Gergő

1438 cikk
8 évesen találkoztam először a Real Madriddal. 2000-es BL-döntő, Morientes, McManaman, Raúl, TEKA-mez, ilyesmik rémlenek. Aztán az a bizonyos gól a Leverkusen ellen. Mondhatni, hogy a Galaktikusokkal nőttem fel. A Galaktikusok azóta mentek, én maradtam. Zidane, Guti, Modric, Kroos és Benzema örök csodálója vagyok. 2014 óta pedig Peña-csapattag.
Brahim Díaz
Tovább

Orvosi jelentés: Brahim Díaz

A klub hivatalos közleménye a játékos sérülésével kapcsolatban.

Miután a Real Madrid orvosi stábja tüzetesebben is megvizsgálta Brahim sérülését, megállapították, hogy a játékosnak megsérült a jobb lábának hátsó combhajlító izma.

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Többet tudunk majd rotálni a következő meccseken

A három pont megszerzése után Carlo Ancelotti is elmondta a véleményét a látottakról. A mérkőzés mellett kitért a sérültekre és a tizenegyesekre is.

A mérkőzés

“Nagyon kemény találkozó volt, és valószínűleg nem érdemeltünk győzelmet, mert a Real Sociedad jól játszott, de kitartóak voltunk és megszenvedtünk a három pontért. Ezt is értékelni kell. Egy ilyen minőségi csapatnak nem mindig könnyű meghozni azokat a kényelmetlen áldozatokat a sikerért. Ma viszont mindenki megtette, amit ehhez kellett.”

“Nem vagyunk 100%-os formában, de egyénileg sokat javulnak a játékosok. Boldogok vagyunk, mert fontos volt ez a győzelem, főleg a szezon elején, hiszen még rengeteg van hátra. Amikor hiányzik négy középpályásod és amúgy sem vagy 100%-os formában, akkor nehezebbé válik a helyzet, nehéz megtalálni az egyensúlyt. Mindenki, aki ma a középpályán játszott, Modrić, Valverde és Arda Güler, jól teljesített, nagyra értékelem őket.”

Elégedettség

“Elégedett vagyok, de be kell fogadnunk az építő kritikákat, hogy előrébb tudjunk lépni. Ez a meccs egy jó lehetőség arra, hogy kritikusak legyünk magunkkal szemben, megnézzük, mi nem működött jól, hiszen közben megvan a három pont – ez pedig a legfontosabb dolog.”

Labdakihozatalok

“Nagyon nem működtek ezen a meccsen. A Sociedad remekül támadott le minket, és nem mindig sikerült megtalálnunk a szabad embereket.”

Brahim és Militão

“Militão rendben van. Szerintem rotálni fogok a középhátvéd poszton a következő meccseken. Ma egy kicsit kiszolgáltatott helyzetben voltunk, mert sokan hiányoztak a középpályáról. A következő találkozókon jobban tudjuk majd forgatni a csapatot. Brahim a combjában érzett fájdalmat, meglátjuk, mennyire súlyos a sérülése.”

Mbappé játéka

“Sokkal frissebbnek és aktívabbnak látom őt a pályán. Rendkívül veszélyes, amikor nála van a labda, bármikor képes helyzetet kialakítani. Folyamatosan sokat fejlődik, nagyon tetszett, amit most láttam tőle. Emellett egyre jobban mozognak együtt Vinivel is.”

A tizenegyesek

“A másodikat nem láttam, de amikor a játékvezető kimegy a VAR-hoz megnézni az esetet, akkor ő biztosan jobban látja, mit történt, és nincsenek kétségei afelől, hogy rúgás történt. Az elsőt Vini rúgta, a másodikat pedig átadta Mbappénak. Mindketten vállalják a felelősséget a tizenegyeseknél és jól is csinálják, úgyhogy rájuk van bízva, ki végzi el.”

Thibaut Courtois
Tovább

Courtois: Hatalmas értékkel bír ez a győzelem

A belga kapus azután nyilatkozott a Real Madrid TV munkatársainak, hogy lejátszotta 100. kapott gól nélküli meccsét is a Real Madridban.

A mérkőzés

“Hatalmas értékkel bír ez a győzelem. Mindig borzasztó nehéz ebben a stadionban játszani, főleg a szezon elején. Ennek megfelelően egy szenvedős, kemény mérkőzés volt, ezen az sem segített, hogy válogatott szünet után érkeztünk ide.”

