Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Benzema belső békéje

Azok közé tartozom, akik Benzemát elkönyvelték olyasvalakinek, akiből hiányzik a tűz, aki mindig ott van a kezdőben, függetlenül attól, hogy milyen formában van. A kihívói jöttek és mentek, miközben ő továbbra is csak játszott, még akkor is, amikor épp öt kilogramm túlsúlyt cipelt magán. Mindig észrevettem a benne rejlő stílusos eleganciát (emlékszem, hogy Ferrándiz figyelmeztetett, hogy ott van benne „Nureyev lába” [Egy orosz balett-táncos – a szerz. kieg.]), de teljesen elkeserített, amikor láttam, hogy fejben nincs rendben és nem jönnek a góljai. Ez a feladat Cristianóra hárult, de feküdt is neki a dolog. Ancelotti egyszer „gól egyenletnek” nevezte ezt a jelenséget, ami annyit jelentett, hogy senki nem vitatta, hogy kinek kell a legnagyobbnak lennie. A hetes pedig megfelelt az elvárásoknak, ahogy mindenki tudja, évenkénti ötven góllal.

Benzema

Benzema, aki belül végtelenül nyugodt
De most, hogy Cristiano távozott, Bale pedig bujkál, Benzema lépett elő, hogy magára vegye a támadások felelősségét, és küzdjön a Pichichiért. Zidane az „apaisé” francia szóval jellemezte, amit Hermel [Az AS francia munkatársa – a szerz. kieg.] a maga idejében a nyugalom és higgadtság kifejezésére használt. De nekem egyáltalán nem tűnik nyugodtnak vagy higgadtnak, mert ezek a szavak számomra fizikai megnyugvást tükröznek, ami nem felel meg a valóságnak. Ehelyett ő aktív, készséges, együttműködő, versenyképes. Zidane azt próbálta kifejezni, hogy úgy érzi, a játékosa megtalálta a belső békéjét és összhangba került környezetével.

Benzema

Fél szemmel mindig a kapu felé
Hermel korábban azt mondta nekem: „Amióta apa lett, megváltozott.” Néhány évvel ezelőtt a futballon kívüli élete nem volt példaértékű. Sokszor sodorta bajba magát, néhányszor komoly bajba, régi barátokkal. Mostanra minden rendezett körülötte, talán a sok éven át tartó töretlen bizalom megváltoztatta. Így ma, azokon a Nureyev-lábakon feltámadt a felelősségérzet, ami lehetővé tette számára, hogy mindenkivel összedolgozzon, miközben fél szemmel folyamatosan a kaput figyeli, tudva azt, hogy kompenzálni kell a Cristiano távozásával kiesett gólokat. Jó őt ebben az állapotban látni.

Tovább

Rodrygo: Nem akarom Cristiano pótlásának terhét magamra venni

Izgatottság a válogatottba kerülés miatt: „Nagyon boldog vagyok. Mindig is az volt az álmom, már kisgyerek koromban is, hogy egyszer képviselhetem a hazámat a válogatottban és a világ legjobbjai között játszhatok. Olyan játékosok között, akiknek a karrierjét nagyon régóta követem. Vagyis az, hogy most itt lehetek, olyan boldogsággal tölt el, amit nem is tudok szavakba önteni. Minden, ami eddig történt az életemben, nagyon boldoggá tesz.”

Mesterhármas a Galatasaray ellen: „Nos, mindig megpróbálsz maximálisan felkészülni, hogy jól menjenek a dolgok, de soha nem gondoltam volna, hogy minden ilyen gyorsan történik majd. Hatalmas meglepetés ez számomra. Nemrég még abban reménykedtem, hogy debütálhatok a BL-ben… És talán arról, hogy lövök egy gólt. De a mesterhármas olyasvalami, amire senki nem számított. Úgyhogy igazából nem is tudom elmondani, hogy mit éreztem a meccs után. Nem tehettem mást, mint hogy kiélveztem ezt a különleges, megismételhetetlen pillanatot.”

