Gy. András

8941 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!
Fran, Modrić, Brahim
Tovább

Összefoglaló: Deportiva Minera – Real Madrid (0-5)

A Real Madrid a papírformának megfelelően egy meglehetősen sima mérkőzésen lépett túl a Minerán a Király-kupa legjobb 32 csapata között. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.

video
play-rounded-fill

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: A Király-kupa egy fontos sorozat, nagyon várjuk

Az olasz mester a Deportiva Minera elleni mérkőzés előtt.

A mérkőzés

„Ehhez a mérkőzéshez ugyanolyan motiváltan állunk hozzá, mint bármelyikhez, ez egy fontos sorozat, amely sok örömet okozott számunkra az elmúlt években. Tiszteljük az ellenfelünket, a mezt és a sorozatot. Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani és továbbjutni.”

„Courtois és Rüdiger nem utaznak. A többiek igen, ők játszhatnak is. Nemrég volt meccsünk, néhányan fáradtak lesznek. Szeretnék olyanoknak lehetőséget adni, akik kevesebbet játszottak.”

Király-kupa

„A Király-kupa nem egy probléma, amíg részt veszel benne. Ha kiestél, akkor igen, mivel a Real Madrid minden trófeáért harcban akar állni. A probléma az lesz, ha kiesünk ebből a versenysorozatból. Az elmúlt években nagyon jól teljesítettünk, nagyszerű döntőt játszani. A célunk, ahogy mindig, most is az, hogy bejussunk a döntőbe.”

Cartagonova

„Ha a pálya jó, akkor nem lesz gond, a szurkolók jó meccset láthatnak majd. Megpróbálunk jól teljesíteni. Nem ez az év legjobb időszaka, mivel hideg van.”

Lunin a Király-kupában?

„Játszani fog holnap. A többit nem tudom. Courtois-nak pihennie és megfelelően regenerálódnia kell. Lunin játszhat a bajnokságban és a BL-ben is. Lehet, hogy nem csak a kupában véd majd.”

Hét játékosnak kell játszania az első csapat keretéből a kupában

„Tiszteletben tartjuk ezt, nincs problémánk ezzel az elvárással. Természetesen tiszteletben kell tartani.”

Vini Jr. kiállítása

„Nem volt piros lap, sárgának kellett volna lennie, így remélhetőleg nem tiltják el. Nehéz ez számára, a helyébe képzelem magam. Nehéz feldolgozni mindazt, ami történik, a rengeteg sértegetést. Nem könnyű, de próbál javítani ezen. Szomorú a piros lap miatt, bocsánatot kért, de most már előre kell tekintenünk.”

„Látom, hogy mi történik és mi történt eddig a különböző stadionokban vele. A viselkedése sokat javult, de még javulhat, senki nem tökéletes. Sokat dolgozik ezen, sokat javult, olyannyira, hogy ő a világ legjobb játékosa.”

Bellingham posztja

„A posztja megváltozott, az előző idényhez képest sokkal inkább középen játszik. Akkor Vini Jr. volt inkább beljebb, az elmúlt időszakban pedig védekezéskor játékmesterként számoltunk vele. A csapat jól kezelte a változást, a labdás játékban semmit nem változtak. Mindig inkább belül játszott, Vini pedig inkább kívül.”

Büntetők

„Nem tetszik, hogy sok büntetőt kihagyunk. Szeretném minden meccs előtt tisztázni ezt a dolgot a játékosokkal. El fogom mondani nekik. Lehet Bellingham, Mbappé, Vini Jr., Modrić, Arda… Meglátjuk, hogy mit gondolok majd.”

„Ez egy technikai részlet, amelyen nagyon nehéz dolgozni, mivel a hangulat egy mérkőzésen teljesen más mint edzésen, ott nem tudjuk reprodukálni ugyanazt.”

Luka Modrić
Tovább

Modrić: Mindig jó érzés úgy lefeküdni, hogy az élen állunk

Az egyenlítő találat szerzője, a horvát mágus is nyilatkozott a Valencia elleni győzelem után.

Legidősebb gólszerző, 351 meccs

„A rekordok megdöntése mindig szép dolog. Az, hogy elértem ezt a számot és olyan legendákat értem be, mint Pirri és Míchel, büszkeséggel tölt el. Mennünk kell előre.”

