Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Tovább

Cristiano Ronaldo: Salah és én? Teljesen mások vagyunk

Mohamed Salah. Ő is szélső, a kapu előtt rendkívül hatékony. Látsz hasonlóságot köztetek?

Nem igazán. Ő teljesen más mint én. Ő bal lábbal játszik, én jobbal. Én magas vagyok, ő némileg alacsonyabb. (nevet) Én sokat fejelek… De teljesen mások vagyunk. Az emberek sokszor akarnak más játékosokkal összehasonlítani. Én mindenkitől különbözöm. Salah is mindenkitől különbözik. Mások vagyunk. Remekül teljesített a BL-ben és a bajnokságban is, kiváló idénye van. De szombaton meglátjuk, hogy mi fog történni.

Mennyire vagy motivált most, hogy az ötödik BL-címed megnyerésének kapujában állsz?

Mindig motivált vagyok. Mindegy, hogy hányadik címről van szó. A klubfutball legfontosabb trófeájáról beszélünk. Nagyon izgatott vagyok. Újra itt a lehetőség, hogy megnyerjük a tornát, nagyon várjuk. Tudjuk, hogy kemény küzdelem lesz, de készen állunk.

Az, hogy sorozatban harmadszor nyerhettek, ami eddig még senkinek sem sikerült, jelent valami pluszt?

Úgy gondolom, hogy még nem tudjuk felfogni ennek a jelentőségét. Beszélgetünk a srácokkal, és ezt látom. De úgy gondolom, hogy ez jobb is így, mivel kizárólag a meccsre koncentrálunk. Majd a mérkőzés után, ha esetleg minden jól alakul számunkra, akkor tudni fogjuk, hogy történelmet írtunk. De lépésről lépésre haladunk. Felkészültünk, motiváltak vagyunk. Az álmunk az, hogy megnyerjük a döntőt.

Cristiano Ronaldo

Tíz éven belül ez lehet az ötödik trófeád. Mennyiben más a mostani Cristiano, mint a moszkvai?

Kicsit változtam. A játékom… (nevet) Az arcom, a testem. Sok tapasztalatot szereztem. De igazából ugyanaz vagyok. Imádom ezt a munkát, a futballt, ez a szenvedélyem. De nem is tudok mit mondani, óriási lenne megnyerni az ötödik BL-címemet. Egyszerűen a meccsre akarok koncentrálni, jól akarom végezni a munkámat, segíteni akarom a csapatomat és megpróbálom megnyerni ezt a csodálatos trófeát.

A Bajnokok Ligája egy rendkívül jelentős sorozat. Nemcsak a klubnak, neked is, mint a torna legeredményesebb játékosa. Szeretnél egyénileg is örökséget hagyni az utókor számára, amiről majd beszélhetnek az emberek? Cristiano Ronaldo rekordjait?

Természetesen. De ez az örökség már ott van. Ha már semmi nem történik, én akkor is ott vagyok. Szeretem ezt a különleges sorozatot. Természetes, hogy egyre jobb akarok lenni benne. Próbálom tartani a szintet, még sok évig játszani. Javítani a számokon. Imádom a Bajnokok Ligáját.

Sok edző és játékos azt mondja, hogy ez is csak egy meccs, kilencven perc, hogy majd meglátjuk mi történik. De amikor például Cardiffban melegítettél a meccs előtt, ott volt az arcodon a szenvedély. A játékosok ezekért a pillanatokért élnek, ezért dolgoznak egész idényben.

Nem lehet tudni, hogy mi történik egy ilyen meccsen. Ki kell élvezni minden pillanatát. Magadba kell szippantanod az egészet. Imádom ezeknek a meccseknek a hangulatát, az erejét, hogy mindenki énekel, kiabál. Remélem, hogy szombaton a Liverpool ellen is ezt fogom érezni. Úgy gondolom, hogy ez is fog történni.

Tovább

Giggs: Salah még nem említhető egy lapon Ronaldóval és Messivel

„Bale bármikor meg tudja teremteni a különbséget. Rengeteg gólt szerzett és különleges dolgokra képes. Nagyon nehéz ellene védekezni, lényegében bármilyen típusú gólt képes szerezni.”

„A Real Madridnak természetesen sok jó játékosa van, de én biztos, hogy mindig a kezdőcsapatomba tenném Bale-t.”

Bale és Giggs

„Csodás lenne, ha a Real Madridnál is így lenne. Garethnek és az országnak is nagyszerű, hogy valaki olyan képviseli Walest, aki ilyen sokat nyert már.”