“Nem ez volt a legjobb meccsünk és a kapufáknak is sokat köszönhetünk. A második félidőben már jobban teljesítettünk, több helyzetet alakítottunk ki és két teljesen jogos tizenegyest kaptunk. Vini és Mbappé nagyszerűen értékesített mindkettő, hátul pedig le tudtuk hozni nullára, úgyhogy boldog vagyok.”

Kapott gól nélkül

“Különleges érzés 100 kapott gól nélküli meccset lejátszani a Real Madrid kapujában. Nem mindig könnyű megakadályozni, hogy betaláljanak. Az egész csapat nagyszerű munkát végzett. Amikor nem kapunk gólt, akkor általában nyerünk is. Remélem, még növelni tudom a kapott gólok nélküli meccseim számát a szezon során.”

Jó forma a szezon elején

“Jól érzem magam, magabiztos vagyok. Már van a bajnokságban három 0-ra lehozott meccsünk, és csupán két gólt kaptunk. Jól vagyok, keményen dolgozom minden edzésen. Tavaly rengeteg meccset csak a lelátóról nézhettem, nagyon boldog vagyok, hogy ismét a kapuból segíthetem a csapatot.”

Vini-Mbappé kapcsolata

“Minden egyes alkalommal egyre jobban mozognak együtt. Rengeteg helyzetet tudnak kialakítani, velük igazán veszélyes a támadójátékunk, biztos vagyok benne, hogy továbbra is gólokat fognak szerezni.”

Jön a Bajnokok Ligája

“Izgatottan várjuk a mérkőzést, örülünk, hogy hazai közönség előtt kezdhetjük meg BL-szezont. Hozzá kell majd ég szoknunk az új lebonyolítási rendszerhez, de a lényegen ez nem változtat, meg kell nyernünk a meccseinket, főleg hazai pályán. Remélem, jól kezdünk a szurkolóink támogatásával. Na, meg akkor már legyen még egy kapott gól nélküli meccs.”

Kylian Mbappé
Tovább

Mbappé: Egyre jobban érezzük egymást a többiekkel

A Sociedad elleni mérkőzés után a francia támadó is nyilatkozott a Real Madrid TV-nek.

A mérkőzés

“Tudtuk, hogy egy bonyolult, nehéz meccs vár ránk, de a lényeg a győzelem. Szenvedtünk egy kicsit, mert egy remek csapat volt az ellenfél. Továbbra is az a fontos, hogy meccseket nyerjünk, mert akkor jutunk el játékban és eredményben is oda, ahová szeretnénk. Minden egyes meccsel egyre jobban érzem és értem a csapattársaimat, és egyre inkább meg tudom valósítani, amit az edző és a csapat elvár tőlem.”

Játék Vinivel

“Az edzésen próbáljuk egymást minél többször keresni, hogy minél előbb kialakuljon a megfelelő kapcsolat közöttünk, ami a csapat javára válik majd. Nagyon boldog vagyok, hogy vele együtt játszhatok a Real Madridban.  Az a legfontosabb, hogy gólokat szerezzünk, nem az számít, ki végzi el a tizenegyest. A lényeg, hogy eddig mind a négy gól lett.”

Az RTL+-ra szeptember 15-ig lehet előfizetni kedvezményes áron.
Az RTL+ streaming felületére, ahol majdhogynem az összes BL-meccs látható, visszanézhető lesz, még a mai napon, szeptember 15-ig van lehetőség kedvezményes áron előfizetni – egy évre, hónapokra visszabontva kb. pont 1-2 sör ára. Részletek itt.

Debütálás a Real Madriddal a Bajnokok Ligájában

“Ez egy nagyon fontos pillanat lesz. Ahogy az első napomon is mondtam, azért jöttem Madridba, hogy átélhessem ezeket az estéket. Fókuszált vagyok, győzni szeretnénk, hogy jól kezdjük az idei BL-t, főleg, mert teljesen új a lebonyolítás.”

Kylian Mbappé és Vini Jr.
Tovább

Összefoglaló: Real Sociedad – Real Madrid (0:2)

Hiába rúgott három kapufát is a hazai csapat, végül Vini és Mbappé tizenegyesből szerzett találataival elhozta a csapat a három pontot San Sebastiánból.

video
play-rounded-fill
Brahim Díaz és Kylian Mbappé
Tovább

A Real Sociedad elleni kezdőcsapat

Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára a válogatott szünet utáni első bajnokin.

