Gy. András
Sergio Ramos: Elértük a célunkat, megvan a három pont
„Tudtuk, hogy milyen nehéz mérkőzés lesz. Ez az egyik legnehezebb pálya a ligában, a csapat évek óta nem nyert már itt, szóval nagyon erős mentalitással érkeztünk meg. Ez az apró részletek meccse volt, a csapat rendkívül egységes volt védekezésben, amit ki is használtunk.”
„Rendben volt a játékunk, a Sevilla mélyen játszott, tudtuk, hogy miként védekezzünk ellenük. A célunkat, ami a három pont begyűjtése volt, elértük.”
„A Real Madrid mindig éhes a sikerre és győzni akar. A dolgot nem mindig úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, de optimisták vagyunk, szeretnénk tovább javulni. A csapat egyre jobb, megpróbálunk tovább hajtani. Az idény nagyon hosszú, ugyanannyi pontunk van, mint az Athletic Bilbaónak, most pedig folytatnunk kell a pontok begyűjtését és ki kell használnunk az előrelépési lehetőségeket, ahogy ma is tettük.”

„A 400 győzelem egy egyéni rekord. Végül úgyis mindig a csapat teljesítménye számít, de az apró egyéni villanások is megteremthetik a különbséget. Büszke vagyok, hogy ilyen hosszú idő óta képviselhetem és vezethetem ezt a csapatot, a 400 győzelem pedig nagyon szép szám. Amikor gyerek voltam, ki gondolta volna, hogy ilyen sok mérkőzést fogok lejátszani és ilyen sok győzelmet fogok elérni ebben a csapatban. Most folytatnunk kell a munkát, remélhetőleg még sokkal több győzelmet sikerül elérnem.”
„Amikor Zidane az intenzitásról beszél, akkor azokról a párharcokról beszél, amiket meg kellene nyerni, arról a győzelmi vágyról, ami néha az apró részletek miatt nem tűnik olyan fontosnak, de a csapat végül úgy jött ide, hogy meg akarja szerezni a három pontot, és igazságos eredmény született.”
Zidane: Dicséret illeti az egész csapatot
„Örülünk, mivel 90 percen át magas szinten játszottunk egy nehéz környezetben. Ez egy győztes csapat, elégedett vagyok minden játékosommal. A Sevilla remekül teljesített az idény eleje óta, gratulálnunk kell a játékosainknak.”
„90 percen át volt személyisége a csapatnak. Mindenki segítette a másikat a pályán, szembetűnő volt a közös védekezés. Nem sok lehetőséget adtunk nekik, tudjuk, hogy milyen nehéz itt játszani. Gratulálnunk kell azoknak is, akik nem léptek pályára, mert sokat segítettek a többieknek.”
„Szerdán egy újabb mérkőzés vár ránk, ami teljesen más lesz, mint a mai volt. Akkor is meg fogunk próbálni az első pillanattól kezdve magas intenzitással játszani és a győzelemért dolgozni. Most pihennünk kell és gratulálnunk kell a játékosoknak, mert mindent beleadtak a pályán. Boldog vagyok.”

„Tudjuk, hogy Benzema mire képes, most újabb győzelmet hozott nekünk. Jól védekeztünk, taktikai szempontból jól olvastuk a játékot. Ez kritikus fontosságú, ha egy ilyen nagy csapat ellen játszol. Tudtuk, hogy képesek lehetünk betalálni, Karimnak köszönhetően pedig ez sikerült is.”
„Tudjuk, hogy jobb támadójátékra vagyunk képesek. A csapatmunka alapvető fontosságú volt ebben a győzelemben. James, Gareth, Hazard és a többiek is fontos szerepet töltöttek be a mérkőzésen. Jól védekeztünk, ami egy ilyen pályán elengedhetetlen.”
„Tisztában vagyunk Modrić fontosságával, de a csapat ma fenomenális volt. Biztos vagyok benne, hogy ő is örül a mai teljesítményünknek.”
Beharangozó: Sevilla – Real Madrid: Nehézsúlyú összecsapás a Sánchez Pizjuánban
A Real Madrid a LaLiga ötödik fordulójának záró mérkőzésén a Ramón Sánchez Pizjuánba látogat, hogy ma este 21:00-kor a Sevilla ellen lépjen pályára. Zidane csapata egy kemény együttessel néz szembe, akik remekül kezdték az idényt, hiszen a forduló megkezdése előtt a tabella éléről várhatták az eseményeket.
Az októberi szünetig rendkívül sűrű naptárban a Real Madrid ezúttal a Sevilla ellen szándékozik begyűjteni a három pontot. A Levante elleni nagyszerű győzelmet követően a blancók még mindig veretlenek a LaLigában. Idegenben megverték a Celtát (1-3), a Villarreal ellen pedig döntetlent játszottak (2-2).

