Gergő

1436 cikk
8 évesen találkoztam először a Real Madriddal. 2000-es BL-döntő, Morientes, McManaman, Raúl, TEKA-mez, ilyesmik rémlenek. Aztán az a bizonyos gól a Leverkusen ellen. Mondhatni, hogy a Galaktikusokkal nőttem fel. A Galaktikusok azóta mentek, én maradtam. Zidane, Guti, Modric, Kroos és Benzema örök csodálója vagyok. 2014 óta pedig Peña-csapattag.
Tovább

Ekkor kezdhet újra edzeni a Real Madrid

A klub úgy tervezi, hogy május 11-én térnek vissza a játékosok Valdebebasba, és kezdik meg az edzéseket. Természetesen ez még közelről sem fog hasonlítani a megszokott tréningehez, egyelőre kiscsoportos edzéseken vesznek részt a keret tagjai.

Az edzőközpont minimálisan át lett alakítva, hogy megfeleljen az egészségügyi és higiéniai szabályoknak, valamint a távolságtartásra vonatkozó előírásoknak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Zidane csapata a korábbiakhoz képest még inkább elkülönítve fog edzeni. Az edzőközpontban egyszerre meghatározott számú játékos, edző és segítő tartózkodhat. A közösségi tereket eltűntették vagy lezárták.

A spanyol csapatok a következő héten kezdhetik el tesztelni a játékosokat, igaz, a Nemzetközi Sporttanács nem kötelezi erre azokat a játékosokat, akik nem mutatnak tüneteket vagy akik nem kerültek kapcsolatba koronavírussal fertőzött emberrel. A cél az, hogy mielőtt a futball visszatér, és még mielőtt elkezdődnek a csoportos edzések, minden játékost, edzőt és a klub alkalmazottjait leteszteljék. Ezt a LaLiga is kommunikálta a klubok felé.

A Real Madrid játékosai addig is folytatják otthoni edzésterveiket, majd, ha minden jól megy, akkor május 11-én visszatérnek Valdebebasba. Onnantól számítva körülbelül egy hónap, mire folytatódhat a bajnokság.

Tovább

Csak egy kontrázó csapat

13 Bajnokok Ligája trófea. Ez fogadja a látogatókat, amikor belépnek a Real Madrid múzeumának VIP részelegére. Jól tudjuk, hogy nemcsak ezek a trófeák kötődnek nagyszerű emlékekhez. Ott van például José Mourinho Real Madridja.

Az igaz, hogy annak a csapatnak nem sikerült megnyernie a Bajnokok Ligáját, de a történelmi, rekordokat döntőgető 2011/12-es idény is minden elismerést megérdemel. Elképesztő szezon volt, melyben Pep Guardiola csúcson lévő Barcelonája volt az ellenfél. Ma van a nyolcadik évfordulója a Real Madrid 32. bajnoki sikerének.

A 2011/12-es szezon Mourinho mesterműve volt. Nemcsak megállították a lehengerlő Barcelonát, de szemkápráztató játékkal tették mindezt. Pedig az a Barcelona sokak szerint minden idők legjobb Barcelonája volt. Mindent bele kellett adniuk Mourinhóéknak, hogy legyőzzék őket. De ahogy Cristiano Ronaldo híres "calma, calma" jelenete is megmutatta, ennek a csapatnak mindene megvolt ahhoz, hogy valami nagy dolgot érjen el.

A Real Madrid a San Mamés Stadionban emelte magasba a bajnoki trófeát 2012. május 2-án. Mégis, a Barcelona elleni idegenbeli siker jelentette az igazi győzelmet: ezután hét pontos előnyre tett szert a madridi csapat.

A bajnokság végén a Real Madrid 100 pontot szerzett és 121 gólt lőtt – mindkét szám a mai napig rekordnak számít a LaLiga történelmében.

(Ha nem indul el a videó, kattints a MEGTEKINTÉS YOUTUBE-on feliratra.)

Mégis sokan kritizálták ezt a gárdát. Azzal érveltek, hogy csak kontrákból veszélyesek, és hogy egy halom atlétából áll a csapat. Ebben igazuk is volt. De pont ez volt az erősségük. Arra építette Mourinho a taktikáját, amiben a játékosai a legjobbak voltak: a gyorsaságra.