Kezdőcsapat

1. Courtois
2. Carvajal
3. Militão
22. Rüdiger
23. F. Mendy
15. Arda Güler
8. Valverde
10. Modrić
21. Brahim
9. Mbappé
7. Vini Jr

Cserejátékosok

13. Lunin
34. Sergio Mestre
11. Rodrygo
16. Endrick
17. Lucas V.
18. Vallejo
20. Fran García
36. Chema

Dani Carvajal
Tovább

A Real Sociedad elleni keret

19 játékos utazik San Sebastianba, ahogy várni lehetett, nincs közöttük Bellingham és Tchouaméni sem.

A keret

Kapusok: Courtois, Lunin, Sergio Mestre
Védők: Carvajal, Militão, Lucas V., Vallejo,  Fran García, Rüdiger, Mendy
Középpályások: Valverde, Modrić, Arda Güler, Chema
Támadók: Vini Jr., Mbappé, Rodrygo, Endrick, Brahim

Kimaradt: Bellingham, Ceballos, Tchouaméni, Camavinga és Alaba sérülés miatt.

Real Sociedad – Real Madrid

Helyszín: San Sebastian (Reale Arena)
Időpont: 2024. 09. 14. (szombat), 21:00
TV: Spíler2

Spanyol bajnokság 5. forduló
Lunin és Florentino Pérez
Tovább

Hivatalos: Lunin 2030

A Real Madrid hivatalos közleményben tájékoztatta a nagyvilágot az ukrán hálóőr szerződéshosszabbításáról.

A Real Madrid és Andriy Lunin mindenben megállapodtak egymással, melynek értelmében a játékos új szerződése 2030. június 30-ig köti őt a klubhoz.

Lunin 2018-ban, 19 évesen érkezett a spanyol fővárosba, majd 2020-tól lett állandó tagja a csapatnak. Eddigi madridi karrierje során 10 trófeát nyert: 2 Bajnokok Ligája, 1 klub-vb, 2 UEFA-szuperkupa, 2 La Liga, 1 Király-kupa és 2 Spanyol Szuperkupa. 

Lunin emellett az ukrán válogatott kapuját is védi, akikkel részt vett a nyári, németországi Európa-bajnokságon is. 

Luninnak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a klub három trófeát is begyűjtött az elmúlt szezonban, többek között ezért is jelölték a Yashin-díjra, melyet a 2023/24-es szezon legjobb kapusának ítélnek majd oda.

Az RTL-nél járt a penamadridista.hu
Tovább

BL, streaming, szurkolók: az RTL-nél jártunk

Szerda délután több hazai szurkolói közösséggel karöltve látogatott el a penamadridista.hu is az RTL székházba, ahol egy meet & greet keretében tudtunk meg új infókat, háttérsztorikat az RTL+ streamingre kerülő UEFA Bajnokok Ligája közvetítésről.

A penamadridista.hu és az RTL kapcsolata már a tavaszi BL-döntőkör elkezdődött, akkor a Fókusz stábja forgatott a Dürer Kertben a 15. megnyerésekor. Két hónappal később pedig már az UEFA-szuperkupa-döntőre jöttek ki megnézni, hogyan is ünneplik a madridisták Mbappé első madridi gólját. 

A mostani találkozónak is ez volt az egyik oka, az RTL szeretné szorosabbra fűzni a viszonyt a szurkolói klubokkal. A penamadridista.hu-tól rajtam kívül Andris, a Peña Madridista Húngara alelnöke és Laci, a penamadridista.hu szerkesztője vett részt a találkozón. 

Az RTL-nél járt a penamadridista.hu
Bevettük a BL-stúdiót.

De rajtunk kívül voltak itt Barcelona, Bayern München, Atlético Madrid Juventus, Manchester United (igen, tudjuk, nincsenek BL-ben és Arsenal szurkolók is, meg még legalább 8 másik nemzetközi csapat magyar szurkolói közösségétől és a spanyolfoci.hu-tól is.

Új stúdió, új csapat, új szakértők

Bár az UEFA-szuperkupa-döntőnél már a madridisták is találkozhattak az RTL-féle közvetítéssel, most konkrétabban is megtudhattuk, hogy 3 szakértőpáros, 3 műsorvezető és 12 kommentátor viszi majd végig a BL-szezont. Közülük, aki biztosan ismerős lehet az Hrutka János vagy éppen Gundel Takács Gábor. De erről az RTL felületén lehet többet is olvasni.

