Gergő

1438 cikk
8 évesen találkoztam először a Real Madriddal. 2000-es BL-döntő, Morientes, McManaman, Raúl, TEKA-mez, ilyesmik rémlenek. Aztán az a bizonyos gól a Leverkusen ellen. Mondhatni, hogy a Galaktikusokkal nőttem fel. A Galaktikusok azóta mentek, én maradtam. Zidane, Guti, Modric, Kroos és Benzema örök csodálója vagyok. 2014 óta pedig Peña-csapattag.
Tovább

Kroos: Nem tartok attól, hogy Özil sorsára jutok

Nem tartasz attól, hogy Mesut Özil sorsára jutsz? Jól teljesített, szerették a szurkolók mégis eladta őt a klub.
"Ha középpályás vagy mindenre fel kell készülnöd (nevet.) De nem, nem aggódom emiatt. A média most a döntővel van elfoglalva (az interjú a BL-döntő előtt készült – a szerk. kieg.), próbálkoznak mindennel, de két éve itt vagyok, és a kezdetektől fogva központi szerepet játszom a csapatban. A futball manapság olyan, mint egy bizonytalan munkanap, de azt hiszem, én jó helyzetben vagyok. Nem hiszem, hogy fenyeget az Özilhez hasonló sors."

Két év alatt három edződ volt a Real Madridnál.
"Az első másfél évem ragyogó volt, fokozatosan fejlődtem. Aztán jött egy félév, amikor megtorpantam. De ez talán annyira nem mérvadó, mert az egész csapatnak rosszul ment, sok nehézséggel kellett szembenéznünk a szezon elején. Szerencsére a klub még időben korrigált, és a szezon második felében én, és az egész csapat rengeteget fejlődött Zidane-nak köszönhetően. De ez nem titok. Benítez mindent beleadott, sokat foglalkozott a taktikával, de a gyakorlások már mások voltak. Carlo Anelottinál megvolt az egyértelmű szerepköröm, és a szabadságom is, ami egy hozzám hasonló játékosnak fontos. Úgy gondolom, jól tudok döntést hozni, amikor nálam van a labda. A játékomban fontos, hogy szabadnak érezzem magam. Zizou-nál most ez úgyanúgy megvan, mint Ancelottinál volt."

Zidane tényleg többet kommunikál edzőként, mint játékosként?
"Igen, ez másként nem működik (nevet). Edzőként rá van kényszerítve, hogy kommunikáljon velünk. Nekem és a csapatnak is jót tesz, hogy mindent a szemünkbe mond. Érthető és tiszta utasításokat ad, de nem úgy, mint egy tanár. Mivel mindenki tudja, hogy milyen magas szinten futballozott, ezért hallgatunk is rá mindenben. Nem az az érzelgős típus, nem egy szónok, de nagyszerűen ki tudja fejezni magát."

Edzőzsenivé válhat Zidane?
A legtöbb edző tanulhat videókból, vagy felkészülhet egy-egy találkozóra. De számomra az a zseni, aki együtt tud élni a játékkal, aki azonnal reagálni tud egy nem várt dologra. Zidane játékosként minden játékszituációt átélt már, ezért edzőként is rendelkezik ezekkel az elvárásokkal. És az első öt hónapjában bizonyította is az edzői érzékét.

Emlékeztetni kell-e magadat néha, hogy a világ legnagyobb klubjában játszol?
"Nem, olyan típusú ember vagyok, akit nem kell. De néha azért magam is meglepődöm. Amikor túrázunk a világ körül, akkor tudatosul bennem, hogy ez a világ legnagyobb klubja. Amikor Spanyolországban, Kínában vagy épp az Egyesült Államokban utazunk, érezzük a hatalmas érdeklődést a Real Madrid iránt. Nem csak egy klub, hanem egy brand, egy márka. Egy idő után megszokod, és természetesség válik, de tudom, mekkora kiváltság a Bayern Münchenben, a Real Madridban vagy épp a válogatottban játszani."

Milyen együtt játszani Luka Modriccsal?
"Lukával nagyon jól megértjük egymást a pályán kívül is, ami sokat segít nekünk. Két játékos, aki ugyanúgy gondolkodik, hasonló problémákat kell megoldanunk, és hasonló módon játszunk. A legfontosabb, hogy imádjuk játszani a futballt. Úgy gondolom, együtt jobbak vagyunk, többet tudunk kihozni magunkból, és a csapatból is. Kiegészítjük egymást a pályán. De ez csak akkor lehetséges, ha a többiek is lehetővé teszik ezt. Csapatmunka a javából."

Cristiano Ronaldo.
"Egy kivételes játékos, elképesztő, mennyi gólt szerez: jobbal, balla, fejjel, bármivel képes betalálni. Hihetetlen. Minden csapatnak szüksége van egy gólvágóra. De ugyanúgy fontosak azok a játékosok is, akik megteremteik neki a helyzetet a gólszerzésre. Ronaldo fantasztikus játékos, de számomra ennél is fontosabb, hogy csapatként tudunk sikereket elérni. Ez nem tenisz."

