Butragueño: Ez egy váratlan eredmény volt

A Real Madrid intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója és egyben korábbi legendája, Emilio Butragueño is elmondta véleményét a tegnapi találkozóval kapcsolatban.

„Ez egy váratlan mérkőzés és eredmény volt. A lehető legrosszabbul kezdtük a meccset. Később már megvolt a kellő bátorság és megfelelő hozzáállás, csak az eredmény maradt el.”

„Nem sokkal a szünet előtt szereztek egy nagyszerű gólt egy hiba után. A második félidő elején voltak a legnagyobb helyzeteink, 2-1-re szépítettünk, nekik pedig kétségeik támadtak.”

Butragueno

„Egészen addig a szabálytalanságig nem tudtunk egyenlíteni, de az látszott, hogy akartuk a három pontot.”

„Van két gyors játékosuk, akik remekül használták ki a Real Madrid védelme mögötti üres területeket.”

„Többször már nem hibázhatunk. Nyernünk kell a Galatasaray ellen, a lejátszott két meccsünk meghatározza azt, ami következik.”

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…