A kis beszélgetés után meg is nézhettük a BL-stúdiót, valamint a kommentátori szobákat is. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy manapság nem igazán éri már meg a helyszínre kimennie egy kommentátornak, hiszen, amit a személyes jelenlét hozzá tudna adni, azt a több mint 40 kamera a stadionban megoldja.

Miért kell fizetni érte, ha eddig ingyen volt a BL?

Ez a kérdés is elhangzott természetesen, hiszen a szurkolók életében ez tűnik a legnagyobb változásnak, hogy eddig plusz előfizetés nélkül lehetett nézni a BL-t, most pedig fizetni kell érte.

A válaszból kiderült, hogy a RTL azzal, hogy elképesztő összegekért a következő 3 évre megvásárolta a közvetítési jogokat, egy hatalmas befektetést csinált, amit üzletileg vissza kell tudnia hozni, máskülönben mi értelme lenne.

Az RTL+-ra szeptember 15-ig lehet előfizetni kedvezményes áron.
Az RTL+ streaming felületére, ahol majdhogynem az összes BL-meccs látható, visszanézhető lesz, még pár napig, szeptember 15-ig van lehetőség kedvezményes áron előfizetni – egy évre, hónapokra visszabontva kb. pont 1-2 sör ára. Részletek itt.

Ebbe a részébe nem is mennénk bele, arra viszont érdemes egy félmondatot szánni, hogyha körülnézünk bármelyik más országban, azt látjuk, hogy mindenhol fizetni kell azért, ha a Bajnokok Ligáját, vagy a La Ligát, vagy a Premier League mérkőzéseit szeretnénk nézni.

Nem lesz a TV-ben BL-meccs?

De, lesz a TV-ben BL-meccs, viszont könnyen elképzelhető, hogy  az adott játéknapon nem a legjobb összecsapás kerül oda. Itthon az RTL mellett a Sport TV-nek vannak még közvetítési jogai a Bajnokok Ligájára, viszont ők minden játéknapon csak másodikként választhatnak a meccsek közül –  ez igaz a 19 és a 21 órakor kezdődő meccsekre is.

Az RTL elmondása szerint nagyon sok mindentől függ, hogy mikor melyik meccsre van lehetőség, hogy a TV-ben adják, ezt ők mérlegelik majd minden játéknapon, ha adnak meccset, akkor az az RTL HÁROM csatornán megy majd. Erről a meccsnap előtti héten már tudni fognak a szurkolók.

Az viszont biztos, hogy a döntőt adni fogják. Emellett kiemelt helyen szerepelnek a magyar érdekeltségű (Lipcse, Liverpool) találkozók. Jövő hét kedden például épp a Milan – Liverpool meccsel nyitja meg az RTL a BL-szezont a TV-ben.

Mi a jó a streamingben?

Az RTL elmondása szerint a streaming előnye, a bárhol elérhetőség mellett, az, hogy simán kapcsolgathatsz az összes egy időben játszódó meccs között, vagy akár vissza is nézheted a meccseket, ha lemaradtál róla vagy ha a téli szünetet meccsnézéssel akarod tölteni. Emellett az is kiderült, hogy minden meccsről felkerülnek majd 10 perces összefoglalók, illetve minden játéknapról is lesz külön egy gólösszefoglaló – igaz, ez utóbbi a TV-ben is menni fog.

Ami még újdonság és érdekesség, hogy az adott meccs előtt a stúdiózás helyett lehet nézni például Bellinghamék bemelegítést illetve a stadionból jövő élőképet, ugyanígy a meccs után is, akár még a sajtótájékoztatót is meg lehet várni.

Ugye azt már tudjuk, hogy új lebonyolításban játsszák a csapatok a 2024/25-ös BL-szezont, aminek egyik hozadéka, hogy sokkal több meccs lesz. A kezdőhéten máris három nap, kedden, szerdán és csütörtökön is láthatunk mérkőzéseket, de a zárófordulóban januárban meg minden meccs, szám szerint 18, egyszerre fog kezdődni este 9-kor.

Nézed majd streamingen a Bajnokok Ligáját?

  • Csak a TV-s meccseket nézem. (63%, 148 Szavazatok)
  • Igen, ennyiért megéri a kényelmet. (25%, 58 Szavazatok)
  • Nem, mert ennyit nem ér a BL. (12%, 29 Szavazatok)

Összes szavazó: 235

Loading ...

