É. Csongor (Veidt)
Az AS tényként közli…
Az AS tényként közli, hogy a bíróság „nagyon összetett”-nek fogja nyilvánítani Cristiano Ronaldo ügyét, így a teljes eljárás minimum hat, maximum tizennyolc hónapig fog majd tartani.
A Le Parisien úgy tu…
A Le Parisien úgy tudja, Kylian Mbappé továbbra is a PSG legfőbb célpontjai közé tartozik.
Kroos: Győzelemmel szeretnénk lezárni az előszezont
Várakozások: „Ahogy mindig, most is a sikerre fogunk törekedni. Győzelemmel szeretnénk lezárni a felkészülési időszakot. Ez az utolsó mérföldkő az igazán lényeges dolgok kezdete előtt. Fontos, hogy jó lelkiállapotban várjuk a jövő heti, Manchester United elleni összecsapást.”
„Jól érzem magam, élvezem az edzéseket. Már a bokámmal sincs gond, néhány percet fogok is játszani holnap (magyar idő szerint csütörtök hajnalban – a szerk. kieg.). Számunkra ez a mérkőzés is fontos, hiszen ha a Real Madrid mezét viseled, akkor csak a győzelemmel elégedhetsz meg.”
Előszezon: „Kitűnő állapotban vagyunk, hiszen nagyszerű munkát végeztünk az elmúlt hetekben. Én is nagyon jó formában vagyok a kemény edzéseknek köszönhetően.”

Schweinsteiger: „Már jó ideje nem találkoztunk, de azt mondta nekem, hogy nagyon boldog az Egyesült Államokban. A legjobbakat kívánom neki.”
Szurkolók: „Akárhová megyünk, legyen az az Egyesült Államok, Kína, vagy Európa bármelyik része, őrületes hangulat uralkodik a csapat körül. A szurkolóink mindig örömittasan fogadnak bennünket, gyakran őrült atmoszférát teremtve ezzel. Boldogok, hogy testközelből láthatnak minket edzés és játék közben. Amikor megtapasztalod ezt a jelenséget, akkor döbbensz rá, hogy a világ legnagyobb klubjánál vagy. Nincs ehhez fogható.”
Chicago: „Most először járok itt. Hétfő éjszaka érkeztünk meg. Nem volt túl sok időnk turistáskodni, de gyönyörűnek találom a várost, és az országot is. Az egyesült államokbeli futball folyamatosan fejlődik. Mindenki láthatja, hogy számos kiváló európai játékos jön ide, hogy befejezze a karrierjét. Ez egy magas színvonalú liga. Talán nem éri el Németország vagy Spanyolország szintjét, de mindenki úgy gondolja, hogy ez is briliáns.”
A Daily Mail úgy tud…
A Daily Mail úgy tudja, hogy a Barcelona érdeklődésének hatására az AS Monaco vezetősége már legalább 200 millió eurót szeretne kapni Kylian Mbappéért cserébe.
David Villa: „Egy ny…
David Villa: „Egy nyilvánvalóan magasabb minőséget képviselő ellenféllel fogunk összecsapni, de az mindenképpen a mi malmunkra hajtja a vizet, hogy itt már javában zajlik a szezon, a Real Madrid játékosai pedig még csak most kezdenek formába lendülni.”
Kaká: „Cristiano Ron…
Kaká: „Cristiano Ronaldo és Neymar jövője? Csak annyit mondhatok, hogy remélhetőleg mindketten a lehető legjobb döntést fogják meghozni.”
Florin Andone, a Dép…
Florin Andone, a Dépor támadója: „Határozottan elfogadnám, hogy a szezon összes felkészülési mérkőzésén vereséget szenvedünk, de legyőzzük a Real Madrid a spanyol bajnokság első fordulójában.”
Cristiano Ronaldo az…
Cristiano Ronaldo az alábbi kommentárt tette közzé Instagram-profilján: „Az embereket a ragyogásom zavarja, de jól tudjuk, hogy a bogarakat is a legfényesebb izzó vonzza.”
Mariano a 9-es mezt …
Mariano a 9-es mezt kapta a Lyonban!
Gareth Bale már nagy…
Gareth Bale már nagyjából negyed órával a csapattársai előtt befejezte a mai edzést. A távozáskor jól láthatóan fájlalta a jobb bokáját.