„Tagadhatatlan, hogy Salah szezonja nagyszerűen sikerült. Nyerő ember volt, remek idény van mögötte.”

„De még hosszú út áll előtte. Bebizonyította, hogy mire képes, a teljesítményt és a gólok számát tekintve felnőtt Ronaldo és Messi mellé ebben az idényben. De két olyan játékosról beszélünk, akik tíz éve ezt csinálják, folyamatosan lövik a gólokat, különösen nagy gólokat.”

„Ronaldóról és Messiről beszélünk, akik ezt már a legnagyobb meccseken is megtették. BL-döntőkben is gólokat szereztek, megteremtették a különbséget. Vagyis hogy ténylegesen egy lapon említsük velük Salah-t, ahhoz hosszú ideig kell ezt a teljesítményt hoznia.”

Mohamed Salah

„Ahhoz, hogy az igazán nagy játékosok között emlegessenek, nagy címeket kell nyerned. Nagy meccseken kell gólokat lőnöd, és nincs is nagyobb, mint a BL-döntő.”

„Az esélyesség? Nehéz kérdés. De a Liverpool sikerei idén leginkább hazai pályán, az Anfielden születtek. Azt mondom, hogy ez egy ki-ki meccs egy semleges pályán, Kijevben, de ha választanom kellene, akkor a Real Madridot mondanám a tapasztalatuk miatt.”

Tovább

Owen: A szívem azt mondja, 2-1 lesz a Liverpoolnak

A Bajnokok Ligája döntője a világ legjelentősebb klubmérkőzése, a szombati meccs a Real Madrid és a Liverpool között pedig egy csodás eseménynek ígérkezik, ami tökéletes lezárása lehet az európai idénynek.

Mondani sem kell, hogy a Real Madridnak nagyszerű európai múltja van, Kijevben fogják játszani a 16. döntőjüket, ami több, mint amennyit bármely más klub elmondhat. Zinédine Zidane pedig Marcelo Lippi 1996 és 1998 közötti teljesítménye óta az első edző, aki sorozatban három döntőbe jut be csapatával.

Az is igaz, hogy Zidane kezei alatt a Real Madrid sosem esett ki a Bajnokok Ligájából, mind a kilenc kétmeccses párharcát megnyerte, ahogy a két döntőt is, amiben érdekeltek voltak.

Ez tökéletesen megmutatja, hogy a Liverpool milyen feladat előtt áll.

Owen

Az egész idényben úgy gondoltam, hogy a blancók az a csapat, amelyet le kell győzni a BL-ben, és aki kiejtette a PSG-t, a Juventust és a Bayern Münchent, az megérdemli a döntőbejutást.

Mindenesetre olyan energiájú, sebességű, képzett és szenvedélyes csapattal, mint a Jürgen Klopp által inspirált Liverpool, nem találkoztak. Arra számítok, hogy Jordan Henderson magasba fogja emelni a vörösök hatodik trófeáját Kijevben.

Egyébként a Liverpoolnak is megvan a maga öröksége, ami a sorozatot illeti. Nyolcadik döntőjüket játsszák szombaton, ami hárommal több, mint amit bármely más angol csapat felmutathat.

A vörösök eddig 40 gólig jutottak egy BL-idényen belül, ami előttük csak két csapatnak sikerült. A Barcelonának (45 gól az 1999-2000-es idényben) és a Real Madridnak (41 gól a 2013-2014-es idényben).

Ebből Mo Salah (10), Roberto Firmino (10) és Sadio Mané (9) összesen 29 gólt szereztek, és ők lehetnek azok, akik Kijevben is megteremtik a különbséget. A habfehér alakulat remek csapat, de a hátsó négyesük nem a leggyorsabb. Én arra számítok, hogy a Liverpool ki fogja használni ezt a gyengeséget.

Ha születik egy korai gól, akkor őszintén úgy hiszem, hogy bármi lehet a vége.

A fejem azt mondja, Real Madrid, de a szívem a Liverpool győzelmét jósolja.

Mivel a szív felülkerekedik, így a tippem 2-1 a vörösöknek.

