Gy. András
Egyre kevésbé valósz…
Egyre kevésbé valószínű, hogy a Real Madrid leigazolja Gündoğant. A hátsérüléssel bajlódó középpályás augusztus óta nem lépett pályára jelenlegi csapatában.
A Marca szerint a Re…
A Marca szerint a Real Madrid egyik nyári kiszemeltje Arturo Vidal, a Juventus középpályása. A játékos jelenlegi szerzõdése értelmében évi nettó 7 millió eurót keres, ára pedig 60 millió euró körül lehet.
Ha a Real Madrid meg…
Ha a Real Madrid megnyeri a Király-kupa döntõjét, Ancelotti elmondhatja magáról, hogy három országban is elhódította a kupát, hiszen Olaszországban és Angliában már sikerre vezette a Milant és a Chelsea-t.
Varane: Nagyszerû érzés volt ennyi idõ után újra a pályán lenni
Varane:
Visszatérés: „Nagyszerû érzés volt a pályán lenni ennyi idõ után.”
Atlético: „Remekül játszottunk, nyertünk és továbbjutottunk. Tökéletes este volt. Nem érdekel, hogy ki lesz az ellenfél, a legfontosabb a gyõzelem.”
Kapott gól nélkül: „A csapat nagyon együtt dolgozott, hogy elérjük ezt. Ezen az úton kell tovább haladnunk.”
Cristiano megdobása: „Nem láttam az esetet, de nem történt komoly baj.”
Egészségi állapota: „Meglátjuk, hogy a következõ napokban hogy reagál a térdem. Meg kell várnunk, hogy bedagad-e. Nem volt problémám a meccs alatt, keményen edzettem, hogy újra itt legyek. Eddig egy meccsen vagyok túl, meglátjuk, hogy tudok-e kettõt játszani egymás után. A csapatnak minden játékosára szüksége van, készen kell állnunk, ha címeket akarunk nyerni. Mindenki erre gondol.”
Ancelotti:
Nincsenek eltiltott játékosok a döntõre: „Természetesen el kellett kerülnünk, hogy elõforduljon ilyen. Ramos nagyon óvatos volt az elsõ félidõben, így félidõben levettem, hogy ne legyen semmi probléma.”
Cristiano Ronaldo: „Két gólt szerzett, nagyszerû formában van.”
Király-kupa: „Úgy gondolom, hogy ez egy fontos trófea, mivel a csapatok komolyan veszik a versenysorozatot. Lehet, hogy Angliában az FA-kupa nagyobb jelentõséggel bír. Minden sorozatban a maximumot adjuk. Lehet, hogy a három közül ez a legkevésbé fontos, mivel még a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is versenyben vagyunk, de jó, hogy eljutottunk a döntõbe.”
A mérkõzés elemzése: „Úgy gondolom, hogy az elsõ meccs végeredménye miatt a mai elsõ gól után a párharc gyakorlatilag eldõlt.”
Casillas:
Továbbjutás: „Az elsõ mérkõzés volt a kulcs, a 3-0-s eredménnyel a visszavágót sokkal nyíltabbá tettük. Két gyors tizenegyesünk volt, emiatt pedig lehet, hogy kevésbé volt izgalmas a találkozó. Mi jól dolgoztunk, megérdemeljük, hogy a döntõbe jutottunk.”
Személyes rekord az Atlético ellen: „Az Atlético elleni meccsek mindegyike nagyszerû mérkõzés, amelyeken minden játékos szeretne játszani. Örülök, mivel mindig jól szerepeltem ellenük.”
A mérkõzések keménysége: „A dolgoknak a pályán kell maradniuk, utána tovább kell lépni. Ez egy derbi, mindkét csapat játékosai a legjobbjukat akarják nyújtani.”
Lehetséges ellenfél a döntõben: „A legfontosabb most az, hogy bejutottunk a döntõbe. A Sociedad nagyon ott akar majd lenni, mivel hosszú ideje nem jutottak már el idáig, de a Barcelona is tovább akar menni. De engem igazából csak az érdekel most, hogy megtettük, amit kellett, most pedig a Bajnokok Ligájával és a bajnoksággal kell foglalkoznunk.”
