D. Márk Sebastian (elcubano)
Final Champions: Reunión de Madridistas en Hungría para ver la Final, Juventus – Real Madrid (03/06/17)
¡Queridos Madridistas!
Se está acercando el gran día que estamos esperando todos. El día en el que veremos recompensado el duro trabajo y sacrificio realizado por el equipo durante toda la temporada:
¡ESTAMOS EN LA FINAL PARA DEFENDER EL TÍTULO!
Estamos a un paso para lograr el gran título. Estamos a un solo paso de que nuestro Real Madrid se proclame Campeón de Europa por DUODÉCIMA vez defendiendo el título, siendo el primer equipo en lograrlo en la historia de la Liga de Campeones. Sin duda, nos queda el paso más dificíl. El último paso que nos separa de la gloria.
¡Pero esto paso no puede salir bien sin VUESTRO APOYO!
La fuerza de nuestra afición, el jugador número doce, tendrá que empujar a nuestro Real Madrid para conseguir el título numero doce, ya que la gran parte del éxito de este equipo viene de la unión y fuerza mental. Demostremos que nosotros también podemos unirnos y animar juntos a nuestro equipo para lograr la victoria.
¡Madridistas, contamos con vuestro apoyo!
El año pasado nos unimos para llevar a nuestro equipo hacia la gloria de conseguir el título undécimo. ¡Pero no debemos pararnos, demostremos cual es la mejor afición que hay en Hungría!
Si quieres vivirlo con unos estupendos madridistas y compartir la alegría de que nuestro equipo llegue a ser Bicampeón de Europa… si estuviste y apoyaste al equipo en las buenas y en las malas… si tú corazón también late por el Real Madrid…
¡Entonces es tu sitio y deberías estar con nosotros el día 3 de junio a partir de las 18.00 en Tüskecsarnok!
Información
Lugar: Tüskecsarnok
Dirección: 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 7.
Apertura: 18.00
Parking: Garaje subterráneo de Tüskecsarnok
Acceso con transporte público:
– Tranvía 4-6, parada de Petöfi híd budai hídfő
– Metro 4, parada de Újbuda-központ
– Autobuses 153 y 212, parada de Petöfi híd budai hídfő y 33, parada de Budafoki út
Más adelante os mandaremos más información, gracias. ¡Sois los más grandes!
¡HALA MADRID, Y NADA MÁS!
¡A POR LA DUODÉCIMA!
A Villarreal 2-1-es …
A Villarreal 2-1-es vereséget szenvedett az Eibar otthonában, így immár a Real Madrid az egyedüli veretlen csapat a spanyol bajnokságban.
Cristiano Ronaldo: Szükségem van a kritikára
Motiváció: „A futball megtanított arra, hogyan motiváljanak a negatív emberek és hogyan használhatom fel a kritikáikat. Igazából szükségem van rájuk. Segítettek abban, hogy elérjem az eddigi sikereimet. A saját magammal szemben támasztott elvárások a legnagyobbak.”
Kapcsolata Messivel: „Nem vagyunk jó barátok, viszont megvan köztünk a kölcsönös tisztelet. A sajtó nagy rivalizálásként állítja be a kettőnk közötti kapcsolatot, de ez a rivalizálás valójában nem létezik.”
Zidane szerepe: „Ő legjobb példa arra, hogy hogyan lehet javítani a morált egy szétesett öltözőben, hiszen ezt tette a tavalyi évben. Jól zártuk vele a bajnokságot és megnyertük a Bajnokok Ligáját, majd később az UEFA-szuperkupát is. Kiemelkedő szezon volt a tavalyi, Zidane volt a megfelelő ember az eredmények eléréséhez.”
Ferguson: „Sir Alex Ferguson egy kivételes személyiség, apaként tekintek rá. Mindegyik edzőm fontos volt, de amikor Manchesterbe érkeztem, még gyerek voltam. Hirtelen a világ egyik legnagyobb klubjánál tálaltam magam, és akkoriban nagy szükségem volt egy olyan edző támogatására, mint amilyen ő volt.”
Mourinho: „Sok edzővel dolgoztam. Mourinho volt az, aki a legtöbbet gondolkodott, minden részletre nagyon odafigyelt.”
A legkeményebb ellenfele: „Ashley Cole. Egy pillanatig sem hagyott levegőhöz jutni. Nagyon gyors játékos volt, nem lehetett könnyen kicselezni… Tudtad, hogy nehezen fogsz átjutni rajta.”