De igazából ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy Guardiola Barcája csak a labdával volt ügyes, vagy hogy Rafael Nadal győzelmeit csak a lábmunkájának köszönheti. Az a Real Madrid nemcsak művészi szintre emelte a kontratámadásokat, de közben gépként működtek. Ez pedig a játékosok hihetetlen egységének volt köszönhető. Teljesen másfajta futballt játszottak, mint a Barcelona: sokkal direktebb, de sokkal nehezebb is volt megállítani őket.

Amikor hátul megszerezték a labdát, akkor mindannyian támadásba lendültek. Ha egy falat kellett átjátszani, akkor régimódian ugyan, de átlövésekkel próbálkoztak. De nevezhetjük ezeket rakétáknak is. Éppen ezt volt a megtestesülése annak, amire a Bernabéu közönsége vágyott: futball megállás nélkül és gólok, gólok, gólok. Jó foci volt, nagyon jó foci volt.

A nyolcadik évforduló alkalmából Mourinho is nyilatkozott a MARCA-nak, szerinte is Európa legjobb csapata volt az a Real Madrid.

Csupán a Tizedik BL-trófea megnyerése hiányzott. A vesztes tizenegyespárbaj a Bayern München elleni elődöntőben Mourinhót is megsirattatta, hiszen tudta, az az ő éve kellett volna, hogy legyen. Szomorú este volt, amit nem érdemelt meg a csapata. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy csak egy kontrázó csapat volt.

Tovább

Mourinho történelmi éve

José Mourinho a MARCA-nak hosszabban is mesélt a legendás 2011/12-es szezonról. A portugál edző csapata nemcsak legyőzte Pep Guardiola legendás Barcelonáját, hanem több rekordot is megdöntött közben: 100 ponttal és 121 lőtt góllal zárták a bajnokságot. Mindkettő a mai napig rekordnak számít. Összeszedtük a nyolc kulcspontját annak a szezonnak.

1. Inaktivitás az átigazolási piacon

2011 nyarán kizárólag Fabio Coentrao érkezett a csapathoz 30 millió euróért. Rajta kívül két fiatal játékost igazolt Mourinho: Raphael Varane-t és Nuri Sahint. A távozók sora már hosszabb volt: Sergio Canales, Pedro Leon, Ezequiel Garay és Fernando Gago sem illet a portugál mester elképzeléseibe. A csapat gerince pedig már a korábbi évben kialakult.

Mourinho és Guardiola

2. Egy minden téren erős rivális

Minden fronton a Barcelona volt a legnagyobb ellenfél, ez azt is jelentette, hogy még parázsabb El Clásicókat játszottak a csapatok. A Mourinho és Guardiola közötti ellenségeskedés csak egy dolog volt, de a játékosok közötti viszály a pályán egészen más szinten zajlott. Egyik oldalon ott volt Alvaro Arbeloa, Xabi Alonso és Cristiano Ronaldo, míg a másikon Gerard Pique, Xavi és Lionel Messi. A szezon első csatáját a Barcelona nyerte, miután augusztusban magasba emelhették a Spanyol-szuperkupát.

3. Válasz a hanyatlásra

A királyi gárda szenvedett a bajnokság elején: a harmadik fordulóban kikaptak a Levantétól, majd egy héttel később csak döntetlent értek el a Racing Santander ellen. Ezután azonban Mourinhóék zsinórban tíz mérkőzést nyertek meg, a bajnoki tabella élére álltak és innentől kezdve nem is engedték ki a kezükből a győzelmet.

4. Nehéz El Clásicók

A tíz meccses győzelmi sorozatot a Barcelona szakította meg, ugyanis a decemberi El Clásicón 3-1-re nyertek a Bernabéuban. Újra kétségek merültek fel, vajon képes lesz-e a csapat kilábalni a gödörből, de Mourinhóék nagyon jól reagáltak. Egy héttel később 6-2-re verték a Sevillát, majd 5-1-re a Granadát.

Cristiano Ronaldo csendre inti a Camp Nout

5. Akadályozó tényezők

Miközben a tabella élén volt a csapat, egyre több pontot hullajtottak el, főként a szezon utolsó hónapjaiban. Először döntetlent játszottak a Malagával, a Villarreallal, majd a Valenciával is. Ez pedig egyre több kérdést vetett fel a közelgő Barcelona elleni találkozóval kapcsolatban.

6. Végzetes csapás

A mérkőzésen Sami Khedira góljával szerzett vezetést a Real Madrid a Camp Nouban, erre csupán a második félidőben tudott válaszolni a Barcelona. Sok idejük nem volt az örömre, mert jött Cristiano Ronaldo és csendre intette a Camp Nou közönségét. A győzelemmel pedig hét pontos előnyre tett szert a csapat.

