É. Csongor (Veidt)
Ivan Rakitić: „Az El…
Ivan Rakitić: „Az El Clásico hatalmas presztízzsel rendelkezik, akár barátságos, akár tétmérkőzésről van szó. Győzni szeretnénk, de ettől sokkal fontosabb, hogy elhódítsuk a spanyol szuperkupát. Jó futballt akarunk produkálni, ennek érdekében pedig keményen fogunk edzeni.”
A COPE szerint Sergi…
A COPE szerint Sergio Ramos is pályára fog lépni a Barcelona elleni barátságos mérkőzésen.
Raúl: A piac fogja meghatározni Mbappé értékét
Vereség a Manchester City ellen, hamarosan pedig jön a barátságos El Clásico. Még nagyon az elején tartunk, de milyen érzéseid vannak a következő szezonnal kapcsolatban?
Jelenleg a csapat még csak tíz napja van edzésben, így még nagyon korán van bármiről is véleményt alkotni. Nyilvánvaló, hogy a Real Madrid nem szeret vereséget szenvedni, de a City sokkal felkészültebben, és több mérkőzéssel a háta mögött érkezett erre a mérkőzésre. Egyszerűen előrébb tartanak, ez minden. Sokkal fontosabb ennél, hogy a keret tagjai játékidőhöz jutottak, különösen az U21-es válogatott tagjai.
Augusztus elején pedig jön a szuperkupa a Mourinho vezette Manchester United ellen.
Mindannyian ismerjük Mourinhót, ahogy azt is tudjuk, hogy a United kiváló labdarúgókat tudhat magáénak. A Real Madrid számára az UEFA-szuperkupával kezdődik el a szezon érdemi része, így nem meglepő, hogy sokan nagy elvárásokat támasztanak. Nehéz összecsapásra számítok, ugyanis ez lesz az első tétmérkőzés június eleje óta, magas irammal és a szokásostól eltérő motiváltsággal, de abban is biztos vagyok, hogy látványos játékra számíthatunk.
Mbappé a nyár egyik legnagyobb slágere. Tényleg megér 180 millió eurót?
Ezt a piac határozza meg, illetve az eladó és a vevő klub. A Real Madrid keretében csupa nagyszerű játékost találhatunk, de augusztus 31-ig bármi megtörténhet. Jelenleg csupán azokra a játékosokra érdemes koncentrálni, akik jelenleg is Zidane irányítása alatt dolgoznak. A többit majd meglátjuk.
Mit gondolsz Zidane sikereiről?
Ő egy rendkívüli edző, tele morális értékekkel. Kettőből kettő Bajnokok Ligáját nyert, ez pedig azt hiszem, hogy kiváló demonstráció a képességeit illetően. Még nem rendelkezik nagy tapasztalattal, de rengeteg olyan szakember van, akiknek nem kell bebizonyítaniuk, hogy mennyit is érnek. A játékosok is rendkívül elégedettek vele. Az irányításával egy nagyszerű csapat született meg Madridban, ahol mindenki megkapja a maga játékperceit, ahol mindenki fontosnak érzi magát. Azt se felejtsük el, hogy történelmi duplázást tudhat a háta mögött, erre pedig nagyon kevés edző volt képes ez idáig.
Ez a transzferidőszak főként a fiatal spanyol tehetségek bezsákolásáról szól.
A Real Madrid keretében a világ legjobb játékosinak kell lenniük, és most egy olyan generáció alapembereivel lett gazdagabb a csapat, akik majdnem U21-es Európa-bajnokságot nyertek, illetve a klubjukban is kiválóan teljesítettek. Ceballos, Llorente, Vallejo… én nagyon pozitívan látom ezt a transzferpolitikát. Vallejót illetően különösen jó benyomásaim vannak. Ha sikerül őt gyorsan beépíteni a csapatba, akkor remek munkát fog végezni.

És természetesen Cristiano jövője is terítéken van.
Cristiano Ronaldo egy nagyon fontos játékos számunkra, a klub legeredményesebb góllövője. Elképesztően teljesített az előző idényben. Ő a Real Madrid szimbóluma, a sikerek és a trófeák egyik alapköve. A klub nagyon nagy becsben tartja őt, ahogy a szurkolók is. Jelenleg csupán annyit tudok elmondani, hogy pihenésre van szüksége, hiszen rendkívül kimerítő szezon áll mögötte.
Morata távozásával szüksége van-e egy új támadóra a Madridnak?
Morata fontos szereplője volt a sikereknek. Sok gólt szerzett, de most már a Chelsea futballistája. Először azt kell megvizsgálnunk, hogy milyen opciók érhetőek el az átigazolási piacon, ugyanakkor úgy gondolom, hogy már most is világklasszis támadói vannak a csapatnak, akik hatalmas gólpotenciállal rendelkeznek.
Radamel Falcao: „Kyl…
Radamel Falcao: „Kylian Mbappé jelenleg az AS Monaco játékosa, ettől többet nem mondhatok. Remekül teljesít az edzéseken és hatalmas ambíciókkal rendelkezik. Gyakran teszi fel azt a vicces és költői kérdést, hogy hogyan védheti meg magát az újságírók pletykáitól.”
A tavalyi nyárral el…
A tavalyi nyárral ellentétben Keylor Navas most a teljes értékű edzésmunkával, sérülésmentesen készül az új szezonra. A MARCA szerint Zidane rendkívül elégedett a Costa Rica-i származású hálóőr teljesítményével és mentalitásával.
Az Okdiario is meger…
Az Okdiario is megerősíti, hogy amennyiben Neymar elhagyja a Barcelonát, úgy a blancók által is kiszemelt Kylian Mbappé lesz a katalán együttes első számú célpontja.
Ángel Rodríguez, Ósc…
Ángel Rodríguez, Óscar édesapja: „Összesen három gyermekem van, de mindig is Óscar volt a legkülönlegesebb. Hatalmas tehetséggel áldotta őt meg a sors, jelenleg pedig éppen az álmait váltja valóra a Real Madrid játékosainak társaságában… Sergio Ramos és Marcelo áll hozzá a legközelebb. Ők rengeteg tanácsot adnak a fiataloknak.”
Jonathan Barnett, Ba…
Jonathan Barnett, Bale ügynöke: „Hogy Gareth elhagyja a Real Madridot? Nevetséges butaság.”
Cristiano Ronaldo jú…
Cristiano Ronaldo július 31-én, hétfőn fog bíróság elé állni, az adócsalási ügy vádlottjaként. A tárgyalás 11:30-ra van kitűzve.
Madridi és francia h…
Madridi és francia hírek szerint az AS Monaco vezetősége továbbra is 180 millió eurót követel Kylian Mbappé játékjogáért, ám ez összesen 224 millió eurójába (!) kerülne a Real Madridnak. A világrekordot jelentő összeg hátterében a spanyol törvényekben meghatározott 19%-os adózási kulcs, illetve az AS Bondy klubját megillető 1,5 millió eurós nevelési díj áll.