Gy. András

8941 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Ancelotti
Tovább

Ancelotti furcsa 48 órája

Hogyan jutott el az olasz szakember az igentől a nemig a brazil válogatott edzői posztja kapcsán?

A futballban azok, akik a háttérben dolgoznak azon, hogy egy-egy átigazolás létrejöjjön, csak akkor lélegeznek fel, ha ügyfelük aláírása papírra kerül. Nem számít, hogy mennyire jól halad minden, mennyi „igen” hangzik el, mindennek semmi jelentősége nincs addig, amíg az aláírás nem kerül a szerződésre.

Carlo Ancelotti esete a brazil válogatottal egy jó példa erre. Egészen tegnapig zajlott a véleményezett szerződéstervezetek cseréje, de az edző végül nem írta alá a papírokat Londonban, ahogy azt a CBF képviselői szerették volna, így üres kézzel tért vissza Madridba délután. Az edző akkor lépett vissza, amikor már csak az aláírása hiányzott a papírokról.

Találkozó Madridban

A MARCA korábban beszámolt arról, hogy Diego Fernandes, a CBF küldöttje a helyszínen tekintette meg a Real Madrid – Arsenal BL-mérkőzést Alvaro Costa, spanyol ügynök társaságában. A szakember feladata lesz leküzdeni az utolsó akadályokat, hogy álom, miszerint Carletto a brazil kispadon ül, valósággá váljon: valamilyen módon meg kell győznie az olaszt, hogy engedje el a klubvilágbajnokságot és csatlakozzon hozzájuk júniusban. Valójában május 26-án mutatnák be, amikor már az első keretét is meg kellene adnia, akik az Ecuador és Paraguay elleni mérkőzésekre utaznak. Az Arsenal elleni vereség után Carletto megegyezett a CBF megbízottjával, hogy a 2026-os világbajnokság végéig átveszi a válogatottat.

Újabb kapcsolatfelvétel a Király-kupa-döntő elbukása után

A MARCA arról is beszámolt, hogy Fernandes a La Cartuja lelátóján is helyet foglalt. Az edző találkozott is vele, ahol megállapodtak abban, hogy hétfőn, egy londoni találkozó alkalmával mindent véglegesítenek. A hétfői vacsora alkalmával az edző azonban már akadályokat gördített a megegyezés útjába. A tárgyalások kedden folytatódtak, sőt, a szerződés változatait a Madriddal is megköröztették, hogy bizonyos kiigazításokat eszközölhessenek. Carlo végül nem írta alá a papírokat és visszautazott Madridba, hogy a délutáni edzésre odaérjen. A CBF még reménykedett abban, hogy Carlo Madridban aláírja a papírokat, de nem tette. Már nagyon későn, este fél 11 körül omlott össze minden. Carletto közölte, hogy nem ír alá. A MARCA szerkesztőségébe eljutott üzenet szerint a közvetítők meglepetésére az olasz azt mondta, hogy a Madrid nem engedi aláírni a szerződést.

Az aláírás elmaradásának okai

A történetnek több verziója is létezik. A CBF forrásai a brazil médiának azt mondták, hogy Carlo szeretett volna a hátrelévő fizetéséből egy részt a Madridtól. Carlóhoz közeli források azonban ezt tagadják, sőt, azt állítják, hogy a Madrid nem gördített akadályt az aláírás elé, ő pedig nem kért kártérítést a klubtól. Az viszont egyértelműnek tűnik, hogy a probléma abból ered, hogy az olasz anélkül írna alá szerződést a brazil válogatotthoz, hogy Madridból még nem engedték el. Ez pedig kockázatot jelentene számára a spanyol klubnál, mivel ugyan a Real Madrid zöld utat adott a tárgyalásokra, de egyelőre nem támogatta az aláírást, mivel úgy értesült, hogy a CBF kiszivárogtatná az ügyet és már akkor bejelentenék a megállapodást, amikor Ancelotti még a bajnokságban érdekelt a Real Madriddal.

Ha nem történik valami nagy meglepetés, az üzlet meghiúsult, bár néhány részletet még azoknak is tisztázniuk kell, akik részt vettek a tárgyalásokban, hiszen még ők sem igazán tudják, hogy mi volt az oka a visszakozásnak. Elképzelhető, hogy a Real Madrid számára az is bosszantó lehet, hogy Ancelotti hétfő délután a CBF képviselőinek társaságában érkezett vissza, ráadásul egyes médiumok az elmúlt hetekben már cikkeznek a témáról.

