D. Márk Sebastian (elcubano)

Figyelem, a cikk egy saját, szubjektív véleményen alapszik! Egyesületünk nem feltétlenül ért egyet a lent leírtakkal, e cikk publikálásának egyedüli célja, hogy olvasóink betekintést nyerjenek egy helyi drukker nézõpontjába, megismerjék egy olyan ember észrevételeit, aki fizikailag is igen közel áll a Real Madridhoz.

Nagyon nehéz megmagyarázni, hogy egy ilyen rendkívüli csapat, mint ami az elõzõ években összekovácsolódott Madridban, hogyan tud hirtelen ennyire mattá válni, mélyre süllyedni, hogy egy ilyen nagy múlttal rendelkezõ klub, mint a REAL MADRID, hogyan adhat ennyire keveset napjainkban.

A történtekre adott magyarázatomat nem éppen a fantasztáknak, a Disneyland világában élõ, vakoptimista madridistáknak szánom. Tehát ha te ilyen szurkolónak érzed magad, akkor most itt, kérlek, hagyd is abba ennek az írásnak az olvasását, és valami kellemesebb dologgal foglald el magad. Ezt inkább azoknak a madridistáknak a figyelmébe ajánlom, akiket kétségbe ejtett mindaz, amit az elmúlt hétvégén Sevillában láttunk: az idevaló építõ jellegû kritikák híveinek, és azoknak, akik hisznek egy másik REAL MADRIDBAN.

Sokunk tagjai különbözõ Facebookon és WhatsAppon mûködõ madridista csoportoknak, ahol ha kritikus hangnemben szólalsz fel, miután már képtelen vagy tovább magadban tartani a dühöt, az elkeseredést, az észrevételeket, akkor egybõl megbélyegeznek, mondván: “pesszimista madridista!”, és közben azzal nyugtatják a népet, hogy “na, majd most úgyis 5-öt verünk nekik, a Barca meg kikap a Leganéstõl (a spanyol másodosztályban vitézkedõ csapat – a szerk.)”. Ha ebbe a csoportba tartozol, akkor sem kötelezõ továbbolvasnod.

Amit most fogtok olvasni, az egy elfogultságot nélkülözõ kritika a teljes Real Madriddal szemben. Elég legyen a megmagyarázásokból, a tévedésekbõl, a félreértelmezésekbõl!

Megvagyunk?

Akkor kezdeném.

Barátaim! Elég okunk van az aggodalomra, és azt hiszem, tudjátok, hogy nem a soron következõ El Clásicóra gondolok. Nem, ez most nem errõl fog szólni.

A jelenleg látott Real Madrid egy LÉLEK, VEZÉREGYÉNISÉGEK és CÉLOK nélkül tengõdõ csapat. A helytelen irány lidérce, ami ezt a klubot uralja, épp annyira egyértelmûen jelen van, mint amennyire nehéz lesz újra elpusztítani. Az egyetlen megoldás erre – természetesen csakis az én személyes véleményem szerint – nem más, mint az elnöki stáb és a teljes vezetõség lecserélése, teret nyitva ezzel egy vadonatúj projektnek, egy hasonlónak, mint ami például a Bayern Münchennél megvalósul, olyan játékosokkal a fedélzeten, akik át tudják érezni, mirõl szól valójában a REAL MADRID, mint egykoron Raúl, vagy Hierro, mivel a jelenlegi játékosaink sajnos nem ilyenek. Ez, még egyszer mondom, az én véleményem. Senki sem tudja, mi a helyes következõ lépés, de hogy változásra van szükség, azzal mindnyájan tisztában vagyunk.

Mindenki tudja, hogy miért lett Real Madrid drukker, vagy legalábbis el tudja képzelni, de amit az utóbbi években kellett végignéznünk, az szégyenletes, elfogadhatatlan, tûrhetetlen és zavaró (bizony, a Tízedik sok mindenre volt lepel…).

Uraim, a Real Madrid kezd hozzászokni a vereséghez. (Bízom benne, hogy itt már nincsenek velünk a “mirõl beszél ez, hiszen 15 meccses veretlenségi sorozaton vagyunk túl” jellegû fanatikus olvasók.) A csapatból hiányzik a küzdõszellem, kezd tompulni, álmosodni, kezd kialudni benne a bosszúvágy, a rivalizálás tüze… Ami pedig a legszomorúbb: elkezd szép lassan tovatûnni az IDENTITÁSA.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy egy multimilliomos költségvetéssel rendelkezõ klubról beszélünk, amely kapcsán meglehetõsen értelmetlen a Villarroya, Lasa és barátai fémjelezte idõszakban (a 90-es évek elején és közepén igazolt játékosok – a szerk.) emlegetett idézetekkel (“mit vársz, 20 garasból?!”) élni, mivel speciel a világ legjobb játékosai, no meg a hozzájuk tartozó igen magas fizetések vannak terítéken. Egyszerûen megfogalmazva: hogyan lehet valamit ennyire rosszul csinálni, amikor évrõl évre adott egy ilyen minõségû keret?

