É. Csongor (Veidt)
Az ESPN információi …
Az ESPN információi szerint a Manchester United játékosmegfigyelői is közelről követték Isco teljesítményét a 2012/13-as idényben, de végül nem igazolták le, mert szerintük nem volt eléggé gyors, illetve túl nagynak gondolták a fejét a testéhez képest.
Florentino Pérez: „F…
Florentino Pérez: „Figo átigazolása? 2000-ig senki sem költött el 60 millió eurót egyetlen játékosra. Sikerült őt meggyőznöm, de nem volt egyszerű, hiszen ő akkoriban a Barcelona csapatkapitánya volt. Egy kicsit olyan volt ez a transzfer, mintha kitéptem volna néhány szívet a helyéről. Aztán jöttek a többiek… Zidane, Beckham, és a többi galaktikus. Később olyan játékosokkal próbálkoztunk, mint Cristiano, Kaká és Bale. A világ legjobb futballistái nemcsak sportszakmai, hanem gazdasági szempontból is segítik a klub növekedését. Úgy gondolom, hogy jelenleg a megérdemelt helyünket foglaljuk el a labdarúgás térképén.”
Isco: Közel a szerződéshosszabbításom
Isco
„Nagyon elégedett vagyok a mérkőzéssel, mert egy különösen erős csapat sikerült ma felülmúlnunk. Voltak nehézségeink, de összességében sokkal jobbak voltunk. A pályán lévő játékosok nagyon jól megértették egymást, egyáltalán nem volt gondunk a támadásépítéssel és a kombinációs játékkal.”
A világ legjobbja: „Megérdemelten győztünk. A Manchester United egy hatalmas klub, de a Real Madrid a világ a legjobbja, és ezt időről időre be is bizonyítjuk. További címeket akarunk nyerni, mert mi sosem elégszünk meg az eddigiekkel. A klubvezetés elképesztően menedzseli a dolgokat, egyszerre gondolnak a jelenre és a jövőre. A keret fantasztikus. Sosem okoz problémát, hogy bizonyítsunk az igazán nagy mérkőzéseken, és kitűnő hangulat uralkodik az öltözőben is.”
Szerződés: „Már nagyon közel állunk ahhoz, hogy meghosszabbítsuk a szerződésemet. Hamarosan véget érnek a tárgyalások.”
Célok: „Már majdnem minden címet megnyertem a csapattal, de nagyon motivál a további sikerek gondolata. Keményen dolgozom, ahogy a többiek is. A Real Madriddal és a nemzeti csapattal is szeretnék még nagy dolgokat elérni. Elnézve a csapataim jelenlegi kereteit, nem létezik számunkra lehetetlen.”

Sergio Ramos
Értékelés: „Amikor már alig néhány perc volt hátra, az eredmény pedig nekünk kedvezett, az ellenfelünk mindent bevetett az egyenlítés érdekében, de képesek voltunk kivédekezni a veszélyes szituációkat. Mi voltunk a jobb csapat. Fontos, hogy sikerült egy trófeával indítanánk a szezont. Ez egy remek kezdés.”
„Ma a jó futball és az elkötelezettség győzedelmeskedett. A Manchester United erős és magas játékosokkal rendelkezik, és nagyon direkt módon próbáltak játszani, de nagyon ritkán sikerült mögéjük kerülnünk. Ezt a győzelmet a szurkolóinknak szeretném ajánlani.”

Casemiro
„Nagyon örülök a győzelemnek, ahogy a gólomnak is. Hogy les volt-e? Erről a bírót és a segítőit kell megkérdezni, nem engem. Én csak éltem a lehetőséggel. A csapat nagyon keményen dolgozott, de ezt el is várják tőlünk. A Real Madrid játékosaként mindent meg kell tenned a győzelem érdekében.”
„Jó úton haladunk, és remélhetőleg minden egyes megszerezhető trófeát a magasba tudunk emelni majd. A mai siker fontos volt a jó szezonkezdés szempontjából, főként mivel egy kemény ellenféllel és egy nagyszerű edzővel álltunk szemben.”

Keylor Navas
A mérkőzés: „Újabb címmel gazdagodtunk. Keményen dolgoztunk az előszezonban, ez pedig nem múlt el nyom nélkül, hiszen nagyszerű teljesítményt nyújtottunk a mai találkozón. Boldog vagyok a siker miatt, de nem elégszünk meg ennyivel. Minden trófeát meg akarunk szerezni.”