Tovább

A Liverpool elleni keret

Kapusok: Keylor Navas, Kiko Casilla, Luca Zidane
Védők: Sergio Ramos,  Raphaël Varane, Nacho, Marcelo, Theo Hernández, Dani Carvajal, Achraf Hakimi, Jesús Vallejo
Középpályások: Toni Kroos, Luka Modrić, Casemiro, Marco Asensio, Mateo Kovačić, Dani Ceballos, Isco, Marcos Llorente
Támadók: Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Gareth Bale, Lucas Vázquez és Borja Mayoral

Sergio Ramos

Helyszín: Kijev (Olimpiai Stadion); Időpont: 2018. 05. 26. (szombat) 20:45; TV: M4 Sport

Tovább

Craig Johnston: Ez a döntő még egy gólfesztivál is lehet

„Meglepett a Liverpool, mivel olyan régen láttam már tőlük ilyet. Csak rá kell nézni a listára, hogy kiket és hogyan győztek le az ide vezető úton, de számtalan gólt is szereztek.”

„Azt hiszem nagyjából öt gól volt minden meccsen. Azt kérdeztem magamtól, hogy ’wow, ez meg honnan jött?’. Szerintem a bajnokságban mutatott remek teljesítmény hozta magával. De ahogy a Roma elleni visszavágón is láttuk, a pengeélen táncolás teszi izgalmassá ezt az egészet. Legalábbis akkor ha nem vagy Liverpool szurkoló. Ha az vagy, akkor ez inkább amolyan szívroham közeli állapot.”

Craig Johnston

„Nagyon meglepett, hogy itt vannak a döntőben. Le vagyok nyűgözve, ez csodálatos.”

„Szerintem nem kétséges, hogy a sorozattal kapcsolatos múlt és a rengeteg megnyert trófea a Real Madrid számára jelent előnyt.”

„Ha csak azt nézzük, hogy a jelenlegi keret milyen statisztikákkal rendelkezik és mennyit nyert. A Madrid vagy negyven érmet, a Liverpool egyet sem. Vagyis az egyik keretben van negyven kupagyőzelemért járó érem, a másikban egy sincs. Micsoda ilyen trófeák megnyerésében szerzett tapasztalatbeli különbség…”

„Aztán ha ránézel a statisztikára, miszerint Zidane megnyerte az utolsó hat döntőjét, Klopp pedig elbukta az utolsó ötöt, akkor azt mondod, hogy ’édes Istenem, itt csak egy csapat van’. De aztán belegondolsz, hogy a Liverpool milyen formában van és elhiszed, hogy bárkit legyőzhetnek. Ahogy Klopp is mondta, szárnyalni fognak. Szerintem kiolvasta a titkot a tealevelekből. Ez kell ahhoz, hogy egy rendkívül tapasztalt és kiváló európai óriást legyőzzenek.”

Craig Johnston

„Kritikus lesz Ronaldo megállítása. Madridiként pedig azt mondod, hogy kritikus lesz Salah megállítása. De aztán ott van még Mané és Firmino is.”

„Két támadó szellemű csapatról beszélünk. A történelmet alapul véve igazi gólfesztivál is lehet a döntő, például egy 4-3 vagy 5-4. Mindketten sebezhetők hátul.”

Tovább

Klopp: A Madrid sorozatban harmadszor van a döntőben, ez nem szerencse

Muszáj beszélnünk arról, amire az egész világ kiváncsi. Hogy lehet legyőzni a Real Madridot?

Rövid beszélgetés lesz, ugye?

Ránézek a Madridra, és azt gondolom, hogy Marcelo briliáns, de talán gyengeség is egyben, hiszen ott hagy területet, ahol ti erősek vagytok.

Te is láttad, mindenki látta, egyértelműnek tűnik: „Marcelo! Micsoda támadó szellemű játékos, de… Nem tud védekezni”. Kétszer nyerték meg a Bajnokok Ligáját egymás után, és ismét a döntőben vannak. A Bayern azt gondolta, hogy ők voltak a jobb csapat mindkét meccsen, de végül is ki számít jobbnak?

A Real Madridnak négy helyzet kell ahhoz, hogy kétszer betaláljon. A Bayern nyolcból egyszer talált be. Tetőtől talpig tapasztalt játékosok. Nincs gyengeségük. A futball nem olyan könnyű, mint amilyen könnyen kimondod, hogy „ha Marcelo felfut a szélen, akkor ott marad Mo Salah a szabad területtel és ráfuthat Ramosra.”

Klopp

Amikor legyőzted őket a Borussia Dortmunddal 2013-ban, akkor taktikát váltottatok. Először a jobb oldalon rohamoztatok, majd átmentetek a bal oldalra, ahol Ronaldo nem ment vissza védekezni.

