Gy. András
Ferland Mendy: Még csak most kezdem felfogni, hogy a Real Madrid játékosa vagyok
„Nagyon boldog vagyok, hogy a világ legjobb klubjához csatlakozhattam és viselhetem ezt a mezt. Remélem, hogy sok címet fogok nyerni ebben a klubban. Amikor megtudtam, hogy a Real Madrid érdeklődik, nem akartam elhinni. Ez egy nagyszerű klub, az pedig, hogy ide igazolhattam, valami elképesztő.”
„Először is azért jöttem, hogy tanuljak. Aztán megpróbálok annyi meccset játszani, amennyit csak lehet, mindent bele fogok adni a klubért, a szurkolókért. A Real Madrid rengeteget taníthat nekem, az életről is. Én is ugyanúgy a lehető legtöbb címet akarom megnyerni, mint a klub. Alázattal érkeztem ide, jó idényem volt a klubomnál és a válogatottban is. Remélem, hogy továbbra is a legjobbamat tudom nyújtani a csapat segítése érdekében.”

„Amikor 15 voltam, meg kellett operálni a csípőmet. Akkor azt mondták, hogy nem fogok újra futballozni. Eltöltöttem némi időt tolószékben, 6 hónapos kórházi rehabilitáción vettem részt, aminek a célja az volt, hogy újra járjak. Most a világ legjobb klubjában vagyok. Nem beszélnék a nehézségeimről, de végül is ez eredményezte azt, hogy sose adjam fel és végül ide jussak. Mindig hittem az álmomban, most pedig, hogy ennek a klubnak a része lehetek, valóra is vált.”
„Még nem beszéltem Zidane-nal, remélhetőleg hamarosan erre is sor kerül. Számomra fontos, hogy ő az edző. Segíteni fog a beilleszkedésben, hiszen beszél franciául. Megtiszteltetés, hogy olyan legendával osztozhatok az öltözőn, mint ő. Gyerekként követtem a pályafutását, különleges érzés vele dolgozni.”
„Marcelo? Még nem láttuk egymást póló nélkül. (nevet) Nem tudok róla sokat mondani, ehhez először találkoznunk és beszélnünk kell. Nagyon boldog vagyok, hogy a Real Madrid része lehetek, szerintem ő is örülni fog, hogy itt vagyok. Tisztában vagyok azzal, hogy Marcelo milyen minőséget képvisel, csodás karrierje volt a Real Madridban, sokat fogok tanulni tőle is.”
„Az edző dönt arról, hogy ki játszik. Meglátjuk, hogy mi történik az idény során. Mindegy, hogy kezdő vagy csere leszek. Egy ilyen klubban mindig van versengés. Az idény még nem kezdődött meg, nem tudom, hogy Zidane milyen rendszerben akar játszani. Azért vagyok itt, hogy tanuljak és annyit játsszak, amennyit lehet.”
„Nem beszélnék a nyomásról. A klubok megegyeztek egymással, én pedig mindent meg fogok tenni a csapatért, és hogy jól teljesítsek a pályán.”
„Beszéltem Varane-nal. Elmondta, hogy ez a világ legnagyobb klubja, felajánlotta, hogy segít nekem a beilleszkedésben. Ez jól fog jönni, a válogatottban már játszottunk együtt.”
„Igaz, hogy amikor megérkeztem, kissé ideges voltam. Most kezdem felfogni, hogy a Real Madrid játékosa vagyok.”
„Csatárként, majd szélsőként is játszottam. Aztán a középpálya bal oldalára kerültem. Végül ott maradtam a bal oldalon. A francia bajnokságban nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre, de azt is tudom, hogy hogyan kell támadni.”
„Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy kikkel osztozom az öltözőn. A védelemben ott van Sergio Ramos. Elől Benzema. De igazából mindenkit felsorolhatnék.”
Florentino Pérez: Örülünk, hogy a Real Madridot választottad
Florentino Pérez:
„Jelenleg egy olyan új korszak megalapozásának különösen izgalmas napjait éljük, melynek célja a Real Madrid álmainak beteljesedése. Szeretnénk tökéletesíteni és javítani egy olyan csapat minőségét, amely hozzájárult a Real Madrid történelmének dicsőbbé tételéhez. Olyan játékosokat hozunk el a csapatba, akik erős érzelmeket generálnak bennünk, a Real Madrid szerelmeseiben.”
„Ma olyasvalakit üdvözölhetünk itt, akit az elmúlt két idény legjobb védőjének választottak a francia bajnokságban. Ferland Mendy, a Real Madridot választottad, ami a mai naptól a legnagyobb kihívást jelenti számodra. Tudjuk, hogy más nagy európai klubok is akartak téged, hogy a jövőbeli projektjeik része légy.”

