Gy. András
Valverde: Csodás volt a gólom, de a legfontosabb a győzelem
Valverde:
„Nagyon örülök a győzelemnek. A gólom csodás volt, de a legfontosabb a győzelem. Megvan bennünk a szükséges büszkeség és bátorság, hogy hátrányban is menjünk előre.”
„Elkezdtem futni, láttam a piros mezeket, megpróbáltam elkerülni őket, így tovább tudtam menni. Amikor láttam, hogy az egyik ellenfél helyet hagy nekem belül, kihasználtam ezt és ballal ellőttem a labdát. Ez egy csapatgól volt.”

„Az előző idényben sokszor próbáltam szerencsét jobb lábbal, általában a kapufát találtam el vagy éppen csak mellé lőttem. Most bemennek a lövések, és nagyon élvezem. Szeretném a kvalitásaimat a lehető legjobban kihasználni, ezek közül pedig az egyik a labdával való futás. Amikor összejönnek a dolgok, az nagyszerű. Ha a csapat ilyen keményen dolgozik, akkor az ilyen dolgok nagy örömmel töltenek el.”
„Arra kért minket Ancelotti, hogy törjünk be az üres területeken, különösen ha a mi térfelünkön van a labda. Hagytak nekünk területet, volt sok lehetőségünk, bár a gól végül másképp jött. Elégedettek vagyunk, jól teljesítettünk.”
„Továbbra is alázatosan kell mennünk tovább, keményen dolgozva és elkötelezetten. Ugyanúgy erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy ez a remek sorozat folytatódni tudjon, és mehessünk tovább előre.”
Rodrygo:
„Csodás gólt lőttem, elégedett vagyok. Carvajaltól kaptam a labdát, elkezdtem futni, megnyílt a terület, így elmentem a két középső véső mellett és sikerült betalálnom.”
„Különleges érzés a szurkolóink előtt játszani. Nagyon sokat segítenek nekünk. Itt játszani egy igazi álom, én pedig megpróbálom a legtöbbet kihozni abból, amikor a Bernabéuban játszom.”

„Vinivel remekül megértjük egymást. Egy kicsit közelebb kellett mennünk egymáshoz. Modrić küldte a labdákat a vonalak közé, a mester pedig azt kérte tőlem, hogy a meccs legnagyobb részében ott legyek. Megtaláltam itt a szabad területeket, összejátszottam Vinivel, a gól pedig jött. Csak közelebb kellett mennünk egymáshoz.”
„Az edző kérte, hogy törjek be az üres területekre, kerüljek a védelem mögé. Ez volt az egyetlen lehetőség, mivel nagyon szorosan védekeztek, nagyon nehéz volt a tizenhatoson belül összejátszani. Néha sikerült, de nem volt könnyű. Végül jöttek a gólok.”
„Nem is kezdhettük volna jobban az idényt. Ez a munkánk gyümölcse. Két nehéz mérkőzés vár most ránk, keményen kell dolgoznunk tovább, a megfelelő dolgokat kell elvégeznünk, mivel minden adott ahhoz, hogy remek idényünk legyen.”
Beszámoló: Real Madrid – Mallorca (4-1): Magabiztos győzelem, csodás gólok a Mallorca ellen
Ancelotti mester nem egy szokásos kezdővel állt ki ezen a vasárnap délutáni bajnokin, Ceballos, Hazard, Rüdiger, Lucas Vázquez és Rodrygo is a kezdőben kapott helyet, ezúttal Carvajal, Camavinga, Tchouaméni és Modrić is csak a padról követték az eseményeket. A csapatkapitány így Toni Kroos lett.
A mérkőzés első helyzete szinte azonnal a kezdést követően megszületett, Rüdiger volt inkább elfoglalva a les beintésével, mint a támadóra figyeléssel, így Courtois-nak kellett védeni, persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy valóban lesen volt a Mallorca támadója. Innentől kezdve azonban a Madrid megához ragadta a gyeplőt, folyamatosan járatta a labdát és próbált támadásokat építeni.
