Gy. András

8977 cikk
1997, Roberto Carlos, Šuker, Mijatović, Raúl, habfehér mez, azóta szerelem. És ez már így is marad. 2008 óta vagyok a magyar madridista szurkolói közösség aktív részese hírszerkesztőként, 2009-ben alapító tagja voltam a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesületnek, amelynek jelenleg is alelnöke vagyok, 2011-ben pedig a penamadridista.hu megalapításának is részese lehettem, amire azóta is nagy büszkeséggel gondolok. Mindörökké Real Madrid!

Angol pletykák szeri…

Angol pletykák szerint az Arsenal 8 millió fontot ajánlana Casillasért, a Real Madrid azonban legalább 15 millió fontot várna a 32 éves hálóõrért.

Schuster: „Emlékeznü…

Schuster: „Emlékeznünk kell, hogy Iker egy sérülés miatt került ki a csapatból, az edzõ pedig egy cserével helyettesítette. A sérülés után a játékosnak joga van visszatérni a csapatba. Diego López viszont remekül játszott, a Madridnak szüksége van rá.”

Schuster: „Egyrészt …

Schuster: „Egyrészt megérteném, ha távozni akarna, de másrészt õ egy szimbólum is. Elképzelhetetlen volt Raúlt egy másik klubnál tudni, ez Ikerrel is így van. De jön a világbajnokság, õ pedig nem teheti meg, hogy egy évig a padot koptatja. Játszania kell.”

Schuster: „A Madrid …

Schuster: „A Madrid kapusának lenni egy rendkívül nehéz feladat, Iker pedig az, aki, egy ilyen kiváló játékos pedig nem engedheti meg magának, hogy ilyen helyzetbe kerüljön. Nem értem. Még ha tényleg ilyen nagy is a verseny, ami egy jó dolog, Ikernek játszania kell.”

Az AS olvasóinak 59%…

Az AS olvasóinak 59%-a azt szeretné, ha Casillas védene a Granada elleni, következõ bajnoki mérkõzésen.

Paulinho: “Úgy gondo…

Paulinho: “Úgy gondolom, hogy ez Bale magánügye, de õ egy nagyszerû játékos, úgyhogy remélem, velünk marad.”

Spanyol hírek szerin…

Spanyol hírek szerint Aitor Karanka két lehetõség közül fog válaszani: csatlakozik Mourinhóhoz a Chelsea-nél, vagy a Spanyol Labdarúgó-szövetségnél vállal munkát.

Jamie Redknapp: “Bes…

Jamie Redknapp: “Beszéltem néhány játékossal a Tottenhambõl, akiknek az az értésük, hogy Bale túlnõtt a klubon. Más a testbeszéde is. Mintha készen állna továbblépni. Úgy gondolom, ez fog történni. Menni akar.”

Jamie Redknapp: “Saj…

Jamie Redknapp: “Sajnálom a Real Madridot, hogy Daniel Levy-vel kell üzletelniük. Nagyon meg fogja nehezíteni a dolgukat. Ki fogja húzni az utolsó pillanatig. Ez most egy pókerjátszma, Levy pedig a legjobb ebben.”

Tovább

Pepe: Ancelotti szereti, ha a csapatai játsszák a futballt

A fõnök sokat tud a taktikákról, nagyon elégedettek vagyunk, hogy tõle tanulhatunk. Nagyon közvetlen és barátságos a játékosokkal, mindig foglalkozik mindenkivel. Szereti, ha a csapata játssza a futballt, a dolgok jól alakulnak. Emellett kiváló játékosaink vannak, jó eredményeket érünk el. A tavalyi edzõnk már a múlt. Elõre kell tekintenünk, a lehetõ legmagasabbra kell eljutnunk.”

„Még van egy meccsünk a szezon kezdetéig, a játékosoknak ráadásul a válogatottjaikban is játszaniuk kell, de a legfontosabb az, hogy gyõzelemmel kezdjük a ligát. Ezért dolgozunk itt, illetve azért, hogy a bajnokságban fenn is tarthassuk ezt az állapotot. Nagyon keményen dolgozunk, megpróbáljuk fejben is mielõbb felkészíteni magunkat azért, hogy el tudjuk sajátítani az edzõ filozófiáját. Megpróbáljuk újra felvenni az iramot.”

„Három éves szerzõdésem van. A csapatommal akarok lenni, edzeni, mindent beleadni minden meccsen és edzésen.”

„Jó dolog a verseny a csapaton belül. Örülök Varane-nak, mivel alázatos és szeret tanulni. Tavaly megsérült a bokám, megoperáltak, majd felépültem, de remek formában volt, megérdemelte a játékot. Mindig azt mondtam, hogy nem tartom magam alapembernek. Alázattal dolgozom és megharcolok a helyemért ebben a csapatban.”

„Azokról a játékosokról kell beszélnünk, akik itt vannak, a mi csapatunkban. Nekem ez a legfontosabb, ezért nincs mit mondanom Bale ügyérõl. Di María remekül van, rengeteget dolgozik. Örülünk Cristianónak is, reméljük, hogy így folytatja a továbbiakban is, mivel nagyon fontos számunkra. Nem gondolkodunk olyan dolgokon, amelyek még nem történtek meg.”

„Négy éve jövünk már az Egyesült Államokba, idén pedig több embert láttam a lelátókon, nagyobb elszántsággal, mint korábban. Éreztük a támogatásukat. Az emberek, akikkel Saint Louis-ban találkoztunk, nagyon bájosak voltak.”