É. Csongor (Veidt)

6215 cikk

A MARCA úgy tudja, a…

A MARCA úgy tudja, a Rafa Benítez által irányított Newcastle nemcsak Lucas Vázquez, hanem Kiko Casilla iránt is érdeklődik.

Shay Given, rutinos …

Shay Given, rutinos hálóőr: „A nyár elején az volt az érzésem, hogy a Real Madrid le fogja igazolni David de Geát. Elvégre minden évben érkezik hozzájuk egy galaktikus. Keylor Navas egy nagyszerű futballista, de vannak kétségeim vele kapcsolatban. De Gea tökéletesen tudná pótolni őt, sőt…”

Az AS is megerősíti,…

Az AS is megerősíti, hogy Achraf Hakimi az első csapat tagja és Dani Carvajal helyettese lesz a következő szezonban.

A mai (szombati) edz…

A mai (szombati) edzésről Mateo Kovačić, Cristiano Ronaldo és Jesús Vallejo is hiányzott. Eltiltása miatt Cristianóra biztosan nem, két társára pedig vélhetően nem számíthat majd majd Zidane a Deportivo elleni bajnoki összecsapáson.

A MARCA szerint Flor…

A MARCA szerint Florentino Pérez hamarosan új szerződést kínál majd Marco Asensiónak, elismervén a fiatal támadó nagyszerű teljesítményét. A spanyol játékos 2023-ig szóló kontraktust írhat majd alá, évi 4,5 millió eurós fizetéssel és 500 millió eurós kivásárlási árral.

A La Liga honlapján …

A La Liga honlapján Achraf Hakimi is a Real Madrid felnőtt csapatának tagjaként van feltüntetve, méghozzá a 19-es mezszámmal. Ez alapján szinte hivatalosnak tekinthető, hogy a marokkói jobbhátvéd lesz Carvajal helyettese az előttünk álló idényben.

Eric Bailly, a Manch…

Eric Bailly, a Manchester United hátvédje: „Sergio Ramos mindig is egyfajta példakép volt számomra. Gyerekkoromban rengeteget figyeltem a játékát.”

A Sky Italia úgy tud…

A Sky Italia úgy tudja, az AS Monaco legalább 200 millió eurót szeretne kapni Kylian Mbappé játékjogáért cserébe.

HIVATALOS! A korábba…

HIVATALOS! A korábban a Real Madriddal is többször szóba hozott Ajax-hátvéd, Davinson Sánchez a Tottenham együtteséhez igazol.

Madridi hírek szerin…

Madridi hírek szerint az AS Roma, a Newcastle és a Borussia Dortmund is meg akarta szerezni Lucas Vázquezt, de Zidane meggyőzte a saját nevelésű támadót a maradásról, és kiemelt szerepet szán neki a szezon folyamán.