Kroos: “Löw tudja, m…

Kroos: “Löw tudja, mit vár el tőlem, és azt is tudja, én mit várok el magamtól. Franciaországban is jól szeretnék teljesíteni. A Bajnokok Ligája győzelem után magasba akarom emelni a következő nagy trófeát.”

Kroos: “A nap, amely…

Kroos: “A nap, amely boldoggá tett mindannyiunkat. Ha nem nyertük volna meg a Bajnokok Ligáját, akkor sem mondhattuk volna, hogy rossz szezonunk volt, mert ez nem lenne igaz. Személy szerint nekem ismét jól ment a játék, a bajnokságban és a BL-ben is magas szinten tudtam teljesíteni. Összességében ezzel a trófeával teljesítettük az elvárásokat. Büszkévé tettük Madridot.”

Arbeloa: “Boldog vag…

Arbeloa: “Boldog vagyok, mert a klub nagyszerű időket él át. A szurkolók nagyon, nagyon örülnek, hogy ismét Bajnokok Ligáját nyert a csapatuk. A végén nyugodtan, és békében távozol, mert látod, hogy a klub a csúcson van, és még mindig a világ legjobbja. Boldog vagyok. El sem tudnék képzelni jobb búcsút. Természetesen nem könnyű elhagyni ezt a klubot, mert a világ legjobbja. Mindenki minél tovább itt szeretne maradni, de úgy gondolom, a megfelelő időben távozom.”

Joachim Löw: “Termés…

Joachim Löw: “Természetesen nézni fogjuk a meccset. Örülök, hogy Toni Kroos is a pályán lesz, és nem kérdés, hogy a Real Madrid sikeréért szorítok. Toni sokat fejlődött Madridban, remélem, ezt a válogatottban is kamatoztatni fogja.”

Tovább

Kroos: A szurkolók győzelembe fognak hajszolni minket

Cristiano Ronaldo

A döntő
"Jó úton járunk. Jól sikerült a bajnokság vége, és szombaton szeretnénk egy győzelemmel megkoronázni a Real Madrid idei szezonját. Magabiztosak vagyunk, hiszünk a győzelemben. Fontos a tapasztalatszetzés, ilyen szempontból van egy kis előnyünk. Az Atlético felkészült lesz, hiszen tudjuk, mi történt két évvel korábban. Remélem, más lesz a játék képe. Az Atlético győzni akar, de készen állunk. Intenzíven fogunk játszani, bízom a győzelemben."

Gólrekorder
"Jó érzés lenne rekordot dönteni, de ez a természetemből fakad. A legfontosabb dolog a győzelem. Fontos, hogy a szurkolók velünk legyenek, és egy újabb varázslatos estét élhessünk át." 

Kroos

Felkészülés
"Jól érzem magam, a csapat tökéletesen felkészült. Volt két hetünk, nagyon intenzíven edzettünk, hogy szombatra a legjobb formánkat mutathassuk. A madridisták támogatása győzelemhez fog minket segíteni. A lisszaboni fináléban még nem voltam tagja a csapatnak. Nagyon jó volt az akkori Atlético, a keretük azóta egy kicsit megváltozott. Sokszor játszottunk már velük, a szombati ismét egy rendkívül nehéz mérkőzés lesz. Zidane érkezése óta sokkal jobban élvezzük az edzéseket és mindent. Sokat fejlődtünk, erre a változásra volt szükségünk. Nagyszerű munkát végez."

James

A döntő
"Egy meccs lesz, nem szabad hibázni. Emiatt persze van egy kis szorongás, de ez teljesen rendben van. Jól érezzük magunkat, keményen edzettünk, mindenre felkészültünk. Remélem, megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Keményen dolgoztunk érte, megérdemelnénk. A szurkolóink hihetetlenek, a végsőkig mögöttünk állnak. Bele fognak minket hajszolni a győzelembe, minden egyes labdáért harcolni fogunk. Nagyon fontosak számunkra."

Marcelo

A döntő
"Nehéz volt eljutni a döntőig, de most itt az újabb lehetőség a Tizedik után. Jó formában vagyunk, minden nap keményen edzünk, és már nagyon várjuk a találkozót. Remélhetőleg sikerül megnyerni a Bajnokok Ligáját. Mindent beleadtunk az edzéseken, hogy ez sikerülhessen. A szurkolóink az egész világon egyedülállóak, mindig mögöttünk állnak. Harcba küldenek minden egyes labdáért, és ez nagyon fontos számunkra."

Casemiro

A mérkőzés
"Egy nehéz mérkőzés vár ránk, ahol az apró dogok dönthetnek. Amikor a Real Madrid döntőbe jut, minden esélye megvan a győzelemre. Sőt, ez az első Bajnokok Ligája döntőnk, ahol Di Stéfano már nem lehet velünk. Különleges pillanat ez számomra, próbálom kiélvezni, egy álomban élek. Életem legfontosabb mérkőzése lesz. A csapat nyugodt, készen állunk a döntőre."

