Ramos megdöntötte Roberto Carlos rekordját

Isztambulban nemcsak a Galatasaray elleni győzelemnek örülhetett a kapitány.

Sergio Ramos 75. BL-győzelmét ünnepelhette a Galatasaray ellen. Ezzel a csapat kapitánya a második a Real Madrid történelmében, aki eljutott eddig a számig. Ramos egy győzelemmel már Raúl (74) előtt van, a listát Casillas vezeti, aki 90 győzelemig jutott a Real Madrid mezében.

Sergio Ramos a Galatasaray elleni találkozón.

Az andalúz védő első győztes BL-meccsét 2005 szeptemberében ünnepelhette a madridi csapatban az Olympiacos ellen. Azóta történelmet írt a blancók mezében, miután négyszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját. Emellett ő az egyetlen, aki kapitányként háromszor is a magasba emelhette a trófeát. A győzelmek mellett gólokban is jól áll, eddig 12 találot szerzett, köztük olyan fontosakat is, mint például a Tizedik és a Tizenegyedik megnyerésekor.

Ramos a Galatasaray ellen egy másik rekordot is megdöntött: ő a Bajnokok Ligája történelmének legtöbb mérkőzésével rendelkező védője. A kapitány 121 találkozón lépett pályára, ezzel Roberto Carlost (120) sikerült megelőznie. A madridista duó után Carles Puyol áll 115 találkozóval a dobogó harmadik fokán.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…