És Mario Götze fogta Alonsót! Ez igaz. Mindenki tudta. Alonso megkapja a labdát, megfordul, Ronaldo pedig már szalad. Így Mariót ráállítottuk Alonsóra a 4-1-es hazai meccsen. Ez egész jól működött. De ezt nem olyan könnyű megtenni a Real Madrid ellen. Te is tudod, hiszen fociztál. Hidegvérűek. Ha van egy helyzeted, nem zavarja őket. Egyáltalán nem remegnek meg. Láttad őket egyszer is pánikba esni azért, mert valaki helyzetbe került ellenük? Hidegvér.

Azt gondolják, hogy az ellenfélnek is lehet helyzete, előfordul. Nekünk is lesz, de mi betalálunk. Guardiola mondta egyszer, hogy a nagy csapatok szépen elkávézgatnak, majd bumm, megindulnak. Vagyis ha van egy lehetőséged, azt jobb, ha ki is használod.

De tudod, hogy képesek vagytok legyőzni őket.

Minden csapatnak megvannak a gyengeségei. Játszottunk a Barcelona ellen a Wembley-ben, hasítottunk, szép győzelem volt. Vannak lehetőségeink, ezt tudjuk. És ők is tudják. Mindenki azt mondja, hogy a Juve ellen a Real szerencsés volt. A Bayern ellen szerencsés volt. De mégis harmadszor vannak a döntőben sorozatban, öt év alatt negyedszer. Ez akkor mit mond el? A tapasztalatuknak köszönhetően fel vannak készülve a nehéz pillanatokra, úgyhogy fogunk nekik gondot okozni, ahogy ők is nekünk.

Van egy olyan érzésem, hogy amikor legyőztétek a Portót 5-0-ra idegenben, akkor azt gondoltad, megnyerhetitek a tornát.

Szerintem az 5-0 volt az, amikor mindenki először mondta, hogy „Wow!”. A Porto elleni meccs volt az első, amikor az emberek megkérdezték, hogy mi a fene folyik itt? Mivel a Porto egy igazán remek csapat. Aznap este nagyon megleptük magunkat is – ilyen nincs! Aztán a City. Számomra ők voltak a BL favoritjai ebben az idényben. Az első számú esélyesek. Ahogy játszanak, ahogy eldöntötték, hogy meg fogják nyerni, aztán mégis legyőztük őket. És még mindig itt vagyunk.

Úgyhogy ez egy nagy klub, egy olyan csapattal, ami meglehetősen idegesítő tud lenni. De úgy igazán. Viszont minőségi futballt játszva.

Eddig még semmit sem nyertünk, nem is mi vagyunk az esélyesek. De ezzel nincs problémánk, nem jelenti azt, hogy nem akarunk nyerni.

Tudjuk, hogy rengeteget kell dolgoznunk a győzelemért. De ki fogjuk használni a rendelkezésre álló időt, ezt elhiheti mindenki.

Klopp

Utálom megemlíteni a vesztes döntőket, de visszanyúlhatsz például a Sevilla ellen 2016-ban elveszített Európa-liga döntőhöz?

Nem. Ez most teljesen más. De nem is csak ez, hanem a Dortmunddal lejátszott Bayern elleni döntő is. Készen fogunk állni, ennyit tudok mondani. Nem tudom, hogy ez elegendő lesz-e, mivel a Real Madrid az ellenfél. De készen állunk majd. A Sevilla elleni meccsen elfáradtunk, teljesen kifulladtunk. Nem tudtunk visszavágni. Az utazás mindkét esetben hasonló volt, de most jobb csapat vagyunk.

Tovább

Sergio Ramos: Kiráz a hideg, amikor magasba emelek egy BL-serleget

Egy újabb döntő: „Komoly kiváltság az, hogy ismét lehetőségünk nyílt magasba emelni a BL-trófeát. Ez a befektetett munka, az áldozatok és a napi szintű erőfeszítéseink eredménye, ami talán kívülről nem is látható.”

Éhség: „Igen, néhány rendkívül nehéz dolgot könnyűnek láttattunk. Úgy tűnhet, hogy minden évben BL-döntőt fogunk játszani, de ez nem így működik. Az első néhány itt töltött évemben még a közelébe sem kerültünk. Ezen érdemes elgondolkodni.”

