Gergő

1438 cikk
8 évesen találkoztam először a Real Madriddal. 2000-es BL-döntő, Morientes, McManaman, Raúl, TEKA-mez, ilyesmik rémlenek. Aztán az a bizonyos gól a Leverkusen ellen. Mondhatni, hogy a Galaktikusokkal nőttem fel. A Galaktikusok azóta mentek, én maradtam. Zidane, Guti, Modric, Kroos és Benzema örök csodálója vagyok. 2014 óta pedig Peña-csapattag.

Új Bernabéu nyitás

A Real Madrid december 14-én szeretné hivatalosan is megnyitni az új Bernabéut. A dátum nem véletlen, ugyanis 1947-ben szintén ezen a napon nyitotta meg kapuit a klub stadionja.

Castilla előszezon

Az első edzésen Nico Paz, Carillo és Álvaro Rodríguez edzett együtt az első csapattal a Castillából.

Reinier kölcsön

Egyelőre Reinier a Real Madriddal készül, de minden bizonnyal ismét kölcsönben fog szerepelni a következő szezonban is.

Kroos vezér

Toni Kroos már az előszezon első edzésén igazi kapitányként viselkedett. A német játékos nagyon figyelmes volt a fiatalokkal, sokat segített nekik és irányította őket.

Arda Güler

Arda Güler az első edzésén nagyon visszahúzódó volt az öltözőben, de amint kimentek a pályára, a török játékos megcsillogtatta tehetségét.

Bellingham

Jude Bellingham probléma nélkül teljesítette első edzését a Real Madrid játékosaként. A térdével minden rendben, fizikálisan jó állapotban van, és nemcsak a technikai, de a vezetői kvalitásait is megcsillogtatta.

1. edzés

Az előszezon első edzése alatt 38°C volt Madridban.

Carlo Ancelotti és Jude Bellingham
Tovább

Túl az orvosi vizsgálatokon, indul az előszezon!

Ahogy arról beszámoltunk, a mai napon megkezdődik a csapat felkészülése a következő szezonra.

Ma reggel a játékosok megérkeztek Valdebebasba, valamint a Sanitas klinikájára, hogy átessenek a szokásos orvosi vizsgálatokon. A hírek, és több szurkolói beszámoló szerint is Jude Bellingham érkezett meg elsőként a Real Madrid edzőközpontjába reggel 8:30-kor, őt követte aztán Arda Güler és Fran García.

Spanyol források arról is írtak egyébként, hogy a klub nem fogja siettetni Bellingham játékát, az a terv, hogy a Barcelona elleni, július 29-i edzőmérkőzésen már ott legyen a pályán az angol középpályás. Bellinghamnek a térdével voltak problémái az előző szezon végén, ki is hagyta az angol válogatott selejtezőit.

17:30-kor jön az első edzés, addig is itt vannak a reggeli képek.

Ismét az Egyesült Államokban készül az új szezonra a Real Madrid.
Tovább

Meccskezdési időpontok az előszezonban

Hivatalosak az előszezon mérkőzéseinek időpontjai. Lesznek itt korán kelések, meg késői lefekvések is.

Hétfőn kezdetét veszi a felkészülés a 2023/24-es szezonra. Az első csapatból 9 játékosnak van jelenése Valdebebasban, hogy előbb átessenek a kötelező orvosi vizsgálatokon, majd délután edzenek egyet Carlo Ancelotti vezetésével.

video
play-rounded-fill

A csapat 10 nap múlva pedig repül az Egyesült Államokba, itt csatlakoznak a kerethez a többiek is, hogy aztán beinduljon az előszezon: napi két edzés és négy felkészülési mérkőzés vár Modrićékra.

Soccer Champions Tour 2023

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a Real Madrid a Manchester United, a Barcelona, az AC Milan és a Juventus elleni lép majd pályára, most viszont az is kiderült, hogy pontosan mikor kezdődnek a meccsek.

EllenfélIdőpont
AC Milanjúlius 24. hétfő, 04:00
Manchester Unitedjúlius 27. csütörtök, 02:30
Barcelona július 29. szombat, 23:00
Juventusaugusztus 3. csütörtök, 01:30
Mehet is a naptárba az emlékeztető!
Carlo Ancelotti
Tovább

Holnap újra edzésbe áll a Real Madrid

Carlo Ancelotti csapatából 9 játékos lesz ott a hétfői első edzésen.

Szinte olyan, mintha tegnap lett volna az utolsó bajnoki, holnap viszont újra pályán a játékosok, hogy megkezdjék a felkészülést a 2023/24-es szezonra.

Bellingham első edzése

Az első keretből Toni Kroos, Jude Bellingham, Fede Valverde, Dani Ceballos, Brahim, Ferland Mendy, Álvaro Odriozola, Lucas és Jesus Vallejo lesz ott a reggeli orvosi vizsgálatokon, majd a délutáni edzésen. Egészen az amerikai túráig a Castilla játékosai is együtt edzenek majd Kroosékkal. Carlo Ancelotti és Raúl együtt vezetik az edzéseket.

A többiek az első keretből majd az Egyesült Államokban, július 20-án csatlakoznak a csapathoz. Ott indul be az előszezon úgy igazán. A Real Madrid a Manchester Uniteddel, a Juventusszal, a Barcelonával és az AC Milannal játszik majd felkészülési mérkőzést.