A mérkőzés a Mestallában

„Ismét csodálatos karakterről tettünk tanúbizonyságot, soha nem veszítettük el a hitünket. Nem voltunk hajlandók feladni, végül pedig sikerült megfordítanunk egy igen nehéz mérkőzést. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy az első félidőben jól éreztük magunkat, de a másodikban sokkal jobbak voltunk. A büntetőnél nem volt szerencsénk, a gólt érvénytelenítették, de hittünk magunkban, és végül megfordítottuk a meccset. Ezek azok a győzelmek, amelyek trófeákhoz segíthetnek.”

Fordítások

„Mintha akkor mutatnánk ki a hitünket és akkor reagálnánk, amikor teljesen elveszettnek tűnik a helyzet. Ez az, amit ez a klub megtanít neked. Soha ne add fel. Sok olyan esténk volt már, mint a mai. Csodás így meccseket nyerni. Szerettük volna korábban lezárni, jobban játszani, de tudni azt, hogy így is képes vagy ilyen eredményeket elérni, igazán önbizalomnövelő.”

Listavezetők

„Még korai bármit mondani, de jó az élen lenni. Egy hónapja egy nehéz időszakon mentünk át, most pedig a tabella élén állunk, bár egy mérkőzéssel többet játszottunk. Mindig jó érzés úgy lefeküdni, hogy az élen állunk. Tudjuk, hogy javulhatunk, ebben a csapatban elképesztő minőség, de ami a legfontosabb, igazi összetartás rejlik.”

Bellingham passza

„Nagyon jó volt a letámadásunk, soha nem adtuk fel, harcoltunk. Brahim visszaszerezte a labdát, Bellinghamhez került, ő pedig csodásan játszotta át a védők között. A befejezés sokkal könnyebb volt, mint az a passz.”

Bellingham
Tovább

Bellingham: Amikor ezt a mezt viseled, soha nem adhatod fel

A Valencia elleni mérkőzés első madridi találatának gólpasszát és győztes gólját jegyző angol is nyilatkozott a találkozót követően.

A mérkőzés

„Ez egy őrült mérkőzés volt. Nagyon nehéz, amikor a csapat olyan sokat vár tőled, te pedig kihagyod a büntetőt. Úgy éreztem, hogy cserben hagytam a csapatot, nagyon dühös voltam magamra. Fókuszálnom kellett, hiszen ilyen dolgok előfordulnak. A csapattársaim csodásak voltak. Az egyenlítő találat gólpasszához hozzá tartozik, hogy Brahim nagyon keményen dolgozott, Luka pedig megtalálta a területet, ez csapatmunka volt. A győztes gólt pedig az egész csapat hozta össze, nekem csak be kellett lőnöm a labdát Kylian passza után.”

„Ez az a személyiség, amit mutatnunk kell, különösen az ilyen nehéz atmoszférájú helyszíneken. Ez az a Madrid, amelyet látni akarunk, amelyet a szurkolók megérdemelnek.”

Karakter

„Amikor ezt a mezt viseled, soha nem adhatod fel. Amikor kihagytam a büntetőt, a csapattársaim hibáztathattak volna, de mögöttem álltak, megvigasztaltak. Megmutattuk a Real Madrid karakterét 10 emberrel. Felálltunk, három hatalmas pontot szereztünk a LaLigáért folytatott harcban.”

Vezér szerep

„A gólt és a gólpasszt nem nézve is jól játszottam. A szünetet a családommal töltöttem, nagy elszántsággal és vágyakozással tértem vissza. Ezért sem hátráltatott végül a büntető, hiszen tudtam, hogy jól játszom. Jó dolog megszerezni a győztes gólt, de sokkal fontosabb, hogy úgy teljesítsünk, ahogy azt tettük. A csapat egyik vezére akarok lenni, ezt ma is megmutattam.”

A tabella élén

„Nagyon fontos, hogy a tabella élén állunk, hogy megverjük azokat a csapatokat akik közel vannak a mezőny végéhez. Még sok van hátra, január van, ez volt az év első meccse. Majd a május lesz az, ami számít, amikor a trófeák sorsa eldől. Minden héten ilyen meccseket kell játszanunk.”