Érzelmek: „Kiráz a hideg, amikor egy BL-serleget emelek a magasba, ezek a pillanatok mindig velem maradnak. Történelmiek és kitörölhetetlenek minden játékos számára. Sok időt veszel el a családodtól, barátaidtól, de ha nyersz, az örök emlék marad.”

Kritikák: „A kritikák sosem tántorítottak el minket a céljainktól, ahogy a hízelgés sem. Semmit nem kell bizonyítanunk. Akárki akármit mond, kiejtettük a PSG-t, a Bayernt és a Juventust is. Ezen kívül minden más hazugság, nem futball.”

Sergio Ramos

Üzenet a Real Madridnak: „Sokat kivett belőlünk az, hogy ismét eljutottunk a döntőbe, de mindent bele fogunk adni és remélhetőleg meglesz sorozatban a harmadik győzelem. Hala Madrid!”

Önbizalom: „A Madrid sosem kételkedett abban, hogy megnyerheti a BL-t. Ez egy legendás csapat, megérdemli a dicséretet.”

Liverpool: „Jól ismerjük a Liverpoolt. Nagyszerű csapatuk van, tudják, hogy hogyan harcoljanak. Remek edző vezeti őket, nem lesz könnyű ismét BL-győztessé válni.”

Védekezés: „Megpróbálom bekapott gól nélkül lehozni a meccset, ez az elsődleges számomra. Ha ezt sikerül megoldani, akkor komoly esélyeink vannak.”

Morata: „Kimaradni a világbajnoki keretből mindig kemény, de az ajtó mindig nyitva áll a visszatérésre.”

Zidane: „Zizou remekül használja az edzői tapasztalatait, jól kezeli az öltözőt és megadja nekünk azt, amire a pályán szükségünk van.”

A BL-győzelem ára: „A napi szintű kemény munka, erőfeszítés, áldozatok és elhivatottság eredménye. A jutalom a családtól és a barátoktól elvett időért. Ez az ára annak, hogy idáig eljuss. Nincs is annál nagyobb jutalom, mint magasba emelni a trófeát.”

Büszkeség: „Tizenhárom éve vagyok Madridban, és az első néhány esztendőben nem játszhattam BL-döntőt. Ezért is kell tisztában lennünk ennek jelentőségével, fontosságával. Nagyon nehéz idáig eljutni, mi pedig ismét véghezvittük. Azt akarjuk, hogy az emberek tényleg tudják meg, hogy ez egy legendás csapat.”

Ronaldo: „Remekül van. Az egész csapat jól érzi magát, nincs sérültünk, úgyhogy készen állunk a szombatra. Nagyon szeretném, ha sikerülne.”

Sergio Ramos

Stabilitás: „Itt minden év egy új kezdet. Korábban sokszor volt edzőváltás, sőt, még elnökváltás is, nem volt stabilitás. Ha a csapat körül minden szinten megvan a stabilitás, akkor minden nyugodtabb. Ez a csapat azt is megmutatta, hogy az öltözőben nincsenek egyéni célok, mindannyian egy irányba megyünk. Ez a siker egyik kulcsa.”

Érzések: „Ez nem olyan, mint egy átlagos meccsnap. A helyén kell kezelni. Ez egy egyszeri lehetőség. Túl sok áldozatot követel az ide vezető út ahhoz, hogy lebecsülje valaki. Természetesen a bizsergés és nyugtalanság a dolog szépsége. Nagyon kifizetődő tud lenni.”

Tovább

Cristiano: Szerintem jobbak vagyunk, de tisztelnünk kell az ellenfelet

Cristiano Ronaldo:

„Történelmi pillanat lenne, ha győznénk. Nagyon várjuk már a meccset. Ha háromszor nyerünk sorozatban, az történelmi teljesítmény lenne, de nem így tekintünk rá. Én a végsőkig hiszek a győzelemben, jó érzéseim vannak. Ezek a döntők mindig különleges alkalmak. Szívesebben játszottam volna a Manchester United ellen. De tisztelnünk kell a Liverpoolt. Megérdemlik, hogy a döntőben legyenek. A négy évvel ezelőtti Real Madridra emlékeztetnek a gyors támadóikkal. De szerintem mi jobbak vagyunk. A saját szintünkön kell játszanunk, de persze mindig tisztelni kell az ellenfelet.”

