Gergő

1436 cikk
8 évesen találkoztam először a Real Madriddal. 2000-es BL-döntő, Morientes, McManaman, Raúl, TEKA-mez, ilyesmik rémlenek. Aztán az a bizonyos gól a Leverkusen ellen. Mondhatni, hogy a Galaktikusokkal nőttem fel. A Galaktikusok azóta mentek, én maradtam. Zidane, Guti, Modric, Kroos és Benzema örök csodálója vagyok. 2014 óta pedig Peña-csapattag.

Megszületett a dönté…

Megszületett a döntés, melynek értelmében a 21. fordulóból elmaradt Celta Vigo – Real Madrid mérkőzést május 17-én, szerdán este 9 órakor pótolják.

Tovább

Zidane: Nem érinthetetlen a BBC

A mérkőzésről
"Folytatni akarjuk a jó sorozatunkat. Még hátravan néhány mérkőzés, reméljük, hogy megszerezzük a következő fontos három pontot. Ismét megpróbáljuk a legjobb formánkat mutatni, jól szeretnénk játszani, folytatnunk kell, amit elkezdtünk."

A Granada már biztos kieső
"Épp ettől lesz még nehezebb a mérkőzés, hiszen nincs vesztenivalójuk. Ráadásul a Real Madrid ellen mutathatják meg, hogy igenis jó játékosok – a kiesés ellenére is. Nagyon fontos találkozó lesz egy kemény ellenfél ellen. Ha az gondoljuk, hogy könnyű lesz, akkor a saját magunk szemébe hazudunk. De egy pillanatig sem gondolkodunk így."

Zidane

Sokan kritizálják a munkádat
"Ez nem olyan dolog, amire azt mondom, hogy nem érdekel. Mindig a lehető legjobban próbálom végezni a munkámat. Számomra ez a legfontosabb. Az elnök megadta a lehetőséget, hogy ezt a nagyszerű csapatot vezessem. Minden nap úgy jövök dolgozni, hogy fejlődni akarok. Ennyi az egész. Mindenki elmondhatja a véleményét, akkor is, ha rossz és akkor is, ha jó. Ha rosszul játszunk, akkor sem fog változni semmi. Nem a szavak erejében bízom, hanem a munkában. Ezért igyekszem folyamatosan jobb és jobb lenni. A legcsodálatosabb dolog, ami a profi karrierem során történt velem, az a Real Madrid."

A sérültek
"Coentrão velünk lesz holnap. Pepe felépült, szerintem jövőhéten már pályára is tud lépni. Varane kisebb sérülést szenvedett, semmi komoly, de nem akarunk kockáztatni."

Cristiano Ronaldo és az Aranylabda
"Igen, nagy esélye van megnyernie a következőt. De teljesen megérdemli, megdolgozik érte. Sokat beszélgetek vele. Jól ismeri a képességeit, és tudja, hogy évek óta több mint 50 mérkőzést játszik szezononként, ezért olykor pihenésre van szüksége. Minden játékossal megbeszélem ezeket a dolgokat, fontos az állandó kommunikáció."

Morata
"A Real Madrid játékosa és elkötelezett a klub iránt. Ez élete klubja."

Lehetséges, hogy cím nélküli évet zár a csapat
"Nem aggódom emiatt, de igaz, hogy még semmit sem nyertünk meg. Még két trófeáért harcolunk, tovább kell folytatnunk a munkát. Minden nap, minden mérkőzésen az utolsó percig ezért fogunk küzdeni. Nem tudom, mi fog történni. Minden játékosom alázattal és tisztelettel dolgozik, ezt nagyon szeretem bennük. Végsőkig küzdünk a trófeákért."

A szurkolók feldühítették az Atléticót
"Sok transzparenst láttam a mérkőzés előtt, de ez a futball része. Ezek a dolgok mindig megtörténnek. Ha valami nem tetszik, akkor mérges leszel, de nem változtathatsz rajta."

Zidane

A jövőd
"Tudod, hogy mennek itt a dolgok, és ezt már elmondtam párszor. Az eredményektől függsz. Ennyi az egész. A klubot örökre a szívembe zártam, majdnem 17 éve itt vagyok. De tudom, hogy mit jelent a Real Madridnál lenni, és hogy ezért mit kell tenni. Ha nem mutatsz fel semmit, akkor haza lehet menni. Reálisan látom a dolgokat, de ez nem gátol meg abban, hogy keményen dolgozzak és megéljem az álmomat."