Carlo Ancelotti
Tovább

Ancelotti: Ez egy megérdemelt győzelem

Az olasz mester a Valencia elleni győzelem után.

A mérkőzés

„A csapat képes volt kilábalni a kiállítás, a kihagyott büntető és az érvénytelenített gól jelentette gödörből. Nehéz megmagyarázni, hogy mennyire rosszak voltunk az első félidőben, és hogy milyen jól játszottunk a másodikban. Ezek jól megérdemelt pontok, de ilyet nem ismételhetünk meg újra: szörnyű első játékrész, egyensúly nélkül, majd egy tíz emberes, csodás második félidő.”

„Gratuláltam a játékosoknak az öltözőben, ugyanazt mondtam el nekik, mint amit most nektek is. Ez egy nagyon gyenge első félidő és egy nagyon jó második volt. A gól után kezdtünk el játszani, a második félidő meggyőző volt, tíz emberrel és az egyéb problémákkal együtt. Ez egy megérdemelt győzelem.”

Vini Jr. piros lapja

„Úgy éreztük, hogy az eset játékosonként 1-1- sárga lapot ért volna, de felmutattak egy pirosat Vini Jr.-nak. Fellebbezünk, de nem tudom, hogy elfogadják-e. Nem érezzük pirosnak. Dimitrievski kezet emelt rá, majd jött Vini lökése. Két sárga lap lett volna, és ennyi. Nem azt mondom, hogy belesétált a csapdába. Vini Jr. kicsit szenvedett. Az első félidőben a szélen játszott, próbálta a saját játékát játszani. Néha minden összejön neki, máskor nem annyira. Remélem, hogy játszhat a következő meccsen, mivel ő egy olyan játékos, aki megteremti számunkra a különbséget.”

A kihagyott büntető

„Dimitrievski lába nem volt a vonalon, de mivel nem ért labdába, nem kellett újra rúgni. Úgy gondolták, hogy nem avatkozott közbe, ezért nem rendelték el az ismétlést. Zavar, hogy már három büntetőt is kihagytunk, szerintem az enyém annak felelőssége, hogy ki rúgja őket.”

Madridstore
Kattints a kínálatért! A vásárlás után jelezd, hogy a penamadridista.hu-ról jöttél! Hala Madrid!
Bellingham

„Nagyszerű mérkőzést játszott. A kihagyott büntető plusz motivációt adott neki, az utolsó fél órában pedig úgy játszott, ahogy csak ő tud. Keményen dolgozott, segítette Mbappét a támadásokban. A gól a teljesítményének jutalma.”

Camavinga becserélése

„Mendy a saját játékát játszotta, Vini Jr. adott nekünk szélességet, de most egy olyan játékosra volt szükség, mint Camavinga, mert többet kellett játszani belül. Mendy szerintem jó meccset játszott.”

Mbappé és Bellingham
Tovább

Összefoglaló: Valencia – Real Madrid (1-2)

A Real Madrid egy rendkívüli véghajrának köszönhetően, emberhátrányban fordítva nyerte meg a Valencia elleni bajnokiját egy olyan mérkőzésen, ami régen látott mennyiségű bírói hibával volt terhelt. Nézzük a találkozó legfontosabb pillanatait.

video
play-rounded-fill

Luka Modrić
Tovább

Az év utolsó napján nyílt edzést tartott a Real Madrid

A Real Madrid játékosai hagyomány szerint különleges edzéssel búcsúztak az évtől. Az év utolsó edzését nézők és a sajtó képviselői előtt tartották meg Valdebebasban, a Di Stéfano Stadionban. Az edzés után több játékos is mondott néhány mondatot a Realmadrid TV munkatársának.

Modrić:

„Nagyszerű a szurkolókkal együtt lenni, nekik pedig az, hogy láthatják az edzésünket, aláírunk mezeket és közös fotókat készíthetnek velünk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy kapitány lehetek, ez egy különleges dolog. Nem is kérhetnék többet ezután az év után. Sok trófeát nyertünk, így kell folytatnunk, hogy a 2025-ös év is hasonlóan menjen majd.”

