Gergő

1436 cikk
8 évesen találkoztam először a Real Madriddal. 2000-es BL-döntő, Morientes, McManaman, Raúl, TEKA-mez, ilyesmik rémlenek. Aztán az a bizonyos gól a Leverkusen ellen. Mondhatni, hogy a Galaktikusokkal nőttem fel. A Galaktikusok azóta mentek, én maradtam. Zidane, Guti, Modric, Kroos és Benzema örök csodálója vagyok. 2014 óta pedig Peña-csapattag.
Tovább

Zidane: Ha kikapunk, ki akarnak rúgni, ha győzünk, maradhatok

A mérkőzésről
"Ugyanolyan jó teljesítményre lesz szükségünk, mint a Sevilla ellen. Ugyanolyan hozzáállással és akarattal kell kimennünk a pályára az Osasuna ellen is. Kulcsfontosságú a csapatmunka és az egység. Úgy gondolom, Sevillában legfőképpen azért sikerült begyűjteni a három pontot, mert az elejétől az utolsó sípszóig csapatként működtünk. Erre van szükségünk ahhoz, hogy meccseket nyerjünk.  Nincsenek könnyű mérkőzések, ezért törekednünk kell rá, hogy minden játékos magas fordulatszámon pörögjön és a csapat egyben legyen. Ezen az úton kell folytatnunk."

"Jelenleg a holnapi találkozó a legfontosabb. A játékosoknak is erre, és a három pont megszerzésére kell koncentrálniuk. Ugyanolyan lelkesen, ugyanazzal az intenzitással kell pályára lépnünk, mint Sevillában. Mindig az a legfontosabb, hogy a pályán kihozzuk a bennünk rejlő erősségeket. Az én játékosaim a legjobbak, és ezt ők is tudják."

Zidane sajtótájékoztatója az Osasuna elleni bajnoki előtt.

Szoros bajnokság
"Manapság, ha mérkőzéseket akarsz nyerni, muszáj 90 percig jól játszanod, egy pillanatra sem engedhetsz ki. Ez látszik most a tabellán is. Bármi megtörténhet ebben a bajnokságban, egy izgalmas, kiegyensúlyozott és kemény sorozat. A spanyol bajnokság fantasztikus, minden egyes csapat magas minőséget képvisel, ezért mindig bele kell tenned a száz százalékot."

A sérülések
"Nem aggódom, de gyakran okoz fejtörtést. Nem szeretem, ha sérültek a játékosaim. De sajnos ez a futball része, amit nem tudunk teljesen kontrollálni. Vigyázunk a játékosokra, de el kell fogadnunk, hogy időnként megsérülnek. 21 nap alatt 7 meccset játszanak, előtte és utána a válogatottban lépnek pályára. A találkozók sokat kivesznek belőlök, kevés idő marad a regenerálódásra. Remélhetőleg Mendy sérülése nem komoly. Bízom benne, hogy hamarosan minden játékos bevethető lesz."

"Nem sokat változtak az erőnléti edzők és fizioterapeuták munkamódszerei. Mindannyian a csapat érdekeit tartják szem előtt és igazi profik, akikben megbízom. Több tiszteletet érdemelnek. Sok összetevője van annak, amikor egy játékos megsérül, nem csak a Real Madridnál vannak sérültek."

Fifa-gála
"Nem néztem a díjátadót. Az emberek szavaztak, ők döntötték el, ki legyen a győztes. Örülök, és gratulálok a játékosaimnak, akiket díjaztak."

A párizsi mérkőzés utáni kritikák
"Ez eddig is így volt, ezután is így lesz. Ha kikapunk, ki akarnak rúgni, ha győzünk, maradhatok. A legfontosabb a következő találkozó. Ami megtörtént, megtörtént. Engem csak az érdekel, hogy megszerezzük holnap a három pontot."

Zidane sajtótájékoztatója az Osasuna elleni bajnoki előtt.

A Barcelona gyenge teljesítménye
"Ez előfordult már korábban is. Nekünk magunkra kell koncentrálnunk, és a legjobbunkat kell mutatnunk. A játékosaim pedig ezt teszik. Ez nem jelenti azt, hogy nem veszíthetsz. A lényeg, hogy mindig mindent beleadj."

A bizalom
"Erősnek érzem magam és mindig beleadom a száz százalékot. Ettől függetlenül bármi megtörténhet az életben. Sokat lehet tanulni, amikor a dolgok rosszabbul mennek."