Lucas Vázquez

A döntő
"Egy álom várt valóra, hogy a Real Madriddal bejuthattam a Bajnokok Ligája döntőjébe. Jól szeretnénk teljesíteni, és győzni akarunk. Az álmaink végtelenek, ez egy nagy lehetőség, hogy megnyerjük a Tizenegyediket. A döntő a kemény munkának a gyümölcse. Végig csapatként játszottunk. Hihetetlen, hogy ismét itt vagyunk a döntőben."

Tovább

Pepe: Az lenne kudarc, ha nem csapatként játszanánk

Pepe

A döntő
"Egy nagy lehetőség áll előttünk, hogy tovább írjuk a klub történelmét, és újabb örömöket szerezzünk a szurkolóknak. Egy döntőben mindig 50-50% százalék esélye van mindkét csapatnak. Ők is reménykednek, és mi is ezt tesszük. Tiszteljük az Atléticót, nagyon jó csapatuk van, de csak magunkra szabad gondolnunk, és a saját játékunkat kell játszanunk. Nagy lehetőség ez számomra is, segíteni szeretném a csapatot. Remélem, megkapom a lehetőséget az edzőtől. Történelmet írhatunk ismét, megpróbálunk továbbra is csapatként játszani. A legfontosabb, hogy megfelelően felkészüljünk a mérkőzésre."

Bajnokság vagy Bajnokok Ligája
"Minden trófea különleges, de számomra most a Bajnokok Ligája a legfontosabb. Persze, ez nem meglepő, hiszen döntőben vagyunk. Csak a meccsre szabad koncentrálnunk, mindenre fel kell készülnünk, és csapatként kell játszanunk. Ahogy eddig is tettük."

Aktuális forma
"Szükségem van a versenyhelyzetre, mert akkor teljesítek a legjobban. Az edzéseken mindent bele fogok adni, amiből a Real Madrid csak profitálhat, mert minőségi keretünk van."

A csapat formája
"A csapat nagyon jó állapotban van. A múlthéten keményen edzettünk, és a maradék négy napban is folytatjuk a munkát. Jó formában akarunk megérkezni a döntőre, ez lesz életünk legfontosabb napja. Nehéz lesz, de tele vagyunk vágyakkal."

Fizikális állapot
"Az Atlético jó formában várja a döntőt. Keményen dolgozunk, az edzőnk a lehető legjobban készít fel minket a találkozóra."

Zidane
"Zidane az edzőnk. Megérkezett, és nem tudom megmondani, mi lett volna, ha Benítez itt marad. A döntőig vezetett minket, és remélem, meg is nyerjük vele a trófeát. Az Atléticónak rengeteg jó játékosa van, és csapatként harcolnak. De mi is csapatként játszunk, végig együtt voltunk a Bajnokok Ligájában."

A mérkőzés
"Nem számít, hogy labdáttartunk, vagy épp kontrákra játszunk. Minden csapatnak megvan a maga fegyvere, a legfontosabb a megfelelő felkészülés."

A favorit
"Egy döntőnek nincsen esélyese. 50-50 százalékkal indulnak neki a csapatok. Talán a Real Madrid a történelme miatt mindig esélyesebb, de az ilyen találkozókon az aktuális forma dönt."

Kudarc lenne a vereség
"Az lenne kudarc, ha nem csapatként játszanánk, hiszen ennek köszönhetjük a döntőbe jutást. Itt a lehetőség, hogy újra történelmet írjunk."

A legfontosabb meccs
"Igen, ez a legfontosabb, mert ez a következő. Emellett egy döntő mindenkinek fontos. Minden reggel győztesnek érzem magam, hiszen abban a tudatban kelhetek fel, hogy a Real Madridban játszom. Mindannyian kiváltságosak vagyunk, amiért ennek a klubnak a címeréért küzdhetünk, és az álmainknak élhetünk."

Godín és a taktika
"Nem szabad csak egy játékosról beszélni. Az egész csapat az, ami az Atléticót veszélyessé teszi."

Keylor Navas
"Egész évben bizonyítja, hogy nagyszerű kapus. Mentálisan hihetetlenül erős, és szeret keményen dolgozni. Számára ez egy nagy lehetőség, hogy történelmet írjon. Mindannyian szeretnénk boldoggá tenni a szurkolóinkat."

Keith Dalton (UEFA e…

Keith Dalton (UEFA ellenőr): A gyep állapota nem méltó egy döntőhöz. Rengeteg problémát kell megoldanunk, hogy megfelelően felkészítsük a pályát a Bajnokok Ligája döntőjére. Minden tiszteletem a pályamunkásé, de még elég fiatal, viszont neki van a legnagyobb technikai tudása a stadionban. Mások maximum csak a véleményüket mondhatják el. A spanyol szurkolók megnyugodhatnak, tökéletes állapotban lesz a gyep a fináléra.”

Toni Kroos is bekerü…

Toni Kroos is bekerült a német válogatott Európa-bajnokságra készülő keretébe.

Carvajal, Ramos, Isc…

Carvajal, Ramos, Isco és Lucas Vázquez is bekerült a spanyol válogatott Európa-bajnokságra készülő keretébe.