„Úgy döntöttél, hogy a Real Madrid mezét öltöd magadra, ez volt a legnagyobb vágyad. Tehetséged, tudásod és persze a kemény munka, az általad hozott áldozatok végigkísérték a karrieredet, végül pedig ezek vezettek el idáig. Nagyszerű példája vagy annak, hogy az életben soha nem szabad feladni.”
„A felnőtt francia válogatott tagja vagy. Mindenki úgy beszél rólad, mint a francia futball egyik nagy tehetsége. Erős, gyors játékos vagy, aki nagyszerűen lát a pályán és remekül előzi meg az ellenfelet, ezek pedig lehetővé teszik, hogy eredményesen csatlakozz a támadásokhoz. Mostantól a Real Madrid az életed része. A stadion az otthonod, mi pedig mindent meg fogunk tenni a nagyszerű madridista szurkolók támogatásával, hogy a családoddal együtt boldogok legyetek itt.”
Mendy:
„Megtiszteltetés itt lenni, a világ legnagyobb klubjában. Köszönöm az elnök úrnak a belém vetett bizalmat, nagyon köszönöm a klubnak is. Hala Madrid!”

Bale ügynöke: Biztos, hogy Gareth nem megy kölcsönbe
Történt változás Gareth helyzetében a Real Madridnál?
Nem javult a helyzet. Úgy tűnik, hogy Zidane úgy gondolja, hogy valószínűleg nélküle is boldogul majd. Meglátjuk, hogy mi fog történni.
Spanyolországban olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint esetleg egy kölcsönadás oldaná meg a helyzetet. Megfontolná, hogy kölcsönbe küldi?
Nagyobb eséllyel nyerem meg ezt a lóversenyt, mint hogy Gareth kölcsönbe menjen. Ez nem fog megtörténni.

Tehát nincs kilátásban kölcsönszerződés?
Nem gondolom, hogy el akar menni. Remek élete, otthona van Spanyolországban. Valami kivételes dolognak kell történnie ahhoz, hogy távozzon, a kölcsönszerződés nem ilyen.
Ha már kivételes dolgok. A Bundesliga és a Premier League lenne a két legjobb lehetőség Gareth számára.
Ezt te mondtad, nem én. (nevet) Sok dolgot kell mérlegelni, megfontolni. De még csak június közepe van, szóval várnunk kell és meglátjuk, mi lesz. Sosem lehet tudni. Bármi megtörténhet. Még az is lehet, hogy Gareth újra a Real Madridban fog játszani.
A Manchester United már régóta figyeli Gareth helyzetét, ez egy régi nóta. De most, Solsjaker irányításával egyfajta átalakítás zajlik a klubnál, beillene oda?
Egyértelműen igen. Szerintem nagyon jól teljesítene. Még mindig a világ egyik legjobb játékosa. De egy ilyen átigazolásra nagyon kevés az esély.
Florentino Pérez: Üdvözöllek az új otthonodban
Florentino Pérez: „Továbbra is keményen fogunk dolgozni azért, hogy olyan tehetséges játékosokat hozzunk a keretbe, akik arról álmodoznak, hogy elképesztő magasságokba érnek ebben a mezben. Különleges tehetségeket, akik hozzájárulnak, hogy megfeleljünk az új kor kihívásainak.”
„Történelmünk során mindig úttörők voltunk sport, szociális és pénzügyi szempontból is, ez pedig lehetővé tette számunkra, hogy a világ legjobb játékosait és a legjobb spanyolokat szerezzük meg, illetve olyan akadémiát hozzunk létre, amire mindig büszkék lehettünk. A célunk mindig az volt, hogy megtaláljuk az ígéretes tehetségeket. Ez egy olyan stratégia, amiben erősen hiszünk. Ez segít hozzá minket ahhoz, hogy olyan fiatalokat igazoljunk, akik arról álmodoznak, hogy egy korszak meghatározó szereplői lesznek.”

