Gy. András
Lopetegui: Azon dolgozunk, hogy már augusztus 15-én megnyerjük az első trófeánkat
Visszatérés: „Mindig különleges érzés visszatérni a Real Madridhoz, hiszen mindig az otthonomként tekintettem rá. Itt nőttem fel, itt tanultam ki a mesterséget, a klub pedig nagy szerepet játszott abban, hogy az lettem, aki ma vagyok. Az első csapat edzőjeként hihetetlenül különleges a visszatérés, amely nagy felelősség és nagyon izgalmas is egyben. A világ legjobb és legkomolyabb elvárásaival rendelkező klubjához csatlakozom. Meggyőződésem, hogy meg fogunk felelni ezeknek az elvárásoknak, most pedig el kell kezdenünk azon dolgozni, hogy az első lehetséges alkalommal trófeát nyerjünk, amire augusztus 15-én az UEFA Szuperkupában alkalmunk is lesz az Atlético ellen.”

A Real Madrid irányítása: „Sok hasonlóság van abban, ahogy edzőként dolgozik az ember, hiszen minden klubnál kint vagy a pályán. Vannak eltérő dolgok, apró részletek, a Real Madridnak pedig olyan kerete van, amelyben jó páran ott vannak a világ legjobbjai közül. Csodálatos ez a keret. Az edzőnek ezt meg kell értenie, tisztában kell lennie azzal, hogy mit reprezentál ez a klub. Jól kell vegyítenie a pályán végzett munkát azzal, hogy megfelelően képviseljen egy olyan klubot, amely komoly elvárásokat támaszt az edzővel és a játékosokkal szemben.”
„A Real Madrid edzőjében ennek meg kell lennie. A nap végén az a cél, hogy nagyszerű csapatunk legyen, keményen dolgozzunk és legyen egy egyértelmű elképzelésünk arról, hogy mit és hogyan szeretnénk megvalósítani. Ennek a mélységeibe fogunk elmerülni, mivel hiszünk abban, hogy így tudjuk kihozni a maximumot a csapatban rejlő egyéni kvalitásokból.”
A jelenlegi keret: „Nehéz nem szeretni a Real Madridot. Az embernek egyszerűen szeretnie kell a himnuszt, mindent a klub körül. Nagyszerű keret áll rendelkezésemre. Bejártam Valdebebast, amire nincsenek szavak. Azt a mértékű szeretetet sem tudom szavakkal leírni, amelyet a bemutatásomon kaptam. Mindent imádok itt. Hogy a munkámra koncentrálhassak, nagyon erős keretem van, függetlenül attól, hogy mi történik és hogy lesznek a következő hetekben változások, megoldandó helyzetek. Hihetetlenül erős keretünk lesz, amely képes lesz az előtte álló kihívásokat nagy magabiztossággal legyőzni.”