A Real Madrid megszerzi 32. bajnoki címét Bilbaóban

7. A befutó

A Real Madridnak hat pontra volt szüksége az utolsó négy mérkőzésen, hogy bajnok legyen. Ebből hármat meg is szereztek hazai pályán a Sevilla ellen, majd a következő találkozón, Bilbaóban, Cristiano, Özil és Higuaín gondoskodott róla, hogy ne maradjon több kérdés. A vége 3-0, és május 2-án, pontosan nyolc évvel ezelőtt megszerezte 32. spanyol bajnoki címét a Real Madrid.

8. A Tizedik előszele
Mourinho történelmi szezonjából kizárólag a BL-siker hiányzott. A csapat az elődöntőben esett ki tizenegyesekkel a Bayern München ellen. 

Tovább

Sergio Ramos: Mindennél jobban vágyom arra, hogy újra a Bernabéuban legyek

Hiányzik a futball

"Nem lehetünk önzőek. El kell fogadni az emberek véleményét, de közben hallgatni kell az Egészségügyi Minisztériumra. Elmondani sem tudom, mennyire várom, hogy visszatérhessek a pályára, hogy újrainduljon a bajnokság, a Bajnokok Ligája és újra versenyezhessek. Rendkívül motivált vagyok, és ha rajtam múlik, akkor mindent meg fogok tenni, hogy jól végződjön a szezon. De most még várnunk kell, és odafigyelni azokra az emberekre, akik nálunk jobban értenek ehhez. A legfontosabb a biztonság".

"Mindenki azon dolgozik, hogy legyőzzük a vírust. De, ahogy már mondtam, elképesztően vágyom már a futballra, hogy újra a Bernabéuban legyek,  hogy magamra húzhassam a Real Madrid mezét és minden visszatérjen a normális kerékvágásba. Ez még egy kis időbe fog telni, bízzunk a szakértőkben. Ha nem lesz már kockázatos újra kimenni, akkor gyermeki izgatottsággal fogom felvenni azt a mezt."

A visszatérés

"Mindannyian a kormány döntéseitől függünk. Most türelmesnek kell maradnunk. Remélem, hogy a futball hamarosan visszatér a pályákra és az emberek újra élvezhetik ezt a gyönyörű játékot.  Erre vágyunk mi, erre vágynak a szurkolók is. Bízom benne, hogy amint lehetséges, minden újra a régi lesz, de most a legfontosabb dolog az egészségünk. Ha zárt kapuk mögött kell játszanunk, akkor így fogunk tenni, a lényeg, hogy a szurkolóink legalább a TV előtt élvezhessék a meccseket. Rugalmasnak kell lennünk, mert az életünk megváltozott. Az egység és a segítségnyújtás fog túljuttatni minket ezen."

"Sokat elmond a helyzet komolyságáról, hogy egyik pillanatról a másikra kellett megváltoztatni a napi rutinjainkat és leállítani az edzéseket Valdebebasban. Miután itthon maradtunk, sokkal jobban oda kell figyelni az étkezésünkre, a pihenésre és az edzésekre. Én jelenleg jobb formában érzem magam, mint két hónappal korábban. Amikor háromnaponta meccseket játszunk, nincs idő fejleszteni, erősíteni a test alsó részének izmait, valamint a lábakat. Biztos vagyok benne, hogy erősebb vagyok, mint a karantén első hetében voltam."

Szolidaritás

"Különleges nap ez a mai, mert hat éve vagyok az Unicef nagykövete és már több mint 13 éve dolgozunk együtt. Egy hónapja indítottunk el egy kampányt, amikor a koronavírus betört Spanyolországba. Az adománygyűjtéssel a hőseink, az egészségügyi dolgozók mindennapjait szerettük volna segíteni. Ők azok, akik megállás nélkül dogloznak napi 24 órában. Olyanok, mint az igazi harcosok, ezért is támogatjuk őket kesztyűkkel, maszkokkal, ventilátorokkal. Nagykövetként feladatom, hogy közvetítsem az emberek felé ezeket a fontos üzeneteket, és ilyen módon segítsem a fronton harcoló egészségügyi dolgozók munkáját."

Michael Robinson

"Nagyon szomorú híreket kaptunk. Nagyszerű játékos volt, példakép mindenki számára. Szeretném megragadni az alkalmat, és egy nagy ölelést küldeni a családjának. Emléke mindörökké velünk marad, mert egy igazán különleges ember volt. Részvétem. Sok erőt kívánok a családjának ezekben a nehéz időkben. A madridistáknak sok bátorságot kívánok, azoknak pedig, akik elveszítették családtagjukat, barátjukat, őszinte részvétem."

Tovább

Tervek és aggályok: így indulhat újra a bajnokság

Az új protokollt az Egészségügyi Minisztérium fogalmazta meg, ennek értelmében először az edzéseket engedélyezik, majd ha minden jól halad, akkor a bajnokság is újraindulhat. Pedro Sánchez, Spanyolország miniszterelnöke jelentette be az "új normális" névre keresztelt, négy lépcsős folyamatot.

A profi sportolóknál minden egyes szakasz egy hétig tart majd. A protokoll végső célja, hogy a  LaLiga is újraindulhasson június 5-én vagy június 12-én. Íme a négy szakasz:

1. szakasz május 4.
Ekkor térhetnek vissza a játékosok az újra kinyíló edzőközpontokba, első körben kizárólag egyéni edzéseket végezhetnek. Engedélyezett nekik, hogy a pályán is edzenek, akár labdával is, ha az edzésterv ezt indokolja. Először minden játékoson, edzőn és a klubok alkalmazottain tesztet végeznek el az edzőközpontba való belépés előtt, még az autójukban.

2. szakasz: május 18.
Ha minden a tervek szerint halad, innentől kezdve már csoportos edzéseket is végezhetnek a játékosok. Elöször hatfős csoportokban, majd ez bővülhet ki nyolc főre egy héttel később, május 25-én. Az edzőket és segítőket is beleértve nem lehetnek egyszerre tíznél többen a pályán, és a csoportok tagjai sem az öltözőben, sem a pályán nem találkozhatnak.

3. szakasz: június 1.
Ez a tervezett dátuma a teljes csapatos edzéseknek, természetesen szigorú szabályok betartása mellett. Ebben a szakaszban a játékosoknak együtt kell elszigetelődniük a külvilágtól annak érdekében, hogy az ezutáni héten biztonságban újraindulhasson a bajnokság. A játékosok azonban egyelőre elutasították ezt a megoldást.

4. szakasz: június 5.
Ha minden a tervek szerint halad, akkor zárt kapuk mögött indulhat újra a bajnokság. Az edzések függvényében június 5. és június 12. az előzetesen kijelölt dátum, hogy lejátszák a 28. forduló mérkőzéseit.

Időközben a LaLiga elnöke, Javier Tebas is egyeztetett a játékosokat képviselő szövetséggel és a klubokkal a bajnokság tervezett folytatásáról.

A Real Madrid edzése

Aggályok a Real Madrid részéről

Bár a spanyol kormány terve egyszerűnek tűnik, mégis sok kérdés merült fel ezzel kapcsolatban. A klub vezetősége úgy gondolja, hogy visszatérni az edzésekhez logisztikailag egy sokkal részletesebb tervet kívánna, és remélik, hogy a héten ebben még változás történik.

Már a 0. szakasszal kapcsolatban is vannak pontosításra váró megfogalmazások. Például a tervezet idevonatkozó része így szól: "egyéni edzés profiknak, a segítőknek és alapvető edzés a profi ligáknak". A Real Madridnál nem teljesen biztosak abban, hogy az egyéni edzés csak egy meghatározott számú csoportra vonatkozik-e vajon, és hogy a játékosoknak, edzőknek mekkora távolságot kell tartaniuk egymástól a pályán. Az sem világos, hogy adott időközökre több csoport is a pályára mehet-e. Sőt, még Zidane sem tudta értelmezni az "alapvető edzés" megfogalmazást.

Még több kérdés merült fel az 1. szakasszal kapcsolatban. Ekkor "nyithatnak újra a magas teljesítményű edzőközpontok a legszigorúbb higiéniai előírások betartása mellett" és ekkor indulhatnak el a "közepes szintű edzések a profi bajnokságokban". Kérdés, hogy a valdebebasi edzőközpont magas teljesítményű központnak számít-e, valamint a "közepes szintű" edzéseknél nincs kifejtve az edzés intenzitása, vagy az, hogy egyszerre mennyien lehetnek egy helyen.

Ki végzi el a teszteket?

A legnagyobb kérdés pedig, hogy kinek a felelőssége elvégeztetni a teszteket. Néhány nappal korábban még úgy nézett ki, hogy a LaLiga fogja tesztelni a játékosokat két-három nappal a edzőközpontokba való visszatérés előtt. Most már nem teljesen világos, hogy ez a LaLiga vagy a Sporttanács felelőssége-e.

Sergio Ramos korábban a RealMadridTV-ben fejtette ki a játékosok álláspontját: "Alig várjuk, hogy visszatérhessünk a pályára, azonban ez addig nem fog megtörténni, amíg az Egészségügyi Minisztérium kockázatosnak tartja".

Tovább

Hivatalos közlemény: Elhunyt Lorenzo Sanz

A Real Madrid, a klub elnöke és az Igazgatótanács szeretné kifejezni legmélyebb sajnálatát Lorenzo Sanz halála miatt. Sanz 1995 és 2000 között volt a Real Madrid elnöke.

A klub részvétét fejezi ki az elhunyt felesége, Mari Luz, a gyermekei, Lorenzo, Fransisco, Fernando, María Luz (Malula) és Diana, valamint a család és a barátok felé. Részvétünkben minden madridista osztozik.

Lorenzo Sanz elnöksége alatt a Real Madrid tovább bővítette legendás történelmét. Sanz volt az elnök, amikor 1998-ban Amszterdamban a klub 32 év után emelhette magasba a Bajnokok Ligája-trófeát.

Elnöksége alatt a Real Madrid futballcsapata két Bajnokok Ligáját, egy Interkontinentális Kupát, egy bajnoki címet, egy Spanyol Szuperkupát nyert, míg a kosárlabdázók egy bajnoki elsőséget szereztek, és a Saporta Kupát nyerték meg.

Ma az egész madridista közösség gyászolja volt elnökét, aki életének nagy részét szentelte szenvedélyének: a Real Madridnak.

A jelenlegi körülmények nem teszik lehetővé, de a Real Madrid a lehető leghamarabb meg fogja adni azt az elismerést és végtisztességet, amelyet Lorenzo Sanz megérdemel.

Tovább

Kroos: Sok WC-papírom van itthon

Miután a Real Madrid kosárlabdázójának, Trey Thompkinsnek pozitív lett a koronavírus-tesztje, a klub minden játékosnak önkéntes karanténba kellett vonulnia. Toni Kroos családjával tölti a mindennapokat madridi otthonában, innen jelentkezett be videón keresztül a német műsorba.

Ahogy minden csapattag, Kroos is folyamatosan tartja a kapcsolatot a klub orvosaival. Naponta többször beszélnek, hogy teljes képet kapjanak egészségügyi állapotukról a karantén ideje alatt is, illetve így próbálják kiszűrni minnél korábban az esetleges tüneteket. A legapróbb furcsaságot is jelenteniük kell az orvosok felé.

Kroos megerősítette, azért nem minden a foci. "Nem unatkozom futball nélkül, de gondolom ez nem meglepő három gyerekkel. Sohasem unalmas itthon lenni velük. Akárhogy is, a lényeg, hogy mindannyian jól vagyunk, jól érezzük magunkat, nincsenek tüneteink" – mesélte Toni, akinek a jólmegszokott humora sem tűnt el. "Amióta itthon vagyok, több frizurát is kipróbáltam, de csak a feleségem kedvéért, a gyerekek miatt pedig sok tésztát eszem. És ami még fontos, rengeteg WC-papír van itthon".

Egy kicsivel komolyabbra fordult a beszélgetés, amikor az Európa-bajnokság lehetséges elhalasztásáról kérdezték (azóta már hivatalos, hogy 2021-ben rendezik meg a tornát – szerk. kieg.): "Jelenleg teljesen mindegy, mikor lesz az EB. Most a legfontosabb, hogy megszabaduljunk ettől a láthatatlan ellenségtől, és az életünk minél előbb visszatérjen a normális kerékvágásba. Rengeteg dolog van, ami sokkal nagyobb probléma, mint az, hogy tudunk-e focit nézni".

Kroos a második Real Madrid játékos, aki nyilatkozott a médiának a karantén kihirdetése óta. Korábban Luka Jovic mesélt arról, hogy ugyanazokat az eszközöket használta, mint Thompkins, de nincsenek tünetei.