Kit vinne magával a háborúba: „Pepét. Ő nem csak egy fantasztikus védő. Mindig mindent belead a pályán.”
Példaképei: „Felnéztem Figóra és Rui Costára, de sosem akartam senkire sem hasonlítani.”
A BL-döntő tizenegyespárbajának mesébe illő igaz története
– Churu, meg kell nyerned a sorsolást. Nekünk kell kezdenünk a tizenegyes-párbajt!
Sergio Ramos (becenevén Churu) a gyepen szétszóródott játékosokat nézte. A mindkét BL-döntőn gólt szerző játékostól most azt várta el a csapat, hogy egy sorsolást nyerjen meg. A bírótól és Gabitól távozva úgy tűnt, rossz hírrel tér vissza csapattársaihoz. Ám nem így lett:
– A feldobást elvesztettük… De mégis mi kezdünk!
– Hogyhogy?
– Másodikként akarnak lőni. És a mi szurkolóink előtt leszünk.
A játékosok nem akarták elhinni. A döntő pillanatban az Atlético nekik ajándékozta a kezdő rúgást. A piros-fehérek a PSV elleni tizenegyes-párbajra hivatkoztak, mert ott is a hollandok kezdtek, azonban végül mégis ők jöttek ki győztesként. Ami azt illeti, egy 2010-es statisztika szerint 60% arányban az a csapat nyeri a tizenegyes-párbajt, amelyik először rúg. Lehet, hogy ez sokat nem számít, de egy pici súlya azért van.
Ez néha csak bemesélt előny; Nadal szokta például alkalmazni teniszmeccseken a jég megtörése érdekében, hogy végig ő diktálhassa a mérkőzés iramát és ezzel nyomást gyakoroljon az ellenfélre. A PSV-nek ez nem sikerült, a Realnál viszont úgy álltak hozzá, hogy minden ezen múlik. A Bayern ellen, 2012-ben Cristiano Ronaldo, a specialista, kezdőként hibázott. Ezúttal egy fiatal játékos volt a bátor jelentkező.
– Szeretnék maradandót alkotni! – mondta Lucas Vázquez. Több játékos is meglepetten összenézett. Ha valaki ilyen vakmerően beszél a tizenegyesekről, jobb békén hagyni. „Inkább rúgd te az összeset”, hangzott el valakitől.
Később az öltöző egybehangzóan vélekedett: Lucas Vázquez hitet adott a csapatnak. Több okból is az egekbe emelte a csapat morálját egy igen kritikus pillanatban. Az első az a gesztusa volt, amikor a tizenegyes pont felé haladva az ujjain pörgette a labdát. „Voltak, akik járni sem tudtak, mások oda sem tudtak nézni az idegességtől, ez a bolond pedig úgy ment oda rúgni, mint egy kisgyerek egy barátságos meccsen” – mesélte az egyik játékos. A második a higgadt lövése volt, amivel szintén önbizalmat adott és ugyanakkor elhitette a csapat többi tagjával, hogy ez bizony nem Oblak estéje lesz. Csak a gólja után szabadult fel a felgyűlt feszültség, amikor a szurkolókhoz fordult, és a klub címerére mutatott. „Lucas egyszerűen megőrjítette a szurkolókat, annyira lázba hozta őket, hogy már az első rúgás után győztesnek éreztük magunkat.” – hangzott el a csapattársaktól.
David Bettoni, Zidane második embere összegyűjtötte a neveket es elkészítette a listát: az első Vázquez, a második Marcelo, a harmadik a sánta. Amikor körbement a névsor a játékosok között, az egyikük sietve ment Zidane-hoz.
– Mester, nem lenne bölcsebb, ha a legjobb lövők kezdenének? Biztosra kell mennünk.
Zidane mosolyogva reagált.
– És kik a legjobbak? Te meg tudod mondani? Mondd meg nekem, és őket teszem előre.
A 2012-es tizenegyes-párbajnál Mourinho kezdőként rakta az összes nagyágyút: Cristianót, Kakát es Ramost. Mindhárman hibáztak. „Nincs mit tenni, nem az számít, ahogy a sorrendet összeállítod” – mondta később az edző. Ez alkalommal a Real nem készült a tizenegyesekre, és a hosszabbításra sem gondolt. Zidane sem, mert idő előtt elhasználta a cseréit és végül Bale-t fél lábon kellett pályán tartsa.