Vini Jr.:

„Nagyon fontos nap ez számunkra és a szurkolóknak is. Sok pozitív energiát nyerünk belőle. Örülök a szurkolók elismerésének, ami megadja nekünk a szükséges erőt. Remélem, hogy a legjobbunkat tudjuk nyújtani és örömet okozunk a szurkolóknak.”

Mbappé:

„Nem is zárhatnánk jobban az évet, mint így, a szurkolók körében. Nagyszerű érzés érezni a szeretetüket és támogatásukat, most, hogy indul az idény második fele. A célunk az, hogy erősebbek és boldogabbak legyünk 2025-ben. Ha a Real Madridban futballozol, akkor minden trófeáért harcban állsz, örömet okozol a szurkolóknak. Szeretnénk megírni a saját történetünket is a Real Madrid csodás történelmébe. Keményen kell dolgoznunk, hogy megnyerjük a szuperkupát. Szeretnénk a BL-t és a bajnokságot is megnyerni. Minden sorozatban harcolni fogunk.”

Mbappé
Mbappé (forrás: realmadrid.com)

Bellingham:

„Szeretnénk még több trófeát nyerni, mivel ez a legfontosabb dolog. A szurkolók támogatása nagyon fontos. Minden meccsen mögöttünk állnak, ezek a napok különlegesek.”

Lucas Vázquez:

„Nagyszerű érzés ezt minden évben megtenni. Csodás évet zártunk, örülünk annak, amit elértünk, harcolni fogunk azért, hogy megismételhessük. Az öt trófea az öltöző elkötelezettségének eredménye, mindannyian jól kijövünk, ez a pályán is látszik. Harcolni fogunk és mindenünket otthagyjuk a pályán a trófeák megnyerése érdekében.”

Courtois:

„Nagyszerű a szurkolókat látni az edzésen, jó a közelükben lenni. Szeretnénk legyőzni az előttünk álló kihívásokat. Egy trófeákkal teli év után jól szeretnénk kezdeni 2025-öt, be szeretnénk gyűjteni néhány győzelmet a szuperkupa előtt. A bajnokság és a BL is nagyon fontos, minden trófeát meg akarunk nyerni.”

Valverde:

„Nagyszerű ezt a napot a gyerekekkel és a szurkolókkal tölteni, mosolyt csalni az arcukra. Ez nem egy szokványos pillanat, különleges edzés, láthatjuk az emberek örömét. Ezért is nagyszerű ez a nap. Ez egy álomszerű év volt, meg kell ünnepelnünk a szurkolók társaságában.”

Brahim:

„Nagyon izgalmas ez a szurkolóknak és nekünk is. Szeretnénk egy-egy közös képpel viszonozni a sok szeretetet, amit kapunk tőlük. Emlékezni fogok ennek az évnek az összes trófeájára. Ez egy nagyon egységes csapat, az egész világon érezzük a madridisták támogatását. Ez a Madrid, minden évben harcolunk minden trófeáért. Egy család vagyunk, ez látszik minden edzésen és minden mérkőzésen.”

Camavinga:

„Fontos napok ezek, hiszen gyerekként én is átélhettem hasonlót, szeretnénk a szurkolóink számára visszaadni valamit a trófeákkal. Ezek a trófeák örökké megmaradnak az emlékeimben, szeretnénk jövőre is ugyanezt elérni.”

Tchouaméni
Tchouaméni (forrás: realmadrid.com)

Tchouaméni:

„Nagy öröm az év utolsó edzését a szurkolók társaságában tölteni, érezni a szeretetüket. Remélem, hogy élvezetes lesz az idény második fele, és sok trófeát nyerünk majd. Csodás év volt ez, különösen a BL miatt. Szeretnénk még több címet nyerni.”

Fran García:

„Nagyon különleges volt a visszatérésem utáni idény. Remélem, hogy a 2025 is olyan jó lesz, mint a 2024 volt. Ez a nyílt nap nagyon különleges, mivel közelebb kerülhetsz az emberekhez, érezheted a szeretetüket.”

Vini Jr.
Tovább

Vini Jr. lett 2024 legjobb ibero-amerikai játékosa

Vini Jr. nem először nyeri el az EFE trófeáját, korábban 2022-ben és 2023-ban is őt választották a legjobbnak a hírügynökségnél. Vini a díjat Valdebebasban vette át Miguel Ángel Olivertől, a hírügynökség elnökétől, továbbá a Real Madrid legendájától, Roberto Carlostól, aki 1998-ban szintén elnyerte ezt az elismerést.