Gareth Bale
"Elkötelezett a csapat iránt és jól teljesít. Fontos játékos, aki tudja, hogy mik az erősségei. Sokat segít a csapatnak támadásban és védekezésben is."

Karim Benzema
"Szombaton meccsünk volt, holnap megint játszunk, aztán vasárnap ismét. 25 játékosom van, mindenkinek készen kell állnia a játékra, szóval lesznek változtatások. Meglátjuk, hogy kezdő lesz-e Karim."

Isco, Modric és Marcelo
"Már felépültek, lassan készen állnak a visszatérésre, de még várnunk kell."

Gondoltad volna, hogy James ilyen fontos játékos lesz?
"Miért ne gondolhattam volna? A jó játékosok jó játékosok. James is közéjük tartozik. Mind a 25 játékos arra törekszik, hogy jól teljesítsen."

Mik a tervek Rodrygóval?
"Hétvégén ugyan nem játszott, de az első csapathoz tartozik. Nem kell aggódni miatta. Pontosan tudjuk, mit csinálunk vele. Örülünk, hogy itt van, elégedettek vagyunk vele. A legfontosabb, hogy ő is jól érzi magát. Ha időnként a Castillában kap szerepet, ő ott is ugyanolyan elszántsággal lép pályára."

Tovább

Orvosi jelentés: Mendy

A Real Madrid orvosai a mai első vizsgálatok után megállapították, hogy Ferland Mendy bal combtávolító izmai sérültek meg. A későbbi vizsgálatok alapján derül majd ki, pontosan mennyi időbe telik a felépülése. Az előzetes hírek szerint 2-3 hétig kell majd Zidane-nak nélkülöznie őt.

Ferland Mendy sérülés miatt biztosan kihagyja az Osasuna elleni mérkőzést.

Tovább

A Sevilla elleni kezdőcsapat

Kezdőcsapat:

13. Courtois
2. Carvajal
4. Ramos
5. Varane
7. Hazard
8. Kroos
9. Benzema
11. Bale
14. Casemiro
16. James
23. Mendy

Bale és Benzema

Cserejátékosok:

1. Areola
17. Lucas Vázquez
3. Militão
18. Jović
6. Nacho
25. Vinícius Jr.
15. Valverde

Tovább

Zidane: Sosem dobtam be a törölközőt, az utolsó pillanatig küzdök

A mérkőzés
"Egy olyan helyre utazunk, ahonnan mindig nehéz elhozni a három pontot. Ismerjük őket, jó formában van a Sevilla, remekül teljesítenek a szezon kezdete óta. Jól akarunk teljesíteni, és mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Minden játékos készen áll a találkozóra, és arra, hogy jó teljesítményt nyújtson. Csak erre gondolunk."

"Továbbra is keményen kell dolgoznunk, ha vissza akarunk találni a helyes útra. Nem örülünk a legutóbbi vereségnek, ezért még inkább felkészültnek kell lennünk. A futball egyik jó oldala, hogy már másnap kijavíthatjuk, amit ma elrontottunk. Biztos vagyok benne, hogy jó benyomást fogunk kelteni. Holnap itt a lehetőség, hogy megmutassuk, mennyire jók vagyunk. Kielemeztük a Párizsban történteket, de mostmár a holnapi találkozóra koncentrálok. Mindent bele kell adnunk a győzelemért."

Erősnek érzed magad?
"Igen, természetesen. Ha elolvasnám, amit mondanak, akkor már rég nem lennék itt. Nem igazán érdekel, mi folyik ezeken a falakon kívül. Csak az érdekel, ami köztem és a játékosok között zajlik. Erősnek érzem magam. Sosem dobtam be a törölközőt, az utolsó pillanatig küzdök, egészen addig, amig megkapom a bizalmat, hogy a játékosaimmal dolgozzak."

Zidane sajtótájékoztatója a Sevilla elleni találkozó előtt.

A kritikák
"Nem lepnek meg, így működnek a dolgok. Mindig is vannak nehézségeink, még akkor is amikor győzünk. Voltak már nehéz időszakok ennél a klubnál, de mindig kilábaltunk ezekből. Korábban a mostaninál sokkal keményebb időszakok is voltak. Nem érdekel, mit mondanak vagy írnak odakint. Csak a munkámmal foglalkozom, ezért vagyok itt. Az ilyen nehéz időkben jön elő igazán a belső erőd. Mindig is így történtek a klubon kívüli dolgok. Ami belül történik az teljesen más. Azon dolgozunk, hogy jobbak legyünk. A szurkolók is ugyanazt akarják, mint mi: a győzelmet. Csakis kemény munkával tudjuk ezt elérni. A holnapi egy jó lehetőség számunkra, remélem, jól fogunk játszani."