„Képesek vagyunk folyamatosan javulni és jobb játékosokká, edzőkké, csapattá akarunk válni, amitől ez bárki számára fantasztikus hely lenne. Én is olyan ember vagyok, aki folyamatosan keresi a jobbá válás lehetőségét, ez az, amit a csapataimba is szeretek átültetni. Ahhoz, hogy elérjük, amit szeretnénk, elkötelezettségre és vágyra van szükség, ezt pedig minden Real Madrid játékosnak éreznie kell. Biztos vagyok benne, hogy érzik is, dolgozni akarnak és el akarják érni a csapat céljait.”
Emlékek: „Nagyszerű emlékeim vannak a Real Madridról. Ha visszagondolok az első időszakra, amit még Castilla-játékosként töltöttem el itt, elmosolyodok, hiszen 18 évesen a katonasággal érkeztem Madridba sok barátommal. A Real Madrid azokat az értékeket közvetítette már akkor is, amikről mindenki beszél, ezt láthattuk minden egyes klubeseményen. Ez hatással van a karakteredre és a jövődre is. Én így emlékszem rá, sok barátot szereztem a hozzám hasonlóan távolabbról érkezők közül, akikkel egy szálláson osztoztunk. Szerencsés voltam, hiszen jó edzőim voltak. Először Santisteban, aztán García Remón, majd Del Bosque…”
„Később, egy kölcsönben töltött időszak után volt szerencsém az első csapat tagjaként visszatérni és debütálni. Nem én voltam az első számú kapus, de részese voltam a bajnoki győzelemnek Toshack kezei alatt. Azt hiszem ez az 1989/90-es idény volt. Ezt követően, sok tapasztalattal a hátam mögött visszatértem a Castilla edzőjeként. Ez egy csodás lehetőség volt és nagyszerű tapasztalat. Sok srácot meg kellett ismernem az utánpótlás bázisból, és jól szerepeltünk. Most, hogy még több tapasztalatot szereztem, az első csapat edzőjeként lehetek itt. Összefoglalva a klubot nagyon sok szerepkörben képviseltem már, ezzel a mostanival bezárul a kör.”
A klub ismerete: „Nem kérdés, hogy ismerni a klubot, az azt meghatározó szellemiséget, a madridizmust, az elvárásokat, valódi előnyt jelent. Hiszen amellett, hogy a győzelem egy elvárás, van sok nagyon fontos érték, amellyel tisztában kell lenni. Gondolok itt a madridizmussal együtt járó büszkeségre, amelyet a madridisták éreznek. Mi, edzők nem hagyhatjuk ezeket figyelmen kívül, én pedig meg fogom próbálni elérni, hogy a játékosaim is azt érezzék, amit kell, és biztos vagyok benne, hogy sokan már most így tesznek, hiszen évek óta itt vannak, és átadják a tudást a többieknek. Efelől nincs kétségem.”

Üzenet a szurkolóknak: „Köszönöm a madridistáknak, hogy elfogadták a kinevezésemet és megadták nekem ezt a felelősségteljes lehetőséget. Egyértelmű, hogy meg fogjuk próbálni ezt a feladatot büszkén, felelősségteljesen, izgatottan, kemény munkával, magunktól sokat várva elvégezni, amit a Real Madrid el is vár tőlünk. Hiszünk abban, hogy nagyszerű csapatunk lesz és minden fronton harcban leszünk, amit a Real Madridnak mindig meg kell tennie. A madridizmus szükség esetén mindig ott van, én pedig biztos vagyok benne, hogy mellettünk is ott lesz.”
A MARCA szerint Jame…
A MARCA szerint James vissza szeretne térni Madridba. A játékost Lopetegui is szívesen látná a keretben, de a végső döntés a Bayern kezében van, hiszen ha érvényesítik a vásárlási opciót, akkor a visszatérés nem valósulhat meg.
Búcsúüzenetek Cristianónak a közösségi médiából
Sergio Ramos (Twitter): „Cristiano, a góljaid, a számaid, minden amit együtt nyertünk, magukért beszélnek. Különleges helyet érdemeltél ki a Real Madrid történelemkönyveiben. Madridistaként örökké emlékezni fogunk rád. Öröm volt melletted játszani, tesó. Nagy ölelést küldök és sok szerencsét kívánok…!”

Benzema (Instagram): „Olyan sok mindent lehetne mondani… De rövidre fogom. Öröm és megtiszteltetés volt a világ legjobb játékosával játszani. A legjobbakat kívánom neked, Cristiano!”
Benzema (Twitter): „Azért, amit együtt nyertünk, azért, ahogy élveztük a közös játékot az elmúlt kilenc évben. Megtisztelő volt veled egy támadósorban lenni. Sok szerencsét az új kalandodhoz.”

Carvajal (Twitter): „Megtiszteltetés volt az oldaladon játszani, legendaként távoztál. A legjobbakat kívánom neked, Cristiano!”

Keylor Navas (Instagram): „Cristiano, köszönöm azt az örökséget, amit a klubra hagytál, mindig öröm volt veled játszani. Isten áldjon életed új szakaszában.”

Casemiro (Twitter): „Melletted sokat tanultam, élveztem a játékot és nyertem. Köszönök mindent, barátom!”

