Gy. András

8872 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

Az AS szerint lényeg…

Az AS szerint lényegében véglegesnek tekinthető a keret. Minden posztra legalább két játékossal rendelkezik Zidane, az egyetlen kivétel Casemiro, azonban a lap úgy tudja, a brazil védekező középpályást adott esetben Kroos helyettesítené.

Egy lengyel lap szer…

Egy lengyel lap szerint Robert Lewandowski szeretett volna a Real Madrid játékosa lenni, azonban a Bayern München nem akarta eladni, ráadásul Ancelotti számára is kulcsfontosságú a játéka. A lap úgy tudja, hogy a játékos ügynöke mindkét klubbal beszélt a nyár folyamán, a bajorok pedig még egy 120 milliós ajánlatra is nemet mondtak. A támadót egyébként a PSG is megkereste, de ő kizárólag álmai klubjába, a Real Madridba szeretett volna menni. A legvalószínűbb forgatókönyv a lengyel esetében az, hogy a jelenleginél nagyobb fizetésért 2021-ig meghosszabbítja szerződését a német együttessel.

A Marca szerint Mora…

A Marca szerint Morata az őt ért szerencsétlen baleset folytán nem sérült meg komolyabban, így a Sociedad ellen pályára léphet, azonban más források szerint (EcoDiario, Cadena SER) ez még továbbra sem biztos.

Olasz lapok egybehan…

Olasz lapok egybehangzóan állítják, hogy az AC Milan együttese mindenképp szeretné megszerezni Mateo Kovacicot a Real Madridtól. Az olaszok egy Moratáéhoz hasonló szerződésbe megkötésébe is belemennének.

Nani: „Nagyon furcsa…

Nani: „Nagyon furcsa érzés volt, amikor Cristiano lement a pályáról az Eb-döntőben, mivel nagyon ideges lettem, amiért elveszítettük a kapitányunkat, a legjobb játékosunkat. De nagyon gyorsan észhez kellett térnem, hogy megpróbáljam segíteni a csapatot, önbizalmat adjak nekik és motiváljam őket. Ez volt a feladatom. Azt kellett tennem, amit egy kapitánynak tennie kell. Ezután kiabáltam a társaimnak, a fiataloknak, hogy motiváljam őket. Fantasztikus volt. Megérdemelten nyertünk, ez most már történelem. Valami, amit sosem felejtünk el. Ilyen egyszer van az életben.”

A Real Sociedad lege…

A Real Sociedad legeredményesebb góllövője, Agirretxe kihagyja a Real Madrid elleni mérkőzést, sérülés miatt.

Keylor Navas felépül…

Keylor Navas felépülése jól halad, viszont legkorábban a válogatott szünet után fogják bevetni, vagyis a harmadik bajnoki mérkőzésen. A játékos szeretett volna már a második meccsen játszani, de Zidane az ő esetében sem kockáztat.

Angol pletykák szeri…

Angol pletykák szerint James ügynöke értesítette a Chelsea-t és az Arsenalt arról, hogy a játékos eladó. A PSG bejelentkezett, de a kolumbiai az angol bajnokságba menne.

Az Okdiario szerint …

Az Okdiario szerint Cristiano szerződéshosszabbítását szeptember elsején jelentik be, a válogatott szünet közben. A portugál legenda 2020-ig hosszabbít.

Tegnap este elkezdet…

Tegnap este elkezdett terjedni a hír, miszerint Morata játéka kétséges az első bajnokin, mivel megsérült edzés közben. Később kiderült, hogy ráejtett egy súlyt a lábára az edzőteremben, de nem történt komolyabb baj, a játéka nincs veszélyben.