A klub megkérdőjelezte a munkád?
"Nem, épp az ellenkezője. Mindennek az erejét a klubért dolgozók adják. Ha ez nem így van, akkor a legjobb a távozás."

Intenzitás
"Vannak meccsek, mint például a szerdai, amikor hiányzott belőlünk az intenzitás. Ennek az ellenkezőjét láttunk a Levante elleni első félidőben, amikor nagyon erősek voltunk. Vigóban, ahol nagyon nehéz nyerni, kíméletlenek voltunk. Holnap ezeket a pozitív dolgokat szeretnénk visszahozni. Nagyon nehéz ott nyerni, de minden esélyünk megvan, hogy a jó útra tereljük a dolgokat. Manapság a futball megköveteli az intenzitást. Vannak mérkőzések, amikor különösen jónak kell lenned a támadásból védekezés, és a védekezésből támadás tekintetében. Szerdán ebben megvertek minket. Nem tudsz az intenzitáson dolgozni, amikor három naponta meccset kell játszanod, de amikor a pályán vagy, erősnek kell lenned és fenn kell tartani a tempót 90 percig."

A csapat teljesítménye
"Sokkal többre vagyunk képesek, de mindig vannak keményebb és jobb időszakok is. Holnap az éllovashoz látogatunk, és megpróbáljuk legyőzni őket. Tudom, hogy ennél a klubnál nem engedhetsz meg magadnak két rossz eredményt. Párizsban megvolt az első, most itt a következő találkozó, tovább kell lépnünk és jól kell játszanunk. Ezt fogjuk tenni."

Zidane sajtótájékoztatója a Sevilla elleni találkozó előtt.

Lemondanál, ha éreznéd, hogy nem támogatnak?
"Nem gondolok erre. Csak a honapi mérkőzésre koncentrálok. Az a legnehezebb, hogy nem kontrollálhatjuk, mit mondanak, vagy miről írnak odakint. Egy dolgot tehetünk: holnap kimegyünk a pályára és győzünk."

Zavar téged, hogy Mourinhóra már utódodként tekintenek?
"Nem, nem kell megmondanom, hogy zavar-e ez engem. Ez van. Amikor veszítesz ennél a klubnál, akkor mindent meg kell változtatnod. Nem egyszerű, de ez így működik. Ezért engem csak az foglalkoztat, hogy holnap hogyan fogunk csapatként küzdeni. Egy jó ellenféllel találkozunk, muszáj győznünk."

Szabadnap a játékosoknak
"Ezt is hallottam, hogy a klubnál nem örültek a szabadnapnak. Amikor a kerettel kapcsolatos dolgokat kell megszerveznem, figyelembe kell vennem, hogy sokan a válogatottnál voltak, és szabadnapot kell nekik adni. Ez nem attól függ, hogy megérdemlik-e vagy sem. 21 nap alatt hét mérkőzés: ez volt az a nap, amikor pihenőt kaptak. Fontos, hogy a családdal is megfelelő időt töltsünk. Főleg, hogy hajnali 4-kor értünk vissza… Az emberek ezt nem látják. Mindig győzni akarunk, de van, amikor el kell fogadni a történéseket és megpróbálni változtatni."

Tényleg nemet mondtál Van de Beek és Eriksen leigazolására?
"Nem fogom elmondani, hogy igen vagy nem. Ez a klubra tartozik és keret pedig kialakult. A következő kérdés gondolom Pogbáról fog szólni. Azzal a kerettel dolgozunk, ami van."

Megbántad, hogy visszatértél?
"Nem, pedig a nehéz időszakban ez lenne a legegyszerűbb válasz. Úgy döntöttem, hogy visszatérek dogozni egy új projekten. Nem egy könnyű helyzetben vagyunk, de mindig előre tekintek. A győzelem mindig könnyűnek tűnik. Az emberek szerint reménytelen a helyzet, negatívan látják a dolgokat. Ilyenkor egy dolgot tehetsz: továbbra is keményen kell küzdened."