Rodrygo

Összehasonlítás Raúllal és Butragueñóval, és a kapcsolata a két legendával: „Sokat beszélek Raúllal, ő volt az edzőm a Castillánál, sokat segített nekem. Sok tanácsot kaptam tőle, a tapasztalata pedig, amit ennél a klubnál szerzett, ahol történelmet írt, felbecsülhetetlen. Ugyanez igaz Butragueñóra is. Ő mindig a csapattal tart az utazások alkalmával, és átadja az alapokat a fiataloknak, mire nekik szükségük van. A karrierem még csak most kezdődött el. Remélem, hogy egyszer olyan nagyszerű lehetek a Real Madridban, mint amilyenek ők voltak, ezért dolgozom. De nem érzem ennek felelősségét, vagy az ezzel járó nyomást. Egyszerűen csak élvezem a pillanatot. Ezért sem érzek a pályán nyomást. Az, hogy folyamatosan jobb játékossá válhatok, elég ösztönzés, mindig egyre keményebben dolgozom.”

Nyugodtnak maradni és nem elszállni a rivaldafény ellenére: „Futballistaként nem csak azt kell megtanulni, hogy mit kell tenni a pályán. Van egy komoly mentális része is ennek a sportnak. Fel kell készülnöd fejben arra, hogy ha jönnek a sikerek, ne szállj el, tudd kezelni a hírnevet, és ne légy öntelt. Ebben a tekintetben sokat segített, hogy édesapám is futballista volt, így már korábban is láthattam a dolog mentális oldalát. Figyeltem, ahogy átmegy a különböző fázisokon, amik most történnek velem, úgyhogy tudom, hogy nem szállhat a fejembe a dicsőség.”

Telefontok

A Cristiano helyébe lépés felelőssége: „Az volt az álmom, hogy Cristiano Ronaldo mellett játszom a Real Madridban, de sajnos elment, így ezt már nagyon nehéz lenne megvalósítani. Még mindig nagyon fiatal vagyok ahhoz, hogy arról beszéljünk, hogy betölteném egy olyan játékos helyét, mint Cristiano Ronaldo, aki a klub történetének egyik legnagyobb játékosa, ha nem a legnagyobb. Nem akarok ilyen terhet magamra venni.”
 

Tovább

Deschamps reagált Zidane Benzemával kapcsolatos kijelentésére

Annak ellenére, hogy karrierje legjobb pillanatait éli, Karim Benzema továbbra sem része a francia válogatott keretének. A nemzeti csapatból kizárt csatár azóta nem kapott behívót a válogatottba, hogy 2015-ben belekeveredett Mathieu Valbuena szexvideós zsarolási ügyébe.

És bár jelenlegi formája alapján a 31 éves támadó könnyedén beférne a francia kezdő 11-be, Didier Deschamps továbbra is átnéz rajta.

A Madrid vezetőedzője, korábbi francia válogatott legenda, Zinédine Zidane-t nemrég megkérdezték, hogy mit szól honfitársa és játékosa mellőzéséhez, melyre reagálva akkor elmondta, hogy a játékos megérdemelné a behívót.

Benzema

„Mindig is szeretett volna a francia válogatottban játszani” – mondta Zidane. „Hogy őszinte legyek, nem tudom pontosan, hogy mi történik.”

„Futball szempontból ő a legjobb. Úgy gondolom, hogy egyértelműen van helye a francia válogatottban. Ez túlmutat a szerepemen, de be kellene őt hívni.”

Deschamps válasza

Legutóbbi sajtótájékoztatóján, a francia csapat Moldova és Albánia elleni találkozóit megelőzően Deschamps-tól is megkérdezték, hogy mit szól Zinédine Zidane mondataihoz. A szakember diplomatikus választ adott.

„Semmi gondom nincs azzal, hogy Zidane ezt mondta. Ő a Real Madrid edzője, úgyhogy a szerepéhez hozzátartozik az is, hogy ilyeneket mondjon” – mondta a korábban Zidane oldalán játékosként világbajnokságot nyerő szakember.

Deschamps

De miközben Deschamps nem ment bele a játékos jelenlegi helyzetével kapcsolatos részletekbe, úgy tűnik, hogy a lyoni születésű csatár többet nem lép pályára hazája színeiben, madridi edzőjének üzenete ellenére sem.

Noel Le Graet, a francia szövetség elnöke tavaly Deschamps-nál világosabban fogalmazott Benzema jövője kapcsán, már ami a francia válogatottat illeti, ő konkrétan azt mondta, hogy nincs neki.

„Semmi bajom nincs Karimmal, de úgy gondolom, hogy számára a válogatott szerepléseknek vége.”

Tovább

Valverde: Sosem fogom elfelejteni azt, amikor először játszottam a Bernabéuban

„Sosem fogom elfelejteni azt, amikor először játszottam a Bernabéuban. Látni az egész stadiont, ahogy habfehérbe öltözött, és várták, hogy beálljak, csodás volt. Egy igazi harcos vagyok, aki mindig szívesen dolgozik, a Real Madridban pedig nagyon jó társaságban tehetem ezt. Vannak itt olyanok, akik rengeteget segítenek abban, hogy játékosként és emberként is fejlődj.”

