É. Csongor (Veidt)
Rafa Nadal: „Azt sze…
Rafa Nadal: „Azt szeretném, ha a Real Madrid leigazolná Mbappét. Ez egy kockázatos befektetés, de én úgy vélem, hogy megéri. Mbappé egy fiatal játékos, kiemelkedő statisztikákkal. Ha a klub egy új támadó után sóvárog, akkor őt kell leigazolniuk.”
A MARCA szerint Gare…
A MARCA szerint Gareth Bale-nek nincs szándékában elhagyni a Real Madridot, ahogy a a klubvezetőség sem akar megválni a támadótól.
Vallejo: A Real Madrid mezének viselése komoly felelősséggel jár
Debütálás a Manchester City ellen: „Ahogy azt a bemutatásomkor is mondtam, a Real Madrid mezét viselni komoly felelősség, ugyanakkor ez olyasvalami, ami rendkívül büszkévé tesz. Habár a végeredmény csalódást keltő lett számunkra, nagyon örülök a debütálásomnak. Nem is kérdés, hogy keményen kell dolgoznunk a következő összecsapásra való felkészülés érdekében.”
„A becserélésünk előtt Zidane azt mondta nekem, a többi U21-es játékosnak és a beálló fiataloknak, hogy maradjunk nyugodtak és élvezzük a játékot. Az edzések remek hangulatban telnek. Persze, nagyon kemények is, de pontosan erre van szükségünk a formába lendüléshez. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek.”

Barcelona: „Hamarosan indulunk Miamiba, ahol újabb kihívásokkal kell majd szembenéznünk. Egy El Clásico mindig különleges, még akkor is, ha csupán egy barátságos mérkőzésről van szó. Már egy hete dolgozom a többiekkel. Az én célom csupán annyi, hogy segítsem a csapattársaimat, és amennyiben az edző bizalmat szavaz nekem, akkor a legjobb formámat hozzam.”
Várakozások: „Felelősségtudattal és hatalmas izgalommal várjuk az új szezont. Nyilvánvaló, hogy nem lesz könnyű sikeresebb évet produkálni a tavalyinál, de ez a Real Madrid, így a cél mindig a fejlődés és a kihívások legyőzése. Hamarosan készen állunk.”
A Real Madrid kölcsö…
A Real Madrid kölcsönjátékosa, James Rodríguez és felesége hivatalosan is bejelentették, hogy közös megegyezés alapján elválnak egymástól. Az egyelőre még nem került nyilvánosságra, hogy a pár közös gyermeke, Salomé kinél kerül elhelyezésre.
Olasz pletykák szeri…
Olasz pletykák szerint az AC Milan vezetőségének feltett szándéka leigazolni Cristiano Ronaldót, és 150 millió eurót sem sajnálnának a transzfer megvalósítására.
A The Hard Tackle ne…
A The Hard Tackle nevű futballblog értesülései szerint Virgil van Dijk, a Southampton hátvédje is szerepel a Real Madrid lehetséges célpontjai között.
Hugo Sánchez: „Mbapp…
Hugo Sánchez: „Mbappé ára? Szerintem semmilyen gond nincs az egyre növekvő átigazolási díjakkal. Ez a fejlődés egyik jele.”
Az AS úgy tudja, hog…
Az AS úgy tudja, hogy a Manchester United fokozottan érdeklődik Gareth Bale szolgálatai iránt. Ezt olasz újságírók is megerősítik, akik szerint Ivan Perišić helyett Bale lett a manchesteriek első számú célpontja. Mindeközben a Daily Star arról számol be, hogy a vörös ördögök mellett az Arsenal is ott van a walesi támadó kérői között.
Cristiano Ronaldo: „…
Cristiano Ronaldo: „Hogy hány gyermeket szeretnék összesen? Az idősebb fiam, Júnior a mágikus hetes számot részesíti előnyben, én pedig nem látok okot arra, hogy ne értsek vele egyet, ugyanakkor nem szeretnék sietni. A jelen megélése a legfontosabb számomra.”
A Le Parisien úgy tu…
A Le Parisien úgy tudja, hogy már a Barcelona is beszállt a Kylian Mbappé megszerzéséért folyó harcba. Egy másik francia forrás, a L’Équipe pedig arról számol be, hogy amennyiben Mbappé távozik az AS Monaco együttesétől, úgy a hercegségiek vezetőedzője Adama Diakhabyval pótolná őt.