Kroos szerint az Atlético ellen a 4-4-2 volt a kulcs
"A mérkőzést teljesen más formációban kezdük meg, mint ahogyan befejeztük. Mindig ez a kulcs, hogy egy csapat, mennyire képes alkalmazkodni és átállni. Nem rémlik, hogy valaha is azt mondtam volna, a BBC-vel problémásabb a játék és nincs meg az egyensúly. Világklasszis játékosok. De Toninak abban igaza van, hogy a találkozó második felében változtattunk, mert a szélsők jobban lezárták a területeket védekezésben. Mindenki elmondhatja a véleményét, de én meg vagyok elégedve a BBC-vel."

Cristiano, Benzema és Bale minden körülmények között kezdő
"Ez nem igaz. Akkor mondják ezt az emberek, amikor jól teljesít egy olyan játékos, aki már egy ideje nem játszott. Jó teljesítményt nyújt, és elfelejtik a másik korábbi érdemeit. De nálunk minden játékos jól teljesít – a BBC is. Mikor nem szerepelt jól a csapat a BBC-vel? Talán néhány ilyen mérkőzés volt. Nehéz összeállítani a legjobb tizenegyet, mert az összes játékosom ragyogó munkát végez."

Mbappé
"Elképesztő formában teljesít idén, hihetetlen szezonja van. Ennyit tudok mondani róla. Inkább a saját játékosaimra fókuszálok, nem szeretek olyanokról beszélni, akiket nem én edzek."

Tovább

Zidane: Fenomenális érzés, amikor a játékosok mindenben támogatnak

A csapat állapota
„Fizikálisan és mentálisan is jó állapotban vagyunk. Tudjuk, hogy eddig mindent megtettünk, amit meg kellett tennünk. Ragyogóan kezdtük meg a bajnokság hajráját. Egy szezon alatt mindig vannak pillanatok, amikor szenved a csapat. Ennek ellenére büszkék vagyunk az eddigi teljesítményünkre. Most következik az idény legszebb része, úgy gondolom, jó hangulatban és formában várjuk.”

Kezdőcsapat a Valencia ellen
„Szerencsém van, mert egy lenyűgöző csapattal dolgozhatok együtt. Minden játékosom a kitűzött célokra koncentrál és mindenki tisztában van vele, mit is jelent a Real Madridban futballozni. Tudják, hogy a bajnokságért és a Bajnokok Ligájáért küzdünk. Az egyik legnagyobb erénye ennek a csapatnak a megbízhatóság. Mindenkinek profi a hozzáállása, tisztelettudóak és teljes mértékben a feladatukra fókuszálnak. A csapat minden tagja ugyanazokon a megpróbáltatásokon megy át, akár játszik, akár nem, de én vagyok az edző, nekem jutott az a nehéz feladat, hogy tizenegy embert a pályára küldjek.”

Zidane

Radikális rotálás
„Manapság sokkal több mérkőzést kell játszani egy szezonban. Régebben 30-40 találkozót le lehetett tudni 12-13 játékossal, ma ez elképzelhetetlen. A játékosoknak a klubjuk mellett a nemzeti csapatban is teljesíteniük kell, ennek is köszönhető, hogy egy idényben akár 60-70 mérkőzést is le kell játszaniuk. Ennek a csapatnak nagyon fontos a rotáció, ez a filozófiám. Ettől nem leszek jobb edző, egyszerűen ez az én hitvallásom. Sokat beszélek a játékosokkal, megvitatjuk a történéseket. Mindig elmagyarázom nekik, mit miért teszek. Ők ezt megértik, hiszen egy célért küzdünk. Amikor ezt megértik a játékosok, és érzed, hogy mögötted állnak, fenomenális.”

Kritikus hangok
„Mindenki elmondhatja a véleményét, de jelenleg én vagyok a Real Madrid edzője. Az én feladatom és felelősségem kiválasztani a csapatot és döntéseket hozni. Minden nap a csapatra gondolok. A legfontosabb dolog számomra a családom után a Real Madrid, aztán a játékosaim. A többi nem igazán érdekel engem."