„Nincsenek szavak arra, hogy jellemezni tudjam Zidane-t. Ha csak odaköszön neked, már abból is tanulsz valamit. Nagyon jó érzés, hogy ez edző hisz bennem, és abban, amiért ez az uruguayi játékos küzd.”

Gyerekként arról álmodoztam, hogy egy hatalmas stadionban játszhatok úgy, hogy a nevemet skandálják. Ez egy igazán különleges álom volt, de nem igazán foglalkoztam vele egészen az elmúlt évekig, és addig, amíg a Real Madrid elkezdett érdeklődni irántam. Ez volt az a klub, amiről álmodoztam, amihez csatlakozni akartam. Úgy gondoltam, hogy megérte harcolnom a családomért, és ez volt az a pillanat, amikor fel kellett fognom, hogy mi történik, el kellett fogadnom és ki kellett élveznem.”

Valverde

Amikor csatlakoztam a Madridhoz, csak ámultam. A fogadtatásom, a létesítmények, a rengeteg dolog felfedezése, ami egy Uruguayban játszó játékos számára lehetetlennek tűnik. Magad mögött hagyod a barátaidat, a családodat, de tisztában voltam vele, hogy keményen kell küzdenem azért, hogy a Real Madridban játszhassak, ezt a lehetőséget pedig nem szalaszthattam el.”

„A legnagyobb erősségem a játék olvasása és a sebességem a labdával. Olyan játékos vagyok, aki mindig megpróbálja a maximumot nyújtani, függetlenül attól, hogy hol kell játszanom, és jól bírom az előre- és visszafutásokat. Mindkét büntetőterületen megtalálható vagyok, védekezni és támadni is tudok. Mondhatni temperamentumos vagyok a pályán.”

„Amikor csatlakozol a Real Madridhoz, készen kell állnod bármire. Igazán élveztem a Castillánál töltött időszakot, a lehető legtöbbet hoztam ki belőle. Megtanultam, hogy attól, hogy a Real Madrid mezét viseled, még vannak kihívások.”

Kroos számomra példakép. Sosem gondoltam volna, hogy egy öltözőben lehetek vele, imádom, hogy együtt játszunk, edzünk, beszélgetünk és viccelődünk. Csodálom a nyugalmát, és ahogy a meccseket látja. Sosem izgatja fel magát. Nem tudom, hogy hogyan csinálja.”

Casemirót mindig kiemelem, mert mellette vagyok az öltözőben, és megvan köztünk a dél-amerikai kapocs. Mindig beszélgetünk a fociról és viccelődünk. Olyan személyiségtípus, amit nagyon kedvelek, és amilyen én magam is szívesen lennék. Igazi harcos, küzd a csapatért, mindenkit támogat és ösztönöz. Ő és Ramos is olyan példaképek, amilyennek minden játékosnak lennie kellene, aki a Real Madrid mezét viseli.”

Arról álmodom, hogy játékosként és emberként is fejlődhetek tovább. Szeretném, ha lenne egy családom és gyermekeim, akik figyelhetnék, ahogy a Real Madridban játszom.”

Tovább

Thiago Silva: Remélem, hogy Zidane ellenünk majd a kispadon hagyja Rodrygót

„Remélem, hogy Zidane ellenünk a kispadon hagyja Rodrygót. (nevet) Úgy gondolom, hogy sokakat meglep, hogy egy ilyen nagyszerű személyiséggel rendelkező 18 éves srác csak így felbukkant a semmiből. Ez nem csak arról szól, ahogy játszik. Elég megnézni, hogy hogyan ünnepli a góljait. Nyugodtan, higgadtan.”

Thiago Silva

„Nincs elszállva, nem a hírnévre hajt. Már ilyen fiatalon is pontosan tudja, hogy mit akar a karrierjétől, és már most is rengeteg tapasztalata van.”

„Három gólt lőtt a BL-ben. Erre a srácra külön figyelmet kell fordítani, a tehetsége és a kvalitásai magukért beszélnek. Óriási mérkőzés lesz két nagy csapat részvételével. Remélem, hogy a mi esténk fog jobban sikerülni.”