Összességében jó és előremutató kezdeményezésnek tartjuk, hogy az RTL nem elzárkózik, hanem szorosabb kapcsolatot szeretne kialakítani a hazai szurkolói közösségekkel, emellett érdekes volt benézni a kulisszák mögé és a rengeteg háttérinfó is hasznunkra vált.

Egy dolgot remélünk, hogy ennek, a minden téren új BL-szezonnak a megkoronázása egy újabb közös meccsnézés lesz 2025. május 31-én.

Egytől egyig főkép
Tovább

Egytől egyig: Real Madrid – Real Betis (2:0)

A csapat vasárnap este a Santiago Bernabéu közönsége előtt gyűjtötte be a három pontot Kylian Mbappé duplájának köszönhetően. Először jön az értékelésünk, aztán meg a válogatott szünet.

Real Madrid (OP: 7,1)

Bár messze nem látom és a meccs előtt sem láttam annyira borzadalmasan kilátástalannak a csapat idei szezonját, mint a magyar madridista kommentelők, azért számomra is felüdülés volt ez a tegnapi mérkőzés.

Az előző meccsek csikorgó gépezetét megfelelően olajozgatja Ancelotti, kezdenek összeszokni a srácok, meccsről meccsre jobban értik, mit is szeretne az olasz mester. Nemcsak játékban, de egyéni teljesítményekben és hozzáállásban is nagyot ugrott előre a csapat. Az meg külön öröm, hogy végre hazai pályán is sikerült legyőzni a Betist. Pedig a kedves Alberola Rojas játékvezető úr megpróbált tenni ellene.

8/10
Szerkesztői pontszám
A Real Madrid kezdője aa Real Betis ellen
Kezdőcsapat a Real Betis elleni bajnokin – 2024. szeptember 1. (kép: realmadrid.com)

Real Betis (OP: 5,5)

Bíztam benne, hogy nem lesz megint egy kínszenvedős 0-0 vagy éppen vereség, de ebben a Betisben most nem volt annyi. Összetehetik a két kezüket, hogy se a kezezést, se a Ceballos elleni tiszta faltot még csak vissza se nézte a VAR (nem is értem, minek van egyáltalán). Azért viszont kár, hogy Isco nem játszhatott.

6/10
Szerkesztői pontszám

MECCSEMBERE – Fede Valverde (OP: 8,7)

Nincsenek szavak. Az egy dolog, hogy többször összetévesztettem őt Kroosszal a meccs alatt, de hogy ez a srác minden, mindenhol, mindenkor. Védekezni kell? Fede jön. Támadni kell? Fede jön. Gólpasszt kell adni? Fede jön és sarkazik egyet. A szezon eddigi legjobbja. Igazi vezér.

9/10
Szerkesztői pontszám
Fede Valverde
Fede Valverde (kép: realmadrid.com)

Thibaut Courtois (OP: 7,4)

Nem volt sok dolga, két védést írhattam fel a neve mellé, azt pedig a tőle megszokott magabiztossággal oldotta meg.

7/10
Szerkesztői pontszám

Dani Carvajal (OP: 7,2)

Ismét a legjobb pillanataira emlékeztető Carvajalt láthattuk. Védekezésben agresszív volt, nagyot küzdött Abdéval, és támadásban is megfelelően támogatta a csapatot és így nem volt annyira féloldalas a támadójáték, mint legutóbb.

8/10
Szerkesztői pontszám

Éder Militão (OP: 6,8)

Már hétközben Ancelotti is megemlítette, hogy Militão visszatért a legjobb formájához, ezt most is láthattuk. Rendkívül határozott, fizikálisan elnyomhatatlan volt, és óriási fegyvertény a gyorsasága is. Ráadásul majdnem a gól is összejött neki.

8/10
Szerkesztői pontszám
Éder Militão
Éder Militão (kép: realmadrid.com)

Toni Rüdiger (OP: 7,2)

Brazil párjához hasonlóan ő is végig stabil volt, jó látni, hogy elkezdtek együtt is működni Militãóval.

7/10
Szerkesztői pontszám

Ferland Mendy (OP: 5,7)

Hát, ez nem az igazi Mendy volt, le is kapta őt Ancelotti a második félidőben. A megszokotthoz képest is jóval több gondja volt a labdakezeléssel, illetve a bal oldali támadássegítésből sem vette ki a részét.

