Gy. András

8976 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

A Real Madrid – Barc…

A Real Madrid – Barcelona bajnoki mérkõzés idõpontja: március 23, 21:00. A blancók a Sevilla ellen idegenben lépnek pályára 26-án, 22:00-kor, a Rayót pedig 29-én, 22:00-kor fogadják a Bernabéuban.

Hugo Viana (Cristian…

Hugo Viana (Cristiano barátja): „Cristiano kivételes játékos, megérdemli az Aranylabdát. Igazságos volt a döntés. Úgy látom, jó formában van. Fantasztikus szezont produkál. Egy igazán komplett és profi játékos. Megvan benne a vágy, hogy a legjobb legyen, ezért pedig mindent meg is tesz.”

Hugo Viana: „Olvasta…

Hugo Viana: „Olvastam a lapokban, hogy elmondta, meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját, én pedig remélem, hogy sikerül is neki. Fantasztikusan játszik, biztos vagyok benne, hogy nyerni fog valamit idén a blancókkal.”

Hugo Viana: „Cristia…

Hugo Viana: „Cristiano egy teljesen normális srác, sokkal inkább, mint ahogy azt az emberek gondolhatják. A sikerei egyik kulcsa a megbízható családi háttér, ami megadja neki azt a nyugalmat, amire szüksége van az ilyen magas szintû játékhoz.”

Pepe: „Barátjaként é…

Pepe: „Barátjaként és portugálként büszke vagyok, hogy megnyerte második Aranylabdáját. Nagyon boldog voltam, megérdemelte. Sokáig kellett várni erre. Nem gondolom, hogy szavakkal le lehet írni azt, amit Cristiano tesz a Real Madridban, a statisztikáit. Ha nem látnám minden egyes nap, nehezen hinném el.”

Pepe: „Cristiano min…

Pepe: „Cristiano minden nap meglep minket. Nincsenek határai. Folyamatosan többet akar. Mindig megpróbálja túlteljesíteni az elõzõ évi gólrekordját, ezért is olyan kivételes.”

Pepe: „Hinnünk kell …

Pepe: „Hinnünk kell abban, hogy megnyerhetjük a Tizediket. Ezért dolgozunk, és igazából jó munkát is végzünk mind a bajnokságban, mind a BL-ben. Ráadásul ott vagyunk a kupa döntõjében is. Kiegyensúlyozott, megbízható teljesítményt nyújtunk.”

Tovább

16 Real Madrid játékos válogatott meccseken

Spanyolország – Olaszország (szerda, 22:00)
Casillas, Xabi Alonso és Sergio Ramos áll ki az olaszok ellen a Vicente Calderónban. A barátságos meccs egyik nagy elõnye a blancók szempontjából, hogy nem jár utazással.

Portugália – Kamerun (szerda, 21:45)
Cristiano Ronaldo, Pepe és Coentrao képviseli a Real Madridot ezen az összecsapáson a Dr. Magalhães Pessoa-stadionban. Ez lesz az utolsó mérkõzése a portugál válogatottnak a szezon vége elõtt.

Franciaország – Hollandia (szerda, 21:00)
Benzema és Varane szerepelhet majd ezen az igazi csemegének ígérkezõ mérkõzésen. A francia együttes a Stade de France-ban lép pályára.

Svájc – Horvátország (szerda, 20:30)
Modric tovább folytathatja a felkészülést a világbajnokságra Horvátországgal. A svájci válogatott az AFG Arénában fogadja a horvátokat, Sankt Gallen városában.

Dél-Afrika – Brazília (szerda, 18:00)
Marcelo lesz az, aki a legnagyobb távolságot járja majd be a válogatott mérkõzés okán. A Real Madrid védõje Johannesburgba, a spanyol válogatott 2010-es világbajnoki gyõzelmének helyszínére utazik, hogy Dél-Afrika válogatottja ellen futballozzon a Soccer City Stadionban.

Románia – Argentína (szerda, 20:00)
Di María is megkapta behívóját Sabellától a következõ barátságos mérkõzésre. A Madrid játékosa nem hagyja el Európát, hiszen csapata Bukarestben lép majd pályára.