Igazságtalan, hogy Isco, Morata és Asensio a jó teljesítmény után mindig padra kerül
„Mondhatják, hogy nem vagyok igazságos, de én máshogy gondolom. Nagyon tisztelem a játékosaimat, de hétről hétre választanom kell. Egyáltalán nem érzem igazságtalannak, ahogyan a játékosaimmal bánok. Sok csapat van, ahol a cserejátékosok csak hallomásból ismerik a játékperceket. Akkor játszanak, amikor az edzőjük bajban van. Én nem így gondolkodom, számomra minden játékos ugyanolyan fontos, és ezt érzékeltetem is velük. Meg kell neveznem a kezdőtizenegyet, aztán változtanom is kell mérkőzés közben. Mondhatják, hogy van egy A és egy B csapat, de számomra egy csapat van, a Real Madrid.”

Miért nem játszik Isco?
„Azért vagyok, hogy elmagyarázzam a játékosoknak, miért nem játszanak. Nekik mondom ezt el, és nem maguknak. Én is futballoztam és mindig játszottam. Majdnem mindig. Tudom, mennyire nehéz egy játékosnak, ha nem játszhat. Ismerem Isco érzéseit, tudom, mennyire nehéz, ha nem lehet a pályán háromnaponta. Nem beszélek sokat, csak akkor, amikor tényleg szükséges. Holnap és kedden is mérkőzésünk lesz. Isco magabiztos és a mérkőzésekre fókuszál.”

Lelkiállapot
„Tele a tököm mindennel. (nevet) Fáradt vagyok-e? Egy cseppet sem, nagyszerűen érzem magam.”

Kétségek
„Minden rendben van. Teljesen érthető, ha egy szezon alatt felmerülnek kétségek, de ennek nem most jött el az ideje. Másfél hónap van hátra, minden most dől el. Meggyőződésünk, hogy mindent jól csinálunk.”

Zidane

Cristiano Ronaldo, a középpályás
„Tudják, mit gondolok erről. Cristiano mindig is a szélen játszott, mert ott tudja legjobban kamatoztatni a képességeit. Néha középcsatárként is szerepelt. Ez azért lehetséges, mert nagyon jó játékos, de az eredeti posztja a pálya szélén van, ez nem is fog változni. Több mint 400 gólt szerzett már onnan, ennek ellenére más poszton is bevethető.”

Gareth Bale pótlása
„Több ötletem is van, de ez sok mindentől függ: a poszttól és az ellenféltől is. Annyi biztos, hogy sok lehetőségem van, mert nagyszerű játékosaim vannak, képesek több poszton is játszani. Ez a csapat egyik erőssége. Persze az edzésmunka is fontos része a döntésemnek.”

Fábio Coentrão
„Kisebb fájdalmai vannak. Nehéz időket él meg, őt zavarja ez a legjobban. Edzeni akar, és játékra vágyik, de most más problémái vannak. A comjával vannak gondok.”

Pepe
„Remélem, Pepe még pályára léphet az idei szezonban. Jobb állapotban van már, nem érez fájdalmat. Nem tudok semmit a jövőjéről.”

Michél kijelentése, hogy a Málaga segít a Real Madridnak
„Nem foglalkozom ezzel, az ilyen dolgokat meghagyom önöknek, újságíróknak. Engem csak a holnapi mérkőzés érdekel.”

Tovább

Nyáron újra célkeresztben De Gea

A De Gea-hadművelet

A Real Madrid továbbra sem tett le David De Gea szerződtetéséről, eltökélt szándékuk Madridba csábítani a Manchester United kapusát. Mindenki emlékszik a két évvel ezelőtti, komédiába illő végjátékra, amikor az átigazolási időszak utolsó perceiben azért nem jött létre a transzfer, mert későn érkezett meg a fax Angliába. Az akkori megállapodás értelmében De Gea Madridba, míg Keylor Navas Manchesterbe tette volna át a székhelyét. Azóta két szezon telt el, de a spanyol klub ismét bejelentkezett De Geáért, és úgy tűnik, most előre gondolkodnak. A Marca tényként közli, hogy létezik egy megállapodás a klub és a kapus között, melynek értelmében öt-hat évre fog aláírni.

De Gea

Mourinho üzenete

A stratégia következő lépése, hogy De Gea kommunikálja távozási szándékát a klubja felé, ezután kezdődhetnek a tárgyalások.