Egyszerû: nincs átgondolt, kidolgozott sportprojekt, a klubot pedig vállalatként mûködtetik. Nem úgy, ahogy valójában kellene, ahogy az egy sportklubhoz méltó. Manapság sokkal fontosabbak a klub gazdasági mutatói, a marketing, a bevételek, mint az, hogy minél rátermettebb, a REAL MADRID elveihez illeszkedõ labdarúgók alkossák a csapatot, amelyiknek minden héten szurkolunk.

A klub igaz kulcsai elvesztek, azok másolatai pedig olyanok kezében vannak, akiknek nincs lehetõségük belépni az ajtón: mert ez a klub sokkal inkább néhányak meleg kuckója, mintsem sokak büszke palotája.

Nem fogom részletezni, hogy mit éreztem, amikor egy vérszegény Sevilla szurkolótábora olézni kezdett, úgy ünnepelt, mert gyakorlatilag lefociztak minket; amikor egy gyáva, alárendelt bandát láttam egy kiégett Atlético Madrid ellen; vagy amikor lényegében odaajándékoztuk a Bajnokok Ligája döntõjét a Juventusnak… Inkább ne is folytassam, ugye?

Amikor nem megy a szekér, és azt sem tudjuk igazán, hogyan kéne betolni, talán érdemes volna körbenézni, hogy szomszédéknál hogyan is mûködnek a dolgok – no, nem mintha ez lenne a fény az alagút végén… Volna is néhány kérdésem:

Mit tud Cholo Simeone Atlético Madridja? Mit produkálnak õk az undoron kívül, amit érezni tudunk egy efféle neveletlen, antifocit gyakorló banda iránt? Talán a túloldalára kellene látnunk ennek, és elgondolkodni, mi minden az, amivel felül tudnak kerekedni a mieinken: nos, a SZENVEDÉLY, az ELKÖTELEZETTSÉG és az ODAADÁS. Elég csak azt megnézni, hogyan is irányítja a csapatát egy olyan valaki, aki tisztában van a klubja értékeivel, stílusával, elvárásaival. Az eredmény? Egy “kiscsapattal” egészen a BL-döntõ 93. percének 43. másodpercéig masíroztak – nem is olyan rossz, nem igaz? De ne felejtsük el az õ dirigálása alatt begyûjtött Király-kupát, Spanyol Szuperkupát, spanyol bajnoki címet, Európa Liga-címet és Európai Szuperkupát.

Mit tud a Barcelona? A tömény szaron kívül, amit magából áraszt, azt most tegyük félre, és nézzünk túl azon is. Van a Real Madrid iránt tanúsított GYÛLÖLETE, valamint az aljas klubja és sportpolitikája mellett való elkötelezettsége, IDENTITÁSA. Legfõbb éltetõjük az a vágy, hogy könyörtelenül leromboljanak, széjjelzúzzanak és megalázzanak minket. Ezzel szemben én a mieinknél semmiféle ehhez hasonló erejû tüzet nem tapasztalok, csak puszikat látni az öltözõbõl kifele menet, röhögcsélést, meg bohóckodást.

Azt hiszem, nyilvánvalóak a klub és a játékosok jellemvonásai, ezek pedig jócskán meg is mutatkoznak. Kikapunk 4-0-ra az Atléticótól? Inkább lapozzunk egyet, és szülinapozzunk egy jót, majd talán jövõre… És természetesen ezeket mi szépen le is nyeljük! Persze, hiszen mi egy szeretetreméltó segélyalapítvány vagyunk.

Annak utánaszámoltatok már, hogy az utóbbi években hány trófeát buktunk el és ajándékoztunk oda azoknak, akik egyenesen GYÛLÖLNEK minket? Mikor táplálták bele ezt az alárendeltséget szétesettséget sugárzó hozzáállást a mi Real Madridunkba? Miért látunk lélektelenséget, céltalanságot? Mióta vagyunk mi hozzászokva a vereséghez?

Manapság egy valóságos mérföldkõként tekintünk egy-egy újabb bajnoki címre, címvédést pedig már csak akkor látunk, ha elõvesszük a konzolunkat… Hogy süllyedhettünk idáig? Mikor hagytuk magunk mögött a történelmünket?A klub olyanok kezében van, akik nem értenek ehhez a sporthoz, s ami még ennél is rosszabb, nem hallgatnak senkire. Csak hogy tisztába tegyük a dolgokat: a REAL MADRID NEM EGY GAZDASÁGI LÉTESÍTMÉNY!

A kosárlabda részleg miért tud olyan sikeres lenni? (Tavaly minden trófeát begyûjtöttek, amiért harcba szálltak – a szerk.) Meglehet, hogy azért, mert olyan emberek irányítják, akik értenek a kosárlabdához.

Mivel rendelkeznek a kosarasaink, amivel ennyire fel tudják tüzelni a közönséget, miért tudják átadni nekünk a szenvedélyüket, és miért tudják akkora büszkeséggel a szívükön hordani a Real Madrid címerét?