„Készen állunk arra, hogy jó meccset játsszunk” – mondta Zidane a mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján. Az edző Asensio, Marcelo, Modric és Isco kivételével mindenkivel számolhatott az edzéseken. A csapat első számú kapitánya, Sergio Ramos visszatér, miután kihagyta a hétközi BL-mérkőzést. Benzema, aki szeretné folytatni remek sorozatát, hiszen négy gólja van négy meccsen, szintén bevethető.
A Sevilla egy remek bajnoki rajtot követően fogadja a Real Madridot. Lopetegui csapata három győzelmet (Espanyol, Granada, Alavés) és egy döntetlent (Celta) tudhat maga mögött. „Nehéz környezetbe megyünk, tudjuk, hogy milyen csapattal találkozunk” – mondta Zidane. A két csapat eddig 150 alkalommal találkozott egymással a bajnokságban, a Madrid 79 győzelmet, 26 döntetlent és 45 vereséget számlál ezeken a találkozókon.
A Sevilla elleni keret
Kapusok: Courtois, Areola és Altube
Védők: Carvajal, Militão, Ramos, Varane, Nacho és Mendy.
Középpályások: Kroos, Casemiro, Valverde és James
Támadók: Hazard, Benzema, Bale, Lucas, Jović és Vinícius.
Kimaradt: Marcelo, Modrić, Isco, Asensio és Brahim sérülés okán, Mariano pedig technikai döntés miatt.
Sevilla – Real Madrid (bajnoki mérkőzés)
Helyszín: Estadio Ramón Sánchez Pizjuán (Sevilla); Időpont: 2019.09.22. (vasárnap) 21:00; TV: Spíler 2
Solari lehet Beckham új csapatának edzője
A DIRECTVSports munkatársára, Carlos Suárezre hivatkozva az AS azt írja, hogy az argentin szakember vezeti a jelöltek listáját Beckham csapatának edzői posztjára, akit a Real Madridnál szerzett tapasztalatai alapján választana a klubvezetés.
Solari nagyszerű karriert tudhat maga mögött, hiszen profiként a River Plate-ben debütált, ahonnan Európába tette át székhelyét, hogy az Atlético Madridban, a Real Madridban, majd az Inter Milanban futballozzon. Minden csapatában letette névjegyét, mielőtt visszatért Argentínába a San Lorenzóhoz. Mexikóban az Atlante, Uruguay-ban pedig a Peňarol együttesében is megfordult.

Edzői karrierje 2016-ban indult be, amikor is a Real Madrid Castilla edzője lett. 2018-ig irányította a klub B csapatát, amikor is az első csapat trénerének nevezték ki. A Real Madridot aztán 32 mérkőzésen irányította, ahol 22 győzelem, két döntetlen és nyolc vereség volt a mérlege.
Santiago Solari érkezése kapcsán a floridai csapat társtulajdonosa, David Beckham lehet a kulcs, akivel jól ismerik egymást, hiszen 2003 és 2005 között együtt szerepeltek a Real Madridban. Ha valaki, akkor Beckham biztosan meg tudná győzni Solarit, hogy csatlakozzon az Inter Miami projekthez.
16 éves középpályást figyel a Real Madrid
Ezen a listán a középpályás Eduardo Camavinga szerepel az első helyen, aki 16 évesen már a Rennes felnőtt csapatában szerepel.
Miután az előző idényben debütált, mostanra kezdő pozíciót harcolt ki magának a csapatban.
Augusztusban őt választották a hónap legjobb játékosának a ligában a társai, így megnyerte az UNFP által odaítélt, legjobbnak járó díjat.
Csapata 2-1-es PSG elleni sikere alkalmával oktatott, ő diktálta a mérkőzés tempóját, sokszor szerezte vissza a labdát, ráadásul még egy gólpasszt is kiosztott.