Cristiano Ronaldót megdobták egy öngyújtóval: „Mindig vannak, akik megpróbálják egy olyan nagy klub hírnevét bemocskolni, mint az Atlético Madrid. De ez nem igaz a szurkolóik többségére. Úgy gondolom, hogy a következmények komolyak lehetnek, mivel sérülést is okozhattak volna egy játékosnak.”
Bale:
Jó szereplés az elõdöntõben: „Nagyszerû meccset játszottunk. Az egész párharc során kiválóan teljesítettünk, teljesen megérdemelten jutottunk a döntõbe.”
Kiváló védekezés: „Támadásban nagyon jók vagyunk, de védekezésben is rengeteget javultunk. Remekül játszunk. Nagyszerû látni, hogy amin az edzéseken dolgozunk, az a meccseken eredményre vezet.”
Varane visszatérése: „Hihetetlen játékos, nagyon jól játszott. Nagyszerû érzés õt újra a csapatban tudni, segíteni fog nekünk, hogy a szezon hátralévõ részére is erõsek maradjunk.”
Sergio Ramos:
„Nagyon örülök. A Real Madrid nagyszerû meccset játszott egy olyan rivális ellen, akinek remek szezonja van. Az Atlético mindig nehéz ellenfél volt, a Calderónban pedig nem könnyû játszani. Úgy kellett ide jönnünk, hogy elfelejtjük az elsõ meccs eredményét, mivel a futballban bármi megtörténhet. Végig irányítottuk a meccset, igazságos végeredmény született. A jobb csapat jutott a döntõbe.”
„A tapasztalatodnak hála óvatosabb vagy olyankor, amikor veszélyben van a döntõben való pályára lépésed. Ma úgy mentem ki a pályára, hogy sokkal óvatosabb voltam, minden érzékemet aktiváltam. Az edzõ úgy döntött, hogy én játszom, Pepe pedig védve lesz a padon. Nem léptem át a határt egyszer sem, így nem kaptam lapot. Kedvezõ volt az eredmény, így Ancelotti úgy döntött, engem is lehoz a félidõben.”
„A csapat jelenleg nagyon jó erõben van, illetve a csapatmunka is kiemelkedõ. Remekül teljesítettünk, látható volt a stabilitás. Most jön a legfontosabb rész, akkor kell majd megmutatnunk.”
„A Calderón egy olyan stadion, ami kinyilvánítja szeretetét csapata iránt. A Cristiano fejbedobásához hasonló esetek rombolják és megfertõzik a futballt. Ezért vannak a kamerák, ha pedig sikerül megtalálni az elkövetõt, akkor neki jó hosszú ideig nem szabadna a stadionba tennie a lábát.”
„Senki sem szeret szóváltásba kerülni másokkal. Egy címért folyik a küzdelem, nagy a feszültség, de ezeknek a dolgoknak a pályán kell maradniuk. Megértem Diego Costa stílusát, mivel õ sok érzelmet visz a pályára.”
„Számomra mindegy, hogy ki lesz az ellenfél a döntõben. A legjobbat akarom, mivel szeretem a futballt. Mi már megtettük, amit kellett.”
Gorpegui: „Cristiano…
Gorpegui: „Cristiano szabálytalanságot kiáltott én pedig mondtam neki, hogy nem volt az, majd egy kicsit meglöktem a mellkasát. Ekkor ért az arcomhoz, én pedig elestem. A reakcióm a földre kerülés volt, de nem azért, mert azt akartam, hogy a bíró minden ok nélkül kiállítsa. Könnyebb lett volna feldobni magam, de úgy gondolom, hogy úriember vagyok. Már nem vagyok az a 22 éves srác, akit 2003-ban dopping miatt eltiltottak. Már családom és kislányom van, és zavar, hogy amiket mondanak rólam, eljut a fülükbe. Elégedetten hagytam el a pályát, de nem számítottam rá, hogy ez fog történni a meccs után.”
Az Atlético Madridba…
Az Atlético Madridban a ma esti visszavágón eltiltás miatt Diego Costa, sérülés miatt pedig Tiago, David Villa és Thibaut Courtois biztosan nem lesznek ott.
A PSG legújabb kisze…
A PSG legújabb kiszemeltje Karim Benzema! A párizsi együttes állítólag a francia támadóval helyettesítené a Chelsea-vel és a Uniteddel is hírbe hozott Cavanit.