Gareth Bale
„Jó érzés, hogy újabb trófeát rakhatunk be a vitrinbe. Nehéz összecsapáson vagyunk túl, de mi irányítottunk, és mindent megtettünk a győzelem érdekében. Az elmúlt hetekben nagyon magas hőmérsékletek mellett zajlottak az edzések, így ez nem okozott gondot számunkra.”
Jövő: „Kizárólag a futballra koncentrálok, nem szoktam azt figyelni, hogy mit írnak az újságok. Semmi sem változott. Élvezem, hogy a Real Madrid játékosa lehetek.
Ander Herrera a mérk…
Ander Herrera a mérkőzés után: „A Real Madrid a világ legjobb csapata. Ezen a mérkőzésen jobbak voltak nálunk, és alapvetően is ők számítottak az esélyeseknek.”
José Mourinho a mérk…
José Mourinho a mérkőzés után: „Úgy gondolom, hogy jól játszottunk. Egyetlen góllal kaptunk ki, szoros eredmény született, a Real Madrid egyik gólja pedig les volt. Videobíró-rendszerrel hosszabbítás lett volna, talán majd legközelebb. Az első félidőt ők dominálták, a másodikat pedig mi. Bale? Számomra úgy tűnik, hogy a Real Madrid és Zidane is ragaszkodik hozzá, így kiszállok a játékból.”
Zidane: Majdnem tökéletes teljesítményt nyújtottunk
Zinédine Zidane
A találkozó értékelése: „Jól tudjuk, hogy rengeteg tehetség lakozik ebben a csapatban, kemény munkával pedig csodálatos dolgokat érhetünk el. Mindig többet és többet akarunk, éhezünk a győzelemre. Majdnem tökéletes teljesítményt nyújtottunk. Az első félidő fantasztikus volt. Utána egy sokkal kiegyenlítettebb második játékrész következett, ahol voltak nehezebb periódusaink is, de karakteresen és motiváltan játszottunk. Ha még egy harmadikat is sikerült volna lőni, azzal eldöntöttük volna a párharcot.”
„Nagy ünneplést tartottunk az öltözőben, de ez ilyenkor egy teljesen megszokott dolog. Ahogy mondtam, egyáltalán nem unjuk még a győzelmeket. Összességében úgy gondolom, hogy irányításunk alatt tartottuk a mérkőzést, még a technikailag nehezebb játékrészek terén is, mint például a lepattanó labdák és légi párharcok. Már magasan megkezdtük a presszingelést, ezzel megakadályozva őket a támadásépítésben. A labda megtartásával sem voltak gondjaink, a játékosaim ugyanis nagyon türelmesek voltak. A győzni akarásunk szintén kulcsfontosságú volt.”

„Tudjuk, hogy mérkőzésről mérkőzésre nehezebb dolgunk lesz a szezon során, és még számtalan nagyszerű ellenféllel szemben kell majd bizonyítanunk. Az első akadály vasárnap vár ránk. Mindent bele akarunk adni, és folyamatosan fejlődni szeretnénk. A mai mérkőzés egyáltalán nem hasonlított azokra, amelyeket az előszezon során produkáltunk. Az elsőtől az utolsó percig koncentráltunk.”
Utolsó percek: „Képtelenség másfél órát ugyanazon a fordulatszámon pörögve lejátszani. Ez is hozzátartozik a futball szépségéhez. Ahogy mondtam, voltak nehezebb időszakaink, de irányításunk alatt tartottuk a dolgokat. Azt se felejtsük el, hogy egy nagyszerű együttessel mérkőztünk ma meg. Ez a győzelem megalapozhat egy jó sorozatot. Ehhez próbáljuk tartani magunkat. Nagyon hosszú szezon áll előttünk, és még a tavalyinál is nehezebb dolgunk lesz.”
Macedónia: „Nagyszerű fogadtatásban volt részünk ebben az országban, és a stadionban is rengeteg Real Madrid-szurkoló volt. Szeretném mindegyikőjüknek megköszönni a támogatást.”

Florentino Pérez
Dicsőség: „Minden győzelem elégedettséget jelent számunkra. Lépésről lépésre szeretnénk haladni, következőként pedig a Barcelonával kell összecsapnunk. Neymarral vagy nélküle, de a Barcelona egy nagyon erős csapat. Mindkét mérkőzés kemény lesz, de ha ugyanazzal az eltökéltséggel küzdünk, mint ma, akkor lehetséges a győzelem. Rövidesen elkezdődik a bajnokság is, melynek megnyeréséhez a kiegyensúlyozottság a legfontosabb.”
„Fantasztikus játékosaink vannak. Ugyanazt mondhatom csak el, amit a Bajnokok Ligája megnyerésekor: azzal járunk a legjobban, ha minél kevesebbet változtatunk a jelenlegi kereten. Ezt Zidane is így gondolja. Hogy igazolunk-e még egy támadót? Nem tartom valószínűnek. Bale? Ő a Real Madrid játékosa, és egyben a világ egyik legjobb labdarúgója. Nagy örömünkre szolgál, hogy a mi csapatunkat erősíti, így nem foglalkoztat az eladásának a gondolata.”
A Real Madrid Castil…
A Real Madrid Castilla büntetőkkel múlta felül a Deportivo Fabril együttesét a Manolo Martín-trófeán, mely egy egymérkőzéses felkészülési torna. Pályára lépett: Belman, Tejero, Quezada, Javi Sánchez, León, Jaume, Mancebo, Óscar, Dani Gómez, Cristo és Franchu, illetve csereként: Reguilón, Abner, Fidalgo, Martín, Campuzano, Arturo, Álex, Manu, Jaime, Toni és Lin.
Zinédine Zidane az e…
Zinédine Zidane az egyetlen személy a labdarúgás történetében, aki játékosként és edzőként is képes volt kétszer megnyerni az UEFA-szuperkupát.
A Daily Mirror szeri…
A Daily Mirror szerint Gareth Bale korábbi klubja, a Tottenham elővásárlási opcióval rendelkezik a walesi támadóra. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a Spurs megadja a Real Madrid által kért összeget, a királyi gárdának kötelessége elfogadnia az ajánlatukat.
Ryan Giggs: „Úgy gon…
Ryan Giggs: „Úgy gondolom, hogy Bale jól érzi magát Madridban, így nem látok sok esélyt arra, hogy még ezen a nyáron távozzon. Nem lehetetlen, de eléggé valószínűtlen. Azt se felejtsük el, hogy alig néhány Premier League-csapat lenne képes kifizetni a vételárát. ”