Tehetsége, fizkuma és fiatal kora sok európai csapat figyelmét felkeltette, köztük a Real Madridét is, akik már több mérkőzését is látták.
2018 decemberében aláírta első (egyébként 2022-ig szóló) profi szerződését a Rennes együttesével, melynek utánpótlásbázisán nevelkedett 2013 óta.
Önbizalmával, egyéniségével, labdaszerző képességével és az ellenfél tizenhatosához történő veszélyes betöréseivel lenyűgözi a francia futballt.
A Real Madrid sok fiatalt figyel jelenleg is, de Camavinga keltette fel leginkább a klub figyelmét.
Reguilón: Zidane Marcelót és Mendy-t választotta, én pedig a legjobb döntést hoztam
Nem játszottál csütörtökön, de letetted a névjegyed a fejelős kihívásban.
Az teljesen spontán jött. Játszottunk a labdával az öltözőben, aztán viccből elkezdtük ezt csinálni. Végül megpróbáltuk, néhány próbálkozás után pedig sikerült.
Szóval le kellett törölnöd néhány videót?
Öt vagy hat próbálkozás volt, talán még egy. De végül sikerült, és őrültként ünnepeltünk.
Szép európai győzelem volt, de biztosan nagyon fáradtak vagytok a sok utazás után, hiszen mégiscsak Azerbajdzsánba kellett utazni.
A csapat jó úton halad, bízunk magunkban és abban, amit csinálunk. Ez látszik a meccseinken is. Az EL-ben is látható, hogy mély és erős keretünk van. Az edző változtatásai ellenére sem változik a csapat teljesítőképessége. Remek keretet építettek fel, ahol minden poszton versenyhelyzet van. Mindig 100%-on kell pörögnöd, nem lazíthatsz.

Négy idegenbeli győzelmetek van. Túl gyorsan történt mindez?
Az előszezon óta jól dolgozunk. Az edzőnek nagyszerű elképzelései vannak. Értjük, hogy mit szeretne, és meg is valósítjuk azt a pályán. Ha mindannyian egy irányba haladunk, jó dolgok történnek, ahogy most is.
Hogy haladsz a beilleszkedéssel?
Nagyon jól érzem magam. Tetszik a csapat, a szurkolók, a város. Mindenki tárt karokkal fogadott. Nagyon hálás vagyok a szeretetért és a belém vetett bizalomért. Még csak most kezdtük az idényt, de remélem, hogy továbbra is így haladunk előre.
Korai még ez, de gondolod, hogy jó döntés volt a Sevillát választani?
Nem is gondolkodtam, amikor a Sevilla megkeresett. Voltak még más kiváló európai csapatok, de a spanyol ligát ismerem, és a klubot is, ahová jöttem. Ez egy óriási klub, nagyszerű szurkolókkal és stadionnal. Nem kellett sokáig gondolkodnom. Egyértelmű döntés volt számomra.
Mennyire volt fontos, hogy olyan edződ legyen, aki jól ismer és bízik benned?
Az edzőm nagyszerű, remekül játszatja a csapatait. Nagyon kedvelem. Hálás vagyok a bizalmáért.
Hogy van Lopetegui? Izgatott?
Nagyon boldog, mivel végrehajtjuk, amit kér. De nagyon ambiciózus és maximalista, aki minden apró részletet jobbá akar tenni. Nagyon aprólékos. A kisebb dolgokat is próbáljuk kijavítani.
A holnapi nem csak egy sima meccs lesz számára.
Minden meccsre különleges módon készül fel. Igaz, hogy a Real Madriddal, a világ legjobb klubjával állunk majd szemben, ami szintén különleges felkészülést igényel. Kivételes találkozó lesz.