Ancelotti: Varane játszani fog holnap
Marcelóról és Coentraóról: „Mind a ketten rendelkezésemre állnak, de még nem döntöttem el, hogy kik fognak kezdeni holnap. Majd elválik, de mind a ketten készen állnak a játékra.”
Pepérõl és Ramosról, akiket egy sárga lap választ el attól, hogy kihagyják a döntõt: „Nincs problémánk emiatt. Varane játszani fog, és Pepe vagy Ramos pihenni. Varanenak szüksége van a játékra, míg két társának a pihenésre.”
Az elõzõ meccsen történtekrõl: „Mint azt már mondtam, a két városi rivális közötti meccsek intenzívebbek, mint a többi mérkõzés. Mindig nagyobb a nyomás. Lehetnek szóváltások a pályán, de azzal kell foglalkoznunk, hogy felkészüljünk a mérkõzésre. Ez ilyen egyszerû.”
Arról, hogy problémát jelent-e a játékosoknak, hogy a mérkõzés elõtti éjszakát a csapat szállodájában kell tölteniük: „Nem hiszem, hogy nagy problémát jelent a játékosoknak, ha a csapat szállodájában kell tölteniük az olyan mérkõzések elõtti éjszakát, mint ez. Ugyanolyan intenzitással kell játszanunk, ahogy az elsõ mérkõzésen, hogy elkerüljük a meglepetéseket.”
Véleménye a spanyolországi játékvezetõkrõl: „Úgy vélem, a legnagyobb különbség a többi országhoz képest, hogy itt nagyobb a nyomás a bírókon. Ha nyomás alatt vagy, a munkád nehezebbé válik. Angliában könnyebb a játékvezetõknek, hiszen ott kisebb a nyomás, mint itt vagy Olaszországban.”
Arról, hogy fog-e kezdeni Bale, Cristiano és Benzema Jesé jelenlegi formája mellett: „Lehetetlen arról beszélni, hogy ki lesz az elsõszámú választás az egész szezon során. Jesé a csapat fontos játékosa ugyanúgy, mint Bale, Cristiano vagy Benzema. Az az edzõk szerencséje, hogy ilyen sok mérkõzést kell lejátszani az idény során.”
Igazságos döntés Isco mellõzése? „Ez egy nagyon nehéz kérdés… De hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem egy játékos miatt vagyok itt, hanem azért, hogy a Real Madridnak dolgozzak, éppen ezért úgy tûnhet, hogy néha igazságtalan vagyok egy-egy játékossal szemben. Érthetõ, hogy Isco ideges és teljesen normális, hogy játszani akar. Ahogy mondtam, jelenleg egy kicsit félre lett állítva, de remélem, hogy a szezon végére elmondhatom, hogy õ is a csapat egyik nagyon fontos játékosa. Amikor játszik, akkor jól teljesít, nincs kétségem a tehetsége, vagy az itteni jövõje felõl.”
Juanfran megnyilvánulása azzal kapcsolatban, hogy a Madrid és a Barca kedvezõ ítéleteket kap: „Úgy gondolom, hogy a szezon ezen szakaszában vannak csapatok, ak
iknek szerencséjük van, illetve vannak olyanok, akik balszerencsések.”
Cristiano eltiltása: „Cristiano mindig játszani akar. Nem gondolom, hogy az Atlético ellen majd éhesebb lesz a sikerre a történtek miatt, mint eddig. Csak azt remélem, hogy a fellebbezésünk sikeres lesz.”
A Madrid jól reagálta le a bajnoki címért folytatott harcot: „Jól teljesítünk, hiszen mindhárom sorozatban versenyben vagyunk. Felszálló ágban vagyunk, nagyon szeretnénk jól teljesíteni, ez pedig remekül jön akkor, amikor a szezon egy rendkívül fontos szakaszába érünk.”
Ayza Gámez továbbá e…
Ayza Gámez továbbá ebben a szezonban nem vezet mérkõzést a Real Madridnak, a jövõre nézve pedig fennáll a lehetõsége annak, hogy a következõ szezontól lekerül a LIGA BBVA bírói listájáról.
Egy spanyol rádióműs…
Egy spanyol rádióműsor értesülései szerint Ayza Gámez egy hónapig biztosan nem vezet mérkőzést, mivel a Játékvezetői Bizottság ennyi időre felfüggesztette az Athletic Bilbao – Real Madrid bajnokin mutatott teljesítménye miatt.