Wales – Izland (szerda, 20:45)
Gareth Bale visszatér szülõvárosába, Cardiffba, hogy a walesi csapat kapitányaként a Cardiff City Stadionban lépjen pályára egy Izland elleni barátságos meccsen.

Spanyolország U21 – Németország U21 (kedd, 20:45)
Jesé, Carvajal, Morata és Isco, a castillás Pachecóval és Derikkel karöltve utazik Palenciába, hogy a németek ellen bizonyítsanak egy felkészülési meccsen a 21 éven aluliak Európa-bajnokságát megelõzõ selejtezõk elõtt.

Tovább

Khedira: Csak arra koncentrálok, hogy betartsam a terapeutáim és az edzõm utasításait

A weboldaladon azt írtad, hogy a kemény munka és szenvedés hozza meg a lehetõ legjobb eredményt. A sérülésed utáni rehabilitációra is igaz ez?
Egyértelmû, hogy igen. De igazából az élet minden területére igaz. Azonban kiváltképp a nehéz idõkben az eredmények elsõsorban fejben dõlnek el. Tisztában kell lenned azzal, hogy miért dolgozol, és készen kell állnod az eredmény érdekében a kínok kiállására is.

A rehabilitációd alatt dolgoztál Mario Gomezzel is. Segített, hogy egy sorstársaddal együtt készülhettél?
Találkoztunk, ez igaz. De az edzõteremben nem sokszor láttuk egymást. A vacsoráknál azonban sokat beszélgettünk. Még a stuttgarti idõkbõl ismerjük egymást, így lényegében sok közös témánk volt. Még mindig jól megértjük egymást. Amikor a körülmények nem a legjobban alakultak, jó volt Marióval beszélgetni a régi szép idõkrõl.

A sérülésed után a válogatott keretbõl sokan megszólaltak és támogatásukról biztosítottak. Hogy esett ez neked?
A legtöbb ilyen megnyilvánulás magáért beszél. Mindenekelõtt annak örültem a legjobban, hogy tudtam, õszintén így gondolják. Számomra ösztönzõleg hatott, hogy ilyen sok ember gondolt rám és a legjobbakat kívánta.

Mi a következõ lépés?
Próbálok a lehetõ legkevesebbet a jövõre gondolni. A tervem az, hogy napi szinten intenzív és tudatos munkát végezzek az edzõm és terapeutáim utasításai alapján. Ezzel foglalkozom, nem azzal, hogy mikor leszek újra egészséges. Úgy hiszem, hogy ez a jó irány, a teljes koncentráció. Minden más majd jönni fog.

Chile ellen Stuttgartban, a szülõvárosodban lép pályára a válogatott. Így még jobban fáj, hogy nem lehetsz ott a meccsen?
Abszolút. Már a sérülésem elõtt tudtam, hogy lesz ott egy barátságos mérkõzés. Nagyon örültem. Az pedig csak tetézte az örömömet, hogy három évvel korábban a Brazília elleni meccsen nem lehettem ott. Az, hogy ez megint így alakult, szörnyû. Tényleg nagyon szerettem volna újra a régi otthonomban játszani.

Mennyire van honvágyad, amióta Spanyolországba költöztél?
Mindig nehéz a családot hátrahagyni. De ha az ember lezár egy szakaszt az életében, akkor ez is vele jár. A váltás segített, hogy érettebb legyek, önállóbbá váljak és egy új szemléletet sajátítsak el. Persze a kapcsolatom Stuttgarttal sosem szakadt meg. Sem a családommal, sem a VfB-vel. Minden alkalommal, amikor hazatérek, vagy belépek a stadionba, elõjönnek az emlékek. Életem tizenöt évében remekül éreztem magam ott, ezt mindig megõrzöm a szívemben.

Sosem zártad ki annak lehetõségét, hogy karriered vége elõtt egyszer visszatérj Stuttgartba. Beszéltél már arról a testvéreddel, hogy egyszer együtt is játszhatnátok a csapatban?
Mondta nekem, hogy számára ez egy álom lenne. Én pedig csak megerõsíteni tudom. Jó lenne vele egy csapatban lenni. Hogy ez a VfB lenne? Meglátjuk. De ha így alakul, akkor nagyon szívesen!

Vidal: “Én a Barcelo…

Vidal: “Én a Barcelonába vagy a Real Madridba? Nevetséges…”