É. Csongor (Veidt)
Asensio: Szabadságra van szükségem a támadóharmadban ahhoz, hogy eredményes tudjak lenni
Marco Asensio
Jövő: „Sosem tudhatod, hogy mit hoz a jövő, de számomra mindig a Real Madrid az első, ott szeretnék sikeres lenni. Ez a világ legnagyobb klubja, a legmagasabb elvárásokkal. Mindig készen kell állnod, hogy a maximumot nyújtsd.”
Fejlődés: „Már többször is megadatott nekem a lehetőség, a Madridban és a válogatottban egyaránt, hogy fontos mérkőzéseken is bekerüljek a kezdőcsapatba. Remélem, hogy idővel alapemberré válok mindkét csapatban, és egyre nagyobb feladatokat bíznak majd rám az edzőim.”
Nyomás: „Próbálok nem figyelni a média által keltett zajra és a rosszindulatú pletykákra. Végül is, ez mind normális, mert két nagyszerű szezonon vagyok túl a Real Madridnál. Remélem, hogy ez még csak a kezdet volt, és sikerül jócskán felülmúlni az eddigi teljesítményemet.”
Poszt: „Bármilyen poszton tudok játszani, de szabadságra van szükségem a támadóharmadban ahhoz, hogy eredményes tudjak lenni. Nem szeretem a nagyon kötött játékrendszereket.”
Döntőkben szerzett gólok: „Szerencsére sokszor sikerült már finálékban betalálni, de a kedvencem a legelső madridi találatom, amit a Sevillának lőttem az UEFA-szuperkupa-döntőben.”
Lopetegui: „Julen egy olyan edző, akinek remek elképzelései vannak a futballról, és akit személy szerint nagyon kedvelek. Nagyon szigorú, az edzéseken egyetlen percig sincs lazsálás. Hogy a kirúgása befolyásolta-e a világbajnoki szereplésünket? Nyilvánvalóan, igen. Két csodálatos évet töltöttünk el vele, nagyszerű meccseket játszottunk, működött a kémia.”
Gyökerek: „Mindig igyekszem azok szerint az értékek szerint élni, melyekre a szüleim tanítottak gyerekkoromban. Fontos, hogy ne felejtsd el, hogy honnan jöttél, hogy hol vagy most, és hogy és merre tartasz. Mindig légy önmagadat, sikertől vagy kudarctól függetlenül.”
Környezet: „A három legfontosabb ember az életemben? Az édesapám, a testvérem és Horacio (Marco ügynöke – a szerk. kieg.).”
Nacho
Játékehetőség: „Minden profi labdarúgó pályafutásában vannak olyan időszakok, mikor nem játszik annyit, mint amennyit szeretne. Én szerencsésnek mondhatom magam, az elmúlt két évem ugyanis szakmai és magánéleti szempontból is csodálatos volt. Nincs ideálisabb hely számomra, mint a Real Madrid. Hatalmasak az elvárások, de úgy tervezem, hogy innen vonulok vissza.”
Célok a válogatottal: „Szeretném, ha ki tudnánk javítani a világbajnoki kudarcot. Jó lenne megnyerni egy komoly tornát Spanyolországgal.”
Zidane és Cristiano távozása: „Két nagyon fontos ember távozott, de összeszedjük magunkat, és harcba szállunk az összes trófeáért. Tudom, hogy így lesz. Bízunk a saját képességeinkben. Evidens, hogy Zizou és CR jelenléte kulcsfontosságú volt a sikerek szempontjából, de az élet nem áll meg.”
Arjen Robben: „Miutá…
Arjen Robben: „Miután a Realtól a Bayernhez igazoltam, kezdetben szkeptikus voltam a jövőmmel kapcsolatban. De most határozottan állíthatom, hogy ez volt a pályafutásom legjobb döntése.”
A Premier League pia…
A Premier League piaci szabályozásainak köszönhetően Keylor Navas idén kizárólag kölcsönben, esetleg kötelező vásárlási opcióval igazolhatna a Manchester Cityhez. Ez a lehetőség sem a Costa Rica-i hálóőrnek, sem a Real Madrid vezetőségének nem tetszik.
José Álvarez spanyol…
José Álvarez spanyol újságíró információi szerint a Real Madrid a Celta Vigo kiváló támadóját, Iago Aspast nézte ki magának arra az esetre, ha valamiért mégsem sikerül megszerezni Rodrigót.
Arturo Diaconale, a …
Arturo Diaconale, a Lazio szóvívője: „Szinte teljesen biztos, 99%, hogy Sergej Milinković-Savić a mi játékosunk marad. Tudomásomra jutott, hogy Lotito elnök úr már több komoly ajánlatot is elutasított.”
Tegnap rendkívüli gy…
Tegnap rendkívüli gyűlést hívott össze az AFE, azaz a spanyol labdarúgók érdekvédelmi szervezete, ahol a Real Madridot Ramos és Nacho képviselte. A témát természetesen az Egyesült Államokban megrendezendő bajnoki mérkőzések szolgáltatták. David Aganzo, a szervezet elnöke azt nyilatkozta, hogy a játékosok egyértelműen ellene vannak az LFP ötletének, és nem akarnak több ezer kilométert utazni egyetlen hétvége alatt pusztán marketingokokból.
Az Okdiario szerint …
Az Okdiario szerint a Real Madrid közelről figyeli Anthony Martial helyzetét. A francia támadó létszámfelettivé vált a José Mourinho irányította Manchester Unitedben. Angol források korábban arról számoltak be, hogy a portugál tréner konkrétan azt kérte a vezetőségtől, hogy adják el Martialt.
A MARCA biztosra ves…
A MARCA biztosra veszi, hogy Andriy Lunin a Leganéshez kerül kölcsönbe, egyéves szerződéssel. A hivatalos bejelentés hamarosan megtörténik.
Sávio, korábbi labda…
Sávio, korábbi labdarúgó: „A helyzet világos: Vinícius Jr. többet szeretne játszani. Az is normális jelenség, hogy a Real Madrid szurkolói több lehetőséget adnának neki, de a múltamból fakadóan pontosan tudom, hogy ez igencsak nehéz lenne. Világklasszis keretük van, többek között olyan játékosokkal, akik Vinícius posztján játszanak. Az előszezon során nagyszerűen teljesített, de most nyugodtnak kell maradnia. Be kell illeszkednie a madridi, a spanyol és az európai futballközegbe, össze kell szoknia a csapattársaival, és türelmesen kell várnia a lehetőségre, hogy megmutathassa tudását. Fantasztikus adottságokkal rendelkezik, de még sokat kell tanulnia. Jó látni, hogy boldog a Real Madridnál.”
Emilio Butragueño: „…
Emilio Butragueño: „Nacho mindig hibátlan teljesítményt nyújt, játsszon akár a bal oldalon, akár a jobb oldalon, akár középen. Nagyon gyors, remekül olvassa a játékot. A jelenléte garantálja, hogy nem lesz gond a védekezéssel. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen labdarúgók kerülnek ki a Real Madrid utánpótlásából.”