Gondolod, hogy azok után, amik történtek, vissza akar vágni, vagy meg akarja mutatni, hogy mit tud valójában?
Nem beszélünk visszavágásról, vagy ilyesmiről. Csak arról beszélgettünk, hogy minél jobban felkészüljünk erre a meccsre, hogy megpróbáljuk megszerezni a három pontot hazai pályán, a saját szurkolóink előtt, hogy boldoggá tegyük őket.
Mit érzel majd, amikor a klub ellen játszol, aminek mindig is a része voltál?
Számomra különleges meccs lesz, de csak azt tudom, hogy győzni megyünk ki a pályára. A Real Madridnál nőttem fel, ahol azt tanították, hogy küzdjek és nyerjek. Mindegy, hogy melyik csapatban játszom, ezt kell tennem. Most a Sevilla a csapatom, a Sevilla a címerem, a szurkolóim pedig a Sevilla szurkolói, a stadionom pedig a Sánchez Pizjuan. Jó egy ilyen meccsen játszani és kiélvezni azt.
A Sevilla vezeti a tabellát. A hétvége után is ez lesz a helyzet?
Ez a terv!
Milyen meccsre számítasz? A Real Madrid megsebezve érkezik.
A Real Madrid az a Real Madrid. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy gyenge formában vannak, de mivel kiváló játékosaik vannak, bármikor képesek neked gondot okozni. Nagyon óvatosnak kell lennünk és jól fel kell készülnünk. Komoly koncentrációra lesz szükségünk, nehéz mérkőzés lesz.
Gareth Bale-lel kerülhetsz szembe. Előny, hogy ismeritek egymást?
Tudom, hogy milyen Bale, nehéz őt megállítani. Egy éven át voltam vele, tudom, hogy merre indulhat, de akkor is nehéz lesz őt megállítani. Remélem, hogy készen állok a feladatra.
Meglepett, hogy ilyen korán megkérdőjelezték Zidane-t?
Ezzel nem igazán foglalkozom. A meccsünkre és a három pont megszerzésére koncentrálok.
Hogy írnád le a tavalyi tapasztalataidat a Real Madridnál?
Felejthetetlen volt. Az, hogy az első profi évedet a Real Madridban játszhatod végig, elképzelhetetlen egy kölyök számára. Erre az időszakra örökre emlékezni fogok. Elérzékenyülök, ha rá gondolok.
Elérted azt a pontot, ahol úgy érezted, érinthetetlen vagy?
Olyan nincs a Real Madridnál. Minden egyes nap versenyhelyzet van.

Hogy segített Solari a karriered során?
Ő az az edző, aki megadta a szükséges bizalmat ahhoz, hogy bizonyíthassak a világnak. Rengeteg elképzelése van a játékról, nagyszerű edző és nagyszerű ember. Remélem, hogy jól alakulnak majd a dolgai, mivel nagyon megérdemli.
Zidane érkezése bezárta a kapukat előtted.
Az edzőnek megvannak a preferenciái. Ő Marcelo és Mendy érkezése mellett tette le a voksát, számomra pedig egyértelmű lett, hogy a klubon kívül kell játékperceket keresnem, és a legjobb döntést hoztuk.
A Real Madridnak tényleg ennyit kellett költenie Mendy-re, ha ott voltál te is a keretben?
Ezek az edzőre tartoznak. Ő dönt. Ezzel nekem nem kell foglalkoznom. Én mindent beleadtam a klubért, az emberek is láthatták. Az ilyen dolgok előfordulnak a futballban, és minden okkal történik. Végül minden jól alakul, meglátod.
Gondolkodsz a visszatérésen?
Csak a napi munkámra gondolok. Ahogy lesz, úgy lesz.
Mi történt a Twitteren, amikor megérkeztél?
Azt írtam a profilomnál, hogy a Real Madrid játékosa vagyok, kölcsönben a Sevillánál, ez pedig sok embernek nem tetszett. Humorral kezeltem a dolgot. Elmondtam, hogy amikor meglátnak a pályán rohanni a Sevilláért, tudni fogják, hogy nem egy kölcsönjátékos vagyok. Mindent beleadok a Sevilláért. A Sevilla címerét viselem, hogy mindhalálig küzdjek a klubért.
Chicharito ünnepelne, ha gólt lőne a Real Madridnak. Te?
Nyilvánvaló, hogy nem tenném, az engem felnevelő klub iránt érzett tiszteletből.
És hogy van Chicharito?
Nagyon energikus, jó hangulatot teremt az öltözőben, még úgy is, hogy csak pár napja van itt. Nagyon motivált abban, hogy jól teljesítsen.
Meddig juthat a Sevilla?
Nincs határ. Jelenleg nincs határ. Meglátjuk, hogy mi történik, ahogy a hónapok haladnak előre.
Álmodoztok címekről? Meglehet a hatodik európai cím?
Nagy célokat kell kitűznünk magunk elé. Nagyon jó lenne megnyerni az Európa-ligát a Sevillával. Lépésről lépésre haladunk, remélem, hogy az idény végén magasba emelhetünk egy trófeát.
Gondolod, hogy bekerülsz a 2020-as Európa-bajnokság spanyol keretébe?
Egy álmom, hogy behívnak a keretbe. Ha így lesz, én készen fogok állni.
Julen Lopetegui: Minden korábbi csapatomról szép emlékeim vannak
„Még mindig az előző mérkőzést és hazautat követően próbáljuk visszanyerni az erőnket. Minden nagyon gyorsan történik most, megpróbáljuk a legtöbbet kihozni a rendelkezésre álló időből. A legfontosabb az, hogy a játékosok készen fognak állni a kezdő sípszóra. Mindenkire szükségünk lesz holnap, hogy megfelelően lépjünk pályára. Minél többet kell gondolkodnom a kezdő felállításán, annál jobb.”
„Nekünk a Sevillára kell koncentrálnunk, hogy holnap mit akarunk tenni, ez a legfontosabb. Egy fantasztikus csapat ellen játszunk, akik ellen a legjobbunkra lesz szükségünk, ha nyerni akarunk. Mindenesetre a saját feladatunkra koncentrálunk, egy ilyen csapat ellen pedig öröm látni azt, ha valamit jól csinálunk. Megvizsgáljuk az ellenfelet, hogy kitaláljuk, miként támadjunk és védekezzünk ellenük. Tudjuk, hogy milyen minőséget képviselnek, de csak magunkkal foglalkozunk. Ismerjük őket, de minden meccs más. Meglátjuk, hogy mi történik holnap.”