Egy szaúdi ajánlat is terítéken

A visszautasítás egyik oka egy esetleges szaúdi ajánlat is lehet. A tárgyalásokhoz közeli források szerint Londonban ez a téma is előkerült. Vannak azonban olyan tanácsadói is az edzőnek, akik erről az ajánlatról nem hallottak, így ha létezik is, biztosan gyerekcipőben jár.

Azt, hogy Ancelotti és a Real Madrid milyen lépéseket tesz, még nem tudni. Ha a brazil szál megszakad, elképzelhető, hogy az edző irányítja a csapatot a klubvilágbajnokságon, de ahogy a MARCA arról már beszámolt, a Madrid elgondolkodott egy ideiglenes edző padra ültetésén is a torna idejére, aki nem más lenne, mint Santiago Solari. Xabi Alonso érkezése szinte már biztosra vehető.

Azt még nem tudni, hogyan távozik Carlo. Tisztességes búcsút terveznek, de még nem ismert, hogy a brazilokkal kapcsolatos zűrzavar milyen hatással lesz erre. Egyébként Carlo és családja a korábbi kételyeket, ami az ott tartózkodását és a brazil közbintonságot illeti, átbeszélték, és ennek nem volt szerepe a visszautasításban. A család és az edző egyetértésre jutottak az utazás feltételeiről, melynek során Carlo a világ legsikeresebb klubcsapatából a világ legsikeresebb válogatottjához kerülne.

Mbappé
Tovább

Összefoglaló: Barcelona – Real Madrid (3-2)

A Real Madrid egy izgalmas, fordulatos mérkőzésen maradt alul a Barcelonával szemben a Király-kupa döntőjében, ezúttal egy eladott labda utáni, hosszabbításban bekapott gólt döntött. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.

video
play-rounded-fill

Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Újabb hivatalos közlemény: Király-kupa-döntő

A klub újabb hivatalos tájékoztatása a kupadöntővel kapcsolatos pletykák kapcsán.

Az elmúlt órákban felreppent pletykák fényében a Real Madrid C.F. hivatalos közleményben tudatja, hogy a csapatunk soha nem vette fontolóra a mérkőzésen való szereplés visszautasítását.

Klubunk tisztában van azzal, hogy mérkőzésre nevezett játékvezetők szerencsétlen és helytelen kijelentései, amelyeket a találkozó előtt 24 órával tettek, nem szennyezhetnek be egy olyan globális jelentőségű eseményt, amelyet százmilliók követnek majd, valamint tiszteletben tartjuk a szurkolóinkat, akik terveznek elutazni Sevillába, vagy már ott is vannak az andalúz fővárosban.

A Real Madrid tisztában van azzal, hogy a labdarúgás értékeinek érvényesülniük kell, annak ellenére, hogy a döntőre kijelölt játékvezetők ma ismét ellenséges és erőszakos magatartást tanúsítottak klubunkkal szemben.

De Burgos Bengoetxea
Tovább

Tomás Roncero: Nem láttam, hogy Negreira esetén megsértődtek volna

Az AS újságírójának véleménye a botrányos bírói sajtótájékoztató kapcsán.

Értetlenül állok a sajtótájékoztató előtt, amelyet két olyan játékvezető tartott, akiknek elméletileg holnap este egy olyan rangos döntőben, mint a Barcelona – Real Madrid, igazságosan kellene meghozniuk bírói döntéseket.

Kezdjük azzal, hogy egy ekkora káosz közepette igazán nagy butaság volt őket kiállítani, mert előrelátható volt, hogy mi fog történni. De ha már megtették, sikerült is megrendíteniük az egész madridizmust González Fuertes („soha nem voltunk ennyire egységesek, egyre keményebb lépéseket fogunk tenni, be fogunk vonulni a történelembe”) és De Burgos Bengoetxea szavaival.

A szólásszabadság arról szól, hogy az ember a véleményét akár képeken keresztül is kifejezhesse, akár tetszik ez neked, akár nem. A Realmadrid TV felvételei pedig pontosan azt tükrözik, amit a madridisták már a tenerifei bajnokságok (1992, 1993) óta elszenvednek.

