Gy. András
Megvan a szóbeli megegyezés Eriksennel
Nem újdonság, hogy a Real Madrid érdeklődést mutat Christian Eriksen, a Tottenham Hotspurs dán középpályása iránt, de úgy tűnik, hogy a blancók ezúttal tovább mentek ennél, hiszen szóban megegyeztek a játékossal arról, hogy a középpályás a következő idényt már a Santiago Bernabéuban kezdi meg. A spanyol klub ajánlata komoly fizetésemelést tartalmaz a játékos számára, aki jelenlegi klubjában évi nettó négymillió eurót keres.

A Real Madrid következő feladata az lesz, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a Tottenham képviselőivel és lefolytassa a szükséges tárgyalásokat, ami a tapasztalatok alapján nem lesz sétagalopp. Elég csak visszaemlékezni Luka Modrić esetére még 2012-ben, amikor a horvát középpályás átigazolására augusztus 27-ig kellett várni, a klubváltás pedig akkor 35 millió euróért cserébe jött létre. Gareth Bale ügyében is hasonló volt a helyzet, amikor a walesi játékos 2013 nyarának utolsó átigazolási napján, augusztus 31-én írt alá a Real Madridhoz. A két klub utoljára akkor lépett kapcsolatba egymással, amikor Zinédine Zidane lemondott az edzői posztról, Florentino Pérez pedig megkörnyékezte Mauricio Pochettinót, a Tottenham argentin edzőjét, de a Spurs elnöke, Daniel Levy hallani sem akart a témáról.
A Madrid először 2018 végén informálódott Eriksenről, akkor a fővárosiak azt a választ kapták, hogy a játékos 250 millió euróért vihető. Azóta sok idő eltelt, a dán pedig nem volt hajlandó tárgyalni 2020-ban lejáró szerződésének meghosszabbításáról, angol hírek szerint pedig a Spurs már egy 150 millió eurós ajánlat esetén is hajlandó lenne elengedni játékosát. A Madridnál mindenesetre abban reménykednek, hogy ennél azért jóval alacsonyabb áron is nyélbe lehet ütni az üzletet.

A tény, hogy Eriksennek már csak egy teljes idény van hátra a szerződéséből, mindenképp a Real Madrid malmára hajtja a vizet, ráadásul a Tottenham szeretné elkerülni egy újabb öltözői problémákat, amiket legutóbb a Harry Kane szerződéshosszabbításába foglalt fizetésemelés okozott.
Mivel a Tottenham új stadionja rengeteg kiadással járt, a Spurs lényegében nyereség nélkül zárta az elmúlt két átigazolási idényt, ezért a londoniak szívesen fogadnák a bevételt, ami a dán játékos eladásából folyna be, ráadásul a Real Madridon kívül komoly érdeklődő nem is jelentkezett be vásárlási szándékkal.
Zidane új balhátvédet akar, Ferland Mendy érkezhet
A Real Madrid védelmének bal oldalának kapcsán sok név merült fel. Junior Firpo a Betisből, Alex Grimaldo a Benficából, David Alaba a Bayern Münchenből mind lehetséges opciók voltak, de Zidane Mendy-t akarja.
A francia-szenegáli kettős állampolgár Mendy a francia válogatott tagja, a Lyonhoz pedig 2023-ig köti szerződés, ami azt jelenti, hogy a Madridnak költenie kell, ha meg akarja szerezni őt.

A játékos ebben az idényben (ami egyébként a második szezonja a Lyonban) 39 meccsen játszott, ezeken három gólt szerzett és ugyanennyi gólpasszt is jegyez.
Mendy-t egyébként Marcelóhoz hasonlítják. 178 cm magas, bal lábas és kreatív bal hátvéd, aki szeret előre törni, hogy csatlakozzon a támadásokhoz.
A Lyon 22-ese a Barcelona elleni BL-párharc első mérkőzése óta sérült, akkor a 77. percben kellett lecserélni. A Barcelona korábban megfigyelte őt, Lucas Digne helyére szerették volna megszerezni, és bár Eric Abidalnak is kifejezetten tetszett a játéka, végül nem tettek érte ajánlatot.
Persze nem csak a Madrid érdeklődik a játékos iránt, a Sevilla és a Napoli is leigazolná a védőt. Carlo Ancelotti persze tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű korábbi klubját legyőzni a játékos aláírásáért folytatott küzdelemben. A Lyon egyébként 35-40 millió eurót várna Mendy-ért.