„A Sánchez Pizjuánban minden este meccs van, ami nagyszerű, hiszen a hangulat kivételes, semmi mással nem összehasonlítható. A Real Madrid az aktuális ellenfelünk, és mint mindig, most is tisztelettel bánunk velük. Mindannyian meg akarjuk szerezni a három pontot, ez egyértelmű. Annak érdekében, hogy ezt megtegyük, mindent jól kell csinálnunk, a szurkolóink támogatása pedig hatalmas segítség lesz nekünk ebben, ahogy mindig.”
„Nem foglalkozom azzal, hogy mi történhet a jövőben, mindig csak az adott nap érdekel. Minden meccsen a legmagasabb szintű koncentrációra lesz szükség. Nem gondolkodtam semmi máson a napokban, mint a holnapi meccsen, ez pedig a játékosokra is igaz. Számomra a plusz motiváció az, hogy a Sevilla edzője vagyok. Csodálatos dolog ezt a csapatot edzeni, remélem, hogy még sok évig így lesz. A három pont megszerzése mindenkinek elég motiváció. Mindenesetre tudjuk, hogy most nagyobb figyelem hárul ránk, mint általában, mivel a Real Madrid az ellenfelünk.”
„Minden korábbi csapatomról szép emlékeim vannak. Próbálom a feladatomat a lehető legjobban végezni. Holnap a játékosok lesznek azok, akik eldöntik a meccset, nem az edzők.”

„Több felálláson is gondolkodtam. Meg kell várnunk, hogy ki lesz bevethető, amikor már tudjuk ezt, újragondoljuk a helyzetet. Holnap hozunk döntést. Sok időnk nincs a meccsek között, szóval várnunk kell, amíg minden kitisztul. Másrészt már várunk a Chicharito állapotával kapcsolatos információra is. Tetszik, amit a csapat most csinál. Hogy mindenki felkészült, egységes, és jól végzi a dolgát. Mindig a csapat az első.”
„Még csak az idény elején járunk. Van, amiben javulnunk kell, amit pedig már jól csinálunk, azt tökéletesíteni kell, mivel attól, hogy egyszer jól csinálsz valamit, nem biztos, hogy a következő alkalommal is így lesz. Nagyon résen kell lennünk, hogy segíthessük a csapatot a játék minden elemének jobbá tételében.”
Chicharito: Sergio Ramos a világ egyik legjobb középső védője
Micsoda kezdés a Sevillánál… Lőttél egy csodálatos szabadrúgásgólt.
Ez volt az első alkalom az életemben, hogy szabadrúgásból betaláltam! Sosem volt ez a specialitásom, nem is nagyon próbálkoztam a karrierem során, de az elmúlt idényekben rengeteget gyakoroltam, és mivel nem volt Joan Jordán a pályán, gondoltam megpróbálkozom. Nem is sikerülhetett volna jobban, nagyon örülök neki, de annak még inkább, hogy meg is nyertük a meccset. Meglátjuk, hogy Joan átenged-e majd még egyet, elvégre ő a profi. (nevet)
Volt néhány lehetőséged a kedvenc helyeden, a büntetőterületen belül, de nem volt szerencséd.
Nem az a típusú játékos vagyok, aki szép gólokat szerez, nekem az összes találat számít. A legfontosabb, hogy bemenjen. A múlt heti gólom önbizalommal tölt el, bár egy csatárnak más dolga is van a pályán, ahogy csapattársam, De Jong mutatja is.
Eddig csak idegenbeli meccseken játszottál. Várod, hogy hazai pályán is debütálhass? Mondjuk a Real Madrid ellen?
Nagyon várom, hogy a stadionunkban is pályára léphessek. Különleges pillanat lesz ez a meccs, de nem csak nekem, hanem a szurkolóknak is. Hazai pályán remélhetőleg győzelemmel ajándékozhatjuk meg a szurkolóinkat, de nagyon kemény ellenféllel állunk szemben.