Ami igazán fáj, az az, hogy sem De Burgos, sem González Fuertes nem háborodott fel soha nyilvánosan azon a pofátlanságon, hogy a Játékvezetői Bizottság (CTA) alelnöke 17 éven keresztül 8,4 millió eurót kapott – egy olyan ügyön, amit az ügyészség rendszerszintű korrupciónak nevezett. Ha Negreira ügyében hallgattak, akkor az RMTV videói csak aprócska anekdoták. A Negreira-botrány mindenkit gyanúba kevert, és ilyen helyzetben senkinek nincs joga erkölcsi leckéket osztogatni.

Azt sem igazán láttam, hogy különösebben zavarta volna őket, amikor Joan Laporta – az az elnök, aki négyszeresére emelte Negreira tiszteletdíját – tavaly azt állította, hogy a bajnokságot elcsalták a Real Madrid javára. De most komolyan: tényleg az a súlyosabb, ha egy magáncsatorna, ami kifejezetten a madridistákhoz szól, számon kér bizonyos, szerintük egyoldalú játékvezetői ténykedéseket – mint az, hogy a klubelnök, akinek a csapata döntős lesz a La Cartujában, gyakorlatilag azt mondja rád, hogy te hamisítod meg a versenyt a bíráskodásoddal?

De persze azt is elfelejtették, hogy az elmúlt hetekben számos klub adott ki hivatalos közleményt a szerintük elfogult bíráskodás miatt. De az nem zavarja sem De Burgost, sem González Fuertest — csak akkor, ha a Real Madridról van szó. Szóval itt nem az a kérdés, hogy mit mondasz, hanem az, hogy ki mondja… És ha ez így van, akkor retteghetünk a holnapi meccs bíráskodásától. Már ha egyáltalán lesz meccs…

Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény: Király-kupa-döntő

A klub hivatalos tájékoztatása az elmúlt órák eseményei kapcsán.

A Real Madrid C.F. elfogadhatatlannak tartja a holnapi, 2025. április 26-i Király-kupa-döntőre nevezett játékvezetők mai nyilvános nyilatkozatait.

Ezek a nyilatkozatok, amelyek meglepő módon egy olyan, véleménnyilvánítás szabadsága által védett médium, mint a Realmadrid TV által közzétett videókat helyeztek reflektorfénybe, és amelyek 24 órával az összecsapás megrendezése előtt, előre megfontolt módon a döntő egyik résztvevője ellen irányulnak, ismételten bizonyítják, hogy ezek a játékvezetők egyértelműen és nyilvánvalóan ellenségesek a Real Madriddal szemben.

Ami még inkább meglepő, az az, hogy a nyilatkozatok fenyegető hangneműek, a játékvezetők egységességére utalnak, és olyan feltételezett intézkedéseket, lépéseket jelentenek be, amelyek távol állnak a tisztesség, objektivitás és pártatlanság elveitől, pedig néhány órával egy világszerte százmilliók által követett futballesemény előtt pontosan ezeknek kellene uralkodniuk.

A történtek súlyosságára való tekintettel a Real Madrid reméli, hogy az R.F.E.F és a játékvezetői szakma vezetői megfelelően fognak cselekedni és megteszik a megfelelő lépéseket az általuk képviselt intézmények becsületének védelme érdekében.

Alaba, Arda Güler és Asencio
Tovább

Összefoglaló: Getafe – Real Madrid (0-1)

A Real Madrid egy rendkívül harcos mérkőzésen, Arda Güler góljának köszönhetően múlta felül a Getafe együttesét ezen a spanyol bajnokin. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.

video
play-rounded-fill

Hugo Gatti
Tovább

Gyászhír: Hugo Gatti

A klub hivatalos közleménye az argentin futball legendájának halálhíre kapcsán.

A Real Madrid C.F., a klub elnöke és igazgatótanácsa mély fájdalommal értesült Hugo Gatti halálhíréről, aki az argentin futball egyik nagy legendája és legendás kapusa volt.

A Real Madrid szeretné kifejezni részvétét és szeretetét az elhunyt családja, korábbi csapattársai, szerettei és korábbi klubjai irányába.

Hugo Gatti az argentin bajnokság rekordere 765 mérkőzéssel 26 idény során. A Boca Juniors játékosaként 2 Libertadores-kupát, 1 Interkontinentális-kupát és 3 argentin bajnokságot nyert.