Véletlen vagy sem, de a spanyol hálóőr kihagyta csapata április 9-ei, Sunderland elleni mérkőzését. Ez azért érdekes, mert előtte sorozatban 63 alkalommal állt a kapuban. A hivatalos indoklás szerint egy apróbb csípősérülése volt. Néhány nappal később már arról pletykáltak, hogy a kapus és Mourinho között érezhető egy kis feszültség. Ennek alapját a portugál edző nyilatkozata is katalizálta:

"Nem fogok találgatásokról beszélni. Úgy gondolom, ő sem akar ilyenekről beszélni. Nagyon fontos mérkőzéseket játszunk, úgy látom, ezzel Davidnak sincs semmi gondja. A szezon végén jön el az az időpont, amikor a játékosok elgondolkodhatnak a karrierjük jövőéről."

Ez egy tipikus "mourinhós" üzenet volt, melyben sokak szerint kijelentette és elfogadta De Gea távozási szándékát. Eközben az is biztosnak látszik, hogy Joe Harttal, a Manchester City korábbi, a Torino jelenlegi kapusával kívánja pótolni De Geát.

Mourinho senkinek az akaratával nem fog szembemenni, de a Real Madrid már lemondott arról, hogy rekordot jelentő összeget tegyen le az asztalra a spanyol kapusért. Pedig a szóbeszédek szerint jóval több lesz a vételár, mint amit anno a Juventus fizetett (54 millió euró) a Parmának Buffonért.

De Gea and Mourinho

A legdrágább kapus lehet

Még nem kezdődtek meg a tárgyalások, ezért ajánlatot sem tett a Real Madrid, de egyes spekulációk szerint a végösszeg 70-75 millió euró körül lesz. Sokaknak ez felháborítóan magas összegnek tűnhet, esetleg a felesleges pénzkidobás kategóriájába is sorolható, azonban De Gea több okból is egy stratégiailag fontos igazolás lehet.

Egyrészt a Real Madridnak meg kell erősítenie a kapusposztját, mert Keylor Navas és Kiko Casilla sem képes folyamatos, magas szintű teljesítményre. Pedig a Costa Rica-i hálóőr az említett meghiúsult transzfer utáni szezonban világklasszis szinten védett, azonba sérülése óta csak olyan epizód-fellángolásokat láthatunk tőle, mint például a Barcelona ellen. Másrészt, a Real Madridnak fiatalítania kell a keretet, és David De Gea még csak 26 éves. Harmadrészt pedig, nem nagyon kell magyarázni, mekkora jelentőséggel bír, ha egy spanyol csapat kapuját a spanyol válogatott kapusa védi. Nem beszélve a marketingértékről.

Az átigazolás kulcsa az lehet, hogy Mourinho élénken érdeklődik Morata és James Rodríguez iránt is. A Manchester Unitednek muszáj megerősítenie a támadószekcióját, főleg annak tudatában, hogy a Chelsea nagy valószínűséggel megszerzi Romelu Lukakut. Erre lenne megoldás Morata, akinek az ára 70-75 millió körül mozog, azonban a Real Madrid a De Gea-üzlettől függetlenül értékesítené őt. Becslések szerint James vételára is hasonló összegű lehet.

Bár Courtois és Donnarumma szintén alternatív megoldás lehetne, de Florentino Pérez egyértelműen De Gea mellett tette le a voksát.

Az információk alapján nagyon úgy tűnik, idén nyáron vidámabb befejezése lesz a transzfernek.

Tovább

A Deportivo elleni keret

Kapusok: Keylor Navas, Kiko Casilla és Rubén Yáñez
Védők: Dani Carvajal, Raphaël Varane, Nacho, Marcelo, Danilo és Álvaro Tejero
Középpályások: James Rodríguez, Casemiro, Mateo Kovačić, Luka Modrić, Marco Asensio és Isco
Támadók: Karim Benzema, Lucas Vázquez, Mariano és Álvaro Morata

Kimaradt: Gareth Bale és Pepe sérülés, Sergio Ramos eltilás, míg Cristiano Ronaldo, Toni Kroos és Fabio Coentrão technikai döntés miatt.

Carvajal, Kroos, Cristiano

Deportivo de La Coruña – Real Madrid bajnoki mérkőzés

Helyszín: Estadio Riazor (A Coruña) Időpont: szerda (21:30) TV: Sport 1

Tovább

Hamarosan: Isco 2022!