A brazil támadó sorozatban tehát harmadszor bizonyul a legjobbnak, miután 32 góllal fejezte be a 2024-es évet, amelyeknek fontos szerepük volt mind a BL (ahol a legjobb játékos is lett), a LaLiga, az Interkontinentális kupa (a torna aranylabdása lett), az UEFA-szuperkupa és a Spanyol Szuperkupa megnyerésében.

A korábban Ronaldo Nazário, Roberto Carlos, Ronaldinho vagy Casemiro által is elnyert trófea átvétele után Vini a következőt mondta:

„Nagyon örülök. Szeretnék köszönetet mondani minden csapattársamnak, akik a legnehezebb dolgokat is megkönnyítik számomra. Mindig fontos, hogy díjakat nyerjünk. Ez a harmadik alkalom, hogy ezt megnyertem, remélem, nem az utolsó. Szeretnénk, ha a 2025 egy újabb fantasztikus év lenne, remélhetőleg még több trófeával. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, hiszen öt címet is nyertünk idén, de azért vagyunk itt, hogy a legjobbunkat nyújtsuk és még többet nyerjünk ennek a klubnak.”

Ezt a díjat Vini Jr. azt követően kapta meg, hogy ebben az évben már a FIFA The Best legjobb férfi játékosának járó díjat és a Globe Soccer legjobb játékosnak és legjobb támadónak járó díjait is átvehette.

Santiago Bernabéu megemlékezés
Tovább

Hihetetlenül sűrű január várhat a Real Madridra

A blancóknak négy versenysorozatban kell helyt állniuk 2025 első hónapjában, összesen 9 mérkőzést játszhatnak, rengeteg utazással megfűszerezve.

A karácsonyi szünet előtt nem véletlenül kezdte azzal sajtótájékoztatóját Carlo Ancelotti, hogy az első és legfontosabb a játékosok számára most az, hogy kipihenjék magukat. Minden játékos egyéni edzéstervet kapott erre az időszakra, így várhatóan mindenki jó formában tér vissza, miután családja és barátai körében töltötte a karácsonyt.

Az első mérkőzésre nem kell sokat várni: január 3-án máris pályára lépnek a srácok, a Valencia ellen, idegenben. Ez egy, a valenciai régiót sújtó DANA jelenség miatt elmaradt bajnoki mérkőzés pótlása lesz, amelyre a felkészülést december 30-án kezdi meg a csapat az edzésekkel.

Néhány nap múlva, január 6-án következik a CD Minerva elleni kupameccs Cartagenában, ahol a végeredménynek még lesz szerepe a hónap szempontjából.

Real Madrid
Real Madrid (forrás: realmadrid.com)

Január 9-én aztán jöhet egy szaúdi kiruccanás, hiszen Dzsiddába utazik a csapat, hogy a Spanyol Szuperkupa elődöntőjében mérkőzzön meg a Mallorca együttesével. Győzelem esetén január 12-én egy döntőben is érdekelt lehetnek Ancelotti fiai, ahol a Barcelona – Athletic Club elődöntő győztesével küzdhetnek meg a trófeáért.

És visszatérve a CD Minerva elleni kupameccsre, egy esetleges győzelem azt jelentené, hogy január 15-én vagy 16-án a Király-kupa következő fordulójában lépnének pályára a srácok, egy eddig még ismeretlen ellenfél ellen.

Január 19-én aztán jöhet az első hazai meccs ebben a hónapban, még pedig a Las Palmas elleni bajnoki. A hónap másik hazai meccse már a Bajnokok Ligájában zajlik majd január 22-én, itt az ellenfél a Salzburg lesz.

Ezt követően újabb idegenbeli bajnoki vár Viniékre. A január 25/26-ra tervezett hétközi fordulóban a Valladolid otthonában kell pontokat gyűjteni.

Majd következik január 29., amikor is a Brest lesz a csapat ellenfele az új formátumú Bajnokok Ligája ligaszakaszának utolsó összecsapásán.