Cristiano Ronaldo

„A BL egy jelentőségteljes sorozat a klub számára és nekem is. Ezek az esték ikonikus meccseket hozhatnak. A világ legjobb csapatai ellen kell pályára lépni. Csodás idényünk volt, elégedett vagyok vele. Ha ennél a klubnál vagy, akkor nem veheted le a lábad a gázpedálról, ebben a sorozatban legalábbis biztosan nem. Imádom ezt, hiszen rendkívüli módon motivál. A legjobbamat akarom nyújtani szombaton, hogy segítsem a csapatomat és magasba emeljük a trófeát. Nem számít, hogy ki talál be.”

Bale:

„Nagyszerűen érzem magam, készen állok a döntőre. Ez igazi történelem. Tavaly megnyertük sorozatban a második BL-címet, de most még többet akarunk. Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű, hiszen egy rendkívül elszánt csapat ellen lépünk pályára. Úgy gondolom, hogy fizikálisan rendben vagyok. Az elmúlt hetekben gólokat szereztem. Azért jöttem ehhez a nagyszerű klubhoz, hogy címeket nyerjek, különleges nap lesz a szombati. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen sok döntőben játszhatok. Már háromban ott voltam, és ez lehet a negyedik győzelmem. Ez minden képzeletemet felülmúlja.”

Kroos:

„Egy döntőt játszani nehéz. Kettőt még nehezebb. Hármat már őrület. Senkinek sem sikerült ez eddig, és úgy gondolom, hogy nem mostanában fog újra megtörténni. Az ilyen meccseken egy kicsit még jobban kell koncentrálnunk az ellenfélre, a stílusukra, a terveikre. Játszottam már néhányszor Klopp ellen, tudom, hogy milyenek a csapatai: a Liverpool 11 emberrel fog vadállatként rohanni a teljes 90 percen át, 100%-on, vagy ha lehetséges, akkor még annál is magasabb fokozatban fognak játszani. A támadósoruk lenyűgöző, de jó a védelmük és masszív középpályájuk van. Az esélyesség itt semmit nem jelent.”

Kroos

Carvajal:

„Képes voltam 90 percet futballozni a Villarreal ellen és jól éreztem magam. Készen állok a szombatra. A csapat sikeréhes és motivált, és ezt nem könnyű ilyen évek után fenntartani. Eddig senkinek nem sikerült a címvédés, ez pedig csak számít valamit.”

„Kulcsfontosságú volt számunkra a Párizs elleni párharc. Az emberek kételkedtek bennünk, márciusban úgy tűnt, hogy nehéz hónapok várnak ránk, de letettük a névjegyünket Európában.”

Varane:

„Jól felkészültünk a meccsre, tudjuk, hogy mennyire nehéz lesz. Történelmet akarunk írni. A Liverpool nem véletlenül van itt a döntőben, nagyszerű idényük volt. A támadóik a legfőbb fegyvereik, nagyon figyelnünk kell rájuk. Mi is most vagyunk a legjobb formában, ami mindenki számára jó hír, hiszen ez a versenysorozat nagy erőfeszítéseket igényel a csapattól. Ebben az idényben nagyon sokat fejlődtem.”

Varane

Ceballos:

„Ez lesz az első döntőm, történelmi ez a pillanat. Nagyon izgatottak vagyunk a meccs miatt. Gyerekkorodban az ilyen meccsekről álmodsz, én pedig a fellegekben járok amiatt, hogy itt lehetek és esélyem lehet történelmet írni. Az edző elmondta, hogy nyugodtnak kell maradnunk, magunkat kell adnunk és 100%-ot kell nyújtanunk, hogy lezárjuk ezt a csodás idényt. Mindent bele fogunk adni.”

Theo:

„Nyugodtnak kell maradnunk. A csapat jól teljesít, készen állunk a döntőre. Mindent bele kell adnunk. Ez az első döntőm. Nagyon izgatott vagyok. Remélem, hogy nyerni fogunk. Sokat tanultam idén. A csapattársaim rengeteget segítettek nekem, tovább kell fejlődnöm és tanulnom.”

Luca:

„Boldog vagyok. Büszkévé tesz, hogy a világ legjobb klubjában lehetek. Évek óta itt játszom már, az első csapatba való bekerülésem ennyi év után pedig óriási érzés. Mindenki maximálisan koncentrál a szombati meccsre, meglátjuk, hogy mi fog történni.”

Tovább

Ramos: Fogcsikorgatva fogunk küzdeni a győzelemért

Ramos:

„Ez egy történelmi pillanat. Remélem, hogy sikerül sorozatban a harmadik BL-trófeánkat is elhódítani. Elsőrangú csapatunk van, ezt látni kell. Fogcsikorgatva fogunk küzdeni, hogy elhozzuk a kupát Madridba.”