Isco idei szezonja leginkább egy hullámvasúthoz hasonlítható, hiszen a kezdeti mellőzés után többször lehetőséget kapott, majd ismét kikerült Zidane elképzeléseiből. Nem egyszer tényként állították a spanyol és más lapok is, hogy nyáron minden bizonnyal elválnak a játékos és a klub útjai. Záporoztak az érdeklődők, sokasodtak a pletykák, miközben Isco hihetlenül profi hozzáállást tanusított. Több interjúban is megemlítette, hogy Madridban képzeli el a jövőt, de több lehetőségre vágyik. Ezek a kijelentések alapot adtak a szóbeszédekhez, pedig Isco mindig hozzátette, hogy Zidane az edző, ő dönt, amit minden játékosnak tiszteletben kell tartania.

Isco a kispadon töltött hosszú-hosszú percek alatt sem vesztette el a lelkesedését és a hitét. Egy dolog éltette: a bizonyítás. Tavasszal pedig ismét megmutatta a világnak és Zidane-nak, hogy mekkora potenciál lakozik benne. A francia mester folyamatosan támogatásáról biztosította a játékost, többször elmondta, azt akarja, hogy Isco hosszabbítson, mert fontos a csapatnak.

Isco stats

Úgy néz ki, hogy a szurkolók, Isco és Zidane akarata beteljesedik, hiszen megszületett az egyezség a játékos és a klub között a közös folytatásról. Isco édesapja – egyben képviselője -, Paco Alarcón a múlthéten ült tárgyalóasztalhoz a Real Madrid képviselőivel. A találkozó pedig sikerrel zárult, melynek értelmében Isco, 2018 nyarán lejáró szerződését (talán a mezszámát alapul véve) 2022. június 30-ig fogják meghosszabbítani. Nem csak az évek száma, de fizetése is gyarapodik, mivel az eddigi, 3 millió eurós fizetését megduplázzák. Ezzel pedig az ötödik fizetési kalapba kerül, amivel a hetedik legjobban fizetett játékosa lesz a csapatnak, csak Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Gareth Bale, Sergio Ramos, Toni Kroos és Luka Modrić keres majd nála többet.

A Real Madrid december óta készíti elő az új szerződést, most pedig sikerül pontot tenni az ügy végére. Ez nagy fordulatot hozhat Isco életében is, hiszen biztosított a madridi jövője. Sőt, valószínűsíthető, hogy Gareth Bale sérülése miatt a pályán is újra megkapja a lehetőséget. Isco eddig is ezzel a "nyomással" a vállán bizonyította tehetségét és elszántságát. Nem csak testben és cselekben, de fejben is rendkívül erős játékos.

A szezon legkiélezettebb részéhez érkeztünk, ahol nagy szükség lesz a spanyol játékára. Nem kérdés, hogy ezzel a lépéssel egy még inkább feltüzelt Iscót láthatnak a szurkolók. Egy még inkább feltüzelt Iscóra számíthat Zidane. Csak számítson is rá…

Tovább

Zidane: Akkor aggódnék, ha helyzetekig sem jutnánk el

A mérkőzésről
„Jó hangulatban készült a csapat, csak a következő mérkőzésre gondolunk. Koncentrálnunk kell, hogy végrehajtsuk a megbeszélt dolgokat. Mindent meg fogunk tenni a három pontért, csak az számít. Egy nagyon nehéz ellenfél vár ránk, kemény mérkőzésre számítok. Mindent bele kell adnunk, még hat bajnoki és három Bajnokok Ligája-találkozó vár ránk.”

Varane visszatérése
„Meglátjuk, hogy pályára lép-e. A keret tagja, mert fizikálisan nagyon jó állapotban van, és gond nélkül tudott edzeni.”

Gareth Bale hetekre kidőlt
„Ő és mi is nagyon szomorúak vagyunk a sérülés miatt. Százszázalékos állapotban volt, ezt ő is megerősítette, ezért került a kezdőcsapatba. Nagyon fontos, hogy tiszta kommunikáció legyen köztem és a játékosok között. Minden játékosom szavában megbízom. A hétvégi mérkőzés előtt két edzésen vett részt, minden rendben volt vele, jó formát mutatott. Ezt nem láthattuk előre. Nincs egyszerű dolgod, amikor egy hosszú kihagyás után térsz vissza. Sérülésről beszélünk, de szerencsére nem tűnik komolynak. Reméljük, minél előbb visszatér közénk.”

