A mérkőzés
"Egy olyan helyre utazunk, ahonnan mindig nehéz elhozni a három pontot. Ismerjük őket, jó formában van a Sevilla, remekül teljesítenek a szezon kezdete óta. Jól akarunk teljesíteni, és mindent meg fogunk tenni a győzelemért. Minden játékos készen áll a találkozóra, és arra, hogy jó teljesítményt nyújtson. Csak erre gondolunk."
"Továbbra is keményen kell dolgoznunk, ha vissza akarunk találni a helyes útra. Nem örülünk a legutóbbi vereségnek, ezért még inkább felkészültnek kell lennünk. A futball egyik jó oldala, hogy már másnap kijavíthatjuk, amit ma elrontottunk. Biztos vagyok benne, hogy jó benyomást fogunk kelteni. Holnap itt a lehetőség, hogy megmutassuk, mennyire jók vagyunk. Kielemeztük a Párizsban történteket, de mostmár a holnapi találkozóra koncentrálok. Mindent bele kell adnunk a győzelemért."
Erősnek érzed magad?
"Igen, természetesen. Ha elolvasnám, amit mondanak, akkor már rég nem lennék itt. Nem igazán érdekel, mi folyik ezeken a falakon kívül. Csak az érdekel, ami köztem és a játékosok között zajlik. Erősnek érzem magam. Sosem dobtam be a törölközőt, az utolsó pillanatig küzdök, egészen addig, amig megkapom a bizalmat, hogy a játékosaimmal dolgozzak."
A kritikák
"Nem lepnek meg, így működnek a dolgok. Mindig is vannak nehézségeink, még akkor is amikor győzünk. Voltak már nehéz időszakok ennél a klubnál, de mindig kilábaltunk ezekből. Korábban a mostaninál sokkal keményebb időszakok is voltak. Nem érdekel, mit mondanak vagy írnak odakint. Csak a munkámmal foglalkozom, ezért vagyok itt. Az ilyen nehéz időkben jön elő igazán a belső erőd. Mindig is így történtek a klubon kívüli dolgok. Ami belül történik az teljesen más. Azon dolgozunk, hogy jobbak legyünk. A szurkolók is ugyanazt akarják, mint mi: a győzelmet. Csakis kemény munkával tudjuk ezt elérni. A holnapi egy jó lehetőség számunkra, remélem, jól fogunk játszani."
A klub megkérdőjelezte a munkád?
"Nem, épp az ellenkezője. Mindennek az erejét a klubért dolgozók adják. Ha ez nem így van, akkor a legjobb a távozás."
Intenzitás
"Vannak meccsek, mint például a szerdai, amikor hiányzott belőlünk az intenzitás. Ennek az ellenkezőjét láttunk a Levante elleni első félidőben, amikor nagyon erősek voltunk. Vigóban, ahol nagyon nehéz nyerni, kíméletlenek voltunk. Holnap ezeket a pozitív dolgokat szeretnénk visszahozni. Nagyon nehéz ott nyerni, de minden esélyünk megvan, hogy a jó útra tereljük a dolgokat. Manapság a futball megköveteli az intenzitást. Vannak mérkőzések, amikor különösen jónak kell lenned a támadásból védekezés, és a védekezésből támadás tekintetében. Szerdán ebben megvertek minket. Nem tudsz az intenzitáson dolgozni, amikor három naponta meccset kell játszanod, de amikor a pályán vagy, erősnek kell lenned és fenn kell tartani a tempót 90 percig."
A csapat teljesítménye
"Sokkal többre vagyunk képesek, de mindig vannak keményebb és jobb időszakok is. Holnap az éllovashoz látogatunk, és megpróbáljuk legyőzni őket. Tudom, hogy ennél a klubnál nem engedhetsz meg magadnak két rossz eredményt. Párizsban megvolt az első, most itt a következő találkozó, tovább kell lépnünk és jól kell játszanunk. Ezt fogjuk tenni."
Lemondanál, ha éreznéd, hogy nem támogatnak?
"Nem gondolok erre. Csak a honapi mérkőzésre koncentrálok. Az a legnehezebb, hogy nem kontrollálhatjuk, mit mondanak, vagy miről írnak odakint. Egy dolgot tehetünk: holnap kimegyünk a pályára és győzünk."
Zavar téged, hogy Mourinhóra már utódodként tekintenek?
"Nem, nem kell megmondanom, hogy zavar-e ez engem. Ez van. Amikor veszítesz ennél a klubnál, akkor mindent meg kell változtatnod. Nem egyszerű, de ez így működik. Ezért engem csak az foglalkoztat, hogy holnap hogyan fogunk csapatként küzdeni. Egy jó ellenféllel találkozunk, muszáj győznünk."
Szabadnap a játékosoknak
"Ezt is hallottam, hogy a klubnál nem örültek a szabadnapnak. Amikor a kerettel kapcsolatos dolgokat kell megszerveznem, figyelembe kell vennem, hogy sokan a válogatottnál voltak, és szabadnapot kell nekik adni. Ez nem attól függ, hogy megérdemlik-e vagy sem. 21 nap alatt hét mérkőzés: ez volt az a nap, amikor pihenőt kaptak. Fontos, hogy a családdal is megfelelő időt töltsünk. Főleg, hogy hajnali 4-kor értünk vissza… Az emberek ezt nem látják. Mindig győzni akarunk, de van, amikor el kell fogadni a történéseket és megpróbálni változtatni."
Tényleg nemet mondtál Van de Beek és Eriksen leigazolására?
"Nem fogom elmondani, hogy igen vagy nem. Ez a klubra tartozik és keret pedig kialakult. A következő kérdés gondolom Pogbáról fog szólni. Azzal a kerettel dolgozunk, ami van."
Megbántad, hogy visszatértél?
"Nem, pedig a nehéz időszakban ez lenne a legegyszerűbb válasz. Úgy döntöttem, hogy visszatérek dogozni egy új projekten. Nem egy könnyű helyzetben vagyunk, de mindig előre tekintek. A győzelem mindig könnyűnek tűnik. Az emberek szerint reménytelen a helyzet, negatívan látják a dolgokat. Ilyenkor egy dolgot tehetsz: továbbra is keményen kell küzdened."