A Real nehéz pillanatokat élt át. Vezettek, majd az ellenfelük tíz perccel a vége előtt egyenlített. Ez sem könnyű, de még könyörtelenebb volt, ahogy az Atlético kivérzett Lisszabonban. Ez most a Real Madriddal is megtörténhetett volna.
„A mi csapatunkban rövidtávfutók vannak, náluk maratoni távfutók. Sokat szenvedtünk, miután egyenlítettek. Nekik maradt két cseréjük a hosszabbításra, mi pedig a görcsök miatt kilencen is maradhattunk volna. Lesérült Dani, lesérült Gareth is. Attól féltünk, hogy ha beteszik Correát, aki alacsony és gyors, szétesünk. Már Carrasco is keményen meggyötört minket” – mondta a stáb egyik tagja.
Bale húsz percet játszott fél lábra támaszkodva, de mindenképp akart tizenegyest lőni. Azt mondta, magabiztos: ő majd belövi, az egészségesek pedig csak azzal foglalkozzanak, hogy a sajátjukat lőjék be. Nem gondolt arra sem, hogy milyen hatással lesz majd madridisták millióira az a látvány, ahogy sántítva közeledik a büntetőponthoz. A játékosok mindig azt mondják, hogy sohasem gondolnak arra, mi lesz, ha hibáznak, ez Bale-re is teljességgel igaz volt.
Az egyik orvos hevesen gesztikulálva ordította a technikai stábnak:
– Ő meg hová megy? Sántít, nem tudja rúgni!
Az orvos racionálisan próbált fellépni, de az érzelmi extázisban levő csapat úgy nézett rá, mintha ő lenne a bolond. „Azt mondja, rúgni fog”. „Dehát le van sérülve, valaki állítsa meg!”
Míg a játékosokat a görcs és az idegesség gyötörte, úgy tűnt, egyetlen madridista őrizte meg a lélekjelenlétét. Ha a többiek hozzá közeledtek azon gondolkozva, hogy végre van valaki, aki még épelméjű, halhatták, ahogy Istenhez imádkozik. Keylor Navas volt az.
Luis Llopis, a kapusedző, videón megfigyelte az Atlético tizenegyes-lövőit. Tudta, hogy ki milyen arányban lő a bal vagy jobb oldalra, magasan vagy alacsonyan, erősen vagy helyezve. Navas, a gyepen térdelve, Istennel is megosztotta ezeket a titkokat. Az Atlético pedig elkezdte lőni a tizenegyeseket. Griezmann kezdett, csakúgy, mint a PSV ellen, és ugyanarra az oldalra lőtte. A többiek pedig mind ellentétes irányba lőtték ahhoz képest, ahova szokták.
Amikor Juanfran közeledett a labdához, Navas arra gondolt, hogy már késő változtatni: elég lesz az, ha Juanfran megszokott forgatókönyvére készül, amit a kapusedző is megosztott vele: „Jobbra, közel a kapufához”.
Juanfran jobbra is rúgta, amerre Navas is ugrott, a labda pedig a kapufáról pattant vissza. „Ha kapura is ment volna, Keylor kivédi” – mondták később az öltözőben.
A tizenegyesek előtt, a fél bolygóval a televíziók előtt, az egyik játékos meglepően őszintén kezdett el viselkedni. Cristiano Ronaldo a játékosok felé közeledve mondta, „Holtfáradt vagyok. Nem tudok lábra állni, nem tudok. Nem vagyok jól”. A játékosok már a pályán látták, hogy nincs rendben: kevésbé tudott rágyorsítani az ellenfél védőire, többek közt azért, mert sokat segített védekezésben. Amikor megérkezett Bettoni listája, több játékos Cristiano nevét kereste rajta: utolsóként találták meg.
– Hogy érzed magad, jól vagy?
– Igen, tudom rúgni. Bízzatok bennem.
CR megváltoztatta a klub történelmét, ő az a játékos, aki örök, akiben mindenki bízik. „Ő egyedül kiteszi a fél csapatot”, tisztázta egy vezetőségi tag. Azt mondta Zidane-nak a pályán, hogy volt egy látomása, hogy ő fogja rúgni a győztes gólt. Fizikailag teljesen ki volt készülve. A hosszabbítás második félidejében minden energiáját bevetette, hogy megakadályozza az Atlético egyik ellentámadását. Akkor a teste azt mondta, elég. A feje azonban még nem.
