Fatih Terim: Nincs veszítenivalónk, a végsőkig harcolni fogunk

A Real Madrid – Galatasaray mérkőzés előtt a török csapat edzője is a sajtó rendelkezésére állt, hogy a találkozó kapcsán feltett kérdésekre válaszoljon.

„Számunkra ez a mérkőzés olyan, mint egy kupadöntő, nincs veszítenivalónk, a végsőkig harcolni fogunk. Ha kicsit számolgatunk, akkor azt láthatjuk, hogy egy vereség esetén egy másik versenysorozatba való bejutásra lehet esélyünk.”

Fatih Terim

„A Real Madrid nem gyengébb Bale vagy James nélkül. Minden egyes játékosuk igazán minőségi futballista. Ha felküldenek 11 játékost, akkor van 11 másik kiváló játékosuk a padon. Függetlenül attól, hogy ki játszik, mindannyian kulcsjátékosok. Mind nagyon jók, bármelyikük képes megnehezíteni a mérkőzést számodra.”

„A csoportban nem lőttünk gólt, de olyan játékosokkal rendelkezünk, akik rengeteg helyzetet dolgoztak ki. A csapat támadó szellemű. Ha kihasználtuk volna a lehetőségeink nagy részét, akkor most teljesen más helyzetben lennénk. A statisztikák ebben a szakaszban nem igazán érdekelnek. Ki kell dolgoznunk gólhelyzeteket és sikeresen be is kell fejeznünk őket. Egy olyan csapatot akarok a pályán látni, amelyik nem fél attól, hogy kikap, és győzni megy ki a pályára.”
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…