6/10
Szerkesztői pontszám

Aurélien Tchouaméni (OP: 7,5)

Na, ez igen! Végre. Nagyon-nagyon kell egy ilyen Tchouaméni. Elengedhetetlen a sikerekhez. Védekezésben és támadásban is rendkívül sokat adott a csapatnak. De mondhatnánk úgy is, hogy megvolt az, amit mindenki keres az életben: az egyensúly. 11 párharcából 10-et megnyert, 93%-os passzpontosság (71/66), 4 labdaszerzés.

8/10
Szerkesztői pontszám
Aurélien Tchouaméni
Aurélien Tchouaméni (kép: realmadrid.com)

Dani Ceballos (OP: 6,1)

Megkapta a lehetőséget kezdőként, jobban is nézett ki az a középpálya az első félidőben, mint a Las Palmas ellen, mégis, az igazi nagy változás akkor jött, amikor Ceballost Brahim váltotta. Ez a bokaficam meg így is, úgy is a legrosszabbkor jött neki.

6/10
Szerkesztői pontszám

Rodrygo (OP: 6,7)

Jó meccset hozott le Rodrygo, aki leginkább a jobb oldalon kevergetett, de többször feltűnt középen és a bal szélen is. A tőle megszokott módon sokat dolgozott védekezésben, emellett volt 5 kulcspassza és egy nagy helyzete is.

7/10
Szerkesztői pontszám

Vini Jr. (OP: 7)

A múltkorinál jóval jobban tetszett a teljesítménye, hozzáállása, de ez még azért elmarad a tavalyi Vinitől. Mindenesetre kiharcolt egy tizenegyest, amit, jó csapattárshoz méltóan, át is adott Mbappénak, hogy ezzel is bizonyítsa, mennyire rossz viszonyban vannak.

Kylian Mbappé és Vinícius Jr.
Kylian Mbappé és Vinícius Jr. (kép: realmadrid.com)

Az külön öröm, hogy már kevésbé zavarták egymást a franciával, több területet nyitottak a másiknak. Nagyon jó lesz ez, ha még inkább összeszoknak. A kis dekázgatás utáni köténypasszra meg mindig csettint egyet a grundfocitól elszokott agyam.

7/10
Szerkesztői pontszám

Kylian Mbappé (OP: 8,1)

Végre megérkeztek azok a gólok. Próbálkozott is érte rendesen: közelről, távolról, lazán, görcsösen, lesen innen, lesen túl, de csak megtört az “átok”. A góljai mellett is jó meccse volt: jól tartotta és játszotta meg a labdákat, a kontráknál meg elképesztő a gyorsasága és ahogy lefordul az emberekről. Az a robbanékonyság pedig az első góljánál is kellett, kevesen érnek így oda.

9/10
Szerkesztői pontszám
Kylian Mbappé
Kylian Mbappé (kép: realmadrid.com)

Cserejátékosok

Brahim Díaz (OP: 8,1)

Ismét hatalmas lendületet hozott a csapat játékába. Csodálatos, ahogyan eldugja a labdát és két embert lazán megverve vezeti rá a védelemre a labdát. Jött is a kulcspassz Vini tizenegyese előtt, meg a végén Endricket is szenzációsan ugratta ki.

8/10
Szerkesztői pontszám
Brahim Díaz
Brahim Díaz (kép: realmadrid.com)

Fran García (OP: 7)

Ő is lendületet tudott hozni a játékba és most a labdával is sokkal magabiztosabb volt.

7/10
Szerkesztői pontszám


Luka Modrić és Endrick nem töltött annyi időt a pályán, hogy értékelni lehessen őket. Bár igaz, Endrick így is gólt rúghatott volna az első labdaérintéséből. Külön finomság, ha már Vininél előjött a grund, hogy csőrrel próbálta meg eljuttatni a labdát a kapuba, rendkívül jól ismerte fel, hogy ott többre nincs idő.


Carlo Ancelotti (OP: 7)

Még messze van a csapat legjobbja, de a fejlődés szemmel látható. Tetszett a kezdő, tetszettek a cserék és az is, hogy pár nap alatt ekkorát tudott változtatni a csapat összehangoltságán. A középpálya ismét megfogyatkozott, úgyhogy lesz miért felhúzni a szemöldökét a válogatott szünet után is.

8/10
Szerkesztői pontszám