Moszkvában, a Chelsea elleni 2008-as BL-döntőben Ronaldo sírva fakadt, miután kihagyta a tizenegyesét. Most elfektette a kapust. Ezúttal nem volt bravúros védés, mint akkor, Oroszországban. Ugyanoda rúgta, mint a többi csapattársa: Oblak bal oldalára.
– Ki rúgta volna a hatodikat? – kérdezték Pepétől a meccs után.
– Senki. Aki akarta volna. Nem volt előre leszögezve, senki sem tudta.
Cristiano gólja után Zidane ökle a magasba lendült és a mester elmosolyodott. Bettoni azonnal megölelte. A Cibelesen az egyik munkatársa megkérdezte, hogy edzőként vagy játékosként volt jobb megnyerni a Bajnokok Ligáját. „Edzőként. Össze sem lehet hasonlítani” – mondta nevetve. Igaz is, mert a habfehér mezben játszott utolsó döntőjén, ahogy Roberto Carlos felidézte, csak a kapuba kellet rúgnia a brazil átadását.
Real autodestrucción – Kész önpusztítás
Figyelem, a cikk egy saját, szubjektív véleményen alapszik! Egyesületünk nem feltétlenül ért egyet a lent leírtakkal, e cikk publikálásának egyedüli célja, hogy olvasóink betekintést nyerjenek egy helyi drukker nézõpontjába, megismerjék egy olyan ember észrevételeit, aki fizikailag is igen közel áll a Real Madridhoz.
Nagyon nehéz megmagyarázni, hogy egy ilyen rendkívüli csapat, mint ami az elõzõ években összekovácsolódott Madridban, hogyan tud hirtelen ennyire mattá válni, mélyre süllyedni, hogy egy ilyen nagy múlttal rendelkezõ klub, mint a REAL MADRID, hogyan adhat ennyire keveset napjainkban.
A történtekre adott magyarázatomat nem éppen a fantasztáknak, a Disneyland világában élõ, vakoptimista madridistáknak szánom. Tehát ha te ilyen szurkolónak érzed magad, akkor most itt, kérlek, hagyd is abba ennek az írásnak az olvasását, és valami kellemesebb dologgal foglald el magad. Ezt inkább azoknak a madridistáknak a figyelmébe ajánlom, akiket kétségbe ejtett mindaz, amit az elmúlt hétvégén Sevillában láttunk: az idevaló építõ jellegû kritikák híveinek, és azoknak, akik hisznek egy másik REAL MADRIDBAN.
Sokunk tagjai különbözõ Facebookon és WhatsAppon mûködõ madridista csoportoknak, ahol ha kritikus hangnemben szólalsz fel, miután már képtelen vagy tovább magadban tartani a dühöt, az elkeseredést, az észrevételeket, akkor egybõl megbélyegeznek, mondván: “pesszimista madridista!”, és közben azzal nyugtatják a népet, hogy “na, majd most úgyis 5-öt verünk nekik, a Barca meg kikap a Leganéstõl (a spanyol másodosztályban vitézkedõ csapat – a szerk.)”. Ha ebbe a csoportba tartozol, akkor sem kötelezõ továbbolvasnod.
Amit most fogtok olvasni, az egy elfogultságot nélkülözõ kritika a teljes Real Madriddal szemben. Elég legyen a megmagyarázásokból, a tévedésekbõl, a félreértelmezésekbõl!
Megvagyunk?
Akkor kezdeném.
Barátaim! Elég okunk van az aggodalomra, és azt hiszem, tudjátok, hogy nem a soron következõ El Clásicóra gondolok. Nem, ez most nem errõl fog szólni.
A jelenleg látott Real Madrid egy LÉLEK, VEZÉREGYÉNISÉGEK és CÉLOK nélkül tengõdõ csapat. A helytelen irány lidérce, ami ezt a klubot uralja, épp annyira egyértelmûen jelen van, mint amennyire nehéz lesz újra elpusztítani. Az egyetlen megoldás erre – természetesen csakis az én személyes véleményem szerint – nem más, mint az elnöki stáb és a teljes vezetõség lecserélése, teret nyitva ezzel egy vadonatúj projektnek, egy hasonlónak, mint ami például a Bayern Münchennél megvalósul, olyan játékosokkal a fedélzeten, akik át tudják érezni, mirõl szól valójában a REAL MADRID, mint egykoron Raúl, vagy Hierro, mivel a jelenlegi játékosaink sajnos nem ilyenek. Ez, még egyszer mondom, az én véleményem. Senki sem tudja, mi a helyes következõ lépés, de hogy változásra van szükség, azzal mindnyájan tisztában vagyunk.