Nem úgy hangzik, mintha nagyon bíznál a Real Madrid rossz pillanatában.
Nem az én dolgom, hogy megítéljek egy klubot kívülről. Különösen egy olyan fontosat, mint a Real Madrid. Egy óriási klubról van szó, amelyik mindig a győzelemért játszik, ezt pedig minden pályán megmutatták már. A célunk az, hogy megállítsuk őket és megnyerjük a meccset.
Egy idényt kölcsönben töltöttél a Real Madridnál. Ha betalálsz, ünnepelni fogsz?
Igen, ünnepelni fogok. Számomra örömet okoz a gólszerzés, és a saját csapatod szurkolói iránti tiszteletből szerintem minden gólodat ünnepelned kell. Minden tiszteletem a Real Madridé, egy klubé, amelyről csodás emlékeim vannak. Még mindig különleges helyet foglalnak el a szívemben, nagyon hálás vagyok nekik és nagyon tisztelem őket.
Sergio Ramos lehet az, aki figyel rád vasárnap…
Ha játszom… Sergio még mindig a világ egyik legjobb középső védője. Nagyon nehéz csatárként ellene játszani. A válogatottjának és klubcsapatának alappillére, hosszú évek óta bizonyítja, hogy milyen kiváló játékos.
Kapcsolatban vagy még valakivel Madridból?
Néhány emberrel, igen. Például Lucas Vázquezzel is, aki később csatlakozott a klubhoz. Nagyszerű játékos és kiváló ember.
Ironikus, hogy a Real Madrid szurkolói pont Mourinhót akarják edzőnek
Teljesen meghökkentett, megdöbbentett és lefagyasztott, amikor azt láttam, hogy a Zinédine Zidane lehetséges utódjáról szóló szavazásokon a szurkolók véleménye alapján José Mourinho kimagaslóan az első. És azért mondom ezt, mert korábban pont a blancók drukkerei voltak azok, akik szerint az újságírók és az anti-madridisták pont a portugál miatt utálták a Real Madridot.

A Real Madridot nem egy bizonyos edző vagy játékos miatt utálták. Nem. A Real Madridot azért utálják, és fogják is mindig, mert ők a történelem legjobb sportcsapata. Mourinho minden idők legjobb Barcelonájának pestise volt, amikor megnyerte a Király-kupát, majd a bajnokságot is. Mindezek ellenére a madridisták jelentős része hátat fordított az edzőnek, aki mindent beleadott a klubért. Most, amikor lehetséges edzőjelöltekről beszélünk, mégis Mourinho vezeti a szavazásokat.
Nos, én nem szeretném, ha Mourinho visszatérne. Nem akarom, hogy Mourinho visszajöjjön, ennek pedig nagyon egyszerű oka van. Ha visszajön, a Real Madrid azonnal a DEFCON 2-es szintre lép, én pedig inkább vagyok Real Madrid szurkoló, mint Mourinho szurkoló.
Nem akarom, hogy Mourinho visszatérjen, mert azt akarom, hogy Zidane jól teljesítsen, az pedig pont azt jelentené, hogy a francia dolgai nagyon rosszul alakultak. De ha Mourinhónak mindenképp vissza kell térnie, ha nincs más esély, mint őt segítségül hívni egy rendkívül problémás helyzetben, akkor egyetlen dolgot kérek a Real Madrid szurkolóitól. Legyenek kitartóak és támogassák az edzőjüket.