Tovább

2021-re halasztják az Európa-bajnokságot

Kedden videókonferencia keretein belül összeült az UEFA és az európai szövetségek delegáltjai, hogy megvitassák az koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet. Az UEFA megerősítette, hogy egy évvel elhalasztják az Európa-bajnokságot, valamint minden hozzájuk tartozó férfi és női, klub és válogatott eseményt határozatlan ideig felfüggesztenek. A márciusra tervezett selejtező meccseket a tervek szerint nyáron pótolják.

Az Európa-bajnokság úgy időpontja 2021. június 11. – július 11. Azoknak a szurkolóknak, akik nem tudnak majd részt venni a tornán, a jegyük árát visszatéríti az UEFA. Az ülésen az is eldőlt, hogy a nyári Copa Americát is 2021-ben rendezik meg.

A halasztással egyértelműen az a cél, hogy az európai bajnokságok befejeződhessenek a nyáron. Remélhetőleg a járvány csillapodni fog, és ez meg is valósulhat.

Meg nem erősített információ, hogy a Bajnokok Ligája döntőt június 27-én, míg az Európa-liga fináléját június 24-én szeretné megrendezni az UEFA. A hivatalos tájékoztatásban szintén nem említik, de a hírek szerint egy 300 millió eurós szolidaritási alapot is létrehoznak az európai ligák.

Tovább

Jelenlegi állás alapján hirdethetnek bajnokokat

A holnapi találkozón három kulcskérdésben kell döntést hozni az UEFA-nak:

1. A nyári Európa-bajnokság elhalasztása 2021-re.
2. Megalkotni a krítériumrendszert, mely alapján bajnokot hirdethetnek az európai bajnokságok, valamint meghatározhatják a kiesőket és feljutókat.
3. Meghatározni, mi alapján indulhatnak el csapatok a jövő évi Bajnokok Ligájában és Európa-ligában. Mindvégig szem előtt tartva a méltányosságot és az egyenlő esélyeket.

Az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin azt a megoldást preferálja, hogy azok legyenek a bajnokok, akik az adott bajnokság felfüggesztésekor az élen álltak. Sokan úgy vélik, hogy erre nem lesz szükség, mivel lesz elég idő befejezni a bajnokságokat az Európa-bajnokság elhalasztásának köszönhetően. Ez persze attól is függ, hogy a koronavírus-járvány addigra kellően lecsillapodik-e. Ha ez nem történik meg, akkor a következő szezon Bajnokok Ligája és az Európa-liga résztvevőit szintén az alapján döntik el, ahogy a felfüggesztéskor álltak a tabellák.

A La Liga jelenlegi állása.

Az Európai Döntőbizottség nem szeretne döntést hozni arról, hogy az országok, mi alapján határozzák meg a kiesőket és a feljutókat. Ezt a kérdést az UEFA az országok szövetségeire bízza. Bár valószínűleg ugyanaz a megoldás lenne a legkézenfekvőbb, ahogyan a bajnokokat is kiválasztják. 

Korábbi példák

Mostanáig csupán egyszer fordult elő hasonló eset az európai futballban: 1999-ben az UEFA akkori elnöke, Lennart Johansson nevezte ki jugoszláv bajnoknak a Partizan Belgrade csapatát. Ők voltak a tabella élén, amikor felfüggesztették a bajnokságot a jugoszláv polgárháború miatt.

Mi a helyzet a La Ligával?

Spanyolországban a szabályok kimondják, hogy a LaLigának és a szövetségnek kell egyezségre jutnia. Ha ez nem történik meg, akkor a szövetség elnöke dönt a bajnokról, a kiesőkről és feljutókról is.

Tovább

Cristiano Ronaldo hoteleiből kórházak?

Vasárnap elárasztotta az internetet a hír, mely szerint Cristiano Ronaldo hoteleit kórházakká alakíttatja át, hogy ezzel is segítse a koronavírussal megfertőződöttek ápolását, emellett a portugál játékos állja valamennyi egészségügyi dolgozó fizetését. A hírt azóta maga a PESTANA hotellánc is cáfolta a holland RTL Nieuws-nek: "Mi egy hotel vagyunk, nem leszünk kórház. Ez is egy nap a sok közül: eddig is hotel voltunk, és továbbra is az maradunk". 

Ez a történet egy jó példája a fake news-nak – még szomorúbb, hogy sokan a MARCA oldaláról vették át a hírt (később a twitter-bejegyzést és a cikket is törölték). Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mindig körültekintően, több és hiteles forrásokból tájékozódjatok. 

Hala Madrid!