Mindenki tudja, hogy miért lett Real Madrid drukker, vagy legalábbis el tudja képzelni, de amit az utóbbi években kellett végignéznünk, az szégyenletes, elfogadhatatlan, tûrhetetlen és zavaró (bizony, a Tízedik sok mindenre volt lepel…).
Uraim, a Real Madrid kezd hozzászokni a vereséghez. (Bízom benne, hogy itt már nincsenek velünk a “mirõl beszél ez, hiszen 15 meccses veretlenségi sorozaton vagyunk túl” jellegû fanatikus olvasók.) A csapatból hiányzik a küzdõszellem, kezd tompulni, álmosodni, kezd kialudni benne a bosszúvágy, a rivalizálás tüze… Ami pedig a legszomorúbb: elkezd szép lassan tovatûnni az IDENTITÁSA.
Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy egy multimilliomos költségvetéssel rendelkezõ klubról beszélünk, amely kapcsán meglehetõsen értelmetlen a Villarroya, Lasa és barátai fémjelezte idõszakban (a 90-es évek elején és közepén igazolt játékosok – a szerk.) emlegetett idézetekkel (“mit vársz, 20 garasból?!”) élni, mivel speciel a világ legjobb játékosai, no meg a hozzájuk tartozó igen magas fizetések vannak terítéken. Egyszerûen megfogalmazva: hogyan lehet valamit ennyire rosszul csinálni, amikor évrõl évre adott egy ilyen minõségû keret?
Egyszerû: nincs átgondolt, kidolgozott sportprojekt, a klubot pedig vállalatként mûködtetik. Nem úgy, ahogy valójában kellene, ahogy az egy sportklubhoz méltó. Manapság sokkal fontosabbak a klub gazdasági mutatói, a marketing, a bevételek, mint az, hogy minél rátermettebb, a REAL MADRID elveihez illeszkedõ labdarúgók alkossák a csapatot, amelyiknek minden héten szurkolunk.
A klub igaz kulcsai elvesztek, azok másolatai pedig olyanok kezében vannak, akiknek nincs lehetõségük belépni az ajtón: mert ez a klub sokkal inkább néhányak meleg kuckója, mintsem sokak büszke palotája.
Nem fogom részletezni, hogy mit éreztem, amikor egy vérszegény Sevilla szurkolótábora olézni kezdett, úgy ünnepelt, mert gyakorlatilag lefociztak minket; amikor egy gyáva, alárendelt bandát láttam egy kiégett Atlético Madrid ellen; vagy amikor lényegében odaajándékoztuk a Bajnokok Ligája döntõjét a Juventusnak… Inkább ne is folytassam, ugye?
Amikor nem megy a szekér, és azt sem tudjuk igazán, hogyan kéne betolni, talán érdemes volna körbenézni, hogy szomszédéknál hogyan is mûködnek a dolgok – no, nem mintha ez lenne a fény az alagút végén… Volna is néhány kérdésem:
Mit tud Cholo Simeone Atlético Madridja? Mit produkálnak õk az undoron kívül, amit érezni tudunk egy efféle neveletlen, antifocit gyakorló banda iránt? Talán a túloldalára kellene látnunk ennek, és elgondolkodni, mi minden az, amivel felül tudnak kerekedni a mieinken: nos, a SZENVEDÉLY, az ELKÖTELEZETTSÉG és az ODAADÁS. Elég csak azt megnézni, hogyan is irányítja a csapatát egy olyan valaki, aki tisztában van a klubja értékeivel, stílusával, elvárásaival. Az eredmény? Egy “kiscsapattal” egészen a BL-döntõ 93. percének 43. másodpercéig masíroztak – nem is olyan rossz, nem igaz? De ne felejtsük el az õ dirigálása alatt begyûjtött Király-kupát, Spanyol Szuperkupát, spanyol bajnoki címet, Európa Liga-címet és Európai Szuperkupát.
