Gergő
Fabrizio Romano mai …
Fabrizio Romano mai podcastjében beszélt arról, hogy a Real Madrid és Luka Modrić között már megszületett a megállapodás a hosszabbításról, a következő hetekben pedig hivatalosan is bejelentik. Modrić Madridban marad, ez 100%.
Sergio Ramos és Eden…
Sergio Ramos és Eden Hazard is a csapattal edzett ma. A tervek szerint a hétvégén már kapnának néhány percet az Elche ellen, de a cél, hogy mindketten ott legyenek az Atalanta elleni BL-meccsen.
Elképzelhető, hogy Varane távozik a nyáron
Jövő nyáron a csapatból több játékosnak is lejár a szerződése, ezért is lett az elmúlt hónapokban gyakori téma akár Ramos, akár Modric vagy Lucas Vázquez hosszabbítása. Kevesebb szó esett eddig róla, de Raphaël Varane-nak is 2022 nyaráig szól a kontraktusa, és ezidáig nem ültek le a hosszabbításról tárgyalni a felek.
Az AS szerint ez már meg sem fog történni, mert Varane fontolgatja annak a lehetőségét, hogy megkéri a klubot, engedjék el őt idén nyáron egy másik csapatba. Ez a helyzet nem teljesen új, hiszen 2019-ben is sokat írtak arról, hogy Varane távozni szeretne, de akkor Zidane második eljövetele meggyőzte őt a maradásról. Most annyiban viszont más a történet, hogy a klub már csak idén kaphat pénzt a védőért.
Koundé and Pau Torres are the favorite to replace Varane if he officially asks to leave Real Madrid this summer which is very likely to happen. [@AS_SergioSantos] pic.twitter.com/EvYJ6hmrJE
— Infinite Madrid (@InfiniteMadrid) March 10, 2021
A Real Madridnál jelenleg úgy számolnak, hogy nyáron meghallgatják az ajánlatokat, és azután döntenek a játékos sorsáról. A hírek szerint Varane új kihívásokat szeretne, és szívesen kipróbálná magát egy másik bajnokságban, például Angliában. Ő és a klub is tisztában van azzal, hogy erre talán most van meg az utolsó lehetősége, mivel idén már 28 éves lesz. Ha aláír egy újabb, hosszú távú szerződést, akkor szinte biztos, hogy Madridban fogja befejezni pályafutását.
Varane 2011-ben, mindössze 18 évesen igazolt a Lenstől a Real Madridba, szinte az egész felnőtt karrierjét a spanyol klubnál töltötte, jelenleg a csapat 4. számú kapitánya Sergio Ramos, Marcelo és Benzema után. Madridban bíznak benne, hogy meg tudják győzni őt a maradásról, de ha a játékos azt kéri, hogy engedjék el, akkor a klub nem fog akadályt gördíteni elé.
Az AS már arról is ír, hogy Varane pótlására a két legesélyesebb jelölt a Villarreal spanyol védője, Pau Torres, valamint a Sevilla francia védője, Jules Koundé.
Az UEFA és a La Liga…
Az UEFA és a La Liga is úgy számol, hogy a következő szezonban, szeptemberben már újra lehetnek nézők a mérkőzéseken. A Real Madrid pedig szeretné, ha akkorra már olyan állapotban lenne a Santiago Bernabéu, hogy ott tudja majd fogadni az ellenfeleit.
Az ABC információi s…
Az ABC információi szerint Benzema korábban már egy évvel meghosszabbította a szerződését a Real Madriddal, de ezt majd csak a nyáron kommunikálják hivatalosan. A klub 2023 nyaráig szeretett volna hosszabbítani a francia támadóval, akinek a fizetését is megemelték volna, de Benzema ezt nem fogadta el, meg szeretné várni a következő szezont, és csak azután dönt madridi jövőjéről.
Ramos szinte biztosan ott lehet az Atalanta ellen
Két hónap után térhet vissza
Sergio Ramos január 14-én szenvedett térdsérülést az Athletic Bilbao elleni Spanyol Szuperkupa-mérkőzésen, majd február 6-án meg is kellett operálni őt. Azóta keményen dolgozik a visszatérésén, folyamatosan különedzéseket végzett, és az elmúlt héten már labdás gyakorlatokat is csinált Valdebebasban.