„Ma a Real Madrid egy ilyen tehetséget üdvözölhet. Egy játékost, akit rengetegen imádnak a játékstílusa miatt, azért, ahogy olvassa a játékot és amit eddigi karrierje során tett, még úgy is, hogy rendkívül fiatal és hazájában a futball szeretete egy életstílus. Azóta álmodozott erről a pillanatról, hogy elkezdett futballozni. Üdvözöljük Rodrygo Goest, a Real Madrid új játékosát.”
„Brazíliából érkeztél, egy olyan országból, ahol a futball a legnagyobb szenvedély. A Santosnál tanultad meg az alapokat, egy olyan klubnál, amely minden futtballszerető számára legendás névként hat. Az ott töltött időd alatt elértél néhány emlékezetes mérföldkövet. Mindössze 16 voltál, amikor először léptél pályára az első csapatban, 17 évesen a legfiatalabb brazil gólszerző lettél a Copa Libertadores történetében. Már 82 alkalommal léptél pályára a Santos felnőtt csapatában.”
„De most egy olyan kihívás előtt állsz, amit magadnak választottál. Egy általad szeretett klubhoz jöttél, a Santiago Bernabéuba, amely már egyszer lenyűgözött téged, és amely mostantól boldoggá tesz majd. Kemény munka, áldozatok és alázat vezet a sikerhez. A szurkolók melletted fognak állni, mindent megadnak majd ahhoz, hogy sikeres lehess és történelmet írj nálunk. De tisztában kell lenned azzal is, hogy hatalmasak az elvárások. Kedves Rodrygo, üdvözöllek az új otthonodban.”

Rodrygo Goes: „Szép napot mindenkinek. Egyelőre tanulom a spanyolt, de megpróbálok spanyolul beszélni. Először is köszönöm Istennek, amit értem és a családomért tett. Köszönöm a családomnak, és mindenkinek, akik mellettem álltak az utam során. Köszönöm elnök úr, hogy hitt a munkámban, a szurkolóknak pedig köszönöm, hogy ilyen meleg fogadtatásban részesítettek. Remélem, hogy sok örömet okozok majd. Hala Madrid!”
VIDEÓ – Ezért igazolta le a Real Madrid Rodrygót
????♂️ Velocidad
✨ Clase
⚽ ¡GOLES!¡Así juega @RodrygoGoes! #WelcomeRodrygo pic.twitter.com/JXh4GuVn2h
— Real Madrid C.F.⚽ (@realmadrid) 2019. június 17.
Rodrygo: Ez életem legboldogabb napja
„Ez egy álom, minden gyermek álma. Ez életem legboldogabb napja. Sokat beszéltem Viníciusszal, amióta a Real Madrid leigazolt. Ebben a csapatban mindig a világ legjobbjai fognak játszani. Sokat kell majd versengenem, először vagy a Castillában vagy az első csapatban fogok játszani, a klub kívánságának megfelelően.”
„Még nem beszéltem Zidane-nal. Csodálatos játékos volt, most pedig fantasztikus edző. Nagyon örülök, hogy ő fog edzeni engem.”
„Minden klubnál van nyomás, de itt a legnagyobb, mivel ez a világ legjobb klubja. Vinícius már mesélt arról, hogy milyen. Ugyanennyi idősen érkezett meg ide. Türelmesnek kell lennünk, fiatal vagyok és nagy jövő előtt állok.”

