos, hogy Casemiróval a csapatban jobb teljesítményre képes.
Az olvasók értékelése: 7

James Rodríguez (6)
Tudom, gólt lőtt. Ettől függetlenül hozott egy kritikán aluli első félidőt. Mint aki teljesen elfelejtett futballozni, a szurkolók ki is fütyülték. Szívem szerint már az első félidőben lecseréltem volna, de Zizou bizalmat szavazott neki, a második játékrészre pedig feljavult, voltak fontos és jó passzai, valamint bevette a rómaiak kapuját is. Ettől azonban lényegesen több kell. Az erőnléte pedig annyira látványosan pocsék, hogy felesleges is beszélni róla.
Az olvasók értékelése: 7,6

Gareth Bale (7)
Felépülése óta először volt a kezdőcsapat tagja. Érződött rajta a kihagyás, és bár voltak jó megmozdulásai, a második játékrészre elfáradt, így cseréje teljesen érthető volt. Nem lógott ki a csapatból, de még formába kell lendülnie. Nagy szükség lesz rá a következő körben.
Az olvasók értékelése: 7,7

Cristiano Ronaldo (8)
Lőtt egy nagyon fontos gólt és adott egy gólpasszt is, azonban annyira sok lehetőséget puskázott el, hogy nem kaphat ennél több pontot. Nem volt rossz meccse, sőt, de 14 helyzetből egyet gólra váltani nagy luxus.
Az olvasók értékelése: 8,6

Egytől egyig (Real Madrid - AS Roma)_5

Cserejátékosok

Lucas Vázquez (8)
Így kell beszállni. Amikor bejött, mind tudtuk, hogy benne lesz egy gólban. Lendületet hozott a jobb oldalra, folyamatosan ott volt benne a veszély. Bravó, kicsi Lucas!
Az olvasók értékelése: 8,6

Jesé Rodríguez (-)
Nem tudta megismételni a római gólját, nagyon kevés befolyása volt a mérkőzésre.

Mateo Kovacic (-)
2/2 sikeres passz. Ennyi.

Edzői teljesítmény

Zinedine Zidane (8)
Sokan azt mondták, vízválasztó mérkőzés lesz ez számára. Nos, jól állta a sarat. Az első félidőben nem volt igazán meggyőző a csapata, de a szünetben Zizou tudott hatni a srácokra. Ami a védekezést illeti, még mindig lesz dolga bőven. Casemiro beállítása jó döntésnek bizonyult, majd nagyszerűen nyúlt bele a csapatba a cserékkel is, gondolok itt elsősorban Lucas Vázquez behozatalára. Jó lesz ez, csak kapja meg a kellő türelmet a munkájához.
Az olvasók értékelése: 8,3

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Florentino Pérez
Tovább

Egy kampány, amely megbénít

Luis Nieto pályafutását a Diario Ya című lapnál kezdte. Később az El Independiente és a Diario 16 munkatársa…