Lucas Vázquez (Twitter): „Öröm volt, Cris. Egyszerűen A LEGJOBB!”
Bale (Twitter): „Csodálatos játékos, nagyszerű srác! Öröm volt melletted játszani az elmúlt öt évben. Sok szerencsét a jövőben, barátom!”
Achraf (Twitter): „A fiataloknak mindig követendő példa voltál. Próbáltam minden apró részletet megfigyelni és annyit tanulni tőled, amennyit csak lehetséges. A madridisták sosem fognak elfelejteni, mindent beleadtál ezért a címerért és a mezért. Nagy luxus és büszkeség volt a csapattársadnak lenni.”

Kroos (Twitter): „Döntő fontosságú voltál az elmúlt években megnyert címeink szempontjából! Egy igazi bajnok. Öröm volt veled játszani! A legjobbakat, legenda.”

Ceballos (Twitter): „Megtiszteltetés volt a világ legjobb játékosa mellett játszani. Kitörölhetetlen emlékeket hagysz magad mögött, köszönöm, hogy példakép voltál minden egyes nap. A legjobbakat kívánom neked életed új szakaszához, Cristiano!”

Asensio (Twitter): „Öröm volt az oldaladon játszani, minden szempontból példakép voltál. Sok szerencsét kívánok életed új szakaszában, Cristiano!”

Nacho (Twitter): „Öröm volt veled együtt védelmezni a címert. Te vagy és te is leszel a legjobb. Minden madridista vezérként fog emlékezni rád. Sok szerencsét az új helyen, tesó!”

Mayoral (Twitter): „Cristiano, kitörölhetetlen lenyomatot hagytál magad után a Madridon és mindannyiunkon, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy a csapattársaid lehettek. Köszönöm azt, ahogy a fiatalokkal bántál, azt, hogy tükröt mutattál, ami minden edzésen a fejlődésre sarkallt. Öröm volt!”

Llorente (Twitter): „Sok szerencsét karriered új szakaszában, Cristiano. Kitörölhetetlen emlékeket hagytál magad után, történelmet írtál ezzel a mezzel.”

Theo (Twitter): „Öröm volt a világ legjobbja mellett játszani. A legjobbakat kívánom karriered új szakaszában. Viszlát, legenda!”

Casillas (Twitter): „A búcsú mindig fájó, különösen akkor, ha egy ilyen játékos esetében érkezik el. Köszönünk mindent, amit a klubért tettél. A klubért, amit még nagyobbá tettél, mint amekkora volt. Gratulálok az elszántságodhoz, hogy a legjobb akartál lenni és elérted! Sok szerencsét karriered új szakaszához, Cristiano!”

Arbeloa (Twitter): „Ha a Real Madrid olyan legendája, mint te vagy, úgy dönt, hogy egy másik útra lép, akkor nincs nagyszerűbb módja a hála és tisztelet kifejezésének, mint kinyitni az ajtót ott, ahol mindig otthonra találsz. Büszke vagyok arra, hogy az oldaladon harcoltam. Hamarosan találkozunk, Cristiano. Sok szerencsét kívánok és nagyon köszönök mindent!”