Hugo Gatti mindig kifejezte szeretetét és szenvedélyét a Real Madrid irányába, a jó és a legnehezebb pillanatokban is.

Minden madridista örökre a szívébe zárta őt. 80 évesen távozott. Nyugodjék békében.

Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Gyászhír: Ferenc pápa

A Real Madrid hivatalos közleménye a vallási vezető halálhíre kapcsán.

A Real Madrid C.F., a klub elnöke és igazgatótanácsa mély sajnálatát fejezi ki Ferenc pápa halála miatt.

A Real Madrid szeretné kifejezni részvétét az egész katolikus közösség irányába történelmi és egyetemes alakjuk elveszítése miatt.

Pontifikátusa alatt, amely után hatalmas örökséget hagyott, Ferenc pápa a leghátrányosabb helyzetben lévő és legkiszolgáltatottabb emberek iránti támogatás szellemiségét képviselte.

Ferenc pápa 88 éves korában hunyt el. Nyugodjék békében.

Asencio
Tovább

Asencio: Leírhatatlan érzés, amikor skandálják a nevemet

A fiatal spanyol védő az Athletic Club elleni győztes mérkőzés után.

A mérkőzés

„Nagyon boldogok vagyunk. Ez egy fontos, nehéz meccs volt. A csapat összedolgozott, megérdemeltük a győzelmet.”

„A győzelem magabiztosságot ad, nagy szükségünk volt erre. Segíteni fog nekünk abban, hogy adjon egy lökést a további munkához. Remélhetőleg innentől már csak győzelmek jönnek.”

Ováció

„Elképesztően motiváló itt játszani, az pedig leírhatatlan érzés, amikor skandálják a nevemet. Remélhetőleg még sok ilyen lesz. Mindent beleadok a klubért és a csapattársaimért.”

Valverde gólja

„Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy ilyen lövései vannak, lenyűgöznek minket. Minden nap élvezhetjük. Ő egy nagyszerű játékos és csodálatos ember.”

Bekapott gól nélküli meccs

„Az, hogy elkerüljük a bekapott gólt, magabiztosságot ad nekünk. Keményen dolgozunk érte.”

Courtois
Tovább

Courtois: Ez egy nagyon fontos győzelem volt

A belga hálóőr az Athletic Club elleni győzelem után.

A mérkőzés

„Nehéz meccs volt. Az Athletic a csütörtöki meccse után védekezni jött ide. Nem támadtak le magasan, így nem volt túl sok területünk. Az első játékrészben egy kicsit nehezen találtunk területeket, hogy helyzeteket dolgozzunk ki, de a második félidőt nagyon jól kezdtük. Jól támadtunk, veszélyesek voltunk. Nem akart jönni a gól, egészen addig, amíg Valverde újabb csodagólt nem varázsolt, ahogyan azt a legjobban tudja.”

Győzelem

„Ez egy nagyon fontos győzelem volt, tovább akarunk harcolni. A Barca nyert a hétvégén, most rajtunk volt a sor. A jó dolog az, hogy helyzeteket dolgoztunk ki a második félidőben és elkerültük a bekapott gólt. Nem volt sok helyzetük, csak egy vagy kettő. A második félidőben mind a védekezésünk, mind a támadásunk nagyon jó volt.”

Valverde csodagólja

„Nagyon szokatlanul és tisztán lövi meg a labdát. A meccs előtti napon az edzésen volt egy olyan lövése, amelyikről úgy tűnt, hogy mellé megy, majd hirtelen elcsavarodott. Kérdeztem is tőle, hogy hogyan lőtte meg ezt így. Ez egy nagyon pontos, gyors és erős lövés. Az edzéseken mindig ilyeneket lő. Ez is az egyik erősségünk. Évek óta mondjuk neki, hogy lőjön, mivel nagyszerű lövései vannak. Most ezt tette.”

A következő meccsek

„Magabiztosak vagyunk. A Getafe mindig nehéz ellenfél. Ez egy derbi, nyernünk kell ahhoz, hogy versenyben maradjunk. Aztán jön a kupadöntő, ahol szeretnénk a szurkolóknak ünnepelni valóval szolgálni a BL-kiesés után. A kupadöntő megnyerése nagyon fontos lenne.”