„A stílusom? Gyors csatár vagyok, szeretek gólokat lőni és cselezni. Brazil vagyok, a hazámban ez rengeteg játékosra jellemző. Robinho és Neymar a két játékos, akikhez leginkább hasonlít a stílusom. Szeretek a széleken játszani, de nincs kifejezett kedvenc posztom. Készen állok a játékra.”
„Folyamatosan fejlődnünk kell. Vinícius lejátszotta az első teljes idényét, sokat fejlődik. Remélem, hogy velem is ez fog történni. Sok gólt szerzek és nem érzem a nyomást. Nem azt mondom, hogy már az első idényemben sok gólom lesz. Fiatal vagyok, türelmes, idővel egyre jobb leszek.”
„Nagyszerű kapcsolatom van a brazilokkal. Tavaly találkoztam Marcelóval, Casemiróval… Viníciust pedig már ismertem. Ez nem a pénzről szól, mindenki Európában akar játszani. A sport teljesen másképp van megszervezve errefelé. Brazília ebből a szempontból némi hátrányban van.”
„Sosem merült fel bennem, hogy a Barcelonába igazoljak. Mindenki, aki ismer, tudja, hogy gyerekkorom óta Real Madrid szurkoló vagyok, mindig azt mondtam édesapámnak, hogy itt akarok játszani, nem volt bennem egy minimális kétség sem. Mindig azt mondtam, hogy a Madrid az első számú opcióm, amikor pedig megjött a lehetőség, nem gondolkodtam. Nagyjából 20 perc alatt lezárult minden kérdés.”
„Nem gondolkodom kölcsönjátékban. Készen állok arra, hogy pályára lépjek a Castillában vagy az első csapatban.”
„Példaképek? Ronaldo és Roberto Carlos. Nem láttam őket sokat játszani, de minden brazil számára példaképek.”
„Neymar nagyszerű játékos, de most egy másik csapat játékosa, nem beszélhetek róla. Én szeretnék Rodrygo lenni. Csak egy Neymar van, ugyanúgy, ahogy csak egy Rodrygo.”
„Izgatottan várom, hogy együtt dolgozhassak a többiekkel. Hazard, Benzema, Vinícius, Marcelo, Casemiro… És mindenki más.”

„Vinícius és én is fiatal játékosok vagyunk, akik a világ legjobb klubjában játszanak. Mindketten brazilok vagyunk, hasonló jellemzőkkel, de nem kell, hogy összehasonlítsanak bennünket.”
„Készen állok. Ha ide igazolsz, akkor így is kell tenned. Játszottam a Santosban, fiatal vagyok, türelmesnek kell lennem, hiszen ez lesz az első idényem Európában.”
„A spanyol bajnokság nagy iramú, gyerekkorom óta követem, olyan sokban nem különbözik a brazil focitól. Technikás és egy magasabb szint, illeszkedik a képességeimhez. Minden megvan bennem, ami ahhoz kell, hogy jól teljesítsek itt.”
Ceballos közleményben cáfolja a vele kapcsolatos álhírt
Ceballos és Zidane kapcsolata sosem volt a legjobbnak mondható, úgyhogy nem sokan lepődtek meg, amikor a spanyol sportsajtóban újabb hírek jelentek meg ezzel kapcsolatban. Több lap is azt állította, hogy mielőbb Ceballos elutazott az U21-es Európa-bajnokságra, lezajlott közte és Zidane közt egy beszélgetés, melynek során a tréner tájékoztatta a középpályást, hogy nem számol vele, ő pedig a következő mondattal reagált: „Semmi gond, főnök, én sem akarok veled dolgozni a továbbiakban.”