Zidane

Nem félő, hogy Varane is újra lesérül?
„Nem, nem tartok ettől. A keret tagja, mert jó formában van. Mit kellene tennünk a sérült játékosokkal? Ez az élet része. Az a dolgunk, hogy százszázalékos állapotba hozzuk őket. Ha valaki lesérült, nem tudunk mást csinálni. A sérülés a futball része.”

A Barcelona elleni vereség
„Sajnos olykor előfordulnak ezek a dolgok. Természetesen jobb lett volna, ha nem szenvedünk vereséget, de most újra itt a lehetőség, hogy begyűjtsük a három pontot. Mindenki elmondta már a véleményét a mérkőzésről és arról, hogy a Barcelona már biztosan bajnok, mi pedig nem tehetünk semmit. Persze ez butaság, mindenki tudja. Csak a saját feladatunkra gondolunk. Elmondtam a játékosaimnak, hogy semmin sem fogunk változtatni. Semmin. Tudjuk, hogy minden mérkőzés fontos, ezért folytatjuk a megkezdett úton. Keményen dolgozol, jól játszol, de még ilyenkor is kikaphatsz.”

A bajnokság
„Tovább próbálkozunk, nem érzem, hogy ezzel a vereséggek bármi is változott volna. Minden nap, minden mérkőzésen a legjobbunkat kell mutatnunk. A futballban nem tervezhetsz előre, nem gondolhatsz egyből nagy dolgokra. Folyamatosan, napról napra kell dolgozni. A sorsunk továbbra is a saját kezünkben van. Szóval ugyanilyen hozzáállással folytatjuk, hogy megnyerjük a bajnokságot.”

Elfáradt a csapat
„Nem hiszem, hogy fáradtak lennénk. Nagyszerű mérkőzést játszottunk a Barcelona és a Bayern München ellen is. Fizikálisan és fejben is jól teljesített a csapat.”

Eltúlzottak a kritikák?
„Erre nem fogok válaszolni, nem tudom, hogy mi eltúlzott és mi nem. Minden kritikát el kell fogadni. Ha győzünk, minden jó, és mindenki jókat mond rólunk. Ha veszítünk, előjönnek a kritikus hangok. De a kritika is motiváló hatású. Engedjék meg, hogy a pályán válaszoljunk.”

Isco szerződéshosszabbítása
„Nem tudok semmit. Remélem, hogy velünk marad, de semmilyen hivatalos információm nincs erről.”

Mit csinálnál másképp a Barcelona ellen?
„Semmit, tényleg semmit. Elvesztettük a mérkőzést és a pontokat, de nagyszerűen játszottunk. Hibáztunk, ez igaz, de most is ugyanazokat a döntéseket hoznám meg. A Barcelona nyert, felesleges erről többet beszélni.”

A gyenge helyzetkihasználás
„Sok helyzetet dolgozunk ki, és igen, sokat el is hibázunk, de nem aggódom. Akkor aggódnék, ha helyzetekig sem jutnánk el. Természetesen jobban kell koncentrálnunk, és gólra kell váltanunk az adódó lehetőségeket.”

Fabio Capello: „Ramo…

Fabio Capello: „Ramos becsúszása egyértelműen piros lapot ért, jó döntés született. Csak meg kell nézni, mekkorát esett Messi, brutális. Általában a madridi találkozókon néhány Real Madrid-játékos abban a felfogásban fut ki a pályára, hogy sérült kell okozni Messinek.”

A MARCA szerint Isco…

A MARCA szerint Isco szerződéshosszabbítását hamarosan hivatalosan is megerősítik. Az új kontraktus 2022. június 30-ig szól, és a spanyol középpályás az eddigi fizetése dupláját, 6 millió eurót fog keresni évente. A fizetéseket tekintve csak Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Sergio Ramos, Toni Kroos, Luka Modrić és Karim Benzema lesz előtte a sorban. Isco édesapja – egyben képviselője – és a Real Madrid múlthéten egyeztek meg a szerződés részleteiről.

Eric Olhats, Griezma…

Eric Olhats, Griezmann tanácsadója: „Antoine nem akar mindenáron távozni, de megvizsgáljuk az ajánlatokat. A Real Madrid egy lehetséges megoldás, de a Manchester United is vázolta az elképzeléseit, ők voltak az elsők és a legbiztosabbak abban, mit is akarnak. Nem titok, hogy 100 millió a kivásárlási ára, ez megkerülhetetlen.”