Ramos

„Nagyon nehéz ellenfeleket győztünk le az ide vezető úton, megérdemeljük, hogy itt legyünk. Itt az újabb lehetőség, hogy megvédjük a címünket, ami a kemény munkánk és a sok meghozott áldozat eredménye. Sikerült eljutnunk a döntőbe úgy, hogy végig nyugodtak tudjunk maradni. A csapaton belül remek a hangulat, mind együtt vagyunk, ez jelenti a különbséget. Az egység tett minket sikeressé.”

Navas:

„Egy döntő mindig nagyszerű lehetőség. Idáig eljutni rendkívül nehéz. Kiváltság itt lenni, a lehető legtöbbet kell kihoznunk ebből a lehetőségből. Sorozatban a harmadik döntőnket játsszuk, öt év alatt a negyediket. Néha nagyon nehéz volt ez az idény, de befutó egész jól sikerült. Nagyon szeretnénk megnyerni a Tizenharmadikat a klubnak, mindent bele fogunk adni. Magabiztosak vagyunk, várjuk a döntőt és reméljük, hogy örömet fogunk okozni a szurkolóinknak.”

Isco:

„Megtiszteltetés egy újabb döntőt játszani a Real Madriddal a BL-ben. Jól akarunk játszani, hogy a szurkolóink élvezzék a mérkőzést, és meg akarjuk nyerni a kupát. Fizikálisan jól érzem magam. Volt egy vállsérülésem, amit az elmúlt három hétben kellett kikezelni, de jól dolgoztam és a tőlem telhető legjobb formában tértem vissza. Ez a csapat történelmi, nincsenek határai, remélem, hogy még sokáig okozunk örömet a szurkolóinknak.”

Isco

„A kulcs az, hogy mindannyian maximálisan koncentráljunk a feladatunkra. Tudjuk, hogy egy igazán tehetséges, mély keretünk van, de egyszerre csak tizenegy ember lehet a pályán. A legfontosabb, hogy mind készen álljunk, az edző pedig mindenkire számíthasson.”

Lucas:

„Egyre erősebbek vagyunk. Ez már a szezon legvége, mi pedig egyre jobban dolgozunk, ami mindenkinek jó. Meg kell ragadnunk a lehetőséget, hogy történelmet írjunk, sorozatban harmadszor is meg akarjuk nyerni a BL-t. A dolgok mostanában jól alakultak számunkra, ha hozzásegíthetem a csapatot a győzelemhez, akkor nagyon boldog leszek.”

Mayoral:

„A döntőbe jutás egy igazi álom. Minden itt töltött napot imádok, remélem, hogy nyerni fogunk szombaton. Ha sikerül, akkor történelmet írunk. Ebben az idényben visszatértem, élveztem ezt az időszakot, a legjobbaktól tanultam. Ez egy tanuló év volt számomra. A Dortmund ellen nagyszerű érzés volt betalálni, mivel az volt az első olyan meccsem a BL-ben, ahol kezdőként léphettem pályára. Sosem fogom elfelejteni azt az estét.”

Mayoral

Vallejo:

„Ez egy hatalmas kihívás a klub és a szurkolóink számára, ezt szem előtt kell tartanunk Kijevben. Csodás év volt ez, büszke vagyok, hogy pályára léphettem a BL-ben. Libabőrös leszek, ha meghallom a torna himnuszát, mivel rengeteg munka van e-mögött. A döntő nagyszerű lesz, készen állunk. Maximális koncentrációra lesz szükségünk, mindent bele kell adnunk.”

Tovább

Marcelo: Minden megvan bennünk ahhoz, hogy megnyerjük a döntőt

Marcelo:

„Jól dolgozunk az edzéseken. Mindannyian jól érezzük magunkat, a döntőre koncentrálunk. Különleges lesz egy újabb döntőt játszani, de egyben nagyon nehéz dolgunk is lesz, hiszen a Liverpool nagyszerűen teljesített eddig, teljesen megérdemelten jutottak el idáig. Nagyszerű csapatuk van, ezt láthattuk az egész idényben.”

