Beharangozó: Real Madrid – Liverpool: Megkezdődik a negyeddöntő

A blancók a Di Stéfanóban szeretnének jó eredményt elérni a két csapat párharcának első mérkőzésén.

A Bajnokok Ligája aktuális kiírása elérkezett a negyeddöntőkhöz, és nem is akármilyen összecsapással indul a sorozat ezen fázisa, hiszen a Real Madrid a Liverpoolt fogadja a Di Stéfanóban. A mérkőzés kapcsán felelevenedtek a klub 13. BL-győzelmének emlékei, hiszen a két együttes legutóbbi találkozója után a blancók magasba emelhették a legrangosabb európai kupasorozat elnyeréséért járó trófeát.

Mindenesetre akkor, amikor két európai óriás találkozik, nem beszélhetünk esélyesekről. A Real Madrid és a Liverpool összesen 19 BL-győzelemmel rendelkeznek (13 a madridi, 6 a liverpooli oldalon), és minden arra utal, hogy egy rendkívül kiegyenlített találkozót láthatunk majd. A két csapat legutóbbi hat találkozóján mindkét együttes 3-3 győzelmet számlál úgy, hogy az utolsó három alkalommal a Madrid örülhetett. A blancók egyébként jelenleg 11 mérkőzés óta veretlenek, ezt a sorozatukat is szeretnék tovább vinni.

Real Madrid - Liverpool (beharangozó)

„Az erőnk az egységünkben rejlik” – mondta Zidane a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján, ahová ezúttal Nacho kísérte el. A spanyol védő kiemelte, hogy mindent bele kell adniuk a jó eredmény érdekében. Az edző a 21 fős keretébe nem nevezte Eden Hazard-t, azonban visszatért a középpályára Fede Valverde. A találkozót egyébként Félix Byrch vezeti majd.

Jürgen Klopp a D csoportból jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba, az Atalanta, az Ajax és a Midtjylland előtt, ahol aztán a Leipzig együttesét búcsúztatta. A Liverpool ebben a kiírásban mindössze három gólt kapott. A csapat 14 lőtt góljából 12-t a Salah (5), Jota (4), Mané (3) hármas szerezte.

A találkozó előtt Jürgen Klopp és Diogo Jota állt az újságírók rendelkezésére. A német szakember kiemelte interjúja során, hogy nem a bosszú vezérli csapatát a 2018-as döntőben elszenvedett vereségért, Jota pedig Nachóval egyetértésben szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy maximális erőbedobásra lesz szüksége a csapatának, ha kedvező eredményt akarnak elérni a visszavágó előtt.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…