Íme, itt a követendõ példa. Ráadásul házon belül. Amilyen közeli, olyan távolinak is tûnik.

Az idei bajnokságnak még a harmadánál sem vagyunk, de már most annyi probléma körvonalazódott, hogy nehéz derûlátónak lenni:

– Sérülések: Valaki emlékszik, mikor volt utoljára ennyi sérültünk? Soha nem volt ennyi, mint ebben az idényben, és erre megoldást kell találni – túlzott intenzitású elõszezon, dilettáns orvosi kar és sok válogatott meccs. Nem írhatjuk az egészet a balszerencse számlájára, mert vannak dolgok, amiket jobban is lehetne csinálni, megelõzve így a sérüléshullámokat.

– Játékosállomány: Égetõ szükség van egy vérbeli csatárra és egy balszélsõre. Viszont a probléma orvoslásához olyan emberek kellenek, akik értenek is hozzá, ezekkel pedig nem rendelkezik a klub. Amikor sok a sérült, azonnal érezhetõ is, hogy a keret híján van az ilyen típusú játékosoknak.

– Vezéregyéniségek: Teljes hiány. Pedig egy olyan csapatnak, mint a Real Madrid, kellene, hogy legyen. Cristiano sajnos túlságosan el van foglalva saját magával, parfümreklámok, dokumentumfilmek, interjúk, ilyesmi. A PSG elleni meccs utáni viselkedése (a lefújáskor fogta magát, odasétált Laurent Blanc edzõhöz, és odasúgott valamit a fülébe – a szerk.) egy gyomrossal ért fel, és ahelyett, hogy a tõle elvárt gólokat szállítaná, leginkább a szurkolók kiábrándultságát kezdi kicsikarni.

– Erõnlét: A fontos meccseken 30 percnél tovább nemigen tudjuk hozni a megkövetelt szintet. Mintha legalábbis a bajnokság végén járnánk, annyira fásultnak tûnnek a játékosok a meccsek végére.

– Balszerencse: Sérülések a meccsek fontos pillanataiban, és megmagyarázhatatlan, végzetes hibák, amik döntõen befolyásolják a meccsek végkimenetelét. Szegény embert még az ág is…

– Bíráskodás: Nem mondom, fújhattak volna ennél több tizenegyest is a javunkra, másokkal ez a legkisebb kétség nélkül megtörténik.

Természetesen még rengeteg van hátra ebbõl a szezonból, és simán megnyerhetjük a bajnokságot. De sajnos nincs okunk az optimizmusra, mikor azt látjuk, hogy évek óta a döntõ pillanatokban bukjuk el a címeket, és ajándékozzuk oda legnagyobb riválisunknak: a Barcelonának.

Gondoljunk csak bele, hogy mi lenne, ha a Real Madriddal történnének meg azok a dolgok, amik mostanság a Barcelona háza tájáról szítják a feszültséget (bíróság elé állított elnökök, korrupt igazolások, adócsaló játékosok, elszakadási törekvés, a politika folyamatos jelenléte, annak belekeverése a sportba). A választ nem is nehéz kitalálni: ÖNPUSZTÍTÁS.

Triplázás? 113 év alatt nem sikerült, akkor miért pont ebben a helyzetben sikerülne?

Amikor nincsenek igazi célok, sem elvek, akkor olyan dolgok történnek, mint amiket ezekben az években tapasztalunk. Ez nem az a Real Madrid, amit mi szeretnénk látni, és legfõképp nem az a stílus, ahogyan irányítani kellene, de inkább nem is ragozom.

Téves úton járunk – önpusztítást végzünk.

Akik mindezt nem hajlandók tudomásul venni, és inkább az illúziók világában ringatgatnák tovább magukat, azok tegyenek csak így. Ezt megakadályozni úgysem tudom. Majd jön a hiszti és a csalódottság. Nem kellenek látnoki képességek ahhoz, hogy kitaláljuk, hova vezet ez az egész, és hogy rádöbbenjünk, mennyire nehéz lesz végrehajtani a megoldást, ami nem más, mint: a klub felépítésének, sportprojektjének teljes reformja, a habfehér mez büszke, alázatos viselése, az értékek és a klubtörténelem tiszteletben tartása, továbbhordozása. EGY MÁSIK ÚT.

Talán nyerni fogunk ebben a szezonban egy trófeát, talán kettõt, de még ez sem fogja tudni elmaszkírozni, ami itt folyik – csak hogy ne mondjátok, hogy én nem szóltam elõre.

Mint látjátok, a közelgõ El Clásicóról egyetlen szót sem írtam, jelenleg kiszámíthatatlan is, hogy mi fog ott történni. Mindenesetre hiába nyerjük meg azt a mérkõzést, hogyha utána 3 pontot a Villarrealnál vagy a Getafénál hagyunk, mert nem tudtuk kellõképp komolyan venni õket.

¡Ölelés és Hala Madrid!

Marcos Sánchez,
@RealMarcosCF