14. percben hosszabb adogatás után Hazard sarokkal passzolt Rodrygónak, aki lekészítette Kroos-nak, a német lőtt, azonban kicsivel célt tévesztett. A Mallorca nem fukarkodott a kemény játékkal, először Viníciust került a földre egy keményre sikerült feltartás következményeként, majd a kapura lövő Vázquez, akinek lábára csúnyán rátartottak. A szabadrúgást a 17. percben a tizenhatos előteréből, szinte teljesen középről Kroos végezte el, azonban a lövés a sorfalban elakadt.

A 20. percben aztán Rodrygo szerzett labdát a félpályánál, Ceballosnak passzolt, aki egyből indította is őt, a brazil a tizenhatos előteréből lőtt kapura, ám csúnyán fölé bombázott. A mérkőzés képe alapján látható volt, hogy a Mallorca nem igazán akar komolyabb támadásépítésbe kezdeni, a vendég együttes a saját tizenhatosa környékén tömörülve próbálta visszatartani a Real Madridot. A 22. percben Kroos próbálkozott lövéssel nagyjából húsz méterről, azonban a kapus védeni tudott.
A 24. percben Mendy ívelt bal oldalról gyönyörűen Rodrygóhoz, aki betört a tizehatoson belülre, majd Ceballos felé passzolt, azonban a spanyol estében már nem tudta rendesen kapura küldeni a labdát. Nem sokkal később Mendy kapott sárga lapot, miután az őt rugdosó Maffeót rúgta meg. A mallorcai megúszta a lapot.
A 27. percben Kroos adott mesteri labdát Valverdének, aki lekészítette a labdát Rodrygónak, a brazil lőni tudott, ám a lövése a kapus kezében kötött ki. A 29. percben ismét Valverde következett, ezúttal jobb oldalról adott be nagy erővel az érkező Ceballosnak, aki remekül helyezett lövést eresztett meg, ám Battagliát találta fejbe, akit ápolni kellett, miközben ivószünetet tartottak a csapatok.
A 33. percben Valverde lőtt kapura a tizenhatoson kívülről, ám lövése fölé ment. A 35. percben Muriqi révén megszerezte a vezetést szó szerint a semmiből. Valverde „buktatta” Maffeót, amiért sárga lapot is kapott, majd ebből a vitatható szabadrúgásból középre ívelt labdát fejelte be a Mallorca csatára a bámészkodó Mendy mellett. 0-1…
A 39 perc elején Viníciust lökték meg hátulról a tizenhatoson belül, a brazil elesett, majd Raillo állt neki provokálni őt, amiért meg is kapta jól megérdemelt sárga lapját. A 44. percben Ceballost ketten is keményen támadták, de nem tudták elvenni tőle a labdát, Vinihez passzolt, aki remek lövést eresztett meg, ám néhány centivel célt tévesztett. Nem sokkal később Hazard harcolt a tizenhatoson belül, végül az ellenfél ölében kötött ki, ám szabálytalanság egyik fél részéről sem történt. A 4 perces hosszabbításba azonban még belefért az egyenlítés.
Valverde indult meg saját tizenhatosától, több mallorcait is faképnél hagyott, többször irányt váltott, majd nagyjából 18-ról bődületesen nagy gólt lőtt a bal felsőbe, a vendég kapus tehetetlen volt. 1-1!

A második félidőben ugyanolyan szellemben folytatódott a játék, ahogy az elsőben láthattuk. A Real Madrid próbált támadni, a Mallorca pedig a kapuja elé tömörülve védekezett. Az 50. percben Rodrygo próbálkozott a tizenhatoson kívülről, azonban ezúttal is eredménytelenül. Az 52. percben Battagliát kellett ápolni, majd lecserélni, Baba érkezett a helyére.