Mit tud a Barcelona? A tömény szaron kívül, amit magából áraszt, azt most tegyük félre, és nézzünk túl azon is. Van a Real Madrid iránt tanúsított GYÛLÖLETE, valamint az aljas klubja és sportpolitikája mellett való elkötelezettsége, IDENTITÁSA. Legfõbb éltetõjük az a vágy, hogy könyörtelenül leromboljanak, széjjelzúzzanak és megalázzanak minket. Ezzel szemben én a mieinknél semmiféle ehhez hasonló erejû tüzet nem tapasztalok, csak puszikat látni az öltözõbõl kifele menet, röhögcsélést, meg bohóckodást.
Azt hiszem, nyilvánvalóak a klub és a játékosok jellemvonásai, ezek pedig jócskán meg is mutatkoznak. Kikapunk 4-0-ra az Atléticótól? Inkább lapozzunk egyet, és szülinapozzunk egy jót, majd talán jövõre… És természetesen ezeket mi szépen le is nyeljük! Persze, hiszen mi egy szeretetreméltó segélyalapítvány vagyunk.
Annak utánaszámoltatok már, hogy az utóbbi években hány trófeát buktunk el és ajándékoztunk oda azoknak, akik egyenesen GYÛLÖLNEK minket? Mikor táplálták bele ezt az alárendeltséget szétesettséget sugárzó hozzáállást a mi Real Madridunkba? Miért látunk lélektelenséget, céltalanságot? Mióta vagyunk mi hozzászokva a vereséghez?
Manapság egy valóságos mérföldkõként tekintünk egy-egy újabb bajnoki címre, címvédést pedig már csak akkor látunk, ha elõvesszük a konzolunkat… Hogy süllyedhettünk idáig? Mikor hagytuk magunk mögött a történelmünket?A klub olyanok kezében van, akik nem értenek ehhez a sporthoz, s ami még ennél is rosszabb, nem hallgatnak senkire. Csak hogy tisztába tegyük a dolgokat: a REAL MADRID NEM EGY GAZDASÁGI LÉTESÍTMÉNY!
A kosárlabda részleg miért tud olyan sikeres lenni? (Tavaly minden trófeát begyûjtöttek, amiért harcba szálltak – a szerk.) Meglehet, hogy azért, mert olyan emberek irányítják, akik értenek a kosárlabdához.
Mivel rendelkeznek a kosarasaink, amivel ennyire fel tudják tüzelni a közönséget, miért tudják átadni nekünk a szenvedélyüket, és miért tudják akkora büszkeséggel a szívükön hordani a Real Madrid címerét?
Íme, itt a követendõ példa. Ráadásul házon belül. Amilyen közeli, olyan távolinak is tûnik.
Az idei bajnokságnak még a harmadánál sem vagyunk, de már most annyi probléma körvonalazódott, hogy nehéz derûlátónak lenni:
– Sérülések: Valaki emlékszik, mikor volt utoljára ennyi sérültünk? Soha nem volt ennyi, mint ebben az idényben, és erre megoldást kell találni – túlzott intenzitású elõszezon, dilettáns orvosi kar és sok válogatott meccs. Nem írhatjuk az egészet a balszerencse számlájára, mert vannak dolgok, amiket jobban is lehetne csinálni, megelõzve így a sérüléshullámokat.
– Játékosállomány: Égetõ szükség van egy vérbeli csatárra és egy balszélsõre. Viszont a probléma orvoslásához olyan emberek kellenek, akik értenek is hozzá, ezekkel pedig nem rendelkezik a klub. Amikor sok a sérült, azonnal érezhetõ is, hogy a keret híján van az ilyen típusú játékosoknak.
– Vezéregyéniségek: Teljes hiány. Pedig egy olyan csapatnak, mint a Real Madrid, kellene, hogy legyen. Cristiano sajnos túlságosan el van foglalva saját magával, parfümreklámok, dokumentumfilmek, interjúk, ilyesmi. A PSG elleni meccs utáni viselkedése (a lefújáskor fogta magát, odasétált Laurent Blanc edzõhöz, és odasúgott valamit a fülébe – a szerk.) egy gyomrossal ért fel, és ahelyett, hogy a tõle elvárt gólokat szállítaná, leginkább a szurkolók kiábrándultságát kezdi kicsikarni.
– Erõnlét: A fontos meccseken 30 percnél tovább nemigen tudjuk hozni a megkövetelt szintet. Mintha legalábbis a bajnokság végén járnánk, annyira fásultnak tûnnek a játékosok a meccsek végére.
