Lautaro: Megfizettünk azért, hogy nem lőttünk gólt

Az Inter játékosainak mérkőzés utáni nyilatkozatai.

Lautaro:
„Tudjuk, hogy miről szól ez a sorozat, hogy ki ellen léptünk ma pályára. És tudjuk, hogy ha nem rúgunk gólt egy olyan csapat ellen, mint a Real Madrid, akkor azért meg fogunk fizetni.”

„Javulnunk kell bizonyos dolgokban, amiket nem csináltunk elég jól, de rengeteg jó dolgot is tettünk ma, különösen az első félidőben. Erre kell építenünk és tovább kell dolgoznunk az edzéseken, hogy jobbá váljunk.”

„Most arra kell koncentrálnunk, hogy megszerezzük a három pontot Bologna ellen. Ők is egy trükkös csapat, akik keményen küzdenek. Pihennünk kell és készen kell állnunk a következő meccsre.”

„Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, mert mindig mögöttünk állnak. Reméljük, hogy visszafizethetjük ezt nekik egy szép győzelemmel.”

Lautaro
a kép forrása: Youtube screenshot (Inter)

Džeko:
„Ennél sokkal jobb eredményt érdemeltünk volna, de ha nem használod ki a helyzeteidet, akkor úgy nehéz nyerni. Nem volt szerencsénk, hiszen jól játszottunk, de a meccs végén kaptunk egy gólt. Másként kellett volna történnie.”

„Sok helyzetet dolgoztunk ki, de Courtois nagyon jól játszott, jobban mint mi. Nagy kár.”

„Nagyon jól érzem magam az Interben. A srácok jól fogadtak. Nagyszerű társaság ez, csodás játékosokkal, ahogy ezt már az előző idényben is megmutatták.”

Darmian:
„Egyáltalán nem érdemeltünk ma vereséget, figyelembe véve a játékunkat. Feltüzelve mentünk ki a pályára, és már az első pillanattól megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Sok helyzetet alakítottunk ki, nagy kár, hogy nem jött meg az áttörés. Megfizettünk ezért a végén.”

„Nem gondolom, hogy egyetlen mérkőzésnek hatással kellene lennie az önbizalmunkra, különösen úgy, hogy ilyen teljesítményt nyújtottunk. Biztosítanunk kell, hogy a hátralévő öt mérkőzést ugyanilyen elszántsággal játsszuk le. Ha így teszünk, nem lesz probléma a továbbjutással.”

Darmian
a kép forrása: Youtube screenshot (Inter)

Cordaz:
„Csúcsteljesítményt nyújtottunk. Az eredményért kár, de hosszú még az út, van időnk megtalálni a helyes irányt. Mindent bele kell adnunk annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük be a hátralévő meccseken. Tudjuk, hogy mire vagyunk képesek, a játékstílusunk is adott. Biztosak vagyunk a továbbjutásban.”

Forrás: inter.it
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…