Raúl (Twitter): "Megtiszteltetés volt melletted játszani, Legenda! Köszönet mindenért, felülmúltál minden várakozást, sok szerencsét az új kihíváshoz! Hiányozni fogsz."
Hivatalos közlemény: Cristiano Ronaldo
2018. 07. 10. szomorú napként vonul be a Real Madrid történelemkönyveibe. Ezen a napon ugyanis Cristiano Ronaldo, a klub történetének legeredményesebb játékosa elhagyta a Real Madridot és a Juventus játékosaként folytatja pályafutását.
Köszönünk mindent, Cristiano!
A hivatalos közlemény szövege:
A Real Madrid C. F. bejelenti, hogy a játékos kifejezett szándékának és kérésének megfelelően megállapodott a Juventus F. C.-vel Cristiano Ronaldo átigazolásáról.
A Real Madrid szeretné kifejezni a köszönetét a játékosnak, aki igazolta, hogy a világ legjobb labdarúgója, és meghatározója volt a klubunk egyik legfényesebb időszakának és a labdarúgás történetének is.
A labdarúgópályán megszerzett címeken, kupákon és sikereken túl Cristiano Ronaldo az elmúlt 9 évben példát mutatott odaadásról, munkáról, felelősségről, tehetségről és folytonos fejlődésről.
Ezeken felül a Real Madrid történetének legeredményesebb labdarúgójává vált a 438 mérkőzésen szerzett 451 góljával. Összesen 16 kupát nyert, köztük 4 Bajnokok Ligáját – 3-at sorozatban, és 4-et az elmúlt 5 évben. Egyéni szinten a Real Madrid játékosaként sok más cím mellett nyert 4 Aranylabdát, 2 The Best címet és 3 Aranycipőt.
A Real Madrid számára Cristiano Ronaldo mindig is az egyik legnagyobb szimbólum lesz, és egyedülálló példakép a jövő generációinak. A Real Madrid mindig is a Te otthonod lesz.
Hivatalos közlemény: Álvaro Odriozola
A Real Madrid hivatalos közleményben tudatja, hogy mindenben megegyezett a Real Sociedad együttesével Álvaro Odriozola átigazolása kapcsán. A kötelező orvosi vizsgálatok még hátra vannak.
A játékos a következő hat szezonra ír alá.
Az UEFA hivatalosan …
Az UEFA hivatalosan bejelentette, hogy a Bajnokok Ligája és az UEFA-szuperkupa-mérkőzéseken is bevezeti a 4. csere lehetőségét, amelyet az esetleges hosszabbítások során alkalmazhatnak majd a csapatok.
Spanyol források sze…
Spanyol források szerint Odriozola átigazolása végül nem 40, hanem 30+5 millió euró fejében megy végbe. A játékos 6 évre ír alá a Real Madridhoz.
A Bild és a MARCA sz…
A Bild és a MARCA szerint is szinte tényként kezelhető, hogy Achraf Hakimi a Borussia Dortmund együttesében folytatja. A 19 éves marokkói védő 2 éves kölcsönszerződés keretében teszi át székhelyét Németországba, mivel Odriozola érkezésével nem marad számára hely a védelem jobb oldalán.
Hivatalos közlemény: Kylian Mbappé
Az elmúlt órákban publikált információk kapcsán, amelyek szerint a Real Madrid és a PSG megegyezett egymással Kylian Mbappé átigazolása ügyében, a Real Madrid szeretné kijelenteni, hogy azok teljes mértékben hamisak.
A Real Madrid nem tett ajánlatot a PSG-nek vagy a játékosnak, és mélységesen elítéli az olyan információk terjesztését, amelyeket a szóban forgó felek nem erősítettek meg.
Gianluca Di Marzio i…
Gianluca Di Marzio is megszólalt Cristiano ügyében. A neves olasz újságíró az alábbi információkat közölte:
– Ronaldo szívesen elhagyná a Real Madridot, a Juventus pedig a Jorge Mendessel ápolt jó kapcsolaton keresztül tisztában van vele, hogy örömmel csatlakozna hozzájuk.
– Még vizsgálják, hogy miként lehetne megoldani az átigazolást, de a tárgyalások még nem kezdődtek meg.
– Az átigazolás 120 és 150 millió euró között jöhet létre.
– A Juventusnak 400 millió eurót kell beterveznie, ha szeretnék a portugál zsenit, ami a 120-150 millió eurós átigazolási összegből, illetve a 4 éven át nettó 30 millió eurós (bruttó 60 millió eurós) éves fizetésből állna.
– Külső pénzügyi segítség nélkül a Juventus ezt nem tudná megtenni, így a szponzorok segítségére kell hagyatkozniuk.
– Cristiano kivásárlási árának csökkentését (a pletykák szerint januárban lecsökkentették 100 millió euróra olasz csapatok számára) hivatalosan senki nem erősítette meg.