Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

Keylor Navas 71 napp…

Keylor Navas 71 nappal ezelőtt esett át műtétjén. A játékos felépülése továbbra is a tervezett ütemben halad, a klub nem sietteti a visszatérést, mivel nem szeretnék kockáztatni a kapus egészségét. A cél az, hogy az Osasuna ellen, szeptember 10-én már bevethető legyen a Costa Rica-i.

Az AS szerint Zidane…

Az AS szerint Zidane másik dilemmája a Lucas Vázquez – Asensio páros. A francia mesternek el kell döntenie, hogy melyikük lépjen pályára. A lap úgy gondolja, hogy Asensio lehet a befutó, tekintettel arra, hogy az Espanyol játékosaként az előző idényben is pályára lépett az Anoetában, ahol az egyik legjobb meccsét játszotta kölcsönjátéka során.

Az AS szerint Isco v…

Az AS szerint Isco vagy James fogja helyettesíteni a horvát játékost a középpályán. A lap Isco bevetésére lát nagyobb esélyt.

Luka Modric biztosan…

Luka Modric biztosan kihagyja a Real Madrid első bajnoki mérkőzését a Real Sociedad ellen, mivel az előző idény utolsó összecsapásán, a Deportivo La Coruña elleni mérkőzésen megkapta ötödik sárga lapját, ami automatikus eltiltást jelent a következő bajnokiról.

Augusztus 16-án hiva…

Augusztus 16-án hivatalosan is megnyílt a második Cristiano Ronaldo nevével fémjelzett Pestana hotel, Madeira után ezúttal Lisszabonban. A 82 szobás szálloda legolcsóbb szobája 250 euró éjszakánként. A játékos és a szállodalánc együttműködésében még két további hotel megnyitását tervezik a következő egy évben, az egyiket Madridban, a másikat pedig New Yorkban.

Kaká: „Szerintem Zid…

Kaká: „Szerintem Zidane most a bajnokságot akarja. Persze ha tudja, akkor mindhárom nagy címet megpróbálja elhódítani (bajnokság, BL, spanyol kupa – a szerz. kieg.). Ha mindhármat sikerül megnyerned, az tökéletes. Meg fogja próbálni megnyerni a bajnokságot és megvédeni a BL-címet. De ott van még a klubvilágbajnokság is. És épp most nyerték meg az UEFA-szuperkupát. Zidane remek munkát végez.”

Kaká: „Ha megnyered …

Kaká: „Ha megnyered a Bajnokok Ligáját, akkor a világ tetején vagy. Ez a legfontosabb sorozat. De persze az új idényben a Madrid meg fog próbálni mindent megnyerni, mivel nyerniük kell. Eltelt már néhány év az utolsó bajnoki cím óta, úgyhogy Zidane meg fogja próbálni megnyerni a bajnokságot, a BL-t már megnyerték. Mindenki tiszteli őt, mert játékosként mindent megnyert, edzőként pedig a legfontosabb bajnokság megnyerésére vezette őket.”

A Marca szerint még …

A Marca szerint még nem egyértelmű, hogy végül mi lesz Mariano sorsa. Benzema sérülése lelassította a játékos kölcsönadásának ügyét, a klubnál egyre többen gondolják úgy, hogy a játékosnak maradnia kellene.

A Marca szerint Mora…

A Marca szerint Morata lábára valójában hétfőn esett súly, így semmilyen veszély nem fenyegeti a spanyol támadó Sociedad elleni játékát.

A Marca szerint Cris…

A Marca szerint Cristiano Ronaldo már a Celta ellen, vagyis augusztus 27-én pályára fog lépni. Benzema visszatérésének dátuma továbbra is kérdéses.