Gy. András

8976 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

Az AS szerint a Real…

Az AS szerint a Real Madrid figyeli Ricardo Rodriguezt, a Wolfsburg baloldali védõjét. A játékost egyébként már több nagy európai klubbal is szóba hozták.

Sem az Atlético, sem…

Sem az Atlético, sem pedig a Real Madrid nem nyert még mérkõzést Björn Kuipers játékvezetése mellett. A holland szakember a blancóknak eddig két találkozót vezetett, egy CSZKA elleni 1-1-es döntetlent, illetve a tavalyi csúfos dortmundi vereséget (4-1), a matracosoknak pedig egy Chelsea elleni 2-2-t, ami végül a spanyol klub kiesését eredményezte a csoportkör után.

Katalán lapértesülés…

Katalán lapértesülések szerint jelenleg hét játékos adóügyeit vizsgálja az adóhatóság, akik között ott van Xabi Alonso is. A lap szerint fennáll a gyanúja, hogy a vizsgált személyek a Messi ügyében elõkerültekhez hasonló szerzõdéseket kötöttek. A lap továbbá tudni véli, hogy Casillas utólag fizetett be kétmillió eurót a hatóságoknak.

Tovább

Ancelotti: Hiányzik Ibra

„Tudom, hogy van egyfajta versengés a Milan és a Real között a trófeák számát tekintve, de én büszke és boldog vagyok amiatt, hogy a Bajnokok Ligája két legsikeresebb csapatának kispadján is ülhettem.”

„Minden tapasztalatom, amit a Milannál szereztem, hasznos volt. Az Inter elleni elõdöntõtõl kezdve a Liverpool ellen elszenvedett vereségig. Emlékeztettem a srácaimat ezekre a Bayern München elleni mérkõzés elõtt. Ezek a dolgok segítenek felkészülni egy ilyen összecsapásra.”

„Mindenki aggódott Madridban a Bayern elleni mérkõzés elõtt, mivel a csapat még sosem ért el jó eredményt a németek ellen. Viszont nekem ott volt az ellentétes tapasztalatom, mivel sosem veszítettem a bajorok ellen, ezt pedig el is mondtam a fiúknak, mielõtt pályára léptek.”

„Mindenki ismeri és elfogadja a közös múltamat a Milannal. Játékosként és edzõként is megnyertem ott a Bajnokok Ligáját. A Milant a világ egyik legnagyobb klubjának tartják, az ottani tapasztalataim pedig segítenek abban, hogy tudjak bánni a nagy játékosokkal. Nagy meggyõzõ erõre tettem szert.”

„Londonban tetszett az atmoszféra, maga a futball, az, ahogy a sporthoz viszonyulnak. Nincs erõszak, minden stadion zsúfolásig tele van és nyugodt. Emlékszem, hogy nagyon tisztelik az ellenfeleket és a stadionokat.”

„Párizs egy más élmény volt. A Milannál már megvolt a szervezettség, miközben a PSG-t fel kellett építeni és gyõztes mentalitást kellett meghonosítani. Idõvel ez meg is jött, köszönhetõen olyan játékosoknak, mint Zlatan Ibrahimovic vagy Thiago Silva.”

„Hiányzik Zlatan, hiszen õ egy egyedülálló játékos, mindig készen áll és teljes mértékben a munkájára koncentrál. Profi hozzáállás nélkül a tehetség nem elég. Nézzenek csak Cristiano Ronaldóra, aki hihetetlenül figyel a részletekre, ezért is tart ott, ahol.”

Az El Confidencial s…

Az El Confidencial szerint Varane nem elégedett jelenlegi helyzetével. A francia játékos sérülése óta nem kapott sok bizonyítási lehetõséget a kiválóan mûködõ Pepe-Ramos kettõs mellett. A hírek szerint Mourinho szeretné megszerezni a fiatal védõt, de a Real Madrid nem akarja elengedni egyik legnagyobb tehetségét, akinek a kivásárlási ára 200 millió euró.

A Bordeaux elnöke má…

A Bordeaux elnöke máris reagált a Zidane-nal kapcsolatos híresztelésekre: “Ezek csak pletykák. Ha eljött az ideje annak, hogy a következõ szezonról beszéljünk, meg fogjuk tenni.”

Tegnap beszámoltunk …

Tegnap beszámoltunk arról, hogy a Marca szerint Raúl a New York Cosmos csapatában folytathatja pályafutását. Azóta az amerikai együttes trénere is nyilatkozott, aki reális esélyt lát a spanyol legenda leigazolására. „Raúl jelenléte gazdagítaná a keretet, egy ilyen kaliberû játékos érkezése bármely edzõ számára nagyszerû lenne.” Giovani Savarese hozzátette továbbá, hogy a tárgyalások nagyon jól haladnak.

Cristiano: „Én csak …

Cristiano: „Én csak szeretném segíteni a csapatomat. Nem próbálkozom semmi mással, mint az elõzõ években. A lehetõ legjobbamat próbálom nyújtani, minden egyes pillanatban.”

Cristiano: „Úgy gond…

Cristiano: „Úgy gondolom, hogy Neymar egy kiváló futballista. Az elmúlt években megmutatta, hogy a jövõ egyik játékosa. Lehet, hogy nem illeszkedett be zökkenõmentesen a Barcelonába, de nincs kétségem afelõl, hogy megvan benne a potenciál ahhoz, hogy a világ egyik legjobbja lehessen, vagy akár a legjobb.”

Cristiano: „Nem vagy…

Cristiano: „Nem vagyunk esélyesek, de megpróbáljuk majd jól érezni magunkat. Tudjuk, hogy nehéz csoportkör vár ránk, szerintem a legnehezebb a világbajnokságon, de lépésrõl lépésre haladunk majd. Fontos meccs vár ránk a németek, majd Ghána és az USA ellen. Utána meglátjuk.”