Túl sok ideje nem lesz tehát a srácoknak a regenerálódásra és a pihenésre a meccsek között, ha a Király-kupában és a Spanyol Szuperkupában is sikerrel veszik az első akadályt, egész januárban 3 naponta fognak játszani.

Florentino Pérez
Tovább

Florentino Pérez: A madridista álmok teljesüléséért dolgozunk

A Real Madrid elnöke mellett a focicsapat edzője és kapitányai, a kosárcsapat edzője és kapitányai, továbbá a női focicsapat edzője és kapitányai mondták el jókívánságaikat a madridistáknak.

Florentino Pérez:

„Mi, itt a Real Madridnál a lehető legboldogabb ünnepeket kívánjuk mindenkinek. Ez az időszak tökéletes arra, hogy a családjaink és szeretteink körében töltsük, de arra is lehetőséget ad, hogy megemlékezzünk azokról, akik már nincsenek közöttünk.”

„Ebben az esztendőben szeretnék megemlékezni mindenkiről, akit a DANA-jelenség sújtott. Szívünkben velük vagyunk, ezúton is szeretném újra kifejezni feléjük a szeretetünket és együttérzésünket. Azokról is emlékezzünk meg, akik a világ különböző pontjain szenvednek. Mi, a Real Madridnál szeretnénk nekik is a remény üzenetét elküldeni.”

„A Real Madrid egy olyan érzés, amely olyan emberek millióit köti össze, akik azonosulni tudnak a klubunk értékeivel. Csodálatos sportsikereket értünk el ebben az évben. Együtt átélhettük a 15. Bajnokok Ligája-cím megnyerésével járó érzelmeket, most pedig tovább dolgozunk azon, hogy biztosítsuk a madridista álmok teljesülését.”

„Boldog karácsonyt kívánok, a 2025-ös esztendő pedig mindenki számára hozzon egészséget, munkát, békét, boldogságot és összetartást.”

Carlo Ancelotti:

„Ezek a nagy álmodozások napjai. Ez a csapat ugyanolyan reményekkel várja a következő évet, mint ti magatok is. Mindenért harcolni fog a végsőkig. Boldog karácsonyt, legyen mindenkinek fantasztikus 2025-ös éve.”

Modrić:

„Van jó néhány célunk 2025-re, de nélkületek ezeket lehetetlen lenne elérni. Köszönjük, hogy ilyen szenvedélyesek vagytok. Boldog karácsonyt és boldog új évet!”

Carvajal:

„A 2024-es címeinket nektek nyertük. Azzal az erővel, amit ti adtok nekünk, tovább harcolunk minden trófeáért. Boldog ünnepeket mindenkinek, a 2025 pedig hozzon sok boldogságot.”

Karácsonyi üdvözlet
Karácsonyi üdvözlet (forrás: realmadrid.com)
Chus Mateo:

„Mindenki támogatásával harcolni fogunk a címekért. A ti energiátok a mi energiánk. A legjobbakat kívánom nektek a 2025-ös évre.”

Llull:

„Az egész csapat nevében köszönöm, hogy itt vagytok. Minden egyes meccsen érezzük a támogatásotokat. Élvezzétek az ünnepeket, álmodozzunk együtt 2025-ben.”

Tavares:

„Minden győzelem, minden kosár esetén érezzük, hogy hajtotok minket. Biztos vagyok benne, hogy 2025 ismét egy ambiciózus célokkal teli év lesz. Boldog karácsonyt.”

Karácsonyi üdvözlet
Karácsonyi üdvözlet a kosarasoktól (forrás: realmadrid.com)
Toril:

„2024-ben egyre nagyobbakat álmodtunk, hála nektek. Álmodjunk tehát nagyokat 2025-ben is. Boldog karácsonyt és boldog új évet.”

Olga:

„A címerünk a klubunk ereje, együtt fogunk küzdeni érte. Nagyon boldog 2025-öt kívánok mindenkinek.”

Misa:

„Az egész csapat nevében köszönöm, hogy mellettünk álltok. Mindig érezzük a támogatásotokat. Boldog karácsonyt, és a legjobbakat kívánom a 2025-ös évre.”

Karácsonyi üdvözlet
Karácsonyi üdvözlet a női csapattól (forrás: realmadrid.com)