Ceballos Twitteren reagált a híresztelésekre:
„Szeretném tisztázni, hogy az általam megnevezni nem kívánt sajtóorgánumokban megjelent információkkal ellentétben soha, semmilyen, a Real Madrid edzői csapatának bármely tagjával lefolytatott privát beszélgetésem nem került nyilvánosságra.”
„Kategorikusan tagadom, hogy a témában nekem tulajdonított mondatok elhangoztak volna.”
„Végül úgy gondolom, hogy egyáltalán nem profi lépés és kifejezetten helytelen dolog ilyen álhíreket publikálni, különösen most, amikor egy olyan fontos nemzetközi tornán dolgozunk és harcolunk a spanyol válogatottal, mint az U21-es Európa-bajnokság.”
Ceballos jövője egyébként továbbra sem tisztázott a Real Madridban.
VIDEÓ – Florentino Pérez és David Beckham baráti találkozása
Entrañable abrazo entre Florentino Pérez y David Beckham en la boda de Sergio Ramos. El presidente del Real Madrid se mostró muy cariñoso con uno de sus grandes fichajes en la era de los Galácticos. pic.twitter.com/YoEV0e9Q7C
— Real Gómez (@RealGomezRM) 2019. június 17.
Megvan a megegyezés Raúl de Tomás ügyében
A lisszaboni klub 20 millió euró körüli összeget fizet a játékosért, ami portugál szempontból nem mondható rossznak a mai piaci viszonyok és a kezdeti, 35 milliós árcédula mellett.
A hivatalos bejelentéshez már csak a Benfica és De Tomás kézfogása hiányzik, ami a várakozások szerint zökkenőmentesen fog megtörténni.

Ez lehet a Real Madrid első eladása idén nyáron, ami némileg csökkenti az átigazolási idény jelentős kiadásait, amelyeket az elmúlt napok igazolásai jelentettek.
Raúl de Tomás a LaLiga egyik legjobban teljesítő csatára volt az előző idényben, 14 gólt termelt a Rayo Vallecanóban. Bár a játékos szeretett volna harcolni a lehetőségért a Bernabéuban, a klub úgy döntött, hogy esetében a pénzt választja.
Kérdéses még, hogy visszavásárlási opciót, elővásárlási jogot vagy százalékos részesedést tartalmaz-e majd a szerződés.
Rodrygo Goes: A Santóstól a Real Madridig
Rodrygo Goes (Osasco, São Paulo, 2001.01.09.) csatlakozott a Real Madridhoz, bár leigazolásának hivatalos bejelentése már 2018 nyarán megtörtént. A habfehér alakulat a világfutball egyik ifjú tehetségét igazolta le. Bár még csak 18 éves, a brazil csatár már 82 mérkőzéssel rendelkezik a Santos felnőtt csapatában, korábban pedig a klub utánpótlás részlegében is megcsillogtatta tehetségét. Rodrygo a brazil bajnokság egyik sztárja volt, ahol sebességének, megindulásainak és góljainak köszönhetően tudott kitűnni.

Miután a Santos akadémiájának egyik nagy ígéretét vélték felfedezni benne, 2017 novemberében a felnőtt csapatban is debütálhatott. Ekkor még csak 16 esztendős volt. Azóta 17 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját, a fejlődése pedig megállíthatatlannak bizonyult. 2018-ben, 17 évesen és két hónaposan ő lett a legfiatalabb brazil, aki gólt szerzett a Libertadores-kupán. Ebben az idényben az U20-as Dél-amerikai bajnokságban játszott a brazil csapat tagjaként. Ott volt az első alkalommal kiosztásra kerülő Raymond Kopa-díj 10 jelöltje között, amelyet a legjobb 21 éven aluli játékosnak ítél oda a France Football, emellett pedig szerepel a Golden Boy 2019 esélyesei között is.
Karrierje:
– Santos utánpótlás (2011-2017)
– Santos (2017-2019)
– Real Madrid (2019-)