Marcelo

„Mindannyian nagyon szeretnénk pályára lépni. Három edzés van hátra, úgyhogy a lehető legjobban fel kell készülnünk, és bár egy döntőben bármi megtörténhet, megvan bennünk a kellő elszántság és motiváció ahhoz, hogy megnyerjük magunknak és a klubnak ezt a mérkőzést. Mivel az előző két kiírást megnyertük, könnyűnek tűnhet, de egyáltalán nem az. Minden edzés, minden hazai és idegenbeli meccs áldozatokkal jár, egy döntőbe bejutni pedig nem egyszerű. Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire nehéz, ezért is akarjuk annyira megnyerni. Egy döntőben pályára lépni igazi megtiszteltetés és különleges érzés.”

Asensio:

„Nagyon várjuk a döntőt, rendkívül izgatottak vagyunk, hogy ismét eljutottunk idáig. Tudjuk, hogy nem lesz sétagalopp. A Liverpool hihetetlenül erős, csodás idényük volt, de hinnünk kell magunkban. Cardiffban minden nagyon gyorsan történt, hiszen az első döntőm volt és máris betaláltam. Idén voltak emlékezetes pillanataim, például a kulcsfontosságú müncheni gólom, ami sokat segített nekünk az egyenes kieséses szakaszban. Köszönet jár minden madridistának a támogatásukért, reméljük, hogy szombaton egy újabb címet ünnepelhetünk együtt.”

Casemiro:

„Tudjuk, hogy a szurkolók hisznek bennünk. A támogatásuk rendkívül fontos számunkra. Remélhetőleg vasárnap együtt ünnepelhetünk a Bernabéuban, a megnyert trófeával a hónunk alatt. Készen állunk, a szurkolóinkkal a hátunk mögött pedig még erősebbek vagyunk. A futballban mindig úgy kell kiállnod, hogy megpróbálod játszani a játékot. Nincsenek esélyesek. Ez egy BL-döntő, tisztelnünk kell a Liverpoolt. Tudjuk, hogy kemény mérkőzés lesz, de győzni akarunk.”

Casemiro

„Egyértelmű a szerepem. Egyensúlyt kell adnom a csapatnak, segítenem kell a társaimat. Tudjuk, hogy a támadó hármasuk remek formában van, de minden játékosukat tisztelnünk kell. Erősek, hátul agresszívak, óvatosnak kell lennünk.”

Nacho:

„A csapat magabiztos, már nagyon várjuk a döntőt. Olyan együtteseket győztünk le az ide vezető úton, akik mind ott lehettek volna a döntőben, saját hazájuk bajnokai lettek. Elégedettek vagyunk, mert a legjobbakkal játszottunk. Most a Liverpoolt kell legyőznünk, akik legalább ilyen jók lesznek. Ezek különleges mérkőzések, nyugodtnak kell maradnunk. Mindig nagy a nyomás a döntőkben. Komoly kihívás előtt állunk, hiszen sorozatban harmadszor nyerhetünk. Ez maximális koncentrációra késztet minket, történelmet akarunk írni. Készen állunk az ilyen meccsekre.”

Kovačić:

„Remekül vagyunk. Egy újabb döntőt játszani igazán különleges érzés. Amióta megérkeztem a klubhoz, mindig sikeresek voltunk a BL-ben, ami normálisnak tűnik, pedig nem az. Jól vagyok, keményen dolgoztam, hogy ide jussak, és évről évre jobban is érzem magam, de persze rengeteget kell még tanulnom. Remélhetőleg a szurkolóink mögöttünk álnak majd, amikor megpróbáljuk elhódítani a Tizenharmadikat. Hala Madrid!”

Kovacic

Casilla:

„Jelenleg nem igazán tudjuk, hogy mi zajlik körülöttünk. Ahogy múlnak az évek, egyre inkább többre értékeljük ezt, hiszen nem igazán van időnk más dolgokon gondolkodni. Ez az egész valami csodálatos. Könnyűnek tűnhet, de egyáltalán nem az. Ez a hét rendkívül feszített iramú, az emberek megállítanak minket az utcán és arról beszélnek, hogy hazahozhatunk egy újabb BL-trófeát.”

Llorente:

„Nyugodtak és elszántak vagyunk, nagyon nyerni akarunk. Elég jól érezzük magunkat. Annak ellenére, hogy harmadszor játszunk döntőt sorozatban, olyan, mintha ez lenne az első. Keményen dolgozunk és alig várjuk a szombatot.”

Achraf

Achraf:

„Az első naptól kezdve hisz bennem az edzőm, számomra ez egy csodás idény volt. Felnézek Carvajalra, mivel követendő példa, ő a világ legjobb szélső védője.”