Az 55. percben Kroos szerzet labdát, majd remekül indította a jobb szélen beinduló Viníciust. A brazil aztán középre lőtt, de nem talált társat, így a túloldalon hagyta el a labda a játékteret. A Mallorcánál továbbra is csak másodpercekig volt a labda, a játék teljesen a vendégek kapujának 25 méteres körzetére korlátozódott. Az 59. percben Nacho és Modrić állt be Hazard és Mendy helyére.
A 61. percben Modrić játszotta meg a tizenhatos előtt középen üresen maradt Lucas Vázquezt, aki remekül tekert a kapu felé, azonban a lövés néhány centivel a jobb felső sarok mellett húzott el. A 64. percben Antonio Sánchez hagyott ki egy hatalmas lehetőséget, miután Greniertől kapott remek labdát. A 65. percben Lucas Vázquezt buktatták a mellorca tizenhatosa előtt, a megítélt szabadrúgást Alaba végezte el, azonban lövése elakadt a sorfalban.
A 69. percben az egyébként remekül játszó, de láthatóan elfáradt Ceballos helyére érkezett Camavinga. A 70. minutumban aztán Lucas Vázquez kért cserét sérülés miatt, így Dani Carvajal lépett pályára. Ez azt is jelentette, hogy negyedik cseréjét a csapat már nem használhatta fel, amiért Asensio lett láthatóan ideges. Rodrygo és Vini azonban nem idegeskedett, előbbi indult meg nagy szólóval a középpályáról, majd Vininek passzolt a tizenhatos előtt, a remek formában lévő brazil pedig először elhúzta a labdát, átverve a védőjét, majd ballal a hosszúba pöccintette a játékszert. 2-1!

A hátralévő percekben a Mallorca, bár a meccsen addig tapasztaltak alapján nehéz lett volna elképzelni, de még keményebb módba kapcsolt, legfőképp Viníciust rúgdosták, de minden labdára nyújtott lábbal, teljesen elborult tekintettel ugrottak rá, láthatóan mit sem törődve a következményekkel. A játékvezető sajnos nem tudta kézben tartani a meccset.
A 89. percben Rodrygo elégelte meg a keménykedést, és úgy döntött, hogy egyedül indul be a védők mellett. Hiába rángatták, hiába csúsztak be keményen mellette, majd rúgtak utána, hiába próbáltak meg mindent a védők, gyönyörűen helyezett a bal hosszúba a vendég kapus mellett a csodálatos szólója végén. 3-1!

A 92. percben Kroos végezhetett el szabadrúgást a tizenhatos bal oldalának előteréből, beívelését Rüdiger érte el a labdát a hosszú oldalon, és kapásból a kapuba lőtt. A játékvezető a videóbírótól kapott segítséget, a vizsgálat során pedig bebizonyosodott, hogy a német védő nem volt lesen az elrúgás pillanatában, így érvényes volt a találat. 4-1!
A hátralévő néhány másodpercben érdemi dolog már nem történt, így a blancók megszerezték ötödik bajnoki győzelmüket, így 100%-os mutatójukkal továbbra is a tabella élén állnak. A mérkőzés embere Vini Jr. lett.
A Mallorca elleni kezdőcsapat
Kezdőcsapat:
1. Courtois
4. Alaba
7. Hazard
8. Kroos
15. Valverde
17. Lucas V.
19. D. Ceballos
20. Vini Jr.
21. Rodrygo
22. Rüdiger
23. F. Mendy

Cserejátékosok:
13. Lunin
26. Luis López
2. Carvajal
5. Vallejo
6. Nacho
10. Modrić
11. Asensio
12. Camavinga
18. Tchouameni
24. Mariano
Beharangozó: Real Madrid – Mallorca: Előre az ötödik bajnoki győzelemért!
A Real Madrid ismét hazai pályán lép pályára, ezúttal a Mallorca együttesét fogadja 14:00-kor a Santiago Bernabéuban, ahol azzal a céllal lép pályára, hogy megszerezze sorozatban ötödik bajnoki győzelmét, melynek köszönhetően ismét a tabella élén zárná a fordulót. Ez egyben azt is jelentené, hogy folytatódik Ancelotti fiainak remek idénykezdése, hiszen minden sorozatot figyelembe véve hat győztes mérkőzésnél járnak.

A Celtic Bajnokok Ligája csoportkörének nyitófordulójában való legyőzését követően a csapat a hét második győzelmét is begyűjtené. A blancók Mallora elleni hazai mutatója az elmúlt időszakban igazán pozitív, hiszen az elmúlt hat mérkőzés mindegyikét megnyerték. Mindenesetre a Mallorca ezúttal jó formában érkezik Madridba, hiszen a Bilbaóval döntetlent játszottak, a Rayo Vallecanót pedig legyőzték legutóbbi két idegenbeli meccsükön.
„Fenn kell tartanunk a kapu előtti jó formánkat” – mondta Ancelotti a mérkőzés előtt. Az olasz mester a keretben ezúttal nem számíthat Benzemára és Militãóra sem, de Vini Jr., aki remek formának örvend és legutóbbi négy meccsén (Celta, Espanyol, Betis és Celtic) betalált, bevethető. A brazil számára nem ismeretlen terület a Mallorca elleni gólszerzés, hiszen az előző idényben idegenben betalált ellenük.
A baleár-szigeteki együttes a forduló előtt a tabella tizenegyedik helyén állt, öt ponttal. Két góljával Muriqi a legeredményesebb játékosuk, de Kang In Lee is veszélyes lehet, hiszen már ő is betalált és gólpasszt is kiosztott ebben az idényben.
Beszámoló: Celtic – Real Madrid (0-3): A címvédő győzelemmel kezdte a BL-idényt
Bár már az első percekben is nagy elánnal próbálkozott a Celtic, az este első igazi helyzete a 13. percben adódott, amikor egy remek kontra végén Abada került szembe Courtois-val, azonban a kapus védeni tudott. Nyolc perccel később McGregor eresztett meg egy ballábas bombát a tizenhatos határáról, ám lövése a kapufán csattant. A Madrid tudatosan lassította a játékot, tartotta a labdát, próbált támadásokat építeni, ám a Celtic hatalmas elánnal vetette magát a mérkőzésbe, magas letámadásuk pedig jó taktikának bizonyult. Ráadásul fél óra játék után Karim Benzema cserét kért, miután térdét fájlalta, Ancelotti mester Eden Hazard-t küldte be a francia helyére.
Innentől kezdve azonban a Real Madridról szóltak a következő percek, hiszen két helyzet is adódott a blancók előtt. Először a 41. percben Carvajal küldte középre a labdát, amelyet Hazard nem tudott közelről a kapuba juttatni. Egy perccel később a belga gyönyörű labdával hozta helyzetbe Vini Jr.-t, ám Hart sikeresen megállította a brazilt.

A szünetben Éder Militãót is le kellett cserélni sérülés miatt, őt Antonio Rüdiger váltotta. A mérkőzés képe az 56. percben aztán teljesen megváltozott. A blancók a Liverpool elleni BL-döntő góljához hasonlóan ezúttal is a Valverde – Vini Jr. páros révén szereztek gólt. Fede Valverde a jobb szélről küldött középre egy nagyszerű labdát, amelyre Vini Jr. érkezett kiváló ütemben, és a kapuba juttatta azt. 0-1.
Négy perccel később aztán a vendégek megduplázták az előnyüket. Hazard indult meg a kezdőkörből, a tizenhatosig vitte a labdát, ahol aztán Modrićhoz passzolt, a horvát pedig két védőt kicselezve, jobb külsővel tekert Hart mellett a kapuba. 0-2. A középpályás tehát góllal koronázta meg 100. BL-mérkőzését a blancók színeiben.
Volt még idő arra, hogy a Real Madrid tovább növelje előnyét, ezt pedig meg is tette. Kroos tette ki a labdát Carvajalnak, a spanyol védő pedig középre küldte azt az érkező Hazard elé, aki higgadtan a kapuba lőtt. 0-3. A madridisták aztán még egy negyedik gólhoz is közel kerültek a 90. percben, amikor is Rodrygo előtt adódott lehetőség, ám a brazil lövése néhány centivel a jobb felső mellett hagyta el a játékteret. A regnáló bajnok tehát három ponttal a zsebében távozhatott Glasgowból.
Ange Postecoglou: Ez egy jó lecke volt számunkra
„Meg kell értenünk, hogy ezen a szinten ki kell használnunk a lehetőségeinket. Nem fogunk olyan sokat kidolgozni, most pedig nem használtuk ki őket, és lényegében mi tartottuk őket meccsben, mert ha betaláltunk volna ellenük, akkor egy kicsit jobban ki kellett volna nyílniuk, ami remélhetőleg még több helyzethez vezetett volna. De ez egy jó lecke volt számunkra, remélhetőleg tanulni fogunk belőle.”
a kép forrása: Celtic TV (youtube screenshot)
„Az első gól nagyon fontosnak bizonyult az este folyamán, addig a pontig mi is meccsben voltunk. Ha más nem, legalább a nagyobb helyzetek nálunk voltak, de nem használtuk ki ezeket, ilyen magas szinten pedig ezek azok a részletek, amelyek számítanak. Amint betaláltak, átvették az irányítást, elveszítettük a higgadtságunkat, nekik pedig megvannak a kvalitásaik ahhoz, hogy az ilyen pillanatokban megbüntessenek. Megpróbáltunk nyomást gyakorolni és visszatérni a meccsbe, de ez a gól megnyitott néhány rést, amelyet ők kegyetlenül kihasználtak.”
„Az apró részletek. McGregor kapufájánál nem volt szerencsénk, de igazából voltak még helyzeteink, amikor nem voltunk olyan pontosak, amilyennek lennünk kellett volna, amit ez a szint megkíván, és kihagytuk a lehetőséget arra, hogy nyomás alá helyezzük őket.”
„Szerintem minden meccs nehéz lesz, meg kell értenünk, hogy minden egyes meccsen nagyon vékony a határvonal a siker és a bukás között, nekünk pedig egyszerűen azt kell biztosítanunk, hogy a pálya mindkét végén legyünk pontosabbak.”
„A szurkolóink kiválóak voltak. Ez egy különleges futballklub, az én felelősségem pedig az, hogy visszajuttassam oda, ahová tartozik, ez pedig pontosan az a hely, ahol olyan csapatokkal versenyezhetünk, mint a Real Madrid, ahol állandó jelleggel ilyen szinten futballozhatunk, mivel ez az, amit megérdemel.”
Matt O’Riley: Felkészültünk a mérkőzésre
„Vitathatatlanul a világ legnagyobb klubjáról beszélünk, szóval olyasvalakinek mint én is vagyok, aki arról álmodott, hogy egy ilyen rangos sorozatban lépjen pályára, ez egy valóra vált álom. Ez egy olyan meccs, amely kapcsán nagyon izgatott vagyok, hogy pályára léphetek, és amelyről álmodtam.”
„Tudom, hogy a Celtic szurkolói évek óta ezt szeretnék, most pedig itt vagyunk, és remélhetőleg élvezetes show-t tudunk nyújtani nekik.”
„Számomra teljesen mindegy, hogy ki ellen lépünk pályára először, de az, hogy a világ legjobb játékosai ellen játszhatunk, kiváltság. Kimegyünk a pályára és megnézzük, hogy mire vagyunk képesek.”
A kép forrása: Celtic TV (Youtube screenshot)
„Szerintem az utánpótlásban töltött évek és az első csapattal való felkészülés az ilyen estékért vannak. Tudom, hogy ez a meccs kívülről óriásinak látszik, de a pályán nem így gondolkodsz, úgyhogy úgy érzem, felkészültem, ahogy mindenki más is.”
„Nagy bátorságra van szükség, mindegy, ki az ellenfél, de mindig lesznek kisebb ijedtségek, hiszen kockázatokat vállalunk, és ilyen ellenfelek ellen a legjobbadat kell nyújtanod.”
„Nem változtatunk a játékunkon, mindegy, hogy ki ellen lépünk pályára. Lehet, hogy apró dolgokból visszaveszünk, mint például a letámadás intenzitása, de összességében ugyanaz lesz. A célunk a győzelem, és hogy a mi akaratunk érvényesüljön.”
„Nem fogunk csak úgy kimenni a pályára és megpróbálni eredményt elérni, szeretnénk a saját játékunkat játszani és remélhetőleg ez sikerre visz minket. De nem fogjuk úgy lejátszani ezt a 90 percet, hogy ne úgy játszanánk, ahogy akarunk.”
„Beszéltünk erről a mai csapatebéden, és ha nem hiszed el, hogy nyerhetsz, akkor mi értelme is van az egésznek? Minden meccset úgy közelítünk meg, hogy nyerhetünk, függetlenül az ellenféltől vagy a mérkőzés nagyságától.”
„Több stábtaggal is beszéltem, elmondták, hogy óriási lesz a hangulat, de ez igazából minden héten így van. Az, hogy esti meccs lesz, még különlegesebbé teszi, úgyhogy pörgős lesz.”
Ange Postecoglou: Emlékezetessé akarjuk tenni a BL-szereplést
„Alig várom, hogy elkezdődjön a Bajnokok Ligája. Ez a legutóbbi fantasztikus idényünk érdeme. A klubnál mindenki odatette magát, most pedig learathatjuk ennek a gyümölcsét, vagyis játszhatunk ebben a sorozatban és a legjobbak ellen tesztelhetjük magunkat. Nagyon izgalmas, itt akarunk lenni, itt akarunk versenyezni.”
„Bármelyik futballista, sportember itt szeretne lenni, a klubfutball lehető legmagasabb szintjén kipróbálni magát, és ez pontosan a lehető legmagasabb szint. Tehát biztos vagyok abban, hogy a srácok számára ez egy olyan élmény lesz, amit nagyon várnak, és amit emlékezetessé akarnak majd tenni.”
a kép forrása: Celtic TV (YouTube screenshot)
„De még versenyeznünk kell, ez nem egy olyan meccs, ahol figyelmen kívül hagyhatjuk a tényt, hogy ahhoz, hogy szép emlék legyen belőle, versenyképesnek kell lennünk. Ez nem arról szól, hogy kellően magabiztosak vagyunk-e a győzelemhez, annyit tehetünk, hogy minden meccsen irányítjuk a saját teljesítményünket, mi csak szeretnénk egy bizonyos módon játszani ezt a játékot, a tőlünk telhető legjobbat nyújtva.”
„Eddig is ezt tettük minden eddigi összecsapáson, ezt tettük tavaly, és ezt fogjuk megpróbálni holnap este is. Meg fogjuk próbálni a saját játékunkat játszani, a legjobb csapat lenni, amely csak lehetünk, a végeredmény pedig gyakran a jó teljesítménynek, erős teljesítménynek köszönhető.”
„Tehát nincs értelme arra gondolni, hogy nyerünk, veszítünk, vagy valamilyen konkrét eredményt elképzelni, ha nincs a fejünkben az, hogy először is jól akarunk teljesíteni, mivel tudjuk, hogy egy top csapat ellen lépünk pályára.”
„Fantasztikus játékosaik vannak, az edzőjük pedig briliáns, mi pedig szeretnénk kimenni a pályára, és a legjobbunkat szeretnénk nyújtani, hogy megmérettessük magunkat. A játékosok tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy mit kell tenniük minden egyes héten, függetlenül az ellenfelektől.”
„Én mindig azt mondom, hogy azért játsszuk a futballt, hogy nyerjünk, nincs más értelme. Imádom, hogy izgalmas, imádom, hogy a szurkolók szeretik. Szerintem ez fontos, de ha nem lenne sikeres, nem csinálnám. Megpróbáljuk egy kicsit másképp csinálni a dolgokat, nem szeretnénk olyanok lenni, mint bármely más csapat.”
Beszámoló: Real Madrid – Betis (2-1): Megvan az első hazai győzelem
A Real Madrid harcos mérkőzésen elért győzelemmel tért vissza a Bernabéuba. A blancók Vini Jr. révén szereztek vezetést, ám az andalúzok gyorsan kiegyenlítettek Canales jóvoltából. A második félidőben Rodrygo Valverde visszagurítása után meg tudta szerezni a győztes gólt, így a hazaiak három pontot zsebelhettek be, sorozatban negyedik győzelmük pedig azt jelenti, hogy a tabella élén zárják a negyedik fordulót.
Ancelotti fiai a hetedik percben szereztek vezetést, miután Alaba ugratta ki egy tanítani való hosszú labdával Vini Jr.-t, aki a leshatárról kiugorva rohamozott a kapu felé, majd Rui Silva felett átemelve a labdát befejezte az akciót. Remek passz, csodás befejezés. 1-0.
A Betis a 17. percben válaszolni tudott, lényegében a semmiből. Az andalúzok egy gyorsan elvégzett bedobás után használták ki a pillanatnyi zavart a Real Madrid tizenhatosán belül. A menteni igyekvő Militão labdája Canaleshez került, aki Courtois lábai között helyezte a labdát a kapuba.

A madridisták veszélyes támadásokat vezettek, az elsőt mindjárt a középkezdés után, azonban Vini Jr. közelről leadott lövése a kapu felett hagyta el a játékteret. Modrić szögletét aztán Tchouaméni fejelte kapura, de Rui Silva óriási bravúrral védeni tudott. A Madrid megint majdnem megszerezte a vezetést Benzema révén, ám a francia jobblábas lövését Edgar blokkolni tudta. A blancók kapitánya a 38. percben ígéretes szabadrúgást végzett el, de a lövése a kapu fölé ment.
A szünet után sem igazán változott a játék képe. A hazaiak folyamatos veszélyt jelentettek a Betis kapujára, de Modrić ballábas lövése megpattant, így éppen csak elkerülte a kaput. Ancelotti aztán pályára küldte Valverdét (Camavinga helyére), két perccel később pedig jött is a vezetés. Az uruguayi játékos volt az, aki a jobb oldalon elfutva középre gurított az érkező Rodrygo elé, aki jobbal higgadtan a kapuba gurított. 2-1.
A Real Madrid a hátralévő percekben élvezte a játékot, számos helyzetet dolgozott ki. Modrić előtt is ott volt a lehetőség a harmadik gól megszerzésére, de külsővel eleresztett lövése a kapufát súrolta. A meccs utolsó nagy lehetősége Rodrygo előtt adódott, aki a levegőből küldte a labdát a hosszú sarok irányába, ám ezúttal is közbeszólt a keresztléc. A bajnoki listavezető tehát legyőzte a Betis együttesét, így egyedüli 100%-os csapatként áll a tabella élén.
A Betis elleni kezdőcsapat
Kezdőcsapat:
1. Courtois
2. Carvajal
3. E. Militão
4. Alaba
9. Benzema
10. Modrić
12. Camavinga
18. Tchouameni
20. Vini Jr.
21. Rodrygo
23. F. Mendy.

Cserék:
13. Lunin
26. Luis López
6. Nacho
7. Hazard
8. Kroos
11. Asensio
15. Valverde
17. Lucas V.
19. D. Ceballos
22. Rüdiger
24. Mariano.