A csapat hétfőre pihenőnapot kapott, így ma fogják elkezdeni a felkészülést a hétvégi bajnokira. Ha minden jól megy, akkor Ramos azon a találkozón újra ott lehet a keretben. Néhány nappal később pedig következik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágója az Atalanta ellen. A MARCA szerint szinte biztosra vehető, hogy azon már kezdőként fog pályára lépni a kapitány.
Ramos sérülése óta 10 meccset játszott a Real Madrid: 6 győzelem, 2-2 döntetlen és vereség a mérleg. A védelem, és itt főként a Varane-Nacho párosra gondolunk, kifejezetten jól dolgozott ezidő alatt, de Ramos felépülésével Nacho valószínűleg újra a kispadra kerül.
Ramos és a spanyol válogatott
Sergio Ramos felépülés Luis Enriquének is nagyszerű hír, hiszen a spanyol válogatott március végén három világbajnoki selejtezőt játszik. Ha Ramos mindhárom találkozón pályára lép, akkor 181 mérkőzése lesz a válogatottban, és csupán 3 találkozó választja majd el attól, hogy megdöntse Ahmed Hassan rekordját, aki 184 találkozón húzhatta magára az egyiptomi válogatott mezét.
Az AS arról ír, hogy…
Az AS arról ír, hogy Hazard a héten már remélhetőleg a csapattal tud edzeni, és kaphat néhány percet a szombati, Elche elleni bajnokin.
Zidane: Az első félidőben az Atlético, a másodikban mi voltunk a jobb csapat
A mérkőzés
"Az első félidőben az Atlético, a másodikban pedig mi voltunk a jobb csapat. Úgy gondolom, megérdemeltük az egyenlítést, mert előtte megvoltak a lehetőségeink. Végső soron az a fontos, hogy ismét sikerült jó teljesítményt nyújtani a második félidőben. Ez most egy pontot ért, de továbbra is versenyben vagyunk a bajnoki címért, tovább harcolunk."
"Még mindig messze a bajnokság vége, sok pontot lehet begyűjteni, a végsőkig küzdeni fogunk. A dolgok nagyon gyorsan meg tudnak változni. Tudjuk, hogy fejlődnünk kell, de pontosan ezért dolgozunk. Az első félidő nem ment jól, ezért a másodikban javítani szerettünk volna. Ilyenkor nagyon fontos a megfelelő hozzáállás, csak így lehet változtatni."
![]()
A játékvezető
"Nem fogok belemenni ebbe, mert nagyon jól tudjuk, hogy nem egyszerű munka a játékvezetőké. A bíró megnézte az esetet és meghozta az ítéletét. Ezt pedig tiszteletben kell tartanunk. Nehéz, mert nem tudunk mit kezdeni ezzel. Ismerjük a szabályokat, de a játékvezető hozza meg a döntést. A játékosok azt mondták nekem, hogyy kezezés történt, de bíró visszanézte és úgy döntött, hogy nem történt szabálytalanság."
Valverde és Vini Jr.
"Mindannyian megérdemlik a játéklehetőséget. Ezzel kapcsolatban nem fog változni semmi: minden meccsre ki kell jelölnöm a kezdőtizenegyet, és aztán a cseréket is végre kell hajtanom. Minden játékosomra egyformán büszke vagyok, hiszen egy hajóban evezünk, közösek a céljaink. A végsőkig együtt harcolunk."
A büntető
"Ahogy már mondtam, a játékvezető dönt. Ha befúj egy büntetőt, akkor az büntető, ha nem fújja be, akkor az azért van, mert nem volt büntető. De nem ez számít, hanem az, hogy sikerült jól reagálnunk és kiegyenlítenünk."
Az Atlético Madrid elleni keret
Kapusok: Courtois, Lunin és Altube.
Védők: E. Militão, R. Varane, Nacho, Marcelo, Odriozola, F. Mendy
Középpályások: Kroos, Modrić, Casemiro, Isco, Valverde
Támadók: Benzema, Asensio, Lucas V., Vini Jr., Rodrygo, Hugo Duro
Kimaradt: Hazard, Ramos, Carvajal és Mariano sérülés miatt.
![]()
Atlético Madrid – Real Madrid (bajnoki mérkőzés)
Helyszín: Wanda Metropolitano (Madrid); Időpont: 2021.03.07. (vasárnap) 16:15; TV: Spíler 2