– Balszerencse: Sérülések a meccsek fontos pillanataiban, és megmagyarázhatatlan, végzetes hibák, amik döntõen befolyásolják a meccsek végkimenetelét. Szegény embert még az ág is…
– Bíráskodás: Nem mondom, fújhattak volna ennél több tizenegyest is a javunkra, másokkal ez a legkisebb kétség nélkül megtörténik.
Természetesen még rengeteg van hátra ebbõl a szezonból, és simán megnyerhetjük a bajnokságot. De sajnos nincs okunk az optimizmusra, mikor azt látjuk, hogy évek óta a döntõ pillanatokban bukjuk el a címeket, és ajándékozzuk oda legnagyobb riválisunknak: a Barcelonának.
Gondoljunk csak bele, hogy mi lenne, ha a Real Madriddal történnének meg azok a dolgok, amik mostanság a Barcelona háza tájáról szítják a feszültséget (bíróság elé állított elnökök, korrupt igazolások, adócsaló játékosok, elszakadási törekvés, a politika folyamatos jelenléte, annak belekeverése a sportba). A választ nem is nehéz kitalálni: ÖNPUSZTÍTÁS.
Triplázás? 113 év alatt nem sikerült, akkor miért pont ebben a helyzetben sikerülne?
Amikor nincsenek igazi célok, sem elvek, akkor olyan dolgok történnek, mint amiket ezekben az években tapasztalunk. Ez nem az a Real Madrid, amit mi szeretnénk látni, és legfõképp nem az a stílus, ahogyan irányítani kellene, de inkább nem is ragozom.
Téves úton járunk – önpusztítást végzünk.
Akik mindezt nem hajlandók tudomásul venni, és inkább az illúziók világában ringatgatnák tovább magukat, azok tegyenek csak így. Ezt megakadályozni úgysem tudom. Majd jön a hiszti és a csalódottság. Nem kellenek látnoki képességek ahhoz, hogy kitaláljuk, hova vezet ez az egész, és hogy rádöbbenjünk, mennyire nehéz lesz végrehajtani a megoldást, ami nem más, mint: a klub felépítésének, sportprojektjének teljes reformja, a habfehér mez büszke, alázatos viselése, az értékek és a klubtörténelem tiszteletben tartása, továbbhordozása. EGY MÁSIK ÚT.
Talán nyerni fogunk ebben a szezonban egy trófeát, talán kettõt, de még ez sem fogja tudni elmaszkírozni, ami itt folyik – csak hogy ne mondjátok, hogy én nem szóltam elõre.
Mint látjátok, a közelgõ El Clásicóról egyetlen szót sem írtam, jelenleg kiszámíthatatlan is, hogy mi fog ott történni. Mindenesetre hiába nyerjük meg azt a mérkõzést, hogyha utána 3 pontot a Villarrealnál vagy a Getafénál hagyunk, mert nem tudtuk kellõképp komolyan venni õket.
¡Ölelés és Hala Madrid!
Marcos Sánchez,
@RealMarcosCF
A Real Madrid történ…
A Real Madrid története során kétszer is fel tudott állni 2-0-s hátrányból a Király-kupában. Elõször az 1969/70-es szezonban a Las Plamas ellen, amikor a visszavágón Miguel Muñoz csapata 4-1-el küldte haza ellenfelét, másodjára pedig az 1992/93-as idényben, ekkor 3-0-s eredménnyel harcolta ki a továbbjutást a Mallorca ellen a csapat. Érdekesség, hogy mindkétszer a sorozat nyolcaddöntõjében sikerült fordítania a királyiaknak, továbbá mindkét alkalommal meg is nyerték a kupát a habfehérek.
Az AS szerint Floren…
Az AS szerint Florentino még a vb elõtt meggyõzte Casillast hogy maradjon még egy évet és cserébe szabadon távozhat utána.
Oliver Kahn: “A Real…
Oliver Kahn: “A Real Madridot szeretném ellenfélként az elõdöntõben, jól jönne most a Bayernnek.”
Ma 22 éve, hogy autó…
Ma 22 éve, hogy autóbalesetben elhuny Juanito “Maravilla” Gómez. A Bernabéu azóta az õ nevét skandálja minden mérkõzés 7. percében.
Cristiano Ronaldo és…
Cristiano Ronaldo és Messi eddig összesen 20 El Clásicón találkoztak és mindketten 12 gólnál járnak.