Zidane kérése volt, hogy Sergio Reguilón tapasztalatszerzés céljából kölcsönbe távozzon, amit a klub elfogadott, így felszabadul a hely az új védő számára.
Reguilón 22 meccsen játszott ebben az idényben, 1796 percet töltött a pályán, 21 alkalommal volt kezdő, ráadásul a csapat egyik ígéretes fiataljaként tekintettek rá. Zidane érkezése óta azonban nem sok lehetőséget kapott.
Marcelónak azonban a gyenge idénye ellenére sem kell aggódnia, Zidane továbbra is töretlenül hisz benne, és minden jel arra mutat, hogy a következő idényben is ő lesz az első számú választás a posztján.
Berbatov: „Az egyik …
Berbatov: „Az egyik játékos, aki folyamatos beszédtéma, az Paul Pogba. Az átigazolási pletykák az egész idényben repkednek vele kapcsolatban. Remélem, hogy marad a Unitedben, mivel játékosként és emberként is kedvelem. Tudom, hogy sokkal többre képes és ezt minden meccsen meg is akarja mutatni, de néha nem sikerül. Az emberek néha túl kritikusak, ami személyeskedésbe mehet át és nincs építő jellege. Ha ez megtörténik, az elüldözhet egy játékost. Ha pedig van egy olyan klub, mint a Real Madrid, amit egy francia edző irányít, akkor úgy gondolom, hogy felteszi magának a megfelelő kérdéseket. De a legrosszabb a Unitednek az lenne, ha elengednék, majd azt látnák, ahogy a Real Madridban brillírozik.”
Berbatov: „Ha a Real…
Berbatov: „Ha a Real Madrid vagy a United bejelentkezik Christianért, az bogarat ültet a fülébe, ha pedig úgy dönt, hogy távozni akar, akkor biztosak lehetünk benne, hogy Daniel Levy a lehető legmagasabb összeget fogja kihozni az üzletből. A Spurs elnöke nagyszerű üzletember, aki pontosan tudja, hogy miként üsse nyélbe a lehető legjobb üzletet. De lehet, hogy Eriksen gondol egyet és azt mondja, hogy megvan mindene, a klub jó irányba halad, miért ne maradnék? És persze lehet, hogy ez az a csapat lesz, ami épp megnyerte a Bajnokok Ligáját!”
Az AS szerint a Real…
Az AS szerint a Real Madrid által megkörnyékezett Tanguy Ndombele ára 100 millió euróról indul. A Lyron játékosához közeli források szerint az üzlet 70-80 millió körüli összeg fejében jöhet létre. A 22 éves középpályás iránt, akinek egyébként 2023-ig van szerződése jelenlegi együttesével, a Manchester City, a Tottenham, a Juventus és a PSG is érdeklődik. Ndombele ebben az idényben 44 meccsen játszott, ezeken két gólt szerzett és hét gólpasszt adott.
Jonathan Barnett (Ba…
Jonathan Barnett (Bale ügynöke): „Bale továbbra is száz százalékig elkötelezett a Real Madrid iránt. Semmi nem változott.”
Hivatalossá vált, ho…
Hivatalossá vált, hogy a Real Sociedad – Real Madrid mérkőzést május 12-én, vasárnap 18:30-kor rendezik majd.
Karembeu: „Zidane-na…
Karembeu: „Zidane-nak nincs szüksége sok változtatásra. Szerintem három vagy négy erősítés elég. Zizou tökéletesen tisztában van azzal, hogy melyik poszton ki játszik és hol van szüksége erősítésre.”
Karembeu: „Szerintem…
Karembeu: „Szerintem Pogba jobb mint én voltam. Óriási. Amikor játszani akar, akkor olyan, mintha nem evilági lenne. Mondhatjuk, hogy galaktikus. Csak Zizou tudja, hogy szüksége van-e rá. Ha a Madrid erősíteni akar, akkor vásárolnia kell.”
Hivatalossá vált, ho…
Hivatalossá vált, hogy a megújult formátumú spanyol szuperkupa négy résztvevője a spanyol bajnok (és kupadöntős) Barcelona, a bajnoki második helyezett Atlético Madrid, a másik kupadöntős Valencia, illetve a bajnoki harmadik Real Madrid (mivel a kupadöntőben a Barcelona is részt vesz).