Tovább

A PSG elleni kezdőcsapat

Kezdőcsapat:

13. Courtois
2. Carvajal
3. Militão
5. Varane
7. Hazard
8. Kroos
9. Benzema
11. Bale
14. Casemiro
16. James
23. Mendy

Cserejátékosok:

1. Areola
17. Lucas Vázquez
18. Jović
19. Odriozola
25. Vinícius Jr.
27. Rodrygo.
35. De la Fuente

Tovább

Hivatalos közlemény: Alphonse Areola

A Real Madrid és a Paris Saint-Germain mindenben megállapodott egymással Alphonse Areola átigazolásával kapcsolatban. A francia kapus egy évre kölcsönbe érkezik a távozó Keylor Navas helyére.

Tovább

Hivatalos közlemény: Keylor Navas

A Real Madrid és a Paris Saint-Germain mindenben megállapodtak Keylor Navas átigazolását illetően. 

A klub szeretné kifejezni háláját és köszönetét, amiért mindvégig odaadással védte a Real Madrid címerét az elmúlt öt év alatt.

Keylor Navas részese volt a Real Madrid egyik legsikeresebb korszakának, melyben 12 címet szerzett a csapattal, köztük három Bajnokok Ligája-trófeát.

A Real Madrid a legjobbakat kívánja karriered további szakaszában.

Keylor Navas a Real Madrid mezében.

Tovább

Hivatalos közlemény: Kubo

A Real Madrid és a Mallorca mindenben megállapodott egymással, ennek értelmében Takefusa Kubo a következő szezonban, 2020. június 30-ig a mallorcai csapatban fog kölcsönben szerepelni.

Takefusa Kubo a Real Madrid mezében.

Tovább

Hivatalos közlemény: Andriy Lunin

A Real Madrid és a Real Valladolid mindenben megállapodtak egymással, így Lunin a következő szezont, 2020. június 30-ig kölcsönben tölti a spanyol első osztályú csapatnál.

Andriy Lunin a Real Madrid mezében.

Tovább

Neymar egyre közelebb, de el kell adni valakit

Neymar megtette a szükséges lépéseket, hogy a következő hetekben a Real Madrid játékosa lehessen. Zinédine Zidane csapata mostanra az elsőszámú esélyessé lépéett elő a brazil támadóért folyó küzdelemben. Nasser Al-Khelaifi engedélyt adott a játékos képviselőinek arra, hogy tárgyaljanak a Real Madriddal. Közel járnak már a felek az egyezséghez, miközben az is egyértelművé vált, hogy a francia bajnokcsapat vezetői nem akarják Neymart újra Barcelona mezben látni.

Neymar a PSG mezében.Ami azonban most fontosabb, hogy a Real Madridnak el kell adnia valakit, mielőtt igazolna. Gareth Bale az egyik lehetséges név a kalapban, és az egyik kulcsfigurája lehet a sikeres Neymar-üzletnek. Bale mellett Mariano és James Rodríguez szintén esélyes a távozásra, de a PSG egyértelművé tette, hogy nem fogad el játékost Neymarért cserébe. A Real Madridnak új más csapatokkal kell egyezségre jutnia a három játékost illetően.

A Bayern München, miután néhány héttel ezelőtt még letett arról, hogy Bale-t leigazolják, most újra feltűnt a kérők között. Mariano úgy tűnik, hogy a Monaco csapatába tart, míg Jamesre a Napoli és az Atlético Madrid vadászik.

James Rodríguez és Gareth Bale a Real Madrid edzésén.Közben a Santiago Bernabéu környékén egyre optimistábbak, és bíznak benne, hogy még a spanyol bajnokság indulása előtt megoldódnak az átigazolások. Ha ez mégsem sikerül, akkor szeptember 2-ig van idejük dolgozni ezen.

A Real Madrid mindig is ragaszkodott hozzá, hogy ne boruljon fel a fizetési struktúra, de közben azt is mindig szem előtt tartották, hogy legyen egy top játékosa a csapatnak, akinek a magasabb fizetését megengedheti magának a klub. Ebből a szempontból is illik Neymar a tervekbe.

A brazil támadó már kapcsolatba lépett ismerőseivel, akik a Real Madridban játszanak, és ami ennél is fontosabb, Zidane is áldását adta az átigazolásra. Most nincs más hátra, mint eladni néhány játékost. A kérdés, hogy ki vagy kik lesznek azok.