„Volt egy gyors edzés a válogatottnál, és már a cicázásnál is látszott, hogy mennyire máshogy ér labdához. Nagyon technikás. Remélem, hogy sokat segít nekünk a jövőben. A válogatottban szerepelni egy kivételes lehetőség, remélem, hogy tisztában van azzal, hogy miként kovácsoljon előnyt a tapasztalatából.”
 

Tovább

A Real Madrid berakta magát sebességbe: 15 gól négy meccsen

Mialatt az idény elejét azzal töltötte a Real Madrid, hogy valahogy működésre bírja a vén tragacsot, ami csak nem akart elindulni, mostanra egy olajozott, megállíthatatlan versenygépnek tűnik. Az októberi kényszerpihenő, ami az El Clásico elhalasztása miatt állt a csapat rendelkezésére, nem csak arra volt elég a blancóknak, hogy feltankoljanak, de puskaporral is megtöltötték a cipőjüket.

15 gól négy mérkőzésen
Zinédine Zidane fiai a legutóbbi négy mérkőzésükön nem kevesebb mint 15 gólig jutottak, még úgy is, hogy a Betis ellen nem találtak be. Összehasonlításképp érdemes megnézni, hogy az idény első 12 mérkőzésén mindösszesen 19 gólt szereztek. A gólnélküli, Betis elleni találkozót körbevette a Leganés és a Galatasaray elleni gólzápor, mielőtt az Eibar is kapott egy négyest. Ezt a sikeres támadósort egy rendkívül erős védelmi vonal támogatta meg, ami olyannyira bizonyult hatékonynak, hogy Thibaut Courtois a csapat utolsó meccsén egyetlen gólt sem kapott.

Benzema

Van egy mutató, ami megerősíti, hogy milyen kiváló formában vannak a blancók a kapu előtt az elmúlt időszakban. A legutóbbi négy találkozón a lövéseik 60%-a kaput talált. Ezt megelőzően csupán két meccsen tudtak ilyen számokat felmutatni, a Granada és a Celta ellen. A négy szeptemberi összecsapásukon, a PSG, Sevilla, Osasuna és Atlético elleni mérkőzéseken ez a mutatójuk mindössze 28,21% volt.

Egy újabb szembetűnő érték a helyzetkihasználás. Az Eibar ellen a Madrid kapura lövéseinek 40%-ából gól született, ezt a könyörtelen végrehajtást pedig még az sem tudja árnyalni, hogy 10 alkalommal próbálkoztak lövéssel, ami az idény második legkevesebbje. A 2019/2020-as idényben eddig egyetlen találkozón próbálkoztak kevesebbszer, a PSG elleni 3-0-s vereség alkalmával.

A Madrid legjobb sorozata a kapu előtt az elmúlt egy évből
A Real Madrid a legjobb gólsorozatát hozza az elmúlt egy évből. Tavaly november óta nem volt olyan alkalom, hogy négy mérkőzésen 15 lőtt gólnál álltak volna, akkor 4-0, 2-0, 5-0 és 4-2 volt a meccsek eredménye a Melilla, Real Valladolid, Viktoria Plzeň és Celta ellen. Ezek voltak Santiago Solari első mérkőzései a csapat kispadján.
 

Tovább

Benzema olyan, mint az RMS Queen Mary 2

A szurkolók hosszú évekig félreértették a franciát, akik pedig legkevésbé támogatták, azok a saját csapatának drukkerei, a madridisták voltak. Most azok, akik keményen kritizálták őt, és magánéleti dolgai miatt még a távozását is követelték, nyugodtan napoznak a világ legnagyobb óceánjárójának VIP részlegén, némi amnéziával küzdve.

Van egy olyan statisztika Benzemával kapcsolatban, amiről nem igazán beszélnek. Amióta Cristiano Ronaldóval elváltak útjaik, a francia több gólt lőtt a blancók játékosaként, mint a portugál a Juventusban. Ez történt Ronaldo első, zebráknál töltött évében, és a 2019/2020-as idényben megismétlődik.

Benzema

Azt sem szabad elfelejteni, hogy miközben a portugál minden tizenegyest maga vállal, Benzema csupán morzsákat kap Sergio Ramostól. Vagyis amikor a csatárokat arra kérték, hogy lépjenek egyet előre, hogy ellensúlyozzák a klub történetének legeredményesebb góllövőjének távozását, Benzema hármat lépett.

A külön köszönetet érdemlők között nem szeretném kihagyni Didier Deschamps megemlítését, aki négy csodás évet tudhat maga mögött anélkül, hogy behívta volna Benzemát a francia válogatottba. Köszönöm, uram, hogy mellőzte a Raymond Kopa óta legtehetségesebb francia labdarúgót.

Karim megtanulta Öntől, hogy a futball-otthona a Real Madrid, és hogy ennek a csodálatos futball-királyságnak nem más a fővárosa, mint a Santiago Bernabéu. Ne próbáljon felszállni az RMS Queen Mary 2-re, kedves Didier, sajnos 2022-ig várólistánk van, és úgy tűnik, hogy ez lesz Benzema legjobb időszaka.

Tovább

Courtois erődemonstrációja

Courtois az Eibar elleni meccsen sorozatban ötödször nem kapott gólt, 533 perc telt már el azóta, hogy utoljára megzörgették a hálóját.

Bár a belga kapuját a legutóbbi bajnokin a védelem remek munkájának köszönhetően nem igazán veszélyeztették az Eibar támadásai, azonban amikor szükség volt rá, akkor olyan megbízhatóan teljesített, hogy demonstrálta, miért is volt részese trófeákat nyerő csapatoknak Spanyolországban és Anlgiában is. Most önbizalomtól duzzadva mehet a válogatott szünetre.

Courtois játékában vitathatatlanul a Galatasaray elleni idegenbeli BL-mérkőzés volt a fordulópont, ahol nagyrészt az ő kiváló teljesítményének volt köszönhető az, hogy a csapat 1-0-s győzelemmel távozhatott az isztambuli pokolból.

Courtois

Courtois a belga válogatottal Moszkvában lép pályára az oroszok ellen, majd Belgiumban fogadja a ciprusiakat. Bár a belgák már továbbjutottak a csoportjukból, továbbra is pontokat kell gyűjteniük ahhoz, hogy matematikailag is bebiztosítsák csoportelsőségüket, ezáltal kedvezőbb pozícióból várva a 2020-as Európa-bajnokság sorsolását.

Courtois formája az utóbbi időben nagyon hasonló a Real Madridban mutatotthoz, hiszen a válogatottban 704 perc telt már el a legutóbbi bekapott gólja óta. A belga egyértelműen arra számít, hogy mind Roberto Martinez, mind pedig Zinédine Zidane csapatában folytatódik a jó sorozata az év hátralévő részében.

A MARCA forrásai szerint a játékos formajavulása egyébként legfőképp a belga válogatott edzői stábjának köszönhető. A válogatottban mutatott remek játék mellett visszanyerte önbizalmát, amit aztán haza is vitt magával Madridba. 

        

Tovább

Ez Eden Hazard

Szóval ez Eden Hazard. Azok számára, akik nem követték az angol bajnokságban, vagy csak nem tudják, hogy mire képes, a belga földöntúli teljesítményt tett le az asztalra az Eibar ellen, egy olyan teljesítményt, ami megmutatta, hogy a játékos kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek.

Passzok, cselek, rabona, sprintek, lövések… De mindenek előtt megmutatta, hogy mennyire erős, amikor nála van a labda, és azt, hogy olyan módon lavíroz a védők között, amire csak Lionel Messi képes ebben a sportágban.

A belga egy puskagolyó, a jelenléte pedig teljesen képes átformálni egy csapat képét. Kicsit késve érkezett meg, de azok, akik kételkedtek benne, most nagyra értékelik a játékát.

Hazard

Saját remek egyéni teljesítménye mellett kiválóan megértette magát két világklasszis játékossal, Karim Benzemával és Luka Modrićcsal.

Amikor ez a három srác összejátszik, az ellenfeleknek rendkívül nehéz dolguk van, ha meg akarják állítani őket. Az előretörési lehetőségek lényegében végtelenek.

A tény, hogy Hazard és Benzema egy nyelvet beszélnek, azt is jelenti, hogy különleges a kapcsolatuk a pályán, amire láthattunk már néhány példát az elmúlt hetekben.

Az újra formába lendülő Modrićcsal együtt ez már sokszor csal mosolyt a madridisták arcára.

Sem Hazard, sem Benzema, sem pedig Modrić nem képes úgy megteremteni a különbséget mint Cristiano Ronaldo, de folyamatos veszélyt jelentenek támadásban. Ezt semleges szurkolóként is élvezet nézni, ez pedig sokat mond.

Tovább

Megvan Kubo első gólja a LaLigában!

A Mallorca – Villarreal mérkőzés összefoglalója. A videóban 4:30-tól a találat.

Ezen a videón 1:28-tól: